Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-07 / 19. szám
ő AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 7, 1959 Még egy pár szót Tibetről Az édes jobarát Tisztelt Szerkesztőség! Nem szégyelem bevallani, hogy kissé nehezen találtam meg a tőkés szabad-szolgasajtó által kórusban hangoztatott hasonlatot a tibeti lázadás , és a magyarországi ’56-os események között. (Lehet, hogy többen is vannak ilyenek.) Sehogysem értettem meg, miért nevezi Tibetet a NYT. is ázsiai Magyarországnak. Én ugyanis az alapot, a kiinduló pontot kerestem és tudtam, hogy Ti- betből senkisem akart Amerikába jönni, mig a magyarországi vérfürdőt az évek során mesterségesen felkorbácsolt fantázia — a dollárokban úszás és minden elképzelhető földi jóban tobzódás vágya tüzelte legfőképpen. Olvasva a N. Guardiant, megértettem a hasonlatot. U. i., Kina azt csinálta Tibetben a tibeti népért, amit a magyar kormány a szovjet segítségével csinált a magyar népért. Jobb életet, jobb megélhetést próbált adni annak a népnek, amelynek a (vezetőkön kívül) fogalma sem volt arról, hogy az ő kis területükön kívül is van világ, ahol minden ötödik ember pap, ahol még mindig hiszik, hogy amikor az ő főpap uralkodójuk meghal — lelke beköltözik egy éppen abban a percben születendő gyermekbe, aki az ő helyét van hivatva elfoglalni. Nem is beszélve arról, hogy Tibet évszázadok óta mily szorosan hozzátartozott Kínához, hogy az segítette visszaverni az ellenséges támadó próbálkozásokat — sőt, amikor 1904-ben Anglia támadta meg és foglalta el, Kina segítette felszabadulásában. Kina, az 1951-ben Tibettel kötött egyezség óta csodákat müveit azon a területen, ^melyről a tőkés-szabadsajtó nemigen emlékezett íneg (csupán elégedetlenségről és nyugtalanságról irt). Befejeztek egy 1,300 és egy 1,400 km-es utat, melyek egyike egy 1,600 láb magas hegyen vezet keresztül, melyeket azonnal használatba is vettek. A régi időben ezt az utat Kínából Tibet- be gyalog, vagy csacsifogattal három év alatt tették meg, most teherautókkal 10—15 nap alatt lehet megtenni. Ez a tibeti nép szükségleteinek — tea, só és más használati cikkek behozatalának árát azonnal felére vágta le és saját termékeit könnyen szállíthatja ki és jó áron értékesítheti a kínai piacon. Kina vezette be Tibetbe az ingyen orvosi kezelést és gyógyszert, valamint az állatorvosi felügyeletet, kamatnélküli kölcsönt a népnek, ingyen iskolát anyanyelvükön, (aki akarta a kínai nyelvet is tanulhatta) és kilátásba helyezte a nők egyenjogúságát. Gyors egymásutánban építettek gátakat, vizierőmüveket, ami a földművelést és állattenyésztést nagyban elősegítette. Ismerve a külvilágtól szigorúan elzárva tartott kicsi állam hátramaradottságát (ahol még most is vannak, akik nem engedik állataikat beoltani), érthető, hogy a haladó eszmék sok ellenállással találkoztak s hogy csak óriási erőfeszítés mellett érhették el a már meglevő, csodával határos eredményt. De a tibeti nép ma már hálával és szeretettel halmozza el az értük dolgozó kínaiakat. Ezek után nem nehéz felismerni a hasonlatot a két ország között, s nem szükséges ismételnem azokat az előnyöket, melyeknek alapját a Magyarországon annyi áldozat és erőfeszítés árán — annyi szabotálás és aknamunka ellenére elértek. A megtört és végelgyengülésben szenvedő imperializmus még mindig elég erős ahhoz, hogy levitézlett, hatalmukat vesztett elnyomókkal egyesülve — különböző “hangok” segítségével ideiguóráig tartó zavarokat idézzen elő, de a haladást megállítani nem tudja. Az az osztály, amelyik ké» munkáskezével a világ kerekét forgatja, a legsötétebb helyeken is