Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-16 / 16. szám
m i, i ÜDVÖZÖLJÜK A BOLSHOI TÁNCMŰVÉSZEKET A moszkvai Bolshoi színház balett-együttesét csütörtöki megnyitója alkalmából meleg szeretettel üdvözöljük, mint a nagy Szovjetunió bátor népének békeangyalait. Nem tévedésből használtuk e kifejezést. Akinek szerencséje lesz látni őket az öreg Metropolitan kopott deszkáin, azok a magasfoku művészek tüneményszerü jelenéseit a szférák lakóinak földreszállásával fogják összehasonlítani, vagy saját magukat fogják a mennyekben érezni, óriási az igyekezet mindenki részéről, hogy e gyönyörökben részesülhessen. Az Operaházban tervezett 27 előadásra és az ezt kibő- vitő 5 előadásra a Madison Square Gardenben, összesen 165 ezer ülőhelyre — a rendezőség jelentése szerint — eddig 3 millió jegyre érkezett megrendelés. Hogy a szovjet táncosok a béke küldöttei, az magától érthető. A genfi csúcskonferencián megindított ko-exiszten- cia gondolata tette lehetővé, hógv a cserelátogatások a világ két nagy nemzete között megindultak és idefejlődtek. Minden látogatással nő az-egymásközti megértés, a népek barátsága,, mélyebb gyökeret ver az egymásmellettélés lehetőségének elgondolása a két nép egyre szélesebb rétegeiben. Ez a növekvő barátság el kell, hogy oszlassa a háború fenyegető felhőit. Amióta a táncosok Amerika földjére léptek az amerikai nép szeretete és csodálata veszi őket körül. Megérdemlik, mint egyének, mint művészek és mint előfutárjai annak a békés jövőnek, amelyben ledőltek a népek közé emelt mesterséges válaszfalak. Majd eltűnik a háborútól való örökös rettegés, a jóléte építésével törődő emberiség nyugodtan fogja kicserélni és élvezni egvmás kultúráját és művészetét. Ezért üdvözöljük a Bolshoi Balettet és kívánunk nekik eredményes ittartózkodást. \ \ ■*. * y Amerika üjánlatai Tovább folyik a háromhatalmi genfi konferencia. — A U. S. viz- alatti s földfeletti robbantásokra korlátozná a beszüntetést. EGY FONTOS KÉRDÉS Az utóbbi időkben néhány cikk jelent meg már lapunkban úgy rovatvezetők, mint munkáslevelezők tollából, melyek a világ túlnépesedésének kérdését vitatták. Szerkesztőségünk azon a nézeten van, hogy mindenkinek joga van közérdekű kérdésekben saját véleményét kifejteni és éppen ezért az ilyen értelmű cikkeket, leveleket még akkor is közöljük. ha esetleg téves elgondolások csúsznak be azokba. Ha a Malthus-féle teóriát napjainkban nem tennék mesterkélten olyan fontossá, akkor nem is szólnánk hozzá a kérdéshez. Be úgy a tőkés lapokon, mint konferenciákon és más fórumokon keresztül mindjobban előtérbe tolják) lásd például a 3-ik oldalunk kis cikkét) azt a kérdést, hogy mi lesz a sorsa a világ népeinek, ha — amint azt egyes tudósok megjósolják —- a túlnépesedés bekövetkezik. Ezt a kérdést a népi demokráciák és a szocialista országok ellenségei még arra is próbálják felhasználni, hogy a Szovjetunió és a Népi Kina között ellentéteket szítsanak. Egyesek félreértik is, hogy a Népi Kínában a közegészségügyi szervek arra tanitiák a népet, hogy a születéseket miként korlátozzák. A polgári sajtó úgy állítja be a kérdést, hogy a Népi Kina is fél a túlnépesedéstől, holott csak arról van szó, hogv minden kulturnép a tudomány minden eszközét felhasználja arra, hogy felvilágosító munkát végezzen és megkönnyítse a lakosság életét. Sehol sincs megszabva. hogy a kinai nő, mondjuk 10 gyermeknek kell, hogy életet adjon, amikor a társadalom még nincs abban a helyzetben, hogy annak a családnak bőséget és egészséget nyújthasson. Nemrégen néhány közismert személyiség Kruscsev előtt /elvetette azt a kérdést, hogy a kinai nép tulszaporodása veszélyezteti a Szovjetuniót, mire Kruscsev kifejtette, hogy a szöviet