Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-15 / 3. szám
Thursday, January 15, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ _ia AZ UJ BOLYGÓ Január negyediké óta immár a Nap körül kering az első mesterséges bolygó, a január 2-iki rakétakisérlet hőse. A fellőtt rakéta a második kozmikus sebességnél nagyobb sebességet ért el és hiperbola pályán elhagyta Földünk nehézségi erőterét. A Hold elérése után pályája kismértékben módosult, majd egy kis átmeneti pályaszakasz után áttért a Földhöz képest hiperbola-pályáról a Naphoz képest ellipszis alakú pályára. A neve vagy a jele az uj, emberkéz alkotta bolygónak Metha (álom) és megállapították, hogy körülbelül 15 hónap alatt kerüli meg a Napot, naptávolban 197.2 millió kilométerre, napközeiben pedig 146.4 millió kilométerre kerül bolygórendszerünk középpontjától, a Naptól. Miért nem egyenesen a Holdra irányították az űrrakétát? A rakétának a Holdra juttatása teljesen megoldható — irja a Pravda —, de az első szovjet űrrakétának nem ezt a feladatot szánták, amikor a Hold irányába lőtték fel. Az első szovjet űrhajó néhány ezer kilométerrel a holdfelület mellett repült el és átalakult naprendszerünk első mesterséges bolygójává. Nem lehetetlen, hogy a rakéta a jövőben újra a Földre kerüljön. Utjai metszik egymást közel ahhoz a helyhez, ahol először jutott a bolygóközi térségbe az űrhajó. Ha a rakéta a továbbiakban csakis a Nap vonzóereje szerint haladna, pontosan visszajutna a térnek arra a pontjára, ahol elkezdte körpályáját. De mozgását befolyásolni fogja más égitestek hatása is, tehát csak megközelítőleg fog ugyanabba a körzetbe visszatérni. Ezért nem valószínű, hogy a rakéta még egyszer találkozik a Földdel, de elhaladása földközelben időről- időre lehetséges a számítások szerint minden öt évben és akkor feltehetően közvetlenül is meg tudjuk majd figyelni. A mesterséges holdak után tehát megszületett az első mesterséges bolygó is. A mesterséges hold: Földünk' utitársa, amely a “természetes sputnikhoz”, a Holdhoz hasonló módon kering bolygónk körül. A mesterséges bolygó már elhagyta Földünket, függetlenítette magát tőle és a Nap körül kering. Pályájára a Földnek többé nincs hatása, legfeljebb ama ritka alkalmakkor, amikor a természetes és az ember alkotta égitest egymás közelségébe kerül. Ennek pontos időpontját még nem tudjuk, mert a pályaelemek pontos számítása még folyik. Annyi azonban kétségtelen, hogy egy ilyen találkozás Földünk számára teljesen veszélytelen lenne, hiszen a mesterséges bolygó tömege elenyészően kicsiny saját bolygónk tömegéhez képest. Egy ilyen közelségnek viszont az lehetne a hatása, hogy például a kis mesterséges bolygó pályája eltorzul és az üstökösökre jellemző igen lapos ellipszissé alakul. Mindezt előre megjósolni ma még nem lehet, de sokkal veszélytelenebb lenne mintha Földünk egy üstökössel találkozna, amire egyébként is többször volt példa. Tévedés azt hinni, hogy a szovjet rakéta a naprendszer tizedik bolygója lett. A kilenc ‘nagy’ bolygón kívül Napunknak még legalább 1600 kisbolygója, úgynevezett aszteroidája van és ezeken kívül tulajdonképpen bolygónak tekinthetjük ebből a szempontból azt a — csillagászok által gondosan nyilvántartott — 300 üstököst is, amelyek elnyújtott lapos pályájuk miatt néha csak ezer évek múltán térnek vissza a Föld látóterébe. A világ tudósai feszült érdeklődéssel várják a műszeres mérések eredményeinek értékelését. Elektronikus számitógépek dolgoznak varázslatos sebességgel az adatok feldolgozásán, s reméljük, mihamarabb tájékoztathatjuk olvasóinkat a Hold körüli és Holdon túli térségek első tudományos adatairól. Az máris bebizonyosodott, hogy rövidhullámon, mai berendezéseinkkel, igen kis teljesítmények felhasználásával máris megbízható rádióösszeköttetést lehet fenntartani sok százezer kilométeres távolságokon át. Nyilvánvaló, hogy a szovjet tudósok is erre az eredményre voltak kiváncsiak, mert ha a távirányító és telemetrikus berendezések üzeme biztonságosan fenntartható, akkor a következő rakétákba már megfelelő irányító berendezést is érdemes beépíteni. Ez pedig a pálya szükséges helyesbítését, módosítását teszi lehetővé menet közben! Félmillió kilométer befutása után a rakéta rádiója még mindig adott és még vehető volt. Meglepő az is, hogy nagyszámú viKiizdelem a végkimerülésig ... Minden esztendő novemberében különös párviadalok folynak Észak-Afrika sziklás hegységeiben, igy a tunéziai Dzsebel Bu Hadma rezervátumban is. Itt él a sörényes juh (Ammotragus tragelaphus), amely bizonyos mértékben átmenetet képez a vad juhok és a vadkecskék között. Novemberben a kifejlett himek megküzdenek a nősténycsordák feletti kizárólagos uralomért. A homlokukkal összefeszülő ellenfelek addig harcolnak, amig az egyiküknek le nem törik a szarva. A legtöbb esetben azonban ez a hihetetlenül erős fegyverük kiáll minden rohamot, összecsapást. Ilyenkor következik a leglátványosabb erőpróba: az összeakasztott szarvú himek egymás mellé állnak, és igy próbálják egymás nyakát kicsavarni, megtörni. A gyöngébbnek egyetlen lehetősége marad: a gyors menekülés. Egy uj sáskapusztitó “szer” Sok eszközzel próbálták már kiirtani az egészvidékeket letaroló “sáskafelhő”-ket. De egyetlen eddigi módszer sem adott kielégitő eredményt. A würzburgi egyetemen más oldalról közelítették meg a problémát. Abból az ismert tényből indultak ki, hogy a sáskák felfogják az, ultrahangokat. Kisérletsoro- zatot hajtottak hát végre annak pontos meghatározására, hogy milyen hatással van az ultrahang a sáskákra. Abba a szobába, amelyben kísérleteket végeztek — un. “süketszoba” volt —, semmiféle zaj sem hatolt be. Megállapították, hogy a sáskák meghatározott rezgésszámu ultrahangokra ugyanúgy reagálnak, minha hívnák őket, s ennek a hívásnak engedelmeskednek is: elindulnak az adóállomás felé. Talán egy olyan hangjelről van szó, amelyet repülés közben a sáskák vezére használ arra, hogy jó irányba vezesse sereidét? Bárhogy áll is a dolog, e kísérletek alapján a sáskaveszedelem leküzdésének ezt a módját is figyelembe kell venni. Mert ezzel a sáskákat nemcsak elterelhetjük a termékeny tájakról, hanem repülésüket olyan vidékek felé irányíthatjuk, ahol az őket pusztító mérgek nagy adagjait helyezték el. Több tojást tojik a tyuk Az aureomicin nevű antibiotikummal táplált tyúkok tojáshozama átlagosan 4.74 százalékkal nagyobb, mint azoké, amelyeknek étrendjében nem volt aureomicin — állapították meg amerikai kutatók 36 héten át folytatott kísérletek alapján. • zuális észlelésről érkezett hitelt érdemlő hir. A nátriumfelhő sorsa is érdekes: mindenkit meglep, mennyire lassan terjed csak szét; egyelőre nem oszlik el. Mindez kellemes meglepetés a jövő űrhajóinak szerkesztése szempontjából: az ember talán “magával viheti” az atmoszférát és csak kevesebb komplikált technikai felszerelésre lesz szüksége. Sok kérdésre várunk még választ: milyen távolságból, meddig lesz vehető a rádióadó; naprendszerünkbe milyen mélyen hatolnak be az ember készítette műszerek, hogy a találgatás helyett az abszolút mérés eredményeivel gazdagítsák tudásunkat; mekkora lesz a kozmikus sugárzás szintje, amely a végső cél, az ember Űrrepülése szempontjából döntő? Mert a végcél az ember Űrrepülése. A szovjet tudósok nyilatkozataiból megpróbáljuk összeállítani az űrhajózás további kísérletei programját. A valószínű menetrend a következő: rakétakisérletek előbb kísérleti állatok, majd az ember visszakozására nagy magasságból; visszatérés a mesterséges holdról; holdrakéta, amely a Holdba zuhan; holdrakéta, amely a Holdon fékezéssel leszáll; holrakéták kísérleti állatokkal; holdrakéta ember utassal. Néhány évvel ezelőtt egy ilyen program szerzőjét aligha tartották volna épelméjünek. A tudomány és technika, de elsősorban a szovjet tudomány és technika nagy érdeme, hogy ma ez a program mindannyiunk számára realitás. Az űrhajózás többé nem álom, hanem valóság. A világ legrégibb aranybányája A Nílus és a Vörös-tenger között, Luxor városának közelében fekszik a Vádi Hamamat — a Galambok Völgye. Ott 1947-ben ismét művelés alá vették az elhagyott aranybányákat. A több mint 5000 évvel ezelőtt ásott tárnában most a legújabb technikai eszközökkel bányásszák az aranyat. A Favakir-bánya már ak£or hires volt, amikor a nagy gizehi piramist építették. Még azok a rabszolgák is, akik a piramis épitéséhez vonszolta!« a köveket, kevesebbet szenvedtek, mint a föld alatt dolgozó bányászok. A Az évszázadok teltek-multak, de a rabszolgák munkafeltételeiben semmi sem változott. Vádi Hamamat föld alatti tárnáiban fülledtség, füst és hőség uralkodott. A kőzetet tűzzel fehérre hevitették, vízzel leöntötték, úgyhogy a kőtömbök megrepedeztek. Ekkor csákánykapákkal tördelték le a kődarabokat. Azokba a repedésekbe és mélyedésekbe, amelyekbe felnőtt ember nem tudott beférkőzni, a kőtörésre gyermekeket küldtek. A kvarccal megtöltött vödröket a felszínre szállították. i A kézimalmok malomköveivel megőrölték a kőzetet. A kavrcport juhbőrre szórták, és vízzel átmosták. A viz magával vitte a homokot, de a súlyosabb arany szemcsék lerakodtak a gyapjuszá- lakra. A római uralom végén felhagytak a bánya művelésével. Az újra művelés alá vett bányában a falakon megmaradt hieroglifikus feliratok és a fáraóki képmásai emlékeztetnek a letűnt korokra. A “szférák zenéje” A természet zenél, vagy legalábbis “fütyül”, de ezt a zenét különleges berendezés nélkül az. emberi fül nem hallja. Ezt a hallhatóság határán aluli elektromágneses sugárzást négy kanadai tudós fedezte föl. A sugárzás frekvenciája másodpercenként 1/10—1/30 között van. (Az emberi fül számára hallható hangrezgések alsó határa másodpercenként 15.) A kanadai tudósok a sugárzást egy olyan magnetofonnal fogták föl, amelynek szalagja másodpercenként 15/10,000 hüvelyket halad (1 hüvelyk = 2.54 centiméter). Lejátszáskor azután a szalagot 15 hüvelykes másod- percenkénti sebességgel forgatják, s igy e hangot — amely a kutatóknak a londoni Nature ci- míi folyóiratban megjelent beszámolója szerint magasodó és mélyülő fütyülés — hallani lehet. Különösen erős e fütyülés a geomágneses viharok idején, amikor a föld mágneses és elektromos terét nagymértékben megzavarják a — valószi- nüleg-a Napból származó — elektromos töltésit részecskék. A négy kanadai tudós folytatja a hallhatóság határa alatti elektromágneses sugárzások vizsgálatát, elsősorban azzal a céllal, hogy földerítsék a forrásukat. Éneklő nőstény kanárik Az állatkereskedők gyakori panasza, hogy olykor nőstény kanárik is énekelnek, de ez a meglepő tulajdonságuk bizonyos idő után abbamarad. Ma már tudjuk, hogy azok a tyúkok és pulyka- tyukok, amelyekbe maszkulin (him) ivarmirigy hormont fecskendeznek, hasonló hangokat adnak, mint a himek. Alapos volt tehát az a gyanú, hogy a fenti esetekben a nőstény kanárikba — csaló szándékkal — him ivarmirigy hormonokat fecskendeztek. Harrick és Harris megvizsgálták a dolgot. Fiatal, de már érett kanári nőstények egy csoportjába him ivarmirigy hormont injekcióztak, mig egy másik csoportjuk nem kapott semmit. Tizenkét nappal az injekció beadása után a kezelt állatok ugyanúgy énekeltek, mint a fiatal himek. A következő napokban énekük teljesebb és hosszabb lett, s végül szakasztottan olyanná vált, mint az érett hímeké. Éneklésük mintegy 1 hónapig tartott, majd fokozatosan csökkent, végül teljesen megszűnt. Bebizonyosodott tehát, hogy a nőstény kanárik a him ivarmirigy hormonok hatására bizonyos ideig éppúgy énekelnek, mint a himek. tAJudUmvásu/ os tochnikja