ébredezik és jogait követeli. Gencsi Margit Tisztelt Szerkesztőség! Megkaptam figyelmeztető levelükét, amit inkább jónéven veszek, mert a lap édes jó barátom. Igaz, hogy már 77 éves vagyok, de azért kell, hogy járassam ezt a lapot, mert ez már a foglalkozásom. Rég megismertem a munkás irodalmat; 46 évi kanadai tartózkodásom alatt sok nélkülözésnek voltam kitéve. Mint farmer a kanadai munkáslapot születésétől fogva olvasom, ugyancsak a Bérmunkás lapot is olvastam, amig vezetősége ki nem öregedett. Azóta ismerem Geréb Józsefet is, nevét sohasem felejtem el, mint előrehaladott munkástársét, s kívánok neki boldog életet és azt, hogy fejlessze az elmaradottakat és a társadalmat. Valamikor én is Írogattam a lapba a közérdek javára. Egyben megküldöm egy jóbarátom nevét és címét, küldjenek mutatványszámot neki a Magyar Szóból. Erdődi bácsi, Kanada A Milwaukee Lapbarátok iidvözlik Május elsejét Tisztelt Szerkesztőség! A beígért összejövetelt végre megtartottuk egy ebéd formájában. Ismét Janiék vendégszeretetét vettük igénybe. Itt küldöm a tiszta hasznot, ami 60 dollár volt, miután mindenf összeadtunk. Nyug díjas családok jöttek össze, akiktől nem igen lehet többet várni. Sajnáljuk, hogy május 1-re nem tölthetjük be kvótánkat. A Milwaukeei Lap- barátok üdvözlik május elsejét. Kvótánkat igen magasra tették, mert hiszen nagyon kevesen vagyunk már; ha Wisconsin más tájáról is jönne hozzá valami, akkor többet tehetnénk. ígérjük azért, hogy tehetségünk szerint mindent megteszünk lapunk érdekében. Munkástársi szerettei a Milwaukeei Lapbarátok nevében: Mary . . . • Ezúton mondunk köszönetét Janiéknak, akik mindig olyan készséggel adják otthonukat lapunk érdekében. Évről-évre, sohasem mulasztják el, hogy ebédet ne rendezzenek lapunk segítésére. Nagyon köszönjük és hálásak vagyunk úgy a Jani-házaspárnak, mint a milwaukeei nyugdíjas barátainknak, akik szivvel-lélekkel mellettünk állnak és tehetségük arányában mindig kiveszik részüket lapunk anyagi fenntartásából. — Szerk. • .Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelve küldünk a kvótára és a fenntartó gárda alapra $15-t, hogy még sokáig legyen szerencsénk olvasni lapunkat és belőle megérteni a való tényállást, melyet az angol sajtó elferdített, félrevezető és legtöbbször elhallgatott híreiből nem tudhatunk meg. Skapinetz B. és C-, New Jersey “Rossz érzés fogja el.. Tisztelt Szerkesztőség! Olvasva a lapban megjelenő cikket “Veszélyben a lapunk” fejeimmel, ismét rossz érzés fogja el az embert, különösen amikor a lap 14-ik oldalán olyan gyakran látjuk a fekete szalag között megjelenő neveket. Igazán komolyan kell gondolkozni lapunk miatt, hogy vajon meddig fogjuk tudni azt mi, öregedő munkások fenntartani. Ezzel kapcsolatban ismét lesz elég sok ügy, amit az országos konferencia elé kell terjesztenünk. Sajnáljuk, hogy olyan messzire vitték a konferenciát, gazdasági oldalát tekintve ez misze- rintünk helytelen. Bakos József és neje Akik kezében a lehetőségek vannak Tisztelt Szerkesztőség! A múlt héten lapunkban többek között egy uj rovatban igen hasznos, tanulságos Írást olvashattunk Kovács Erzsi asszonytársunktól. Az ilyen szatirikus írásokat én is nagyon szeretem olvasni, bárcsak asszonytársunk rovata előbb nyílt volna meg. Bevezetésül hozzám is szólt és örömmel veszem bírálatát. Azonban én továbbra is amellett vagyok, hogy lapunkat bátran adjuk magyarul is tudó gyermekeink, vagy rokonaink kezébe. Ha magyarul is tudó gyermekeink valóban, progresszív angolnyelvü lapot olvasnak, akkor még nagyobb örömmel veszik kezükbe a Magyar Szót. Azt hiszem a mi lapunk van olyan színvonalú, mint bármely progresszív angolnyelvü lap, igy nem lehet lekicsinylésnek tekinteni, ha gyermekeink is olvasnák. Részünkre különösen döntő, hogy lapunk rendszeresen beszámol a magyarországi fejlődésről, amely konkrét cáfolata a más polgári lapok ezirányu hazugságainak. Sajnos a baj ott van, hogy gyermekeink nagy' része sem progresszív angolnyelvü lapot, sem a Magyar Szót nem olvassa. Előkerestem a múlt év szept. 