népnek nincs semmi félnivalója a kinai néptől még akkor sem, ha a lakosság jelenlegi száma megduplázódna. Akarva, nem akarva el kell fogadni azt a tényt, hogy az uralkodó osztály mindent elkövet, hogy a túlnépesedés fogalmát mindjobban elhintse az emberek gondolatában, mert ha ez sikerül, akkor elfogadhatóvá és igazolttá tudjuk tenni azt is, hogy a különböző országokat atomfegyverekkel lássuk el, melyeket esetleg fel lehet használni arra, hogy a túlnépesedést megoldják. Az a téov, hogy az nfr.isó 50 esztendő tudományos fejlődése következtében csökkent a gyermekhalandóság és a7 átlagos élettartam lényegesen megnövekedett, nem jelenti azt, hogy az emberiségnek félnie kell az éhezéstől. Amilyen mértékben gyarapszik a népesség, olyan és még sokkal na- gvot'b mértékben fejlődnek és szaporodnak a termelőeszközök is, melyek közül sokkal csak most, az atomkorszak küszöbén kezdünk megismerkedni. Tehát a túlnépesedés kérdése ma nem lehet napirenden, mert ha a termelőeszközöket, melyeket ma ismerünk, teljes egészében kihasználnák, a föld lakosságának kétszeresét is el lehetne látni. Érdeklődéssel, de ugyanakkor gyanakodva kell figyelemmel kisérnünk azokat a híreket, amelyek a túlnépesedés kérdésében a sajtóban megjelennek. Még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy nem ez a probléma ma, hanem az, hogv miként tudjuk megoldani a béke kérdését, s nem kételkedünk abban, hogv a fejlődő kulturált emberiség — mint minden más fontos kérdést — az ugvneHárom heti megszakítás után, az atomfegyver kísérletek beszüntetését és ellenőrzését kidolgozó három hatalmi genfi konferencia újra megkezdte működését. James J. Wadsworth, az Egyesült Államok delegációjának vezetője, már első nap uj ajánlatot nyújtott be a konferenciának, amely leszűkítené az atomrobbantások betiltását és ellenőrzését a viz alatti és >1 mérföld magasságig a föld "eletti robbantásokra. Jobban kifejtve, ezen i'obbantások beszüntetésének elfogadását az- írt ajánlja, mert ellenőrzésének megszervezése szükségtelen, amennyiben mechanikai szerkezettel is elérhető. Wadsworth ajánlata a földalatti és a magasabb távolságok robbantásainak megtárgyalását későbbi időre halasz taná. Egyrészt mivel ezek ellenőrzési módszerében nem tudnak a Szovjetunióval megegyezni, másrészt szükségesnek tartja és ajánlja sorozatos földalatti robbantások végzését, 'iipgy ezek alapján dolgozhassák ki a megfelelő ellenőrzési gépezetet. Kiemelte Wadsworth, hogy az Egyesült Államok végcélja is az, hogy idővel mindennemű robbantást beszüntessenek, nemzetközi ellenőrzés mellett. Ennek előkészítése azonban hosszabb folyamat, mivel a felek nem tudnak megegyezni a feltételekben. (A Szovjetunió szerint az Egyesült Államok és Anglia ragaszkodnak ahhoz, hogy a szovjet területen felállítandó ellenőrző állomások személyzetében ne legyen szovjet szakértő.) A szovjet delegáció véleménye “nem jelent semmit. Lehető- vő teszi a földalatti és a nagy légköri távolságban végzett j robbantásokat, holott mi minden robbantás beszüntetését akarjuk elérni”. I A szovjet delegáció egy másik tagja azt tartottak kifogásolni valónak, hogy ez az | ajánlat a nukleáris fegyverkezési verseny folytatását is lehetővé teszi. Tsarapkin tanulmányozni Wadsworth ajánlata egyelőre nem talált előnyös vissz- j fogja a nyugati ajánlatot I hangra a szovjet delegáció- ! (Anglia támogatja az ameri- : nál. Semyon R. Tsarapkin, á kai javaslatot) és későbben ! delegáció vezetője, az újság- részletesen fog vele foglalkoz- iróknak azt mondta, hogy ni. i Kenyai függetlenségi harcos a televízión Tom Mboya, Kenya angol gyarmat munkás és politikai vezetője a “Meet the Press” televíziós programon fejezte ki véleményét Afrika