Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-10 / 28. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 10, 1958 így néztek ki, a magyar nemzet sírásói... Folytatás a nemrég megjelent HiMLER MARTON állal irt könyvről, mely megrendelhető a Magyar Bányászlapnál, 1550 N. Wilcox Ave. Hollywood, Cal. $3.50 beküldése ellenében. (Befejező közlemény) Ellopták a Szent Koronát is “Miért hozta a Szent Koronát magával?” “Magyarországon a Szent Korohá és az államfő elválaszthatatlanok egymástól. Az én jogom és kötelességem volt árra vigyázni, nehogy ellenséges kezekbe kerüljön”. “Őrizet alatt hozta azt ki?” “Igenis. A korona őrzésével megbízott fegyveres, kiséret vigyázott rám mindenütt”. "Maga adta nekik az utasítást, hogy a páncél- ládát az amerikai parancsnokságnak átadják?” "Igen, biztonságba kellett azt helyeznem, azonkívül itt nem volt többé biztonság”. “Szóval biztonság céljából adatta át az amerikai parancsnokságnak?” “Igen, erre már feleltem”. “Felelt és hazudott, amit egy nemzetvezetőtől nem vártam. Miért vétette ki a koronát a páncél- ládából, mielőtt az üres ládát rábizatta az amerikai hadseregre?” “Mert az amerikai hadsereg közt is idegen kezekben lett volna”. “S miért akarta félrevezetni az amerikai parancsnokságot? Miért hazudott, amikor egy pillanattal előbb azt állította, hogy a koronát nekik átadta ?” “Nem akartam tudatni, hogy hol őrizzük a Szent Koronát”. “Miért nem ásátta el a páncélládával együtt? Mire való volt a csalási kísérlet?” “Annak akartára elejét Vétón, hogy a koronát kutassák”. “A cinkosai nem azt vallják. Szerintük maga zavarba akarta hozni Amerikát, mikor később, mint maga azt remélte, a ládát visszaadják, a korona hiányozni fog belőle. Igaz ez, vagy nem?” “Nem cinkostársaim, hanem alattvalóim voltak, akik az amerikaiak előtt a korona hollétét felfedték”. “De azt beismeri, hogy hazudott, amikor azt állitotta, hogy a koronát megőrzés végett adatta át az amerikai parancsnokságnak?” “Nem ismerek be semmit, mert csak vádlottakra lehet ezt a kifejezést használni”. “A győztes szövetséges hatalmak tömeggyilkosságra való uszítással, tömeggyilkosságokkal, egyének és értékek más országba való erőszakos szállításával vádolják”. Szálasit később a szövetségesek átadták a magyar igazságszolgáltatásnak. Bárdossy László kihallgatása Talán egyike volt azon magyar háborús bűnösöknek, aki elütött a közönséges gonosztevő típustól és egy játszmát elvesztett államférfi benyomását keltette. A magyar nemzet szempontjából a legnagyobb bűnösök közé tartozott, mert nemzetét hamis ürügy alatt sodorta háborúba s bombáztatta a saját városukat, hogy mesterséges “incidenst” csináljon. Arra a kérdésre, hogy “milyen körülmények között üzentek hadat Oroszországnak?” azt felelte : “A nemzet minden érdeke azt kivánta, hogy csatlakozzunk a német hadjárathoz.” “Kérték erre a németek a magyar kormányt?” “Nem kérték, de szükségét ereztük, hogy résztvegyünk a háborúban, nehogy a visszanyert Felsőmagyaroi’szágot és Ruszinszkót elveszítsük egy győztes német hadjárat után.” “Mikor a moszkvai magyar nagykövet a hadüzenetet az orosz külügyminiszternek átadta, a követ táviratot küldött Önnek az üzenet átadásával kapcsolatos tárgyalásáról. Igaz ez?” “Volt ilyen távirat.” “Mi volt a táviratban?” “Amennyire visszaérni ékszem, az orosz külügyminiszter a hadüzenetet nem vette át s arra kérte a magyar kormányt, hogy fontolja meg ezt a lépést mégegyszer, mert a két nemzetnek semmi vitája nincs egymással és az oroszok a