Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-06 / 6. szám

. £_ 4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 6, 1958 Mire jó a munkanélküliség Az állását féltő munkás helyzetével visszaélhet a munkáltató. — Egyesek meghunyászkodnak, mások harciasabban védik jogaikat a gyárban — mondja a Wall Street Journal. ' A Wall Street Journal nagy megelégedéssel számol be egy több városban folytatott tanul­mányról, mely a munkanélküliség növekedésének a munkásokra, munkáltatókra és szakszervezeti vezetőkre tett hatását kutatta. E jelentés egyben Útmutatásul is szolgál a gyárosoknak, hogyan használják ki a helyzetet kedvezően a maguk számára. Milyen változást hozott létre? Vérszemet kapva a munkások szorongatott helyzetétől, a munkáltatók támadó álláspontra helyezkedtek munkásaik alaposabb kizsákmányo­lására. A munkanélküliség Damoklész kardját tartják felettük és gyorsabb munkatempóra, na­gyobb erőfeszítésre, rövidebb pihenésre és más előnyök feladására kényszerítik őket. A Wall Street Journal persze ezt úgy állítja be, hogy a fenyegető veszély jobb meggyőződés­re birta a munkásokat. Úgy találta, hogy sok munkahelyen olyan alapos “javulás” állott be a munkások magatartásában, hogy nagyobb szor­galommal dolgoznak, több felelősséget éreznek munkájukkal szemben, gondosabbak, kevesebb selejttel dolgoznak, pontosan járnak be a gyárba, csökkentik kimaradásukat, rövidebb “kávészü­netet” tartanak és minden lehető formában kere­sik munkáltatójuk kedvét és megelégedését. így akarják elkerülni, hogy letegyék a munkáról őket. Mit mond a munkáltató? Egy acélgyár személyzeti igazgatója véleménye szerint “a munkások hajlamosabbak a jó maga­viseletre. Nem sietnek munkahelyet cserélni vagy rendetlenül heiárni. Kevesebbet isznak, nem lóg­nak a munkapadnál, fearülik azt. nogy eiööcsai- tásra -adjanak a lkamat’ Egy tudományos műszereket készítő gyár elnö­ke szerint a gazdasági hanyatlás idegesíti a mun­kásokat és már nem olyan “függetlenek”. “Ami­óta elnöke vagyok a gyárnak először merek fele­selni velük anélkül, hogy félnék attól, hogy itt­hagyják a munkát”. Egy izmos szállítómunkás azt mondja: “Ke­ményebben kell dolgoznom. Három gyermekem van és elsőbbségi jogom (seniority right) bizony qléggé gyenge a többiekkel szemben”. Folyik a lélektani támadás 1949 óta most a legnagyobb a munkanélküli­ség. A Munkaügyi Osztály 4 millión felüli mun­kanélkülit vall be. Ez átlagban azt jelenti, hogy minden 20 munkás közül egy munkanélküli. A nehéziparban az arány minden 13 munkásból egy. A munkáltatók nem titkolják, hogy megszi­gorították követeléseiket a munkásaikkal szem­ben. Nemcsak az egyes munkásoktól követelnek több eredményt, de a szakszervezetekkel szembe­ni álláspontjukat is merevebbé tették. A szerző­dések tárgyalásánál hajlithatatlanabbak lesznek s terjesztik azt a felfogást, hogy a szakszerveze­teknek nem a bér javításokra, hanem a munka- alkalom biztosítására kell fektetniök a fősulyt. Ez a meglátás persze a nagyobb profitlehetőség malmára hajtja a vizet és az általános helyzetet károsan befolyásolja. A bérek csökkentése a munkások vásárlóerejének csökkentésével jár és ez az árukészlet felhalmozódását és a termelés csökkentését vonja maga után, tehát mélyítené a gazdasági válságot. Ilyen helytelen meglátása a helyzetnek a szakszervezetek gyengítését idézné elő pont olyankor, amikor a munkásság szervezett erejére a legnagyobb szükség volna, hogy meg­mentse őket a monopóliumok önző támadásától. Széthúzás a szakszervezetekben “Az alkudozásnál megértőbbeknek kell lenniök, különben feladjuk az üzletet”, fenyegetődzik egy clevelandi villamos-mérnöki vállalat igazgatója. “A helyi szervezettel nem is volna baj, azok haj­landóságot mutatnak enyhébb álláspontra. Mun­kásaink megértik a helyzet komolyságát.” És a W.S.J. jelentése