Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-24 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 24, 1958 A Munkáslevelek és hozzászólások a lapkonferenciához OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Előre nem látott ok miatt az Országos Lapkonferencia nem Chicagóban, hanem DETROITBAN lesz megtartva augusztus 30-31-én! Megváltozott a jó pap Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelem az előfizetésem. Még nem járt le, de nem szeretek hátralékban lenni, amig a kezem fel bírom emelni. Most jöttem ki a kórházból, tüdőgyulladásom volt és két napon át oxigén tent- ben tartottak. Csak hajszálon múlt, hogy nem Péter apánknál kopogtattam. Elhatároztam, hogy ha haza megyek azonnal beküldőm az előfizetésem lapunkra, hogy még halálom után se legyek hátralékos, annál is inkább, mert lehet, hogy ismét szívrohamot kapok. Az orvos két veszedelmes betegséget állapított meg, de én csak a tüdőgyulladást vettem tudomásul. Most pedig egy érdekes hirecskét közlök önökkel, bár nem a legszebb. Nem tudom emlékeznek- e a néhai Kovács Imrére, arra a papra, aki Roeb- lingen kezdte karrierjét egy kis vityillószerü templomban. Egy jó barátom abban az időben addig rimánkodott, hogy menjenek el vele, mert mint mondta “pajtás még ilyen prédikációt nem .uzsonnáztál paptól!” Jó, hát elmentünk. Valóban . nem hazudott az én barátom. Igaz, hogy akkor . legjobban dühöngött a depresszió. Ez az alak. pardon, pap, olyan szavakat mondott, hogy a legkiválóbb öntudatos munkást is gondba ejtette volna, talán még magát Kruscsevet is. “Kedves Híveim! Szervezkedjetek, mert csak úgy tudtok valamit kicsikarni a munkaadóktól. Ezt jól jegyezzétek meg magatoknak!”, mondta. Sereglettek is oda az emberek, egyharmada sem fért el a templomban. Mostanában egyszercsak kezembe vettem a new-brunswicki Hírnököt, hát mit láttam, nem hittem szemeimnek, fel is tettem a pápaszemem. Most már, hogy nagyobb parókiára helyezte a püspök, mindent elfelejtett. Majdnem a Billi Graham nevére pályázik ez a gyászmagyar. Persze akkor még nem üldözték a kommunistákat, mint most. Akkor féltéglával verte a mellét, hogy ö milyen nagyszerű magyar hazafi. Bizony még a “hazafiaknál is nagyobb hazzaffi”. Julius 12-én a televízió állomásról azzal fenyegetődzött, hogy “addig folytatják a tüntetéseket az Egyesült Nemzetek szovjeteket képviselő bizottsága előtt, amig ki nem seprüzik őket Amerikából, magyar cinkostársaikkal együtt”. Kérdezték is őt a televízión, igen egyet értett a kérdezővel, bár annak nem láttuk az arcát. íme az Isten szolgája, háborús rajongó, gyűlöletet hirdető lélek mérgező, ahelyett, hogy a béke érdekeit szolgálná. Munkástársi tisztelettel: J. T., New Jersey Javaslat a lapkonferenciára Reméljük, hogy a lapkonferencia időt és módot talál a lap terjesztésének megtárgyalására. Nem elég ugyanis egy szép, jó lapot kiadni, ha nem éri el a magyar tömegeket. A világ népének testvéri, békés, háború-elleni kiáltásait el kell vinnünk közéjük. A dolgozó nép, köztük saját kenyerünk, szabadságunk megtartása, ha van, forog kockán. Az 55 éves magyar lap csak akkor tölti be hivatását, ha a dolgozók üzenetét egyre több és több olvasóhoz viszi el. A kérdés, hogy fog a jó Magyar Szó az olvasók kezébe kerülni? Csak a régi olvasó viheti oda. Akármilyen fiatal, öreg, vagy fáradtak, bármennyire elszigeteltek vagyunk, mi tudjuk csak megtenni. Kötelességünk a nép szemére akasztott vasfüggönyt letépni, hogy saját szemükkel válasszanak. Sok régi és uj magyar van Amerikában aki meg fogja találni az utat, ha segítünk neki. így drága egyetlen összekötőnk, reményünk, lapunk is biztosítva lesz. Még egyet meg kell tárgyalnunk Detroitban. Azt, hogy a Magyar Szó közvetlenebbül foglalkozzon az amerikai magyar egyleti, klub és más társas élettel. Ebben segitkezniök kell az olvasóknak úgy