18-iki lapot, amelyben Geréb munkástár? a magyar munkássajtó eredetéről irt. Szomorú olvasni, hogy az anyagok összegyűjtését megnehezítette az, hogy legtöbb helyen az öreg harcos újságjait, levelezéseit stb. elhunyta után az utódok nyomban eltüzelték, szobáját alaposan kiszellőztették. Az ilyen cselekedetet valami ördögüzésfélének is lehetne nevezni. Kérdem én azt, ha ezek az utódok, gyermekek progresszív angolnyelvü lapot, vagy a mi lapunkat, vagy annak elődjét olvasták volna, akkor is eltüzelték volna az értékes Írásokat? Gondolom, nem, hanem féltett kincsként megőrizték volna. Mindezek figyelembevétele mellett, gyermekeink haladó szellemben való nevelése felett nem lehet csak úgy simán átsiklani. Szerkesztőségünk alaposabban foglalkozhatna ezzel a kérdéssel. Lapunk terjesztésére valóban óriási terület lehet az ujamerikások értelmesebb, gondolkozó rétege. Nagyon helyeslem Anti munkástársunk levelét, hogy ujamerikások kezébe kell adni a lapot. Leveléhez azonban van egy megjegyzésem: mi akik már olyassuk a lapot, ne a nyugdíjasoktól várjuk, hogy az ujamerikások között terjesszék azt. Mi a saját erőnkből és öreg munkástársainkkal közösen próbáljuk társaink kezébe adni a lapot. Mi sokkal jobban ismerjük a saját diszidená fajtánkat, mint a régi amerikások. Nekünk talán nagyobb lehetőség van kezünkben, mint öreg munkástársainknak. Mi nemcsak újságokból ismerjük a szocialista rendszert, hanem annak saját magunk is építői voltunk. Bátrabban szállhatunk vitába bárkivel és nem vághatják az orrunk alá hogy te csak valami rossz újságot olvasol, de saját szemeddel nem láttad mi van most az Óhazában. Nekünk ujamerikásoknak kell a közeledést elkezdeni. Nem egy regi amerikás tartózkodik tőlünk s csak, amikor beszéd közben meglátja, hogy különbözünk a többitől, enged fel irántunk. Az ujamerikások között itt is többről megtudhatjuk, hogy a munkanélküliség és egyéb csalódások miatt kezd kiábdándulni az amerikai mennyország ból. A hazugság káoszából más kiút felé nézegetnek. más utat próbálnak keresni. Használjuk fel a lehetőségeket és az észheztért, becsületes ujamerikás társainknak, valamint ismerős régi amerikásoknak közös erővel adjuk kezébe a Magyar Szót. E. H.-né Ez történik a munkással amikor nyugdíjba megy Tisztelt Szerkesztőség! Már tiz hónapja nyugdíjba mentem, bizony eltelt az idő, 38 évi gyári munka éppen elég volt. Nagyon bánt azonban, hogy a sok rossz törvény miatt, amikor a munkás otthagyja a munkáját, akkor elveszíti biztosításainak túlnyomó részét, mint a kórházi, orvosi biztosítást, betegsegélyt méghozzá éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége volna azokra. S ha még ehhez hozzájön, hogy a feleség nem érte el a nyugdíj-korhatárt és nem kap semmit! A szakszervezet hanyagsága az oka ennek, mert mái évtizedekkel ezelőtt is mindig csak a béremelés után ment, amikor abból csak annyi haszon volt, hogy mindennek felment az ára a profit érdekében, a kompániák javára és a mun- káscosztály kárára. A. K. jCtwdeJt a swvlasxtóköx Az ebben a rovatban kifejtett neze- | Olvasóink tek nem szükségszerűen azonosak ■; hozzászólnak i: a szerkesztőség álláspontjával ;j a közügyekhez Ü