szerint akad is olyan he­lyi munkásszervező, aki “megértő”, mint a Port­land, Oregon-i tüipari munkások titkára, akit az újság igy idéz: “Megmondtam a lányoknak, hogy mi a valódi tény. Itt bizony a helyzet rossz for­dulatot vett, és itt az ideje, hogy az állásukhoz ragaszkodjanak inkább, mint magasabb fizetés­hez. Ha nagyon szőritjuk a követeléseinket, ak­kor kiszoríthatjuk magunkat az állásainkból.” Az osztályegyüttmüködés és munkásárulás tipi­kus képviselője. Vannak, akik máskép látják a helyzetet Mig egyes munkáltatók azzal dicsekednek, hogy az uj helyzetben a munkások termelése fo­kozódott, mások arról jelentenek, hogy a bizony­talanság érzése pont ellenkező eredménnyel járt. Idegességükben a munkások több hibát követnek el és több panaszra találnak okot. Egyesek lelas­sítják a munkatempót, ezzel akarják alkalmazta­tásukat hosszabb időre biztosítani. Az elbocsátá­sok következtében a megmaradt munkások más, meg nem szokott munkabeosztást kapnak, ami szintén meglassítja termelésüket. Ez az eljárás elsőbbségi helyzetükben is változást hoz létre és ez ellen sokat panaszkodnak. A sérelmi eljárások­nak száma nagyobb volt az utolsó négy hónap­ban, mint az utolsó négy évben, volt az egyik üzemvezető jelentése. A United Steel egy vezetője szerint a sérelmi eljárások (grievances) szaporodása abból szár­mazik, hogy a munkások harciasabban ragasz­kodnak minden jogukhoz, amióta levágták a munkahetet. Viszont a munkáltatók megnehezítik a panaszok sima elintézését. Egy szakszervezeti vezető elmondja, hogy olyan panaszok, melyeket ezelőtt egy alsóbb fórum el tudott intézni, most nehezebben találnak meghallgatásra és elintézé­süket a felsőbb fórumán kell keresni. , ,4. munkásoknak minden okuk megvan az aggo­dalomra. Meg lehet érteni, hogy most nem azért panaszkodnak, hogy a társaság által megrendelt kávé nem elég meleg vagy túl sötét, hanem azon töprengenek, hogy mikor kerül reájuk a sor az elbocsátásoknál. Ha nem is emlékeznek nagyon az • egy emberöltő előtti nagy gazdasági válságra, az akkor dühöngő nyomorra és szenvedésekre, de tudják mi vár rájuk és családjukra, ha kere­setük megszűnik. Hála a munkásosztály akkori kitartó küzdelmeinek, most van munkanélküli biztosítás, mely enyhíti az elbocsátott munkások helyzetét, de ez csak mankó, ideiglenes támasz, nem pedig megoldás a beteg gazdasági rendszer talpraállitására. Gyökeresebb változásra van szükség A fegyverkezés és a háborús termelés átszer­vezése békés termeléssé és a nemzetközi kereske­delmi kapcsolatok kiterjesztése, a munkásosztály . szempontjából a nemzetgazdaság megerősítésére felfrissítő hatással volna. A monopóliumok nye­részkedési iramának csökkentését kormánybe­avatkozással kell korlátozni, ami kezdetleges lé­pés volna a nagyiparnak szociális kezelésbe való átvételéhez. A szakszervezeteknek résen kell lenni, hogy ne engedjék meg a munkáltatóknak, hogy a gazda­sági válság minden terhét a munkásosztály vál- laira rakják. Munkanélküliség, bérlevágások, gyor sitott munkatempó, eddig kivívott jogok és elő­nyök visszavonása, mindez azért, hogy a profit megmaradjon, sőt, ami ilyenkor szokott bekövet­kezni, arányában meg is növekedjen. Ha fi­gyelnénk a nagy társaságok évvégi vagy még negyedévi jelentéseit is, látnánk, hogy a profit nem csökken, hanem állandóan, hatalmas ará­nyokban emelkedik. A szakszervezetek megerősítése elsőfokú érde­ke a munkásosztálynak. Jelenleg ez a leghatáso­sabb eszköze gazdasági előnyeinek megvédésére és fokozására. Ezen keresztül tud politikai be­folyást is gyakorolni mindaddig, mig felépiti sa­ját munkáspártját. 