függetlenségi mozgalmáról. Mboya a Kenyai- Szakszervezeti Szövetség főtitkára, áz Afrikai Kongresszus kenyai osztályának feje és a Nairobi Néppárt elnöke. Azért van itt, hogy az afrikai szabadságmozgalom pénzalapja részére gyűjtsön. Afrika nem az európaiak, hanem az európia gyarmatosítás ellen küzd, mondotta Mboya. “Afrikát az afrikaiaknak” jelszó magábanfoglal mindenkit, aki mint békés polgár akar Afrikában élni. A Ghánában decemberben megtartott “összafrikai Népi Konferencia” egy Afrikai Egyesült Államok megszervezését látja lehetségesnek valamikor a jövőben. Mboya azzal vélt jelentősebb pénzbeli segítséget kapni, hogy a nyugati hatalmakra hárította a felelősséget, ha az afrikai országok függetlenségi harcukban kommunistákká válnak. Pete Seeger a Május 1-i ünnepségen A Május 1-i Bizottság április 11-i.ki konferenciája számos résztvevő jelenlétében, lelkes hangulatban folyt le. \. szakszervezeti delegátusok is nemzetiségi szervezetek 'üldöttjei az előkészületekről jelentettek. Pete Seeger országoshirü népdal énekművész vezetésével fog kezdődni az ünnepség a Union Square-en május 2- án, szombaton, d. e. 10 órakor. 12 óráig a fiatalok százai fognak énekelni és táncolni a téren. 12-től 2 óráig szakszervezeti vezetők és más ismert szónokok fognak jelenteni a májusi ünnepélyek nemzeti és nemzetközi jelentőségéről. A Bizottság egy 16 oldalas füzetet adott ki, amely 5 centért kapható. Gellert Hugó festőművész gyönyörű plakátot készített az alkalomra. Magyar-amerikai delegátu- ! sok is résztvettek az előkészítő munkálatokban. Magyar ! származású amerikaiak nagy számban lesznek jelen az ünnepségen a Union Square-en. MEGISMÉTELT LÉGI INCIDENS Amint előre jelezték, az Egyesült Államok teherszállító repülője ismét 10,000 lábon felüli magasságban repült Kelet-Né- metország felett a Berlinbe vezető légiuton. Az amerikai repülő ismét “figyelmeztető jelzést” kapott, majd két szovjet MÍG arra kényszeritette, hogy lejebb szállva folytassa útját. 1 St. Louisban sok a Strontium 80 Dulles államtitkár visszament, a Wajter Reed kórházba, további gyógykezelésre. Az előbbi nem sok eredményt mutatott, úgy, hogy meg kellett szakítsa floridai pihenését. Hivatalos kormányköröket élénken foglalkoztatja a Dulles helyettesítésének szükségessége. Az Egyesült Államok Egészségügyi Szolgálata jelentést ad arról a tanulmányáról, amit a tejben található Strontium 90-el kapcsolatban végzett. Ennek alapján megállapította, hogy St. Louisban volt a tejnek a legmagasabb Strontium 90 tartalma az elmúlt évben. Egy liter tejben januárban 18.6 micro micro- curie (kisugárzási egység) volt St. Louisban, mig más városokban ennél sokkal kevesebbet találtak. A jelentés csökkenti a veszély nagyságát. Azt mondja, hogy ha egy életen keresztül inná valaki az igy megfertőzött tejet, akkor is a negyede volna csak annak a mennyiségnek, amit megengedhetőnek találnak az emberi szervezetre anélkül, hogy jelentős kárt okozzon. A Strontium 90 a vérsej- tekben és a csontokban okoz DISCOVERER II. Kaliforniában, a Vandenberg légierő támaszponton sikeresen földkörüli pályába állították a Discoverer II. nevű műholdat, amely a földreszállásra beállított hőálló kúppal van felszerelve. Cape panaveralon két hasonló kísérlet nem sikerült. I rákos megbetegedést. UHHtuHmvvmvmvmmumvHtvuuuummHUMHv vezett “túlnépesedés” kérdését is meg fogja oldani, amikor az ténylegesen, mint megoldandó fontos kérdés napirendre kerül. A halászatban Japán foglalja el az első helyet a világon. L. Vernon Drape, I az Országos Halászati Intézet elnöke kijelentette, hogy a Szovjetunió nemsokára 3-ik helyre szorítja az Egyesült Államokat és elfoglalja a második helyet a halászó nemzetek között.