Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-21 / 21. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 21, 1959 A VÁMOLÁS ÉS A KROKODILKÖNNYEK Az angolnyelvü polgári sajtó cikkei azt a hirt terjesztik, hogy a magyar kormány vámot fog kivetni a használt ruhacsomagokra. Csupán (akarva, vagy akaratlanul) azt hagyták ki, hogy “ismét”. Mindenki jól tudja, hogy az ellenforradalom előtti időkben minden csomagra vámot vetettek ki, s csak azok kaphattak használt ruhákat vámmentesen, akik igazolni tudták rossz helyzetüket. A 'Magyar Szó csupán üdvözölheti ezt a lépést, amely szerintünk azt jelenti, hogy Magyarországon a helyzet javul és az átlagos embernek lehetősége van arra, hogy a szükséges ruhaneműket beszerezhesse. Mindazok, akik a második világháborúban Európában szolgáltak, jól emlékezhetnek arra, hogy azok az árucikkek, amelyek nem voltak bőségben, milyen nagy értéket jelentettek az európai fekete piacokon. Visszaemlékezhetünk azokra a viszonyokra is, melyek a második világháború idején itt, hazánkban uralkodtak, amikor a pult alól kihúzott husért jegy nélkül dupla árat fizethettünk. A' csomagok megvámolásának jelentősége az, hogy ma már nem lehet ezekkel az árucikkekkel aláásni a magyar ipar termékeit és feketézéssel rontani az ország belső helyzetét. Biztosra vesz- sziik, hogy akárcsak az 1956-os események előtt, úgy most is megadják majd a lehetőséget a rossz helyzetben lévő magyar polgároknak, hogy vámmentesen kaphassák kézhez a használt ruhaküldeményeket. Az Amerikai Magyar Népszava május 9-iki számában “Áz ócska ruhacsomagokat, is megvámolják” cimii cikk megtámadja a magyar kormányt ezen intézkedéséért és. hosszú fejtegetésekkel visszasírja azokat az időket, amikor a magyar népnek koldusként kellett könyörögni segítségért az amerikai rokonokhoz. Szeretnék, ha továbbra is “ócskaságokkal” árasztanák el az óhazát és ezzel hozzájárulnának az árak lerontásához. Elvárható, hogy a többi polgári lapban is krokodilkönnyekkel fogják visszasírni a “régi jó időket.” Amerikai Magyar Sző Subscription in ü. S. and Canada for one year $7.09, for six months $4.00. Foreign Countries for one year $10.00, for six months $5.00. Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. Telephone: AL 4-0397 kwwvvv\v\vvv*\wvvwvwv\wv»\vv\w\*vv\\wwwv\s Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. ; Telefon: AL 4-0397 c^^.84 ftz UNAMERICAN COMMITTEE CHICAGÓI SZEREPLÉSE Kihasználva a szakszervezeteken belül uralkodó nézeteltéréseket, az Amerikaellenes Bizottság a United Packinghouse Workers of America (hus- csomagolck) és az Inti. Ass. of Machinist Lodge 113-at választotta ki támadásai célpontjául chicagói szereplése alatt. Bár előre jelezte, hogy a- független United Electrical Workers Union-t is beidézi, a bizottság úgy tett, mintha megfeledkezett volna róla. A Packinghouse Workers jelenleg “kommuhista befolyás” vádja alatt van az AFL-CIO központja előtt, egy volt alelnöke, A. T. Stephens feljelentése alapján, aki a legutóbbi választáson elnöke akart lenni a szakszervezetnek, de kiesett. Ebből kifolyólag a szakszervezet elnöke, Ralph Halstein, inkább védekező, mint vádló nyilatkozatot hozott nyilvánosságra. Tiltakozott ugyan a kihallgatás ellen, azon az alapon, hogy a szervezetben nincs “kommunizmus” és a tagság múltját kutatni semmi hasznos célt nem szolgál. Ugyanakkor megtiltotta, hogy a tagság tiltakozó akciót folytasson. Az Armour lokál megszavazta, hogy a városháza elé mennek tüntetni. Ezt a határozatot megsemmisítette. A kerületi CIO-tanáes, a UAW kerületi irodája és az NA AGP is nyilatkozatban tanúskodott a Packinghouse Workers