300 sztrájkoló! bebörtönöztek Argentínában Buenos Airesből jelentik, hogy a kormány erős kézzel sújtott le a 60 ezer sztrájkoló bank­hivatalnokra. A rendőrség razziát tartott a sztrájkoló szakszervezet helyiségében és 300 sztrájkoló bankhivatalnokot és szakszervezeti vezetőt börtönbe hurcolt. Ilyen sztrájk sem volt még Argentínában és valósággal paralizálja az ország bankjait és igy kereskedelmi életét. A new yorki és a bostoni First National City Bank alkalmazottai is sztráj­kolnak. A kormány rendeletet adott ki, melyben visz- szaparancsolta a sztrájkólókat munkájukba és attól való félelmében, hogy az elnökválasztás alkalmával, mely február 23-án esedékes, belső villongások lesznek, betiltotta a sztrájkot leg­alább 40 napra. A sztrájkolok viszont nem vet­ték figyelembe a kormány rendeletét' és igy történt börtönbe hurcolásuk. A rádió egész nap harsogja, hogy elvesztik munkájukat és egytől 25 évig terjedő börtön- büntetést adnak részükre, ha azonnal nem hagy­ják abba a sztrájkot és nem mennek vissza dol- kozni. AZ AUTÓIPAR KIVIZSGáLASáiA MEGKEZDŐDTEK A TSRGYILÄS0K WASHINGTON. — Vére megkezdődtek a már kétszer is elhalasztott kongresszusi kihallgatások. Walter Reuther, az 1 millió 200 ezer tagot számláló United Auto Workers (autó munkások szakszervezete) elnöke az első, akit a szenátus tröszt és monopolizmus elleni bizottsága kihall­gat. E kongresszusi bizottság feje Estes Kefau­ver, texasi demokrata szenátor. Reuther után kihallgatják Harlow Curticet a General Motors elnökét, II. Henry Fordot és L. I. Colbert-et a Chrysler részvénytársaság elnökét, végül George Romneyt az American Motors üzem fejét. Kefauver terve az volt, hogy szembeállítja Reuthert az autóipar uraival, de Everett Mc­Kinley Dirksen (R. 111.) szenátor ellenezte azt. Eredetileg Reuther augusztusi ajánlatát akar­ták hallani, mikor azt n j&nlottr. tw «>.•.+£«-- — ■>­hogy szállítsák le ob 100 Joiiu*. .-—j:.......... árakat*hogy ezzel harcoljanak az infláció ell^vs­Azóta Reuther már újabb ajánlatot t^td^amj- ár 13-án, melyet már az UAW konvenciója is jóváhagyott, ez pedig a profit-részesedés kér­dése, mely a tavasszal felmerülő uj szerződési tárgyalások egyik főpontja lesz. A szenátus érdekkel figyeli a megállapított árak és munkabérek kérdését, illetve azok ha­tását közgazdaságunkra. Ez annál is érdeke­sebb, miután közgazdászaink 1957-ben megálla­pították azt a furcsa tényt, hogy az árek emel­kednek annak ellenére, hogy a kereslet is, meg a termelés, tehát a kínálat is leesett. Közgazdászaink már júliusban beszéltek erről szenátusi bizottságaink előtt és rámutattak, hogy az árakat néhány, egészen kisszámú ter­melő, — mint az acél, autó, vegyészeti cikkek — uralja, s egyáltalán nem reagálnak a piac rövid- lejáratú hullámzásaira, hanem megállapított áraikat hónapokig, sőt évekig fenntartják. A fi­zetések is állandóak ott, ahol elég erős a mun­kásság szervezete. A szenátus bizottsága már kihallgatta a U. S. Steel, a legnagyobb acéltermelő társaság veze­tőit. (USA acélkészletének több mint 30 száza­lékát termelik) Azt akarták tudni, hogy miért emelték júliusban 6 dollárral az acél tonnáját, mikor már csökkentették termelésüket. Az acél­bárók nagy költségeikre, főképpen a munkabé­rekre hivatkoztak, de nem voltak hajlandók va­lódi • költségeiket kimutatni. Az acélmunkások szakszervezetének szószólója viszont azt bizo­nyította, hogy az acéltermelők könnyűszerrel fi­zethetnének béremelést a már meglevő hatal­mas profit-feleslegből. Reuther is hasonló állásponton volt, amikor az 1958-as autók árleszállítását ajánlotta. Azt állítja, hogy a levágott árak mellett is sokkal többet kapnak befektetett tőkéjük után, mint az ország átlagos többi gyárosai. Az ipar vezetői elutasították Reuther ajánlatát azzal, hogy a “munkáltatók kiváltságaiba semmi joga bele­szólni.” A szenátus vizsgáló bizottsága könnyen meg­állapíthatná azt, hogy a monopolisták mindig “super-profitot” élveznek, miután áraikat ügy állapítják meg, ahogy nekik tetszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom