Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-17 / 29. szám

Thursday, July 17, 1958 AMERIKAI MAGYAJR SZó 7 E. H. NEWALD: Látogatás a Paton kórházban A Paton Kórház California állami intézmény. San Bernardino város határában fekszik több, mint 4,000 hold területen. Amikor emberi köte­lességünk teljesítése közben felkerestük, a köz­ponti hivatal bejáratánál kifüggesztett tábla sze­rint az intézménynek 4,287 lakója volt: 2.129 nő és 2,158 férfi. A kórháznak saját tehenészete, disznó hizlal­dája, cipőjavitó műhelye és mosodája van. A központi konyha számára »is megtermelik a szük­séges zöldségeket. Az épületek tucatjai között virágokat nevelnek és a betegek számára az ár­nyékot nyújtó terebélyes fák tövében kényel­mes padokat helyeztek el. Az akalmazottakat a kerti munkálatokban és másutt is a betegek se­gítik. A munka nem kötelező: csak az dolgozik, aki minden nap megismételt felszólításra önként jelentkezik és olyan munkában, amely képessé­geinek, a külvilágban folytatott mesterségének és hajlamának a legjobban megfelel. A kórház lakói olyan betegek, akiket általá­ban nem lehet önmagukra, egymásra és a közre veszedelmesnek nevezni, de állapotuk mégis olyan, hogy intézetben való elhelyezésük aján­latos volt. Legtöbbjüket hozzátartozóik helyez­ték itt el, de vannak olyanok is, akik önként je­lentkeztek és ama óhajuknak adtak kifejezést, hogy nem kívánnak a külvilágban élni, — való­színűleg a szabadon futkozó sok őrült miatt. Akik tehetik, fizető betegek. Akiknek család­tagjai tehetősek, fizetési kötelességet vállalnak az elhelyezett betegért. Akik nem tehetik, azo­kat az állam költségén tartják a kórházban ad­dig, amig vagy javult állapotban elbocsátják, vagy gyógyíthatatlan betegnek nyilvánítják. Az utóbbi esetben az ártalmatlan beteget a Paton Kórházban “véglegesítik”, az önmagára vagy a közre veszedelmes beteget pedig a közeli Nor- walk-ra szállítják. A norwalki elmegyógyintézet->—s-a Paton Kórház között állandó autóbusz for­galmat tartanak fenn. A Paton orvosai minden héten kiválogatják azokat, akiknek állapota sú­lyosbodott és ezeket Norwalk-ra helyezik át. A Paton Kórházban szabadon járnak-kelnek a be­tegek ; a norwalki intézetben állandóan elzárt épületekben tartják a meghibbant és sokszor reménytelen állapotban levő betegeket. A nőket mindkét intézetben teljesen elkülönítve tartják a férfi bennlakóktól. Az épületek között járunk, az irodaépületbe megyünk és onnan vissza megint az épületekhez. Figyeljük a bennlakókat és alig látunk valami különöset, valami eltérőt a külvilág embereitől. Teherautók szedik fel a munkára jelentkezőket; a többiek szótlanul, tétlenül üldögélnek a fák alatt, vagy az épületek körül elhelyezett padokon. Vannak persze kivételek is: egy ember fesze­sen áll az egyik épület sarkán. Három lépést tesz előre, két kezével valami láthatatlan nyű­göt heseget el az arca elől és három lépést hát­rál vissza az épület sarkához. Néhány perc, újabb három lépés előre, újabb hessegetés, újabb hátrálás a sarokhoz. Ottlétünk alatt folyton ezt csinálta. Az egyik bennlakó állítólag katonatiszt volt, még pedig a lovasságnál. Múltjára és foglalko­zására való tekintettel soha normális lépést nem tesz: a távolságokat föl és alá zöcsölve teszi meg. mintha most is állandóan lovon ülne. .. A betegek minden szint és minden nemzetisé­get képviselnek és persze vannak magyarok is köztük, akiknek egyikével elbeszélgettünk. Több, mint 14 éve lakója az intézetnek, ahová a családja ké­résére tették, amikor az orvosok közveszélyes “sex maniac”-nak .nyilvánították. A cipőjavitó- bao dolgozik, értelmesen beszél. Sorsával meg­elégedett .már nem is érdekli, hogy van-e esé­lye kiszabadulni a kórházból. Az éttermekben a bennlakók hosszú asztalok­nál reggeliznek, ebédelnek, vacsoráznak és az egyetlen evőeszköz: kanál. Kés, villa már nem lenne ajánlatos a betegek kezében, mert anélkül is napirenden vannak a verekedések, mindig in­kább képzelt, mint valódi okok következtében. A