Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-28 / 35. szám

Thursday, August 28. 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 15 George fCohm Nagy részvét mellett tartot­ták George Kohm temetését aug. 20-án a Forest Lawn te­metőben, Glendale-n. George Kohm 70-ik évében tette le az élet gondjait. Tartal­mas és aránylag elég hosszú életet élt és amig egészsége en­gedte, álandóan tevékenykedett. Korai fiatalságában jött Ame­rikába és Clevelandon telepedett le, ahol fiatalos hévvel vett részt a munkásmozgalomban. Életének utolsó 25 évét Los Angelesben töltötte. Itt fárad­hatatlanul dolgozott a Carpen­ter’s Unionban és éveken át te­vékeny vezetője volt a Munkás Otthonnak. Utolsó éveiben meggyengült egészséggel működését lecsök­kenteni kényszerült, mig végre tartalmas és hosszú életét hosz- szabb betegeskedés után befe­jezte. A búcsúbeszédet Newman An­dor mondotta angol nyelven. ,Los Angeles-i és Elsinore-i régi barátai nagy számban jöt­tek tőle végső búcsút venni. Gyászolja özvegye, Clevelan­don élő leánya, veje és egy uno­kája. őszinte részvétünket tolmá­csoljuk a gyászoló családnak. Tudósitó HELYSZÍNVÁLTOZÁS az algériai FÜGGETLENSÉGI MOZGALOMBAN Franciaországban szélté- [ ben-hosszában hétfőn egyide­jűleg több, mint 27 robbanás j történt, amit algéri felkelők ; követtek el. Támadásaik cél- ! pontja szigorúan katonai jel­legű volt. u. m. fegyvergyá­rak, egy katonai teherautó gyár, gazolin tartályok, egy vasúti jelzőállomás, stb. Mar­seilles közelében a tűzoltók 16 órán keresztül próbálták lo­kalizálni a felrobbantott olaj­tartályok tüzét. A végén egy óriási robbanás 17 tűzoltót megsebesített hármat sú­lyosan. TÜNTETÉSEK ANGLIÁBAN Több mint 200 ember, sokan kisgyermekekkel, több mint hat mérföldet gyalogolt a királyi légierők bázisára, hogy a raké­ta-támaszpontok ellen tiltakoz­zon. Még sohasem hózták nyilvá­nosságra ennek a rakétatámasz­pontnak a létezését és egy kon­zervatív képviselő a parlament­ben sajnálattal vette tudomá­sul, hogy a tüntetés olyan he­lyen történt, ahol hivatalos tit­kok vannak. Párisban négy rendőrt megöltek és egyet megsebe­sítettek, amikor a felkelők a rendőrség egy garázsába gépfegyverrel próbáltak be­hatolni. A rendőrök három algériait megöltek, hármat megsebesítettek. Párisban aznap kb. 50 algé­riait tartóztattak le. Werner von Braun Amsterdamban tart ózkodó amerikai rakéta szakértő hát­sérüléssel kórházba került. Tiiz pusztította el Bursa, a régi török birodalom volt fővárosának 2,200 üzletét. A tüzet egy petróleum-lámpa robbanása okozta és 110 millió dollár kár okozptt. ! m MEMÓRIÁM . 1 Id. Máté János, elhunyt 1945 aug. 31-én Bethlehem, Pa.-ban. Lang Max, elhunyt 1953 szép. 1-én Harvey, 111.-ban. Kish János, elhunyt 1954 szeptember 2-án New Bruns­wick, N. J.-ben. Török Katalin, elhunyt 1954 szept. 1-én Long Island City, N. Y.-ban. i ► F@jSS JSISDS A középkelet Lapunk régi, hűséges olvasója, Fej es János munkástársunk Bethlehem, Pa.-ban 69 éves ko­rában a 'napokban elhunyt. Fejes János Zircről szárma­zott és 44 évvel ezelőtt vándo­rolt ki az Egyesült Államokba. Több mint 30 évig dolgozott a bethlehemi Steel-müveknél, — most szeptemberben lett volna jogos a nyugdíjra. Gyászolják hűséges élettársa, 3 fia, John, Stephen és Joseph, leánya Olga és 7 unokája, kik­nek lapunk olvasói nevében őszinte részvétünket küldjük. Fejes János munkástársunk emlékét mindig meg fogjuk őrizni. gazdasági és politikai válsá­gának egyik oka, hogy ennek a világrésznek a lakossága minden évben 4 millió lélekkel emelke­dik. Három cipruszi hazafit az angolok orvtámadással meggyilkoltak habár a fegyverszünetet kikiál­tották három héttel ezelőtt. Gromyko és Cyrus Eaton, a híres cleve­landi iparmágnás ugyanazon a repülőgépen mentek a Szovjet­unióba. iösDESi IRHÁT JÓ ARB0L LEVELET o Több mint száz levelet tar­talmazó könyv. • Gyakran használt szavak és nevek angol szótára. A könyvet tanító irta. Megrendelhető $1.25-ért a MAGYAR SZÓ irodájában 130 E. 16th Street NEW YORK 3, N. Y. A BOUND BROOKI MUNKÁS OTTHON (Washington Ave., Middlesex Boro, N. J.) j y * szeptember hó 7-én, vasárnap tartja y ( MMKNMUff : < SZÜLETÉSNAPPAL EGYBEKÖTVE ► Legfinomabb ételekről és italokról gondoskodunk ^ i A zenét TÓTH BÉLA hires zenekara szolgáltatja ► i | Szeretettel várjuk New Jersey s környéke magyarságát " < ÚTIRÁNY: New Yorkból a 41. utca 8. Ave.-nál a Bus Ter- j y < mir.álon a 72-es platformon vegye a 143. autóbuszt. Newark- i ► < ról a 140. autóbusz. H’way 28, a Dayton Ave.-nél balra fel , ► , block. — Autóval a 22. H’way Dunellen jelzésig, innen balra , i a 28. sz. Highwayn jobbra a Dayton Avenue-ig. y . "YT'T ■» V T' f B »~» ■ tm KJ.Bg JLl.fULCa.il 1 mJLia a KJL SM.SJLA.S.S.-.Xi r ? »S3 .V K 3 s,r ij Rétesház és cukrászda ; íj Í437 Third Avenue, New York, N. Y. (a 81. St. sarkán) | ■I Telefon: LE 5-8484 E • GESZTENYE. PÍRÉ, MIGNONOK, TORTÁK • f öl^, jU Este 8.30-ik nyitva van § ■ ■ ■ rrmiTia ■ rí?í niTYriTnraii vríáihnr r* * ifrifé u s'rSnrváirrrryg rrnrv in 1SS3. SZEPTEMBER ÜG 2U% VASÁRNAP EGÉSZ NAP LESZ A I NAGY SZ01EI1 MULATSÁG az INTERNATIONAL PARK-ban 814 EAST 225th STREET, BRONX, N. Y. a Magyar Szó Lapbizottságának rendezésében ; Szép magyar zene. Finom enni- és innivalók. Szórakozások ® Belépődíj előreváltva 60 cent, az ajtónál 75 cent adóval « Esős idő esetén a Magyar Házban, 2141 Southern Boulevard lesz megtartva HEH KELL GSOMABGLPIF NEM KELL VÁMOT FIlETHi! i A legrövidebb időn belül riiheti óhazai JS - rokonait az IKKA-CSOMAGOKKAL!. S V. ■ Felveszünk rendelést gyógyszerekre, A “Kultúra” megbízott- 5 ; 5 Ja- — Magyar könyvek. — Saját könyvelt Magyarországból J: kihozhatja‘általunk. : ■ •> ■ — KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET - " ! JOSEPH OMHRIRB j 1 15 Park Row, New York 38, N. Y. £ | MINDENNEMŰ BIZTOSÍTÁS ® nAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK j «lESSHHHBBaeBSSaSBSTELEFON: BA 7-11ÖG-7 íSSSffiÖHaSESráfíBaBjai ^ ^*1 iH^k iAii I dtí1! <éh luckere Social and Educational Giub Gyű'í se it tartja minden csütörtökön este 8 órakor a William Penn (volt Ver- hovay) Egylet helyiségében 8637 Buckeye Road Cleveland, Ohio maró* nurezs sa-g yf ;aaaKaa»«3BmEBBDBaKsiiBanuiaMBaauvi A Catskill legszebb részében van a HELLER’S I “LITTLE HUNGARY” ^llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllll mi IIIIIKIIIIHIUHIII IUI 11 mill II! I »III I, III III II11,, 11II11IIII11IIIIII ­I A MAGYAR VÉDELMI BIZOTTSÁG% I CSALÁDIAS HAMUIT I tart a szép Edemvaldban (Seton Park) vasárnap, szeptember 7-én • FINOM ENNI- ÉS INNIVALÓK, FRISSÍTŐK • Eső esetén a Magyar Házban, 2141 Southern Boulevard rr tartják meg az összejövetelt | ÚTIRÁNY: A Seventh Ave. Bronx Park Dyre Ave. feliratú = I subwayval a végállomásig, vagy a White Plains Rd. kocsival Is | a 180. utcáig, ott cserélni a Dyre Ave. feliratú kocsira. A !s[ E végállomástól rövid séta a parkig. ;,i|!j!ll!ll!llll!ll!ljl!!!l!l!lllllllllll!llll(illlllllllllllllll!llllllllll!ll!!llllllllll!lh, Gypsy Countess Julia a magyar dalok királynője zórakoztatja a vendégeket Cigányzenekar, uszoda, első­rangú magyar konyha, só- nentes diéta azok részére, akiknek szükségük van arra. A konyha HELLER KATÓ felügyelete alatt van. Küldje be rezerválását azonnal az alanti oiinre: P. O. Box B-3 FLEISCHMANNS, N. Y. Tel.: FLeischmann N. Y. 239 Semmelweis Ignác, sok anya megmentője, a gyer­mekágyi láz felfedezőjének szobra a Semmelweis (volt Rókus) kórház előtt, Budapesten. A szobor Stróbl Alajos müve ín— --------~ — ;.......1 * 5 A Magyar Amerikai Dalárda Labor Day napján, szept. 1-én tartja ; SZOKÁSOS HllIiáfláT saját helyiségében, 4309 Lorain Avenue CLEVELAND, OHIO A zenét Gyürke Feri zenekara szolgáltatja A táncot Dávid Mancika tanította ; ; Vacsora: Sült kacsa és sült csirke, hozzávalókkal Belépődíj a táncra 75 cent Kérjük a magyarság szives támogatását a Vezetőség I ! L--------------------- ------ * ---------J|

Next

/
Oldalképek
Tartalom