magyar nemzettel békében akarnak maradni.” “Mit csinált ezzel a távirattal?” “Természetesen a kormányzó tudomására hoztam.” “Azonnal, vagy 24 órás késéssel?” “Ügy emlékszem, nem tudtam a kofriaányzó urrat aznap összeköttetést találni.” “Tudatta a távirat tartalmát a képviselőház 40 tagú bizottságával azonnal?” “Nem éreztem ennek szükségét, mert a kép- vi'selőháztól és a 40 tagú bizottságtól teljes felhatalmazással birt a kormány.” “Igaz-e az, hogy a táviratot voltaképpen elsikkasztotta s azt csak egy nappal később hoz- t a á kormányzó tudomására ?” “Nem tudom hány óra mult el a távirat vétele és a kormányzóval való beszélgetésem között.” “S közben természetesen Kassát bombáztat- ta?” “Tagadom, hogy Kassát én bombáztattam.” Majd később megkérdezték Bárdossytól, hogy mint magas állású államférfi helyeselte-e a munkaszolgálatra rendelt fegyvertelen zsidó katonák harctérre küldését? “Háború alatt a hadsereg csak a vezérkar rendeletének van alávetve, a katonák felett való rendelkezés. .. nem tartozott az én hatáskörömbe,” volt Bárdossy válasza. Ő is tiltakozott a magyar hatóságoknak való kiadatása ellen kérve, hogy a nyugati szövetségesek itélkezznek felette. Imrédy Béla kihallgatása Mint a Magyar Nemzeti Bank volt igazgatóját Horthy 1938-ban bízta meg Imrédyt kormányalakítással. Imrédy volt az aki szalonképessé tette a nyílt nácizmust az országban. “Mi vitte önöket a zsidók üldözésére, megélhetésüktől való kifosztására és végül halomra gyilkoltatására ?” — volt Hinder Márton első kérdése íriirédyhez. “A zsidók mint idegenek, a magyar nemzet testében a nemzeti javak olyan nagy százalékát tartották kezükben, amelynek birtoklása megengedhetetlenül nagy befolyást biztosított számukra.” Miután Horthy sajátkezű utasítását a földbirtokreformra és a zsidókra vonatkozóan felolvastatta Imrédyvel azt kérdezte tőle, hogy “mit értett a kormányzó azon kitétel alatt, hogy a többi zsidót el kell távolítani az országból ?” “Nagyon sok, talán többszázezer külföldi, leginkább galíciai zsidó szivárgott be hazánkba 1867 után s azoknak az eltávolítására gondoltunk,” volt imrédy válasza. “De hová akarták őket eltávolítani ? Nem tudták, hogy egyetlen ország sem fogadott volna be annyi kiüldözött zsidót?” “Kérem szépen Hitlerék kb. 40,000 zsidónak adtak engedélyt a távozásra és azok találtak helyet maguk számára. Az nem lehetett a magyar állam kötelessége, hogy gondoskodjon számukra uj hazáról.” “Ha valaki pld. 1870-ben szivárgott be, annak gyermekei, sőt unokái is Magyarországon születtek. Esze rint a kormányzó és Ön azoknak az eltávolítását is tervezte?” “Valamilyen határt kellett szabnunk, hogy a nemzeti hangulat feszültségét levezessük.” A második zsidótörvény következtében kenyérkeresetüktől megfosztott zsidókkal kapcsolatban azt vallotta Imrédy, hogy “nem gátoltuk őket abban, hogy más országban keressenek boldogulást.” Arra a kérdésre, hogy az a tény, hogy a Magyarországon elő nemetek aránytalant jobb módban éltek, több vagyonnal rendelkeztek, mint a magyarok, nem nyugtalanította a kormányköröket, Imrédy azt feleelte, hogy “olyan nagy és aránytalan százalék nem volt a birtokukban.” “De amig ön azt állítja, hogy bizonyos határig elismertek a, zsidóság asszimilációs jogát, sem Hitler, sem maguk a Magyarországon élő németek nem akartak a német vérrokonságról lemondani Azok tehát nem idegenek a nemzet testében?” “Kérem talán nem fejeztem ki magam elég jól. A zzidókat idegen fajnak és nem idegen nemzetiségű egyéneknek tekintik a magyar törvények. A németekre ez nem áll fenn.” “Ön német származására való tekintettel veszi a németeket védelembe?” “Kérem, én magyar nemes, magyar főur vagyok.” “Minthogy a minisztertanács, egyhangúlag határozta el a zsidók Auschwitzba való deportálását, természetesen ön is megszavazta?” “Megszavaztam az ország zsidótlanitását, hogy a zsidókérdést gyökeresen megoldjuk, de nem volt fogalmam arról, hogy hóvá viszik őket. Arról biztosítottak minket, hogy munkára fogják őket besosztani Németországban.” “Kik biztosították ?” “A németek és a miniszterelnök.” * Akkor már Sztojay volt a miniszterelnök.) “S mit gondoltak, hogy ha ténylsg ezt hitték, vajon a háború után Hitler r-jgíartja őket Németországban ?” “Azokban az időkben annyira előre nem lehetett látni, vagy határozni.” “Ön most is vallásos katolikusnak tartja magát?” “Igen.” “Mint vallásos katolikus, nem bántotta lelkiismeretét, amint a zsidók százezreit mindenükből kifosztva gettókba zárták. . . a legnagyobb brutalitások közt. .. vaggonokba rák iá1', meg abban az esetben is, ha tényleg nem tudta volna, hogy mi volt a szállítmányok rendeltetése?” Majd Angelo Rótta, pápai nuncius levelet olvastatta fel Imrédyvel, aki 1944 júniusában már másodszor kérte a magyar kormányt, hogy hagyja abba a szégyenletes zsidóüldözést. A levél kihangsúlyozta a pápa mélységes meg- döbenését a zsidók tragikus sorsa felett. Habár a levél szerint a magyarországi zsidók sorsa ismeretes volt, Imrédy mégis azt vallotta, hogy “Mi nem tudtunk semmi biztosat ezekről a dolgokról.” “Tudott a zsidók gázkemencében való elégetéséről a kormányzó?” “Feltétlenül. Augusztusban már mindenki tudta, aki tudni akarta.” “S nem gondolja, hogy a magyar nemzet épp úgy évszázadokon át lesz kénytelen az önök borzalmas barbárságának ódiumát viselni, ahogy a spanyoloknak az inkvizíciót ma is szemükre vetik?” “A magyar nemzet nem vállalhat felelőséget azért amit a zsidókkal az orsrzág határain kivül történt. “Ilyen ostobaságot nem vártam öntől. Nincs annyi önérzet magukban, hogy bűneik következményeit viselj ék ?” “Nem mi égettük el a deportált egyéneket.” “Nem, maguk gyilkosokat fogadtak, megfizettek a bérgyilkosoknak. Mert arról természetesen tud, hogy a tömeges gyilkosság számláját a németek benyújtották és önök fizettek.” “Ott hagytam állásomat.” “Ha a zsidókérdés ön szerint fekély volt, mindegy volt, hogy miképen oldják meg, sőt még imádkozott is értük — talán beszéljünk a keresztény kérdésről. Mi sodorta önöket oly erkölcsi mélységbe, hogy négyezer árját, tehát keresztény magyar nőt szállítottak a német tábori bordélyházak részére?” Erre a kérdésre Imrédy az újságokban megjelent hirdetésekkel védekezett, mely négyezer 18 és 26 év közötti magyar nőt keresett német- országi szolgálatra. “Akkor már tiz meg tízezer magyar keresztény munkást vittek Németországba, de soha nem verbuválták őket újsághirdetésekben?” “. . .Még aznap felkerestem a miniszterelnököt, akinél erélyesen tiltakoztam a dolog ellen.” “S mit felelt a keresztény magyar miniszterelnök?” “Meglehetős cinizmussal arra hivatkozott, hogy az ellenőrzött prostitúció tisztességesebb, mintha a német vagy bármilyen nemzetiségű katonák erökszak elkövetésére vannak kényszerítve.” “S tovább folyt zavartalanul a leánykereskedelem, a keresztény magyar kormány leánykereskedelme ?” Én elkövettem mindent, de tehetetlen voltam.” “És imádkozott ezekért a szerencsétlenekért is?” Imrédy is tiltakozott a magyar hatóságoknak való kiadatása ellen.