hazafiasságáról és “kommunista-mentességéről”. De egyik sem bélyegezte meg a kihallgatást, mint a munkásság elleni és a nép alkotmányos jogai elleni támadást. Ám az egyes behívott tanuk magatartásával szemben a Bizottság mégis védekező álláspontot volt kénytelen elfoglalni, Ilyen tanú volt Leon Katzen, a chicagói Demokratikus Jogokat Védő Bizottság elnöke és Richard Criley, az ügyvezető titkára, akik szembeszálltak a kihallgatókkal. Nem használták a Fifth Amendmentet, de nem válaszoltak a hozzájuk intézett kérdésekre, azon az alapon, hogy őket csupán büntetésként “idézték” be, mert támadó nyilatkozatot nyomtattak ki az “Unamerican” ellen, nem pedig .azért, mert kihallgatásuk hozzájárulna bármilyen törvényhozói tervekhez. (A Watkins-döntés feltétele.) Körülbelül 12 Packinhouse tagot idéztek be. Ügyvédi tanácsra a törvényes kereteken belül viselkedtek. Kijelentették, hogy nem tagjai a pártnak, de múltjukra vonatkozó kérdésekre nem válaszoltak, mert azt felhasználhatnák ellenük. Az IÁM lokál 113 beidézett tagjai súlyosabb helyzetben voltak, mert az IÁM központ úgyis büntető hadjáratot visel a lokál ellen, amiért a rank-and-file tagság a vezetőség pénzügyi műveleteit kritika tárgyává tette. A három beidézett tag tudta, hogy ki van téve annak, hogy ha a 5th Amendment alapján megtagadja a választ, kizárhatják a szakszervezetből. Ez áll az IÁM Ethical Practices szabályaiban. Albert Dencey-vel nem foglalkoztak sokat, elengedték, miután kijelentette, hogy nem volt soha tagja a kommunista pártnak. Edwin Alexander bevallotta, hogy volt egyideig párttag, de 1956-ban kilépett. Amikor “nevek megnevezését” kérték tőle, erre megtagadta a választ, hiába fenyegették a “tiszteletlenség” vádjával. Francis McBain beszámolt a 7 évig tartó “feketelistáról”, amit legutóbbi beidézése után használtak ellene. Tiltakozott a “kettős veszély” ellen, amibe újbóli beidézése helyezi őt. Az Amerikaellenes Bizottságnak besúgói is voltak. Az egyik Carl Nelson, a Wilson-plant volt munkása, a másik John Hackney, az Amalgamated Meat Cutters & Butcher Workmen, AFL- CIO (a Packinghouse ellenlábasa) központi megbízottja volt. A harmadikat szenzációképpen az utolsó napon hallgatták ki; Joseph Poskonka, az Armour üzem volt munkása, ki mint titkos FBI ügynök működött. Állítólag a munkások már régen gyanították. Beszélt arról, hogy kommunista egységekkel árasztják el a középnyugat húsüzemeit. A “kommunista összeesküvésről”, hogy a húsipart kontrollálják, “hogy háború esetén segíthessék az oroszokat”. És arról, hogy mint titkos ügynöknek, mennyit kellett szenvednie. A bizottság chicagói szereplése szomorúan leleplezte a szakszervezeti vezetőség gyengeségét a demokrácia megvédésében, saját _ szervezeteik megvédésében. Csak két csoport — egyik sem munkás szervezet — tett jelentős lépéseket a kihallgatások mibenlétének leleplezésére és az “Amerikaellenesek” múltjának ismertetésére. A Chicago Committee to Defend Democratic Rights széleskörű postázással és 30,000 röplap kiosztásával az üzleti negyedekben és a kihallgatás színhelye előtt és az Afro-American Heritage Assn. — néger történelem és jogok iránt érdeklődő szervezet — a bírósági épület előtti piketeléssel tiltakozott. Arra szólította fel a bizottságot, hogy jobban tenné, ha a tiéli lincselőket vizsgálna ki, minthogy üldözze a néger szakszervezeti tagokat. KIFIZETŐDIK A BANKOK PÉNZVERDÉJE A bankok azon joga, hogy saját nevük alatt pénzt nyomtassanak, _ amit rendszerint a kormánynak adnak kölcsön, nagyon sok pénzébe kerül az adófizető polgároknak, mert a bankok tekintélyes kamatot számítanak fel a kölcsönadott összegekért. A kormány a