Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-26 / 13. szám
Thursday, March 26, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 RÖVIDEN EGYRŐL MÁSRÓL írja: E. K. Az utóbbi időben uj szint, uj izt kapott a Magyar Szó azzal, hogy mind több és több munkáslevél jelenik meg benne, melyekben az olvasók nemcsak megelégedésüket fejezik ki a lappal és a naptárral szemben — bár ez is fontos, mert a szerkesztő igy kap igazolást, hogy a lap helyes irányban halad-e — hanem okosan és értelmesen kritikát gyakorolnak azon Írások felett, melyeket munkásmozgalmi szempontból nem tartanak megfelelőnek. Nagyon helyes, hogy a szerkesztőség nemcsak leközli az értelmes leveleket, hanem buzdítja is az olvasókat, hogy tudósításokat is küldjenek be és igy tegyék tartalmasabbá az amerikai magyar dolgozók egyetlen lapját, a Magyar Szót. A szervezett szocialista munkások nagy elméleti és gyakorlati vezetője mindenegyes alkalommal kihangsúlyozta, amikor a munkás sajtóról volt szó, hogy a jó munkáslapnak előfeltétele a minél nagyobb munkáslevelező gárda. Sajnos a Magyar Szó olvasótábora nagyrészt az iparokból más kiesett nyugdíjas munkásokból áll, akiknek azonban sok szabad idejük van és ezt nagyszerűen felhasználhatják munkáslevelek írására. Meg vagyok győződve arról, hogy a szerkesztő — nagy elfoglaltsága ellenére is — átsegíti őket a kezdet nehézségein. “Kannibál-elmélet” így nevezik a szocialista elméletek nagy tanítói a Malt'hus-elméletet és annak különböző polgári tudósok által kieszelt formáit, hozzáigazítva azt a fokozatos láz állapotához, amely a mai termelési rendszer halálos betegségét jelzi. Nagyon okosan és tiszta meglátással bírálta meg egy munkásleveíező Márki Istvánnak a túlnépesedésről szóló tanulmányát, mely bizony nagyon elütött Márki más, értékes Írásaitól. A túlnépesedés veszedelmének kihangsulyozá- sára a kapitalista rendszer egyik félrevezető módszere, amelyet Malthus idejében a nyomorúság és a háborúk okozójának állítottak be, s mely ellen szigorú szüléskorlátozással kell védekezni. adja helyét a szükségletre termelő rendszernek. A kollektiv termelésre áttért országok már ma is eredményesen küzdenek ezeknek a kérdéseknek a megoldásáért. Stevenson jelentéseiből olvashattuk, hogy a Szovjetunióban nincs munkanélküliség; az életnívó emelkedésével és a természetes szaporulattal szükségessé vált élelmiszertöbbletet sok százezer hold szűz földnek termékennyé tételével oldották meg, s ezeknek termése nemcsak kielégíti a szükségletet, de még hatalmas mennyiségben importálni is tudnak. Ma az orosz földművelés gépesétise által — mely felhasználja a technika és a vegyi ipar találmányait — háromszor, négyszer annyit termelnek egy hold földön, mint a cári rendszer idején. Szerte a világon sok száz millió hold föld van, amelybe eke még sohasem hasított. Ezek a földek — miként a Szovjetunióban -— jó, bőséges termőföldekké alakíthatók. Ezt azonban a tőkés termelési rendszer nem tudja és nem is' akarja megteremteni, mert “befektetése” nem hozna azonnali profitot. A szocialista termelési rendszerben nem lesz probléma a túlnépesedés, mert a tanult népeknél már nem lesz szülőgép az asszony, a szüléskorlátozást éppen úgy tanítani fogják, mint más egész ségügyi problémákat. A védekezés eszközeit megadják, orvosi tanácsra a vetélést is megengedik, nem sarlatánok s bábák életveszélyes módszerével hanem a modern orvostudomány eszközeivel, modern klinikákon. De senkit sem kényszerítenek korlátozásra, nem akarnak senkit sem sterilizálni, mert a termőföldek korlátlan felhasználása által, uj termőföldek megművelésével, a folytonosan fejlődő technikai eszközökkel mint minden —ma még megoldhatatlannak látszó problémára— erre is megoldást fognak találni. Ezért fölösleges hogy ma a túlnépesedéstől rettegjünk. Hitler ezt a problémát az “alacsonyabb rendű népek” (köztük a magyar) kiirtásával, sterilizálással akarta megoldani, amit át is vitt a gyakorlatba. Egyetértek Trumannal Malthus óta ez a “veszély” még nagyobb lett, mert az orvostudomány fejlődésével a nagy, pusztító járványok majdnem teljesen megszűntek, az emberi életkor majdnem megkétszereződött. Ennek