Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-12 / 11. szám
± íiUJL ÖUct,)' , IVACtU-ll A-Uy Három ”Talpra magyar” A magyar szabadságharc szerves része a dicsőséges európai forradalmaknak, melyek 1848 tavaszán zúgtak végig Európán. Párisban lobbant fel a forradalmi láng, majd Zürichtól, Olaszországon, Berlinen, Brüsszelen, Prágán, Bécsen, Pesten át Lembergig csakhamar lángbaboritotta az egész kontinenst. A friss tavaszi fuvallat Európa-szerte a szabadság zászlóit lengette. Azon az emlékezetes márciusi napon, a szemerkélő esőben, szerte Pest utcáin, reggeltől estig — a Talpra magyar esküje visszhangzott. . Kezdődött a Pilvax Kávéházban, ahol kora reggel Petőfi először szavalta el a gyülekező ifjúságnak. folytatódott a mai Semmelweis utca sarkán álló orvosi egyetem udvarán, majd az Egyetem téren, aztán a Länderer és Haeckenast nyomdája előtt, mikor Petőfi az első cenzúra nélküli kinyomot példányt lobogtatva harsogta el—eddig már négy ed j éré — “halottföltámasztó költeményét”. És befejeződött este, a Nemzeti Színházban, előbb a kardosán, kokárdásan a rivalda elé álló Egressy Gábor szavalatával, amit az ünnepi előadásra sereglett közönség egyenesen megkövetelt, végül — Egressy Béni és Szerdahelyi József villámgyorsan szer-, zett dallamára — a színtársulat és a közönség közös énekével. Az 1848. március lo-ikét követő napokban a szabaddá tett pest-budai sajtó a Nemzeti dal fergeteges hatásáról lelkendezik. — “... ahányszor Petőfinek Nemzeti dala a sokaság előtt elsza- valtatott — Írja egyik újság —, mindannyiszor a hazafiak sok ezrei a költeményben előforduló “esküszünk” szavakat fölemelt ujjakkal hangosan és a legnagyobb lelkesedéssel ismételték.” — Egymáson tultéve variálja páratlan élmény beszámolóját valamennyi hírlap és folyóirat, nemcsak a fővárosban, hanem — ahogy a Nemzeti dal példányai szétáradnak — a vidéki városok egész sorában, Désen, Győrben, Pápán, Pozsonyban, Szegeden, Székesfehérvárott a költeményt tüstént utánanyomatják, Kolozsvárott három kiadásban is megjelenik. A világ kerekének forgása, a hazai reformtörekvések lendületei ringatták e nagy költemény bölcsőjét, hangjának a história felismert vagy megsejtett törvényei adtak erőt. Különös jelentősége, hogy szózata áttört a nemzeti határokon, érvényt szerzett hirdetett eszméinek idegenben is és társadalmi értékét éppen ez a kiterjedt, általános hatás növeli rendkívülivé. Vérbeli költővel, aki “az istenség szent levele” — nem üzen a sors nacionalista ábrándokat és követeléseket. A vérbeli költő “örök igazságait” nem egy nemzetnek, hanem nemzetek seregének vagy éppen az egész emberiségnek sorsa felől hirdeti. 1848 március 15-én még úgy tűnt, hogy Magyarország valamennyi népe közösen ünnepli elnyomói bukását. A szerbek, a románok, a szlovákok lelkesen üdvözölték a márciusi fiatalok 12 pontját, a pesti forradalom győzelmét. Reményeik, hogy az akkori magyar állam minden- nyelvii polgárának teljes egyenjogúságot biztosit — csak a forradalom későbbi megtorpanásaiban foszlottak szét. A márciusi napoknak ezt az elnyomottakat egyesitő, zsarnokdöntő első hevét, ezt az intrikáktól és balfelfogásoktól még meg nem zavart egyetemességét érzik meg a Dunavölgy népei a Nemzeti dalban. Ha az egykorú sajtót átlapozzuk, feltűnik, hogy Pető" ügyszámú hazái toll forgató kortársa megpróbálkozott a Nemzeti dal átköltésével vagy álj Iva1 De hogy a Valiira magvar igéi a szolgaságról és a bilincsekről, a szabadságról és az áldozat okról, az ősökről és az utódokról, a halálról és a-megdicsőülésről nem szorosan vett honi sajátos-ágok voltak, hanem időszerűségük kiterjedt a Duna minden tájaira — azt ékesén és vitathatatlanul bizonyítják a környező népek költőmé1- Talpra magyar-átköltései, ojtványai, fordításai. A Talpra magyar szellemével harmonizálva riasztót*:' ; ’ - a feudalizmus igájának lerázására Andrei Muresanu, a Petőfin“] hat évvel idősebb érdé1'-! román költő. A román Nemredi dalnak cime: 1848 indulója. Bár ütemezése és szövege nem másolja Petőfi költeményét, vérrokonságuk még hevenyészett nyersfordításon át is felismerhető \ Talpra magyar megjelenését néhány héttel követő vers ilyenformán kezdődik: Ébredj román a*halálos álomból, Amelybe barbár zsarnokaid taszítottak! Most vagy soha szabj uj sorsot magadnak, Amely térdre kényszeríti kegyetlen ellenségeidet. Indulati hullámzásán, gondolatmenetén végig Petőfi “kottája” érzik és utolsó soraira önkéntelenül rázendül bennünk az alaphang: “Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak ősapáink...” A jelszó a szabadság, s ez igen szent dolog, Haljunk meg inkább a harcban, teljes dicsőségben, Mintsem hogy rabként éljünk ősi földünkön. A szlovák parafrázis, amelyet a Petőfinél hat évvel fiatalabb, besztercebányai Ján Botto, a szlovák népi költészet későbbi mestere költött át, szinte iker-kapcsolatot jelez a mi Talpra magyarunkkal. Botto Toborzóját alighanem annak a Nemzeti dal-példánynak nyomán készítette, amelyet Jankó Kral’, Petőfi irótársa hozott magával a pesti március 15-ről, mert március végén már ezzel a verssel lelkesítették a Hont megyei jobbágyfelkelőket. A Toborzó hatsoros szakaszai formailag is összevágnak a Nemzeti dallal. Első négy soruk nyolcas, mint a magyar versé, csak az eskünél tér el Botto ettől az ütembeosztástól és a strófánként árnyalati módosulásu esküformákat egy hetes és egy egy kilences sorba foglalja. Ha Botto márciusi versét csiszolt műfordításban adnánk vissza magyarul — mutatis mutandis — a Talpra magyar kerekednék ki belőle, hiszen szabad fordításban is szinte azonosnak hangzanak kezdő szakaszai : Talpra szlovák, halld a hazát! Itt az idő cselekedj! Betelt az átok mértéke: Szabadságot akarsz-e vagy > ) szolgaságot? Az úristenre esküszöm, hogy igába 'törni többé nem fognak. Rabok voltunk ezer évig, őseink átkai szállanak ránk, kiknek szabad tetemei felett a rabság bilincse csörög. Az úristenre esküszöm, hogy hazámat rabságban nem hagyom! S igy hömpölyög tovább, hol gondolatról gondolatra, hol szóról szóra követve Petőfi mintáját, számszerint is betartva az eredeti szakasz-beosztást, lüktetésében, emelkedéseiben, szenvedélyében mindvégig a Nemzeti dallal egybezendíilve. A harmadik Talpra magyar, melyet Duna-táji költő szólaltatott meg népe nyelvén — fordítás. Blagoie Brancsics, aki a század vége felé olvasztotta a szerb nép költészeti kincsei közé Petőfi líráját, nagyszámú más Petőfi-költe- mény mellett egyik első átültető je volt a Nemzeti dalnak. A fordítás, amely később az újvidéki Matica Szrpszka századfordulói évkönyvének gyűjteményében jelenik meg — híven, szabatosan érzékelteti az eredetit, csak egy kis változást látunk: a címében. A szerb költő azzal fejezte ki a Petőfi-vers egyetemes átfogó érvényét, azzal illesztette nemzeti szabadságtörekvésünket az általános szabadságtörekvésekbe, hogy a Talpra magyar alcím fölé a szerb fordítás címéül ezeket a szavakat tűzte: “Usztaj, rode!” — “Talpra nép!” A Talpra magyar riadója nemcsak egy népet serkentett. Szentenciái nem egy néphez szólották, igazságai nem egy népet világosítottak fel, es- küvése nem egy népet kötelezett. Botorság lenne Petőfi ügyét magyar üggyé szűkíteni, mikor az önmagától, belső feszitő erejénél fogva terjedt szét országokra és népekre. Nemcsak a magyar jobbágyok felszabadítását, a magyar nép felemelkedését harsonázta, hanem benne zengett a Du- na-medence minden jobbágyának, népének felszabadulása és felemeltetése. A magyar népen belül és a magyar népen kívül ősök őrizték és utódok őrzik több mint egy évszázada a Nemzeti dal nagy, egyetemes igazságát. De akadtak ősei és utódai e gyönyörű, testvéri igazság torzításának, ferdítésének is. Szembeszállhatunk-e indulat nélkül kificamodott észjárású “méltatóival”, akik az első világháború vérözönében — 1916 március 15-én — a Petőfi Társaság ünnepi ülésén nem átallották azt hirdetni, hogy “a Talpra magyar harcra felhívása a lövészárkok egyik jelszava” és hogy az imperialista tömegmészárlás éveiben “mindennél időszerűbb hangoztatni Petőfi nanján, március 15-én. Petőfi harcra felhívó szavát”. — Nem érti az ember: képmutatás-e vagy ostobaság, mikor azt állítják, hogy Petőfi szabadsáeköltészefe “.. .a frontnak, a sáncároknak csuka-szürkeruhás irodalmi közvéleménye szerint a mai világháború legszebb lírája!” Mosolvogjunk-e vagy mérgelődjünk immár az idők távolában Pékár Gvula ellenforradalmi tajtékzásán, aki a költő századik születésnapja nl- (Folytatás a 4-ik oldalon! Talpra magyar, hi a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! — A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, W Ki most ha kell, halni nem mer, W Kinek drágább rongy élete, W Mint a haza becsülete. W A magyarok istenére W? Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább rj Nem leszünk! Fényesebb a láncznál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi még is lánczot liordtunk! Ide vele régi kardunk! A magyarok istenére ' Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rá kentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, * Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Nemzeti dal