a régieknek, mint az újaknak. Kapcsolatot kell felvenni a helyi intézményekkel, részt kell vennünk a magyar közéletben, hogy valóban megismerhessük a helyzetet, tisztában legyünk a problémákkal. írjunk építőén, jóakarattal munkáslevelek tonnájában. A gyárakban, a munkahelyeken, az uniókban történő dolgokról feltétlenül Írnunk kell, mert az aztán valóban emeli lapunk nívóját és lapunk terjesztési lehetőségeit. Én bizom lapunk olvasóiban, segitő akaraterejükben és a Magyar Szó jövője biztosítva lesz, Jéhn, olvasó “Ahogy én ezt látom.. Tisztelt Szerkesztőség! A jul. 3-iki lapszámban az ujamerikásokra vonatkozó cikkekre a fenti címmel van szerencsém válaszolni. Először is Nagy John munkástárssal szállók vitába. Az ön cikke a legkegyelmetesebb az ujameri- kásokkal szemben. Mint jó apa, egyik kezével üt, a másikkal magához öleli a irtegtévédí dissziden- seket. Sajnos az ellenforradalmat innen a varga bé- láék, az amerika hangja a maléterékkel kezdték meg a föld alatt és lassan robbantották azt ki. Mögöttük volt a régi úri osztály. Személyesen ismerték a csirkefogókat akik a gyárban a munka helyen vezették az ellenforradalmat az úri osztály érdekében. Katit könnyű táncra vinni, vagyis a fiatal egyetemi vagy gyári munkásokat. Mert az igazság az, hogy annyira kedvében jártak otthon a fiatalságnak, hogy korlátoltság nélkül, fiatal ésszel már azt sem tudták mit csinálnak. Én magamról mondhatok példát. A ’18-as forradalomban még otthon voltam, 17 éves. Mikor a tömeg tört-zuzott, én mint gyerek egy tucat lámpást felkaptam, és ellógtam velük. Hogy minek kellett ez nekem, még most sem tudom. Fogtam egy kancsót tele borral, hazavittem és kis barátaimmal részegre ittuk magunkat az istálóban. Aztán botot fogtunk s az utcán kiabáltuk, hogy mi is forradalmárok vagyunk és ütni akartuk a nagybérlőt, de már hült helye volt. Ugylátom, ezeknek a fiuknak sem volt több eszük, mint nekem abban a korban. Mit tudtam én mi a forradalom? Sajnos az ellenforradalom óhazánknak kárt tett. De nincs olyan kár, amelyben haszon ne lenne. Például most az ujamerikások lassan-las- san mennek hazafelé. Sőt, már bátran megmondják az itteni papoknak, öregamerikásoknak. hogy jobb dolguk volt otthon, AmerikaHangja s vezetőik becsapták őket. A kapitalista “Szabadság” olvasói most éppen ezért megvetik az uj- amerikásokat, mert igazat mondanak. Már pedig ez igy van tisztelt Nagy munkástárs, én figyelem az ujamerikásokat, a jókat ne vessük hat meg. Ne vegyük az eltévedt fiukat egy kalap alá a menekült úri betyárokkal és csirkefogókkal. Beszélgetek velük. Az egyik ezeket mondta nekem: Bátyám, a munka leállott, mentünk ennivaló után, az ital az utcán volt már, mink ittunk. Persze kiabáltunk mi is, egy bolond százat csinál. Jött a hir: Amerika befogad bennünket, a határ nyitva van. Mink meg jöttünk, Bécsben már minden volt. Most csak azért félünk visszamenni mert Ausz!- riában már tudtuk, hogy aki minél nagyobb okot vall be, hogy jó forradalmár volt, stb. azt hamar kihozzák. Én pedig annyi marhaságot bevallottam, hogy ha megtudná a magyar hatóság, felakaszthatna jogosan, holott nem bántottam senkit. Nyolc gyerekből tiz igy mondja el sorsát és sir hazafelé. Legyen hát a jelszó — sorsüldözött magyar, ne bántsd a sorsüldözött magyart! Jó gondolat a lapkonferencián megvitatni az uj magyarok sorsát. Remélem, önök jó elbírálást, kegyelmet, pártfogást ajánlanak az óhazai igazságminisztériumhoz, hogy ezek az eltévedt fiuk ne legyenek bántva, ha hazamennek. Meggyőződésem, hogy itt hamar felismerték a kapitalizmust és az otthon maradt munkásoknak megmondhatják, hogy mi vár rájuk itten. A papok minden segélyt kijártak nekik, mégsem járnak a templomba. Egyenesen megmondják, hogy nem segélyre jöttek, hogy becsapták őket.' És hogy ők vágynak vissza. És tisztelt levélirók, a fiuk hibája az is, hogy beállnak katonának, mert kenyeret vagyis munkát nem adtak nekik ? És ha adtak, 50-75 centért használták ki őket. Ha mi öreg amerikások már el vagyunk veszve, ne örüljünk annak, hogy ez a sok ujamerikás is velünk legyen elveszve. Tisztelt ^ Szerkesztőség, ne tessék rossznéven venni, hogy mindezt megírtam a fiatalságról. A fiuk hiuak lettek, 'a kutya is megvész ha jó a sorsa. Az óhazában a kisparasztnak volt nehéz sora. De most már megfordult, hála Kádárnak, jobb rendet teremtett, a földmunkásnak, a kisparasztnak jobb lett. Beszolgáltatás nincs. A paraszt nem ellenforradalmazott.. A lányom azt írja: “Kedves jó apukám, most már rajtunk, a vállunkon az ország sorsa és levernénk ásóval- kapával az ellenforradalmárokat. Azelőtt nagy volt a beszolgáltatás, a gyári munkásoknak volt jobb. Most jo'bban és többet termelünk, mert kedvünk van az uj rendben élni.” D. D. “Nem fogadják el Hindert!” Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Szó Elsinore-Perris olvasói meglepve látják, hogy lapunkban milyen nagy teret engednek Himler Márton öndicséretére. Mert könyvének, — amelyből kivonatokat közölnek. — jelentékeny része önmaga dicséretét tartalmazza. Noha tény az, hogy a magyar fasiszták minden emberi voltukból kivetkőzött állati barbársággal irtották a magyar zsidóságot és az öntudatos munkásokat, de az is tény, hogy az arravonatko- zó adatokat már ismerjük úgy a mi lapunkból, mint a világsajtóból. És ha más valaki, NEM Himler sorolná fel ezen barbár cselekedeteket, egyetlen szavunk sem lenne hozzá, illetve ellene. De mi jól ismerjük Hiriiler Márton amerikai működését; jól tudjuk, hogy állandó támogatója volt a Horthy rendszernek egészen addig, amig annak vasmarka az ő rokonságára Is te nem sújtott. így tőle még ezen adatok felsorolását sem akarjuk olvasni, most több mint egy évtized múltán. Hiszen azt is kérdezhetnénk, hogy miért késett ily sokáig? Himler Mártont amerikai szereplése, a túlzó reakció állandó támogatásával és igen sok munkást megkárosító bányamanipulációival Ml NEM TARTJUK KÍVÁNATOS ÍRÓNAK A MAGYAR SZÓ HASÁBJAIN. Elsinore-Perris Lapbizottság Magyar« ,1. titkár óf «£ Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelve küldök $39-t előfizetésekért Elsinore és Perris környékéről. Hogy a nyári hónapok pénztelenségén segítsük a kiadóhivatalt, mulatság helyett egy kis gyűjtést csináltunk mely ösz- szeget a los-angelesi kerületi lapkonferencián szándékozunk átadni. Bár számbelileg kevesen vagyunk e két kis városban, de talán sehol az országban nem figyelik a lapot oly éber szemmel, mint itt, ahol oly gyakran jövünk össze, hogy a lap ügyét és nívóját megbeszéljük. Éppen azért mélységes felháborodásomat szeretném kifejezni a julius 3-án megjelent lapunk azon cikkéről, mely Himler Márton könyvével és annak ajánlásával foglalkozik. Himler Márton nagyon régen túllépte azt a határt, hogy mi BÁRMILYEN FORMÁBAN IS egységre vagy barátságba kerüljünk. Nem számit az, hogy mit ir ő most íSzálasi vagy Horthyról, az számit, hogy mit irt róluk akkor, amikor azok uralmon voltak és mit tett az amerikai magyar bányászokkal és általában az amerikai magyarsággal éveken keresztül. Addig, amig Horthy- és Szálasiék a harcos baloldali munkásokat és közöttük nagyon sok zsidó munkást akasztottak, addig neki semmi kifogása nem volt ellenük. ő nekünk ne írjon Auschwitzról. Sokkal kompetensebb emberek megírták már azt, akik szenvedő alanyai voltak Hitler és Szálasi emberirtásának. Ha a jelenlegi szerkesztőség nem ismerné Himler múltbeli dolgait, ajánlom, hogy olvassák el az Uj Előre 20-as 30-as lapszámait, melyek ott vannak a szerkesztőségben bekötve. Biztos vagyok benne, hogy hasonló levelek százait fogjátok kapni Himler volt áldozataitól. Különben is a detroiti lapkonferenciának ez lesz egyik legfontosabb kérdése. Fl. P., lapkezelő
