Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-18 / 51. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 18, 1958 Tiltakoznak Manolisz Glezosz görög demokrata letartóztatása ellen Az EDA-párt küldöttsége a múlt héten felkereste Kalliasz igazságügyminisztert és tiltakozott Manolisz Glezosz, az ismert görög demokrata letartóztatása ellen — közli az Avgi cimü görög lap. Ismeretes, hogy Manolisz Glezoszt, az EDA- párt adminisztratív bizottságának tagját, az Avgi cimü lap igazgatóját december 5-én tartóztatták le. A provokációs intézkedést megelőzően egyes görög lapok hevesen támadták az EDA vezetőit, akik szerintük “fegyveres harcra készülnek” és “polgárháborúra uszítanak a kormány ellen”. A görög népnek — mutat rá az Avgi — meg kell hiúsítania minden olyan próbálkozást, hogy a kommunista veszély ürügyével próbálják Görögországban megsemmisíteni a demokráciát. A görög parlament elnökének címére számos távirat érkezik különböző társadalmi és szakszervezetektől, Szaloniki, Athén és más városok lakosságától, azzal a követeléssel, hogy helyezzék hatályon kívül a rendkivüli törvényeket, vessenek véget a demokraták üldözésének, adjanak általános amnesztiát a politikai foglyoknak. Indonéziában államosítják a hollandi tulajdonban lévő vállalatokat Az indonéziai parlament dec. 3-án törvényt fo- fadott el, amely a holland vállalatok államosítását kiterjeszti minden olyan holland vállalatra, amely az Indonéz Köztársaság területén található. A törvény ezeket a vállalatokat “az állam teljesen szabad tulajdonává” nyilvánítja. A törvény értelmében az államosítás vonatkozik minden holland ültetvényre, ipari és bánya- vállalatra, kikötőberendezésre és szárazföldi közlekedési útvonalra, kereskedelmi és biztositó társaságra és a bankokra. A törvény értelmében a vállalatok tulajdonosai kártérítést kapnak. Ezt a kérdést azonban a kormány együtt vitatja majd meg a parlamenttel. A törvény megszegőit szigorúan megbüntetik. Az uj törvénynek az a célja — jelentette ki Sunradjogi miniszter, a kormány szóvivője —, hogy teljesen megszüntessék a holland gyarmati befolyást Indonézia gazdasági életére és elősegítsék a harcot Nyugat-Irian felszabadításáért. Mozgásban a gyarmati népek Nagyfontosságu értekezletet tartottak az afrikai népek Accra,, Ghana fővárosában az elmúlt héten, amelyen minden felszólaló az afrikai gyarmatok felszabadítására és függetlenitésére fektette a fősulyt. Az értekezlet elnökéül Tom Mboját a kenyai szakszervezeti szövetség főtitkárát választották meg. “Felszabadítjuk Afrikát, akár beleegyeznek a gyarmattartó hatalmak, akár nem” — jelentette ki Mboja, majd igy folytatta: “Nem azért vagyunk itt, hogy megtudjuk, megnyerjük-e az Afrika felszabadításáért folyó csatát, mert ennek kimenetelében biztosak vagyunk, hanem azért, hogy megtudjuk, mikor és hogyan szabadítjuk fel a fekete kontinenst.” Az értekezlet elnöke beszéde további részében helyeselte a kilenc független afrikai ország semleges álláspontját, majd erélyesen tiltakozott a szaharai atomfegyverkisérlet tervei ellen. Az értekezlet egyesült titkársága öt bizottság kiküldését javasolja a megfelelő határozatok kidolgozására. Az öt bizottság a következő kérdésekkel foglalkozik: 1.) az afrikai kolonializmus és az imperializmus; 2) a fajüldözés és a diszkriminációs törvények; legyen a föld az afrikaiaké; egyenlő szavazati jogot mindenkinek, fajtól, törzstől, bőr színétől vagy vallástól függetlenül; az emberi jogokról szóló általános nyilatkozat megvalósítása; 3.) a törzsi és a vallási szeparatizmus; a törzsfőnökök helyzete a gyarmati kormányzásban és a szabad demokratikus társadalomban; 4.) a jelenlegi afrikai határok módositá- ea; a regionális államcsoportok egyesülése, szövetsége, vagy konföderációja a szabad, független afrikai egyesült államok közösségében; 5.) állandó szervezet létesítése az értekezlet határozatainak megvalósítására. Tüntettek Angliában a rakétatámaszpontok ellen A “Közvetlen akcióbizottság az atomháború ellen” vezetésével a norfolki North Piecken, a Thor rakéta-támaszpont ellen a múlt héten tüntetés volt, amelynek folyamán a tüntetők behatoltak a telepre és több órára megállították a munkát. Ez történt szombaton és vasárnap is. A képviselőházban a képviselők megkérdezték, milyen intézkedéseket tettek a tüntetők ellen. Panaszok hangzottak el, hogy a tüntetőkkel indokolatlanul erőszakosan bántak. Vizet fecskendeztek rájuk, és néhányukat a nedves betonba és a sárba lökték a támaszponton. Katonai és polgári rendőröket hívtak oda, és a támaszpont néhány munkását is felszólították, hogy segítsenek. Ivelet-Ángliában Thor-rakétáknak kilövő-tá- maszpontokat építenek. A kormány sietteti a munkát, hogy valamennyivel elkészüljenek még karácsony előtt. Amerika most Thor-rakétákat szállít Angliába, hogy ellássa vele a támaszpontokat. . A szakszervezetek és a munkásmozgalom más szervezetei tiltakoztak a , rakéta támaszpontok építése ellen Angliában, hangsúlyozva, hogy az ilyen rakétatámaszpontok atomháború esetén Angliát elsőrendű fontosságú célponttá tennék. Kína acéltermelése 11 hónap alatt 9 millió 700 ezer tonna Három hónappal ezelőtt adta ki a kinai kormány felhívását, hogy az acéltermelést ez év végéig 10 millió 700 ezer tonnára, a tavalyi meny- nyiség kétszeresére kell emelni. November végéig az acéltermelés elérte a 9 millió 700 ezer tonnát, a kitűzött cél eléréséhez tehát már csak egymillió tonna szükséges. Ha tekintetbe vesszük, hogy októberben 1 millió 900 ezer, novemberben pedig 2 millió 500 ezer tonnát termeltek, bizoAz osztrák parlament legutóbbi teljes ülésén a költségvetési vita során tomboló vihar tört ki Habsburg Otto tervbe vett hazatérésének kérdése körül. Probst szocialista párti képviselő, aki most első ízben világitotta meg a nemzetgyűlésben pártjának a Habsburgok visszaköltöztetésével kapcsolatos álláspontját, rámutatott: a monarchisták befolyása a Néppárton belül erősnek bizonyult ahhoz, hogy a legnagyobb politikai párt bojkottálja az Osztrák Köztársaság 40. születésnapján rendezett ünnepségeket. Hangoztatta, hogy az “osztrák monarchista mozgalom”, amely a császárság visszaállítására törekszik, kétségkívül államellenes szervezet. Probst azt mondta, hogy a Néppárt képviselőinek egy része megszegte a köztársaság alkotmányára tett esküjét. E kijelentés miatt a nemzetgyűlés elnöke rendreutasitotta a szocialista párti szónokot. A rendreutasítás a szocialisták padsoraiban éles közbeszólásokat váltott ki. A kommunista képviselők is helytelenítették a rendreutasítást. A közbekiáltások és kölcsönös vádaskodások okozta hangzavarban, amit a viharcsengő zúgása is fokozott, percekig lehetetlen volt a tárgyalást folytatni. A vihar az ülés folyamán többször megismétlődött. A szocialista párti Probst az általa is elismert veszély ellenére elemezte a Habsburg-kér- dést, és közölte, pártja nem ellenzi Habsburg Ottó visszatérését, ha arra “t törvényes előírások betartásával” kerül sor. Ezután Toncic néppárti képviselő a szocialisták és kommunisták közbeszólásainak pergőtüzében ismertette pártjának a Habsburg-kérdésre vonatkozó nézeteit. Kijelentette, hogy a monarchista mozgalom alkotmányos utón igyekszik nyosra vehető, hogy a 10 millió 700 ezer tonnát már december közepén elérik, az év végére pedig 12 millió tonna fölött lesz Kina acéltermelése. Az ipar nagy előreugrása eredményeként a széntermelésben Kina már egy hónappal ezelőtt elhagyta Angliát. Most lázas számitgatások folynak, hogy vajon mennyi idő kell ehhez az acél- termelésben. Anglia 1957-ben 22 millió tonna acélt termelt. Az idei eredmény még nem ismeretes, s hogy mennyi lesz jövőre, hogyan alakul majd Kina és Anglia acéltermelésének aránya, senki sem tudhatja. Jósolgatni a kinai emberek nem is szeretnek, ők csak annyit mondanak, hogy az acéltermelés mostani ütemét feltétlenül tartják. x Kínában az acéltermelés napi átlaga októberben 60 ezer tonna, novemberben pedig 80 ezer tonna volt, mig Angliában ez év augusztusában naponta átlag csak 40 ezer tonna acélt termeltek. Nem kétséges, hogy ezzel az ütemmel Kina acéltermelése a jövő évben utoléri, de lehet, hogy alaposan el is hagyja Angliát. A népi acélkohászat egyébként novemberben a mennyiségi termelésről áttért a kohóacélt megközelítő minőségi acél előállítására. A gyenge minőségű acélt adó egészen apró kohók termelését leállították. A bevált rendszerű népi kohókat viszont tökéletesítik és azokat helyi kombinátokká fejlesztik. A kommunák.sok tízmillió parasztkohásza közül pedig a legrátermettebbekből szakképzett állandó kohászgárdákat nevelnek. Török sajtószabadság ANKARA. — A török kormány a sajtótörvények megsértéséért most már másodszor egy évi börtönbüntetésre Ítélte Metin Toker. lapkiadót. Metin Toker ve je Ismét Inonu volt elnöknek. Toker ellen az volt a vád, hogy “Akis” nevű folyóiratában megsértette a kormány azon tanácsnokát, aki a Ciprus sziget ügyeit intézi. To- kerrel együtt most már 17 újságírót Ítéltek el a sajtó törvények megsértése címén. A sajtótörvények megtiltják az újságoknak, hogy “nevetségessé” tegyenek kormányhivatalnokokat, vagy olyan cikkeket Írjanak, amelyek az állam gazdasági érdekeit sértik. E két általános törvény alapján minden ellenzéki újságírót vád alá lehet fogni. KHARTOUM, Sudan. — A Sudani haderő legfelsőbb tanácsa elrendelte, hogy Sudan államban ezentúl tilos a “pasha”, “bey” és az “effendi” nemesi titulák használata. A nemrégen hatalomra került forradalmi kormány minden nemesi címet és az azokkal járó kiváltságos jogokat eltörölt. megváltoztatni az államformát, és ehhez — Toncic szerint — joga van. Az 1918-ban és 1919-ben hozott Habsburg-ellenes törvények, amelyek ma az alkotmány és az államszerződés részeit alkotják, jogtalanságot tartalmaznak — mondotta a Néppárt szónoka, majd hozzáfűzte: •— Ettől függetlenül megelégedéssel állapíthatom meg, hogy Probst képviselő ur csatlakozott az Osztrák Néppárt felfogásához: ha Habsburg Ottó lemond trónigényéről, hazatérése elé nem szabad akadályt gördíteni. Toncic ezután megdöbbentően leplezetlen monarchista propagandabeszédet mondott az Osztrák Köztársaság nemzetgyűlésében, hangoztat va: a Néppárt sohasem fogja megengedni, hogy az osztrák történelemből töröljék “a monar chia évszázados dicső hagyományait.” Toncic provokáló és külpolitikai tekintetben rendkívül óvatlan szavaira Ernst Fischer kommunista képviselő válaszolt. Az imént elhangzott beszéd után — mondotta ■— mindenki előtt világos, hogy a Néppártnak milyen céljai vannak Habsburg Ottóval. Toncic ur azt állította, hogy Habsburg Ottó és a monarchista mozgalom csupán alkotmányos utón akarja megdönteni a köztársaságot és helyébe visz- szaállitani a régi császárságot. Utalok itt arra,, hogy Hitler annak idején ugyanezeket az érveket használta, ő is azt mondta, hogy csupán alkotmányos utón kívánja a Német Köztársaság alkotmányát megváltoztatni. A következményeket mindannyian ismerjük. Toncic beszéde alapján az osztrák munkásokat és a köztársaság összes híveit éberségre és harci készenlétre kell mozgósítani a reakció köztársa- ságellenes terveinek meghiúsítása érdekében — fejezte be felszólalását Ernst Fischer. SIKERÜL OTTÓNAK VISSZAMENNI AUSZTRIÁBA? Külpolitikai Szemle Lgí.i I I |—mPT-------------------------ün r~T —-----------------------------------------_