Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Thursday, January 1, 1959 9 AMERIKAI MAGYAR SZÓ AHOGYAN ÉN UTÓM... írja: EHN “KREBIOZEN” i. Szerény véleményem, hogy gyógyítással, gyógyítási módszerekkel, gyógyszerekkel és ezekkel kapcsolatos tudományokkal csak arra hivatott és képzett emberek foglalkozzanak. Bevallottan és hangsúlyozottan NEM sorolom magam ily emberek közé. Ezért a következőkben nem szándék- szóm véleményt nyilvánítani és főként nem szán- dékszom az olvasónak sem gyógyszert, sem gyógyítási módot ajánlani. Amiért mégis foglalkozom a “Krebiozen” nevű orvossággal, annak egvesegyedüli oka, hogy megosszam az olvasótáborral azokat az információkat, amelyeket olvasás révén szereztem. A Magyar Szó olvasóit mi tájékozott embereknek ismerjük és főként olyanoknak, akik ismereteiket napról-napra kibővíteni, szaporítani igyekszenek. Ezért hiszem, hogy érdekelni fogja őket oly gyógyszerekkel való megismerkedés, atnelytől a szenvedők milliói remélnek megváltást, esetleg gyógyulást. És érdekelni fogja őket azok a kulisszák mögötti mesterkedések, amelyekkel az American Medical Association letörni igyekszik azokat az orvosokat, akik ezzel a gyógyszerrel már eddig is jelentős eredményeket értek el. Körülbelül két és fél évvel ezelőtt Arthur Her- shey chicagói lakos az egyik közismert szövetségi szenátorhoz levelet intézett, amely kivonatosan igy hangzik: “Rákbeteg feleségemet a chicagói Wesley Memorial kórházban megoperálták. Utána a Northwestern University Medical School három tanára úgy vélekedett, hogy minden további kezelés hiábavaló lenne és feleségemnek legfeljebb négy hónapja van hátra. “Megállapításuk helyesnek látszott, mert állapota rohamosan rosszabbodott és fájdalmai kibirhatatlanok lettek. Kétségbeesésemben segítség után kutattam és kezembe került Dr. Herbert Bailey ‘Krebiozen — Key to Cancer?’ cimü könyve. “Amit olvastam hihetetlennek hangzott. Orvosaim kinevettek és bár beismerték, hogy a könyvet nem olvasták, lekicsinyelték Di\ Bailey állításait. “Rettentő düh fogott el. Amikor orvosaimmal beszéltem meg tudtam volna ölni Baileyt. Amikor újra és újra elolvastam Dr. Bailey könyvét, az orvosaimat szerettem volna megölni. Az igazat akartam tudni, — tennem kellett valamit! “Elmentem feleségem oiwosához, Dr. G. H. Gardner-hez, a Northwestern University tanárához és 100 dollárt ajánlottam jótékony célra, ha hajlandó elolvasni Dr. Bailey könyvét. Belement a dologba és elképesztőnek találta, amit olvasott. Ami a legfontosabb: arra az elhatározásra jutott, hogy a gyógyszert érdemes kipróbálni feleségem reménytelen helyzetében. “A Krebiozen kezelést Dr. W. P. Phillips azonnal elkezdte Gardner tanár megfigyelése és ellenőrzése alatt. A második beoltás után fájdalmai teljesen elmúltak. Hetenkint egy oltást kapott, visszanyerte rendes étvágyát, súlyát és erejét. Jelenleg daganatnak semmi nyoma és sem vizsgálat, sem X-sugár nem árul el oly rendellenességet, amely néhány hónap előtt annyira elterjedt volt. “Örömmel jelenthetem, hogy a feleségem ma annyira jól van, hogy hetenkint kétszer golfozni képes”. így szól Arthur Hershey levele... Amikor a Krebiozc í gyógyszer évekkel ezelőtt először szóba került és körülötte megindult a vita, Dr. Cameron, a National Cancer Society akkori elnöke a következő kijelentést tette: “Az X-sugár, a rádium és operáción kívül a rákgyógyitás minden más formáját határozottan ellenzem”. Ennek a nagyfontosságu kijelentésnek szem előtt tartásával nézzük, hogy mit mond MA Arthur S. Flemming, a jelenlegi egészségügyi miniszter. December 15-iki dátummal, Washingtonból jelentették, hogy Flemming miniszter szerint a kormány és az orvosi kar hatalmas kampányt indított oly gyógyszer (drug) felfedezésére, amely- lyel rákbetegség gyógyítható. A miniszter szerint az eddigi kutatás már ered ménvezett oly gyógyszereket, amelyeket bátorító hatással használtak legalább egy fajta ráknál. Kijelentette továbbá, hogy a kormány 1958-ban 30 millió dollárt fordított a rákbetegség tanulmányozására, amely kór évente egynegyedmillió amerikai halálát okozza. A fentiekből nyilvánvaló, hogy Krebiozen gyógyszerrel életben tartottak és fájdalmaitól megszabadítottak olyan rákbeteget, akinek állapotát három jónevü tanár “reménytelennek” nyilvánította és akinek — a tanárok jóslása szerint, — illett volna négy hónapon belül meghalni. Nyilvánvaló továbbá, hogy a Cancer Society elnöke meggondolatlan és könnyelmű kijelentést tett. amikor operáláson, X-sugáron és rádiumon kívül “minden más” gyógyítási módot elitéit, mert ime: maga az egészségügyi miniszter röpíti világgá a reményt nyújtó hirt, hogy kilátás van a negyedik, a gyógyszerrel, oltásokkal való gyógyítási módra. -4» Amikor elismerem, hogy a gyógyszer és gyógyítás nem szakmám és hangsúlyozom, hogy ezzel a témával csak mint riporter foglalkozom, talán nem vagyok szerénytelen, amikor kijelentem, hogy súlyos hiba és határozott lelkiismeretlenség hivatásos egyéneknek ily homlokegyenest ellenkező kijelentéseket tenni, amikor az emberiség egyik legfélelmetesebb, leggyilkosabb betegségéről van szó. 1 Mégis: talán ez a legkisebb hiba. Nagyobb hiba. sőt megbocsáthatatlan bíin, hogy oly orvosokat, akik Krebiozen gyógyszerrel a betegek ezreit szabadították meg szörnyű fájdalmaktól és mentettek meg a közeli haláltól, az American Medical Association kizár tagjai sorából és erkölcsileg és anyagilag megtörni igyekszik csak azért, -ónért. . . De erről majd a legközelebbi cikkemben lesz szó! ■'W m® ?T5P. AIPJLTBUN ÉS Ifi Franciaország jelenlegi fasizálódása szinte történelmi tragédiával figyelmeztet bennünket arra, hogy foglalkozzunk egy keveset a francia jogpolitika múltjával, melynek kétségkívül dicső fejlődési szakaszai vannak. Az erre való visszaemlékezés erőt és hitet ad a kizsákmányolt, elnyomott néptömegeknek, hogy a jelenlegi fasiszta jogpolitika, az alkotmány terrorisztikus megváltozta- Tása, a hamis választási törvény úgy el fog tűnni, mint a nyári záporeső, amelyet a napsütés követ. Az elnyomás napjait pedig a szabadság dicső évezredei fogják követni. Nézzük meg tehát a francia jogpolitika fejlődési szakaszait. Már a feudális rendszer keretein belül érlelődött a burzsoá forradalom, amely előtt egy cél lebegett: elseperni, szétrombolni az előbbi társadalom összes kötelékeit; de a feudalizmus romjain épülő burzsoa társadalom nem szüntette , meg az osztályellentéteket, mindössze megváltoztatta azok külső megjelenési formáját. Uj osztályok kerültek uralomra és a kizsákmányolás uj módozatait törvényesítették. Bekövetkezett a néptömegek becsapása. “Az emberi és polgári jogok deklarációja” — 1789-ből az uralomra jutott burzsoázia általános jelszavain kívül közvetlenül büntetőjogi tételeket is tartalmazott. A természetes és elidegeníthetetlen emberi jogok között a deklaráció 8-ik pontja ki- hagsulvozta, hogy a tulajdonjog szent és sérthetetlen, de egyben megállapította, hogy a polgárok mindannyian egyenlők a törvény előtt és amit a törvény nem tilt, nem büntethető. Ezek az eszmék tételesen kifejezésre jutottak az 1791 évi francia büntető törvénykönyvben, amely a forradalom előtti francia büntető törvényhozáshoz képest kétségtelenül haladást, fejlődést jelentett. Mindezek azonban mégis csak olyan formális garanciák voltak, amelyek jól ösz- szefértek a kapitalista tulajdon szentesítésével és a kizsákmányolás rendszerével. Az elrettentő büntetési rendszer, amely erre a kódexre annyira jellemző, mindennél jobban visszatükrözte a nagyburzsoázia félelmét a foi’radalom további térfoglalásától. Az 1789 október 21-én kelt törvény a “csődületekről”, továbbá a “haditörvény” élénken bizonyítja a burzsoázia egyre növekvő félelmét a népi tömegek fejlődő forradalmi mozgalmától. Az 1791 jun. 14-i törvény már megtiltotta a gyülekezés jogát, valamint az azonos foglalkozású személyek egyesülését. Ennek a törvénynek a kiadását, amely megfosztotta a munkásokat a forradalom révén kiharcolt szövetkezési, egyesülési és sztrájkjogtól — Marx egyszerűen államcsínynek nevezte. Az 1791 jul. 18-i törvény a közbéke megszegőinek minősítette mindazokat, akik felhívások, falragaszok és sajtótermékek nyomtatása, vagy terjeszíése által, vagy nyilvános helyen és gyűlésen tartott szónoklat utján engedetlenségre szítottak a törvény ellen. Az 1792-es esztendő előjátéka volt az 1793 máj. 31-i forradalmi felkelésnek és az 1794 junius 10-i dekrétum már a forradalmi törvényszék átszervezéséről rendelkezik. A francia forradalom ezen uralmi rendszerének jellemvonását annak össznépi volta adta meg, megnyilvánulásában pedig leszámolni a nép — a nemzet ellenségeivel. Midőn a nagypolgárság uralomra jutott, biztosította azokat a vívmányokat, amelyek előnyösek voltak a számára, de egyben az ellenforradalom útjára lépett. Napoleon uralkodása idején került kiadásra a klasszikus burzsoa kódex, az 1810. évi büntető törvénykönyv. Ez a kódex a bonapartei francia ellenforradalom szülötte volt. A francia nép számára a kódex a “gúzsbakötés” — a fé- kentartás kegyetlen és véres eszköze volt. Az 1810. évi francia büntetőtörvény büntetési rendszere az elrettentés elvére épült, de tárgyilagosan annyit mégis meg kell állapítani, hogy már nem szolgálta a feudalizmus érdekeit, mint más európai országok büntető törvénykönyvei. S annak ellenére, hogy az 1810. évi kódex nem létesített egyes osztályok számára privilégiumokat, vagy korlátokat, mégis a politikai bűncselekményekre, továbbá a tulajdon ellen irányuló bűncselekményekre vonatkozó rendelkezései a kizsákmányolt és elnyomott osztályok ellen irányulnak. Mi történt napjainkban? DeGaulle a fasiszták segítségével ui'alomra jutott, majd államcsínyt hajtott végre, megváltoztatta az alkotmányt, fondorlattal végrehajtotta a választásokat. Mindezekhez pedig eszközül szolgált az a jogpolitikai rendszer, amelynek éle mindig a forradalmi munkásmozgalom, a demokrácia, a haladás, a béke erői ellen irányult. De a fasiszta terror uralma nem fog állandósulni és DeGaulle törekvései nem fognak sikerülni, mert a féktelen terror megtörik a munkásosztály öntudatos ellenállásán. Irta: Dr. V. A kubai felkelés háttere (Folytatás a 7-ik oldalról) 4 1933 szeptemberében Battista az altiszti kar és a legénység egy részének támogatásával katonai puccsot szervezett, és lemondatta Cespedest. Battista egyelőre megelégedett azzal, hogy a hadsereg vezérkari főnöki tisztjét magához’ ragadja. Az ingatag helyzetben szüksége volt bizonyos tömegtámogatásra, s ezért nem akadályozta meg, hogy a politikai erők mozgása előtérbe tolja Guba egyik liberális-baloldali szimpátiája politikusát, Grau San Martint. De az amerikaiak San Martint lemondatták, s a sziget egyik színtelen konzervatív politikusa, Mendieta lett az elnök. A valódi hatalom azonban Battista kezében maradt, aki 1934-től 1944-ig korlátlan diktátora volt a szigetnek. 1940-ben formálisan is elnökké választották, másodszor azonban az éppen akkor módosított alkotmány értelmében nem jelöltethette magát. Az államkincstárból szerzett tekintélyes magánvagyonával ekkor Miamiba vonult vissza. 1944-től 1952-ig Grau San Martin, majd belügyminisztere, Prio Socarras volt Cuba elnöke. Ebben a rezsimben ugvari nem mentek végbe lényeges változások, Battista a kurzusához képest azonban bizonyos külsőséges politikai liberalizmus uralkodott. 1952-ben Battista hiasználva az amerikai belpolitikai élet újabb radikális jobbra- fordulását s a gyorsan növekvő nemzetközi feszültséget, Miamiból áthajózott Havannába, a hadsereg segitségével katonai puccsot hajtott végre, és megbuktatta Soccarast. Azóta “Macha- do-módszerekkel” uralkodik Cuba felett. Ez a háttere a mostani, immár másfél éve tartó, széleskörű népi támogatásra támaszkodó Bit- tista-ellenes fegyveres fölkelésnek. Gömöri Endre