felmerülő pénzszükségletét máskép is fedezhetné, még pedig úgy, hogy az állam pénznyomdájában készítené el azokat a bankókat, amelyeket a bankok készítenek el számára. Sokmillió dollárt megspórolna igy, mert nem kellene kamatot fizetnie. De amig egyes kormányvezetők felismerik ezt a fonák helyzetet és néha a közvélemény felé tiltakozó kijelentéseket tesznek, ugyanezek a kormányvezetők a gyakorlatban továbbra is a. bankok üzleti nyereségét tartják szem előtt. Robert B. Anderson pénzügyminiszter az Associated Press konvencióján New Yorkban ezt mondta; “Mondjuk, hogy egy 100 millió dolláros csekket kellene kiadnom, de az államkincstár kifogyott a pénzből. Erre felhívnám a bankot, hogy adjon kölcsönt és a bank megígérné. Honnan venné a 100 milliót? Talán a mások betétjéből fizetné ki? Dehogy, ezt nem tenné. Egyszerűen kitermelné a szükséges pénzt... és ezzel az összeggel szaporítaná a pénzállományt”. A bankár-csinálta 100 millió ugyanazt az eredményt érné el, mutatott rá Anderson, mintha “felhívnám az Egyesült Államok pénzverdéjét és azt mondanám, hogy ‘kérem nyomtassanak 100 millió dollár értéket.’” A különbség a kettő közt csak az, adta a felvilágosítást Anderson, hogy a kormány-verte pénzért nem kell kamatot fizetni, a banknak pedig kell kamatot fizetni. A képviselőházban Wright Patman, texasi demokrata képviselő szóvátette, hogy minden 100 millió dollár, amit a kormány banktól kér kölcsön hosszulejáratra, az évek során fizetett kamattal együtt 200 millió dollárjába kerül az adófizetőnek. Henry S. Reuss, wisconsini demokrata képviselő arra mutatott rá a képviselőházban, hogy nemcsak Anderson, hanem a pénzügyminisztérium más tisztviselői is meglepő nyíltsággal beszéltek arról, hogy a bankárok, a semmiből kreált pénzösszegekkel duzzasztják a pénzkészletet, felnyomják az árakat és inflációt teremtenek. Megnevezte azokat, akik ezt szóvá tették: Humphrey volt pénzügyminiszter és Burgess, volt pénzügyminiszter-helyettes. Idézte Burgess-t: “Amikor az államkincstár a hiányt úgy pótolja, hogy a banktól kér kölcsönt, ez inflációs lépés. Több pénzt dob a piacra; a megélhetés megdrágul. A bankkölcsönök roppant költségesek az egész országra nézve”. Reuss képviselő szerint ezek a kormánytisztviselők megmondták, hogy a kormány jobban tenné, ha a bankok helyett egyénektől és a nem- bank-kölcsönzőktől kérne pénzt, mert akkor nem szaporodna a pénzkészlet és az árakra nem volna hatással. De, mondotta Reuss, a pénzügyi hivatalnokok nem azt csinálják, amit prédikálnak. A bankárokat részesítik előnyben, amikor kölcsönért folyamodnak. Ezt a következő példával illusztrálta: Március 19-én az államkincstár 500 millió dollár értékben kötvényeket bocsátott ki, 4 százalékos kamattal. Ez olyan vonzónak bizonyult, hogy a bankárok és más kölcsönzők egy és fél billió dollár előjegyzést nyújtottak be — a készlet háromszorosát. Nem-bank-kölcsönzők 238 millió dollár értékű kötvény átvételét ajánlották fel. Az államkincstárnak kapnia kellett volna ezen az ajánlaton és átadni nekik a kért 238 millió értékű kötvényt. De mit tett ehelyett? Azt mondta a nem-bank kölcsönzőknek, hogy miután a kibocsátott kötvényeket “felüljegyezték”, ők csak 155 millió dollár értékben kaphatnak belőle, vagyis csak 35 százalékát annak, amit kértek. Az 500 millió dollár értékű kötvények többi részét a bankok kapták, amelyek pénzt nyomtattak amivel a kötvényeket megvásárolták. MGmÉíii NEWYOMÜ OLVASÓINK!! Ha nem kapják meg lapunkat a jS megszokott újságárusnál, kérjük a értesítsék kiadóhivatalunkat m AZONNAL! | Telefon: AL 4-0397, J dm: HUNGARIAN WORD, Inc. | 130 East 16th Street % New York 3, N. Y. %