verekedőket a mindig közelben levő, fehér egyen­ruhás ápolók szét választják^ gyakran a jóindula­tú, józanabb betegek segítségével. Súlyosabb esetekben kényszerzubbonyt húznak a vereke­dőkre és egy időre beteszik a “Bull-Pen”-be. Ezt a nevet adták a zárkának, amit katonakorunk­ban “egyesnek” neveztünk. A gyakori verekedőket, akiket a kényszerzub­bony és a “Bull-Pen” sem tud már a józanság bizonyos fokára hozni, — Norwalk-ra viszik, ahonnan csak ritka esetekben van visszatérés. Ideje, hogy megmondjuk: nem betegként ke­rültünk a Paton Kórházba, hanem inkább egy ál­lítólagos “beteg” kérésére. A kérést tolmácsoló levél zömét itt közöljük: Tisztelt Munkástárs! “Elnézését kérem, hogy soraimmal alkalmat­lankodom, de kénytelen vagyok. Nevem Kas­sai János 72 éves. A New York Central va­sútnál 33 és fél évet dolgoztam, mint coach carman. 1914-ben Clevelandban nősültem. A törvénnyel soha összeütközésem nem volt. 1922 óta autót hajtok, soha még egy tiketet sem kaptam. Yucaipa-ban 47 óta lakom, eddig még azt sem tudtam, hol a sheriff irodája. Likőrt már 20 éve nem iszom, olykor egy kis bori. “Április 24-ikén a fieldről jöttem be, hogy ebédet csinálok magamnak. Az udvarban a vu- caipa-i sheriff várt és rögtön elvitt a san ber- nardinoi rendőr bíróságra, ahol már ott ült a feleségem, az idősebbik fiam, aki maga is oly rendőr-spicli Sheriff helper és az ő felesége. Tőlem semmit nem kérdeztek, belöktek a Sta­tion Wagon-be, amiben már voltak vagy tizen és kihoztak ide a Paton Hospital-nak nevezett internáló táborba. Vagyunk itt az emberiség minden faja- és neméből. “Előre bocsátom, hogy az elbánás a tábor­ban megfelelő, az ápoló személyzet nagyon is finom, nem tesznek kivételt fehér vagy szí­nes között... A tisztaság elsőrendű, a koszt is megfelelő, csak éppen, hogy nem vagyunk szabadok. Unit-ok vannak itt betű szerint, én az “0”-ban vagyok, amely 105 ágyas. A leg­több öreg, szellemi egyensúlyt vesztett páriák, akiknek a látása is nagyon fáj nekem. “A nővérem mindent elkcvei érdekembe, de eredményt nem érünk. Tehát arra kérem munkástársam, hogy tegyen valamit az érde­kemben. A lapunknak már 16-tól előfizetője vagyok, éppen az a vád elllenem, hogy kom­munista és alkoholista vagyok. A nővérem majd mindent elmond önnek, mert levelet Ír­ni innen nem lehet, mert nem engedik ki. Ezt is általa vitetem ki. “Én szabadon járok a táborban és egy pá­ran vagyunk egysorsuak. Ismétlem, az intéz­mény ellen nincsen semmi kifogásom, nagyon is jó és humánusnak tartom. Ez a rengeteg, szellemileg letört fiatal és öreg egyén a tár­sadalom számkivetettjei, élő halottak, akik nem lábatlankodnak többé az amúgy is félőrült tár sadalomban. Csak a hatalmukkal visszaélő sheriffek, birák és orvosok önkényeskedései ellen van kifogásom, bár tudom, hogy jelen helyzetemben szél ellen nem lehel... Be ön­nek az a foglalkozása, hogy ezt a társadalmi szennyet szellőztesse és bizom benne, hogy meg is teszi. Nagyon szeretném, ha személye­sen is beszélhetnénk és remélem, hogy eljön. “Soraimért vállalom a felelősége*; anyagi helyzetem kielégítő, mert a vasúttól nyugdíj­ként kapok havonta $113.71 -t. Ezt akarnák maguknak kaparintani a fiam meg a felesé­gem, ez ellen szeretnék egy kis orvoslást. “őszinte tisztelője, Kassai János, Paton Hospital, San Bernardino. Calif. ★ Aki ezt a levelet elolvassa, tisztában lehet az­zal, hogy annak Írója nem elmekórházba való, hanem tiszta meglátásu, józan itéletképességü ember. A nővére, aki a fenti levelet a kórházból kihozta, kisérő levelében többek között, ezt irta: “Az öcsém nagyon bizik benne, hogy tud va­lami’} segíteni rajta. Én mindent próbálok megtenni érte. de sikertelen, mert annyi ha­zug vádat adtak be ellene a felesége, meg egyik sheriff helper fia, hogy én egyedül nem tudok velük harcolni. Most ügyvédet keresek, de itt nehéz találni, mert már kettő visszauta­sította. hogy a Paton szanatóriummal nem harcol, mert nem csak a* a vád, hogy alkohol fogyasztó, de hogy kommunista újságot is já­rat. . . Már engem is fenyegetnek, hogy oda tesznek, mert nekem is. az jár.. Béremelések a depresszióban A jelenlegi gazdasági hanyatlás többirányú megnyilvánulása eltér a múlt depressziókban észlelt velejáró következményektől. Az első ter­mészetesen az, hogy a szervezett munkásság ál­tal a 30-as években kiharcolt munkanélküli és társadalmi biztosítások rendszere mintegy “pár­nádként fogta fel a gazdasági zuhanást, és egy- ideig enyhítette a munkásosztályra irányított hatását. A második feltűnést keltő jelenség az, hogy a tömegek vásárlási képességének csökkenése da­cára, a megélhetési áfák nem csökkentek, ha­nem emelkedtek hónapról-hónapra. Erre az ad magyarázatot, hogy a piaci árak feletti kontrol teljesen a monopóliumok kezében van. A csök­kent kereskedelmet a maguk számára az árak magasantartásával “párnázzák” alá, hogy a pro­fitban ne legyen zuhanás. A harmadik “meglepő” jelenségről a Wall Street Journal számol be. Számukra “meglepő” az, hogy a szakszervezetek az uj munkaegyez- ménvkötéseknél jelentős munkabéremelést nyer­nek. Kormány munkahivatalok jelentik, hogy az idén a munkabéremelések aránya vételkedik a tavalyival. Alig van unió, amely béremelés nél­kül kötné meg uj szerződését. A legtöbb esetben óránként tiz cent és tizenöt cent béremelést kapnak a munkások. Az 1954-es depresszió ide­ién sokkal több szakszervezet adta fel a béreme­lés lehetőségét. Most még hátra van az automunkások munka- szerződésének megkötése. Ez máskor is iránymu­tatója volt a szakszervezti követeléseknek, ez évben is várható, hogy éreztetni fogja hatását. A tárgyalások még mindig folynak és még nem lehet tudni, hogy sztrájkhoz fognak-e vezetni vagy sem. Az automunkások között' megejtett szavazás azt mutatja, hogy a munkások készen vannak sztrájkkal harcolni jobb munkaszerző­désért. Átlagban ez évben a sztrájkesetek száma ala­csony volt eddig. Angliában felakasztják a gyilkost Peter Manuel 32 éves, newyorki születésű fa­munkást hétrendbeli gyilkossággal vádolva kö­téláltali halálra ítélték Skóciában. A halálos íté­letet az elmúlt héten hajtották végre Glasgow- ban. íme: a két levéllel teljes a kép. Tévedés len­ne elhitetni magunkkal, hogy McCarthy halálá­val meghalt a McCarthyzmus is. Hogy elmúlt az idő, amikor koholt és felfújt vádak alapján'sza­badságvesztésre lehet ítélni embereket. Igaz: az utóbbi-években enyhült a helyzet, de nem szűnt meg teljesen az az állapot, amelyben embereket a szerint Ítélnek meg, hogy mit olvas és ho­gyan gondolkozik. Látjuk, hogy nem kellett Mississippi államba mennünk, ahol börtön és tébolyda vár arra, aki polgárjogaival merészel élni, — ha történetesen az illető néger. Csak ide a szomszédos San Ber- nardino-ba kellett ellátogatni, hogy megtaláljuk a mi saját californfai példánkat jogtalanságra, hatósági hatalommal való visszaélésre. Látjuk, hogy azügyvédek többségét is meg­félemlítették a terror évei folyamán és a ge­rinces kisebbség kivételével a többi jónak látja úszni az árral — kötelessége teljesítése helyett. A többség fél szembeszállni a hatósági önkény­nyel és szolgálatkész lakájként a hatalomban le­vők füttyszavára táncol. A yucaipai újsághoz küldött levelében írja Kas­sai : “Azt hiszem jogom van mint adófizető pol­gárnak a hamis információk ellen lapon ke­resztül felszólalni. Nem volt helyes a sheriff- től a fiam vádjára önkényesen igy eljárni ve­lem szemben, bár a fiam is olyan sheriff he­lyettes féle. Ez utón hívom fel a yucaipai adó­fizető polgárok figyelmét, hogy a törvényes visszaélésnek mindnyájan ki vannak téve, úgy mint én.. A “törvényes visszaélések” ellen harcol annak egyik áldozata és méltányos, hogy segítségére legyünk valamennyien, akik ilyen visszaéléseket elitélünk. Kassai Jánost sikerült kihozni a Paton Kór­házból és mindent elkövetünk, hogy vissza n« vigyék az “internáló táborba”, ahová kihallga­tás és orvosi vizsgálat nélkül, jogai megsértésé­vel vitették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom