Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-12 / 7. szám
Thursday, February 12, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 mam oktatás magyarorszagok A Magyar Tanácsköztársaság iskolapolitikájának célkitűzései 1945 óta kerülnek megvalósítására A közelmúltban “A szocialista tanító mozgalom Magyarországon” címmel érdekes könyvet jelentetett meg a Kossuth-kiadó. A könyv írói: Bihari Mór, Both Béla, K. Bartos Erzsébet, Kelen Jolán, Szilágyi Gyula, valamennyien aktiv közreműködői voltak a Magyar Tanácsköztársaság oktatásügyének kidolgozásában. A könyv dokumentáli- san tükrözi a magyar proletárdiktatúra iskola- politikáját. Érdekessége nemcsak az elevenités, de a Magyar Tanácsköztársaság Közoktatásügyi Népbizottságának rendelkezéseiből megállapítható, hogy az akkori elgondolások végrehajtására részben 1945 után, részben napjainkban került a sor. Ilyen terv volt többek között az általános iskolás gyerekek politechnikai oktatásának kérdése. Magyarországon az efajta oktatást a mostani tanévben vezették be, noha ez az 1919. évi oktatás egyik alapelve volt. A Közoktatásügyi Népbiztosság annak idején megállapította, hogy: “A nyolcosztályos mindennapi kötelező iskola tanit, nevel és szórakoztat, otthona és munkahelye a gyermeknek. A pedagógusoknak arra kell törekedniük, hogy a gyermek ne gépiesen magoljon, hanem gondolkozzék, érdeklődjön, mert csak igy sajátíthatja el az igazi tudást. Minden iskolában műhelyt kell berendezni, ahol a tanulók megismerkednek a szerszámok helyes használatával. Az igy szerzett eleven ismeretek maradandóan bevésődnek a gyermek emlékezetébe.” Kötelező az iskola Magyarországon a kötelező nyolc osztályú oktatást a Magyar Tanácsköztársaság idején vezették be, a pi'oletardiktatura bukása után azonban eltörölték. 1945-ben, amikor az ország felszabadult a kormány első intézkedései közé tartozott a nyolcosztályos oktatás bevezetése, mert csak ez biztosíthat alapműveltséget az ország minden gyermeke számára. A Tanácsköztársaság létrejöttének napja egyben a kulturforradalom kezdetét is jelentette. És mert az oktatás, a nevelés a kultúra egyik főtámasza, az iskolareform kérdése a kultúrpolitika középpontjába került. A Forradalmi Kormányzó- tanács 1919 március 29-én kiadott XXIV. számú rendelettel az iskolákat államosította és kimondta, hogy a Magyar Tanácsköztársaság az oktatás ügyét állami feladatnák tekinti. Kimondták azt is, hogy az oktatás minden fokon ingyenes. Kimondták, hogy a gyermekekkel való foglalkozás az óvodával kezdődik. Az óvodai hálózatot fokozatosan kiterjesztik 3—6 éves korú gyermekek részére. Kimondták, hogy a vallásoktatás az egyházak ügye. A hittan tanítása helyett társadalmi ismereteket és a középiskolákban szociológiát tanítsanak. (Magyarországon az iskolákban most fakultativ hitoktatás folyik.) A Közoktatás- ügyi Népbiztosság utasítása szerint, a ’tanítás alapja a természettudományos képzés. Ezért az iskolák főfeladata, hogy szilárd természettudományi ismereteket nyújtson. A történelem és irodalom tanításnak tárgya az egyetemes történelem és irodalom. Ennek keretén belül részletesen kell tanulmányozni a magyar történelmet és irodalmat, mert ez a legfontosabb.” A nyolcosztályos egységes népiskola volt alapja az ipari szakiskolának és az ötosztályos középiskolának. Ma is ez az oktatás felépítése. A nyolcosztályos egységes általános iskolára épül a különböző technikum és a középiskola; ez azonban most csak négyosztályos. A tanítókat a népiskolák számára a két vágy- hároméves akadémián, a középiskolák pedagógusait pedig tanárképző főiskolán képezték volna ' ki. A mai pedagógus-nevelés igen hasonló ehhez, csupán nem főiskolán, hanem egyetemen képzik ki a középiskolai tanárokat. A Közoktatásügyi Népbiztosság “A régi és uj iskola” cimíi kiadványában többek között e sorok olvashatók: “A főiskolák, egyetemek jól felszerelt intézményei fognak vezetőket, tudósokat képezni az arravalókból, és fognak olyan emberanyagot szolgáltatni, amelyre az emberiség bátran rábízhatja sorsának intézését.” Igen figyelemreméltó volt a gyermekekről való szociális gondoskodás. A Közoktatásügyi Népbiztosság julius 3-án kiadott 49 számú rendelete szerint, az óvodákban, a 3—6 éves gyermekek számára olyan napközi otthonokat kell létesíteni, ahol apróságok étkeztetéséről gondoskodnak. A 32. számú rendelet szabályozta az iskolaorvosi intézményt. A rendelet szerint minden olyan helyen, ahol négyezernél több iskolásgyermek van, iskolaorvost kellett alkalmazni. Ahol kevesebb a gyermek, ott az iskolaorvosi tisztséget a hatósági orvos töltötte be. Bevezették az iskolai fogászatot. Elhatározták, hogy gyógypedagógiai rendelőintézetet állítanak fel. 1919-ben a budapesti házak túlnyomó többségében, különösen a proletárnegyedekben nem voltak fürdőszobás lakások, ezért Budapest főváros népbiztossága elrendelte, hogy a közfürdők hetenként kétszer 7-től 14" óráig és szombaton déli 12 órától estig ingyen álljanak az óvodás és iskolás gyermekek szolgálatára”. A fürdőbe a gyermekeket a pedagógusok kisérték. Már a proletárdiktatúra első napjaiban erdei iskolákat állítottak fel a gyenge tüdejü gyermekek részére. Az 1919—20-as tanévre a süketnémák és vakok számára uj nevelőintézetek felállítását is tervbe vették. S elhatározták; hogy minden 20 ezer lakossal biró városban internátussal egybekötött kisegítő iskolákat létesítenek a normális gyermekekkel együtt nem tanítható gyönge tehetségű tanulóknak. Kijelöltek nyplc főúri kastélyt a gvöngelméjü és epileptikus gyermekek számára. Elrendelték, hogy olyan gyermekek számára, akik egyáltalán nem iskoláztathatok, ápoló intézeteket állítanak fel. A főváros nagyobb magánkertjeit megnyitották a gyermekek részére. Felállították az Országos Gyermeküdültetési Hivatalt, amely megszervezte a tanköteles egészséges és beteg gyei'mekek nyári üdültetését. Julius első napjaiban több ezer fővárosi gyermek indult el négy heti üdülésre az Száraz, hivatalos jelentések, egykori katonai naplók kivonatai sorakoznak dr. Horváth Miklós: A 2. magvar hadsereg megsemmisülése a Donnál cimíi könyvében, amely egy tehetségtelen, kegyetlen és örökre letűnt hadvezetés szörnyű és soha jóvá nem tehető tragikus és bűnös melléfogásáról, a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájáról szól. A szerző nem dokumentregénvt irt, csupán az akkori hadvezetés aktáit közli és nem ő tehet arról, hogy ezek a rossz magyarsággal megfogalmazott katonai agyszülemények hátborzongatóbbak, mint a legizgalmasabb doku- mentregények. Százezer névtelen és a halálba hajszolt magyar honvéd fizetett életével azért, mert vitéz Jánv Gusztáv hadseregparancsnok, vitéz Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök kevesebb katonai tudással, mint egy csapattiszt, fegyver és téli ruházat nélkül, a legszükségesebb élelemről sem gondoskodva, hajszolták a muszáj- halálba, a megfagyásba azt a százezer magyart, akiknek soraiban húszezer magyar zsidó munkaszolgálatos is feláldozta fiatal életét. E könyvből — amelyhez dr. Münnich Ferene irt előszót —, megtudjuk, hogy vitéz Jány, akit a német hadvezetés e szörnyű balfogása, a százezer magyar halottért a legmagasabb nácikitüntetéssel, a tölgyfalombos, brilliánsokkal kirakott vaskereszttel tüntetett ki és akit hazaérkezésekor Horthyék zeneszóval, ünnepélyes külsőségek között fogadtak, milyen cinikusan, milyen kegyetlen tőmondatokban intézi el a halottak százezres légióját. Húszezer halálba kergetett — magyar és német tisztek és szadista keretlegények által meggyilkolt —, .munkaszolgálatos tömegsírja felett egy mondatot mondott: “Kiesett ugyancsak halál, sebesülés és betegség révén a beosztott zsidó és fegyenc munkásszázadok létszámának kb. 70 százaléka.” Húszezer zsidó és baloldali kényszermunkás teteme felett rövidebb beszéd a történelemben valóban még nem hangzott el. Vitéz Jány majdnem ennyit “áldozott” az elpusztult lóállomány felett: Jelentésében közvetlenül utána ezt írja: “Elhullott .ló 1035, vagyis állományunk 20 százaléka.” E két idézett mondatból megtudjuk azt is, hogy a kegyelmes ur és méltó társai a lovakra jobban vigyáztak, hisz azokkal el is kellett számolni. Vitéz Kovács Gyula vezérkari ezredes, az elpusztult 2. hadsereg