ellenére is a népek ma sokkal magasabb életnívón élnek, mint akkoriban és nincs éhínség, illetve ami van, az a kapitalizmus terméke, amely, elpusztítja, hagyja elrothadni az élelmiszereket, megtiltja a termőföldek kihasználását csak azért, hogy az árakat magasan tarthassa, hogy minél nagyobb profitra tehessen szert. Jó példa erre a mi országunk, amelynek kormánya évente billió dollárokat költ a termelés korlátozására, elpusztítására ugyanakkor, amikor milliók éheznek szerte a világon. Tehát a nyomornak, a munkanélküliségnek nem a túlnépesedés az oka, hanem a mai gazdasági rendszer. A kapitalizmus maga sem akarja a szüléskorlátozást, sőt gátolja még az önkéntes szüléskorlátozást is. A tőkés termelési rendszernek szüksége van a termelő erő-feleslegre, hogy legyen egy állandó munkanélküli tábor, mellyel sakkban tarthatja a dolgozók tömegeit. Itt is érvényesül a kereslet és kínálat törvénye: ha sok a munkanélküli, akkor a dogozók — különösen a szervezetlenek — korlátozzák követeléseiket, meghunyászkodók lesznek, félve a kapuk alatt álló, munkára váró tömegektől. A tőkés országok törvényeikkel, egyházaikkal szigorúan tiltják a szülésszabályozást, még annak ismertetését is törvények tiltják, s az egyház halálos bűnnek tartja azt. Ez az oka annak a nagy gyermekáldásnak, ami főleg a szegény, tudatlan és vallásos tömegek között fennáll. Megoldás A tőkés termelési rendszer, amely profitra termel, képtelen ezt a kéídést megoldani. Ez éppen úgy a társadalom terméke, mint a nyomor, a bűn, a tudatlanság, a munkanélküliség, a háború, mely betegségeknek egyenként való meggyógyi- tása csak kuruzslás; ezt csak a tőkés termelési rendszernek a kollektiv termelési rendszerrel való helyettesítése fogja megoldani. Természetesen javítani lehet és kell is ezeken a bajokon a mai társadalmi rendszeren belül, még pedig neveléssel, szervezkedéssel, amely rö- videbb munkaidőt, magasabb béreket eredményez, valamint a háború elleni küzdelemmel, legalább is addig, amig a mai társadalmi rendszer át nem Amint lapunk már megírta, Truman volt elnökünk kijelentette, hogy “még sohasem látott egyetlen szabad sajtót”. Nagyon ritkán történik meg, hogy egyetértünk Truman úrral, de most el kell ismernem, hogy igaza van. Én azonban nem abból a szempontból nézem a sajtószabadságot, mint ő, aki azt kifogásolja, hogy az újságíróknak nincs meg az irásszabadsága. Ezt ugyan elkésve vette észre Mr. Truman, mert köztudomású, hogy a polgári újságírók haszonbérbe adják a tollúkat, az eszüket a legtöbbet Ígérőnek és úgy kell irniok, ahogy gazdájuk megköveteli és miután a nagy napilapok az ujságkirálvok kezében vannak (vagy egy féltucat ilyen lapkiadó kontrollálja az amerikai sajtó túlnyomó részét) az iró vagy kiszolgálja őket, vagy mehet zabot hegyezni. Viszont ezeket a lapokat a bankárok, a biztosító vállalatok, a nagy gyárosok és üzletemberek kontrollálják hirdetéseiken keresztül. Az a lap, amely nem a nagytőke érdekeit tartja szem előtt, elveszti hirdetőit. Igaz, hogy ezek az ujságkirályok maguk is nagytőkések, s igy érdekeik megegyeznek a hirdetőik érdekeivel, de ezen közvélemény-gyárosoknak politikája homlokegyenest ellenkezik a dolgozók érdekeivel, sőt a lap íróinak érdekeivel is, akik azonban mégis kénytelenek uraik érdekeit szolgálni, sokszor jobb meggyőződésük ellenére is. Bizony az igaz, hogy az ujságkiadás szabad, nem kötik azt semmiféle korlátok köfeé, legfeljebb az a csekélvség áll fenn, hogy hiányzik az a pár millió dollárom, ami egy ujságkiadáshoz szükséges és hogy úgy irok-e, amint azt a nagytőke megkívánja. Mert ha nem, akkor nincs hirdetés és nagyon gyorsan bekövetkezik a bukás. Ezért nem jelennek meg a munkáslapok 50— 100 oldalon. Ezek nem a tőke cselédei. Ezért kell a Magyar Szónak állandóan olvasói áldozatkészségére támaszkodnia, ezért nincsenek hirdetői. Csupán az előfizetésekből még a mai szerény lapunk sem tudná kifizetni a papír- és nyomdaköltségeket. Független, harcos munkáslap csak az olvasók támogatására számíthat és ha a lap, akárcsak a M. Sz., becsületesen megteszi kötelességét, akkor megérdemli és meg is kapja a támogatást. A jelenben folyó sajtókampányt is sikerrel kell befejezni, mert soha nagyobb szükség nem volt magyar Amerikában egy független, bátor újságra, iint éppen ma, amikor magyar téren ez az egyetOrszágulak egykor és most A szövetséges kormány úgy tervezi, hogy a legközelebbi 13 éven belül összesen 40,000 mérföld hosszú modern országutakat épít ki az ország területén, amelyeken nem fognak többé vámot szedni Ha ez a terv megvalósul, a vámutak virágzása természetesen végétéi'. Virginia állam már a gyarmatok korában, 1632-ben hozott törvényt arról, hogy “a fontosabb községeket utakkal kell összekötni”. Lassan indult meg a közmunka és fejlődött ki addig, mig a “Lancaster Turnpike Company” az első vám- utat megnyithatta Philadelphia és Lancaster között Pennsylvaniában. Huszonnégy láb szélesség- macskakövekkel volt burkolva az ut és a vállalat nagy hasznot húzott az egyre növekvő forgalomból. Selyemfüggönyös hintók ‘robogtak’ végig az utón, amelynek mentén 66 fogadóban gondoskodtak az utasok kényelméről. A Lancaster Turnpike sikere hasonló vállalkozásra buzdította a tőkéseket. Magánvállalatok egyre-másra nyitottak utakat New Englandban és a keleti gyarmatokban. New York állam maga 500 vámutat és hidat engedélyezett abban az időben, 1830-ban az Egyesült Államok területén már 27,000 mérföldnvi kövezett országút kötötte ösz- sze a gócpontokat, amelynek nagyrészén vámot kellett fizetni. A tizenkilencedik századbeli országutak a mai igényekhez képest mégis szörnyű állapotban lehettek. Az Országos Levéltárból halásztuk ki az ohioi Hamson Gray levelét, amelyet 1815-ben irt a feleségének: “A Bladenburg patak vize most szerencsére nem ért lovaink szügyén túl. A kocsit sikeresen hajtottuk keresztül azon a ponton, ahol tavaly a postakocsiba fogott lovak mind megfulladtak”. A vámutak aranykora 1800-tól 1830-ig tartott csupán, mert a vasutak és belső hajózási utak feleslegessé tették a kockázatos utazásokat. Common Council A dolgozó anyák és a gyermekek MRS. CATHERINE OTTINGER, a Gyermek Hivatal vezetője, 1958 májusában kiadott jelentése szerint, 400,000 12 éven aluli gyermek van magára hagyatva, mig az anyjuk munkában van. Ezek között 67,000 a 3—5 év közti és 24,000 a 3 éven aluli gyermek. A nagyobbak vigyáznak a kisebbekre, mert nincs nappali, vagy óvoda, ahol megfelelő gondozást kapnának. A gondozatlan gyermekek között sok a sérülés és a végzetes baleset. Szerencsések azok, kikre szomszédok, vagy rokonok vigyáznak. A kimutatás szerint a dolgozó anyák száma 1950 óta megduplázódott. 2,873,000 kenyérkereső anyáról számol be, akiknek 6,665,000 gyermekük van. A dolgozó anyák közül 231,000 nem élt a férjével, 308,000 volt az özvegy vagy elvált asz- szony. Az ©ikernek és azok pénzforrásai Az Egyesült Államok egyetemei 1957—58-ban $129,442,980-t kaptak ajándékba olyan személyektől, akik évekkel ezelőtt ezeken az egyetemeken végezték tanulmányaikat. Az ügy természeténél fogva az adakozók azoknak a soraiból kerültek ki. akik óriási vagvont szereztek, másokr munkájának gyümölcséből. Vajon nem volna sokkal igazságosabb dolog az ha a munkaértékfö- lösleg egy részét azonnal tanintézetek és más közintézmények javára fordítani, mintsem hogy az; előzőleg egyesek előnyét szolgálja? Azután néhány morzsát odadobnak az iskoláknak és viszonzásul még bele is szólnak, hogy mit tanítsanak, nehogy véletlenül valami szabad gondolat is bejuthasson a tananyagba, ami esetleg az ő érdekeiket sértené. Ezek az urak ugyanis gerinctelen generációt akarnak felneveltetni, amely továbbra is meg legyen elégedve a morzsák rendszerével. Amikor ár«erésen adt^k el a Földel Pertinax római császár halála után a mindenható gárda a legtöbbet fizető vásárlónak ajánlotta fel a világot. Didius Salvus Juliannus, a gazdag római kereskedő licitált legtovább, és kb. 150 millió forintért szerezte meg bolygónkat, 193 márc. 28-án. Amikor a Britanniában állomásozó' légiók hírét vették a szégyenletes üzletnek, hadvezérükkel Rómába siettek és kivégezték Didiust. len Vi« in‘c^y harcol a békéért, egy szebb, boldogabb jövőért, amelyben majd lesz szabad sajté is, lesz irás- és olvasási szabadság is, melyet ma még Mr. Truman sem lát.