vezérkari főnöke, a szörnyű veszteséget igyekszik lélektanilag megmagyarázni. Jelentéséből csak e mondatokat idézzük: “A ország legszebb vidékeire. A Tanácsköztársaság bukásának hire a gyermekek nagy részét az üdülőtelepeken érte. A Forradalmi Kormányzótanács VII. rendelete kimondta, hogy a házasságon kívül születeti gyermek jogai ugyanazok, mint a házasságból született gyermekeké. A Fővárosi Orfeumot gyermekszinházzá alakították át. Mozikat jelöltek ki kizárólag gyermekműsor bemutatására. A Köztársasági Népbiztosság figyelme mindenre kiterjedt. A tanoncok munkaidejét heti 36 órára állapították meg, melybe-az elméleti oktatás idejét is beszámították. A szociális ügyosztályok tanoncotthonokat állítottak fel. A főiskolákon, egyetemeken megszüntették a magas tandijakat és vizsgadijakat. A nők az egyetemek és főiskolák összes fakultásaira beiratkozhattak. A Magyarországi Szocialista Szövetség Köztársaság alkotmánya alapelveinek 10 paragrafusa igy szólt: “Tanácsköztársaság megszünteti a bur- zsoá műveltségi kiváltságot és megnyitja a dolgozók előtt a műveltség tényleges megszerzésének lehetőségeit. Ezért a munkások és földművesek számára ingyenes és a műveltség magas fokát nyújtó tanítást biztosit. S a Tanácsköztársaság 133 napja alatt egymás után nyíltak meg a különböző tanfolyamok, szabadiskolák, stb. a munkások, parasztok számára. A Tanácsköztársaság bukása után a fehér tiszti különítmények egész sorát gyilkolták le azon tanároknak, akik mindezt meg akarták valósítani; sokat börtönbe vetettek; rengeteget kitettek az utcára. S Magyarország felszabadítása, tehát 1945 óta egymásután valósítják meg az 1919. évi Magyar Tanácsköztársaság oktatásügyi politikájának célkitűzéseit, s ugyanazon irányelveken alapuló kulturforradalom eredményei ma már közismertek. következő nagy hiba, hogy nem gyűlöljük sem a bolsevizmust, sem ezen keresztül az ellenségünket, az oroszt. Gyűlölet nélkül nem lehet követelni rámenést, szívósságot, kegyetlenséget, ami a korszerű háborúban éppoly nélkülözhetetlen előfeltétel, mint a történelmi idők legrégibb időszakában is volt.” A vezérkari ezredes tehát rájött, hogy e háború idegen volt a magyar néptől és annyi százezernek csak azért kellett elpusztulnia, mert a vezérkari kegyelmes urak talpnyaló hűséggel kiszolgálták a németet. Megszólal azonban vitéz Szofnbathelyi vezér- ezredes önagyméltósága is, aki bucsuparancsá- ban ilyeneket ir: “A szemle alatt hallottam szavakat a felváltásról is. Amennyiben ezt végre tudnánk hajtani, úgy biztosíthatok mindenkit álról, hogy felváltva csak azok lesznek, akik bátran és vitézül megtették kötelességüket. Gyávákra otthon sincs szükség. Gyáva népnek nincs hazája.” De Szombathelyi urnák volt hazája. Árulta is szorgalmasan a náciknak. Jellemző az akkori helyzetre és Szombathelyi lelktiletére, hogy amikor már tudták, hogy a doni csata százezer ember életébe került, a vezér- ezredesnek még ilyen gondjai voltak: “Közlöm továbbá veled, hogy otthon a zsidók még ne örüljenek, mert a háború azért még nem veszett el. Az otthonlevő 18,000 szabadságos jöjjön ki, majd kitaláljuk', hogy mit csináljunk velük.” A halottak száma még kevés volt. Még 18,000 utánpótlásra volt szükség és ahogy az eredmények ezt később igazolták, a vezérezredes valóban kitalálta, mit csináljon velük, ők is ott pusztultak a Donnál, magyar honvéd és zsidó munkaszolgálatos közösen. Sokat, nem tanultak a vezérkari urak a szörnyű halál—aratásból. 1943 január 16-i hadseregparancsban a következő áll: “A legkíméletlenebb rendszabályokkal kell megakadályozni, hogy egy ember is hátra jöjjön. Csak meghalni lehet, de hátrálni nem.” Vitéz Jány Gusztáv egy ízben tiltakozik az ellen, hogy német csapatok magyar zsidó munkaszolgálatosokat ölnek le és utasítja a tiszteket, akadályozzanak meg minden illetéktelen beavatkozást. Ezzel természetesen nem a zsidó munkaszolgálatosokat akarta védeni, inkább az illetéktelen beavatkozáson volt a hangsúly, bizonyára az volt a meggyőződése, hogy magyar “zsidó munkaszolgálatosokat csak Horthy-tiszteknek van joguk agyonverni. IGY PUSZTULT EL SZÁZHÚSZEZER MAGYAR
