Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-01 / 18. szám
Thursday, May 1, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ PAUL ROBESON HANGJA Irta. ALBERT E. KAHN Vannak dátumok, amelyek különös jelentőséggel birnak mindazok számára, akiknek szívügye a szabadság, és akik hisznek az emberek testvériességében. Ilyen dátum április 9-e. Ünnep e nap a délafrikai falvakban, a walesi.bányákban, az amerikai négerek otthonaiban, Szovjet-Orosz- ország gyáraiban, a kínai rizsföldeken és a Karai- bi-tenger szigetein. Mert ez Paul Robeson szüle- . tésének hatvanadik évfordulója, s van-e ember akit nála jobban szeretnek szerte a világon? Nem könnyű megnyerni a világ szivét. De Paul Robe- sont a földgömb különböző tájain élő népek milliói tekintik a magukénak, mert Robeson megmutatta szenvedélyes odaadását irántuk. Nincs ember, aki személyében nálánál jobban jelképezné az elnyomás és szenvedés elleni harcot. Hangjában ott zeng az emberiség lelkiismerete. Robeson apja nemesszivü tudós és pap volt. Rabszolgaként született s 15 éves korában szabadult a rabszolgaságból. Paul Robeson erről soha meg nem feledkezik. A rabszolgaság ellen harcol az Amerikában élő négerek mai félállampolgár- jogu rabszolgasága és üldözése ellen, harcol a gyarmati népek rabszolgasága ellen, harcol az ellen a rabszolgaság ellen, amely a mások által birtokolt gépekhez köti az embereket, harcol a tudatlanság és előítélet okozta szellemi rabszolgaság ellen. A harc, melyet saját népéért viv, része az egész emberiségért vívott harcának. Vannak Amerikában fehér emberek és egyes úgynevezett néger vezetők, akik azt állítják, hogy Robeson türelmetlen. S valóban igazuk van — Robeson türelmetlen. Nem tud türelmet mutatni sem a lincseléssel, sem az éhezéssel szemben, amely arra Ítéli a négerek gyermekeit, hogy tiz évvel korábban haljanak meg, mint a fehérek, türelmetlen az amerikai földön fekélyként tátongó inzultusokkal és méltánytalanságokkal szemben, a szenvedéssel és a nélkülözéssel szemben, amellyel bőrük szine miatt sújtanak férfiakat és asszonyokat. “Mi különbség ván — kiáltja a világba — a hitleri uralkodó fajtáról szóló elmélet és az Eastland szenátor által hirdetett fehér felsőbbrendűség eszméje között? A nácizmust szét kellett taposni Németországban, de a í'ajelmélet megszüntetése már régen esedékes Amerikában is. “Erőnk kimeríthetetlen forrása — mondja Robeson — a világ színes népeinek megmozdulása. Az amerikai lakosságnak csak 10 százalékát adjuk, de keresztmetszet vagyunk azoknak a százmillióknak, akiket Bandung képvisel.’’ Robeson minduntalan kifejti azt a meggyőződését, hogy a valóban tartalmas életforma és a nemzeti kérdés végső megoldása csak a szocializmus által valósulhat meg. Ez a meggyőződés azóta él benne, hogy 1934-ben először látogatott, el a Szovjetunióba. “Oroszországban éreztem első ízben életemben, hogy teljes értékű emberi lény vagyok...” Az-Amerikaellenes Bizottság egy tagja nemrég feltette a kérdést Robesonnak: “Miért nem maradt ön Oroszországban?” “Mert az apám rabszolga volt — válaszolta Robeson a kongresszus eme tagjának — és népem fiai meghaltak azért, hogy fölépítsék ezt a 1 országot és én itt akarok maradni és részt akarok venni életében, éppúgy, mint ön. És semmiféle fasiszta elveket valló egyén sem tud engem elűzni innen. Érthető ez?” Igen, érthető — barát és ellenség számára egyformán. Az amerikai zsarnokok és vakbuzgók álmaiban 'ott kisért Paul Robeson hatalmas alakja, mert benne látják az Amerikában és az egész világon élő színes népek hajthatatlan követelését, azt, hogy a teljes egyenlőséget akarják. Ezért kipellengérezték és ezért akarták elfojtani hangját. Egy néger folyóirat, az Ebony irta a múlt évben: “A nagy 'hangversenyimpresszáriók úgy tesznek, mintha Robeson nem is lenne már. Városi tisztviselők lelakatolják az előadótermek ajtaját már arra a puszta hírre is, hogy Robeson jön.” A külügyminisztérium törpéi elkobozták útlevelét, igv akarták megkötözni ezt az óriást. Szemérmetlenül arra hivatkoztak, hogy Amerika “érdekei ellen” volna, ha külföldre engednék ót — mintha a mi nemzetünket veszteség érné, ha megosztaná más országokkal a legjavát annak, amije van! Sokkal őszintébben indokolta meg ezt az eljárást az igazságügyminisztériumban egy jogász, aki azt a “vádat” hozta fel, hogy Robe__ü AZ AMERIKAI INDIÁNOK MAI HELYZETÉRŐL AZ EMBERISÉG HANGJA Herblocfc Washington Post “Az Egyesült Államokban is mutatkozik némi nyugtalanság” son “évek óta időnként rendkívül tevékenyen áll ki az afrikai gyarmati népek függetlensége mellett”, továbbá pedig “külföldi hangversenykörut- jain ismételten bírálta a körülményeket, amelyek között az Egyesült Államok néger lakosai élnek”. A világ minden részéről hangversenyirodáktól, kulturális szervektől, színházaktól, békebizottságoktól állandóan özönlenek a meghívások Robe- sonhoz. S sehol sem olyan nagy a vágy-utána, mint Nagy-Británniában. Tavaly számos vezető angol művész, színész, iró, tudós részvételével megalakult egy Nemzeti Paul Robeson-bizottság, és nagy kampányt indított “Paul Robeson meghívásáért, hogy énekelhessen Angliában, és hogy az amerikai kormány megadja az engedélyt az utazáshoz”. A parlament 27 tagjának levelében, amelyben útlevelének kiadását sürgették, ezt olvashatjuk: “Paul Robeson... az egész emberiségé.” Néhány hónappal ezelőtt több meghívást kapott Angliából. De az amerikai külügyminisztérium ezúttal sem adott neki útlevelet. Robeson hangját azonban nem lehet feltartóztatni. Tavaly nyáron egy az Atlanti-óceán alatti kábeltelefonon keresztül énekelt a londoni St. Pancras kerület városházának dísztermében tiszteletére összegyűlt ezerfőnyi hallgatóságnak. Októberben pedig ugyancsak kábeltelefonon keresztül szállt hangja ötezer walesi bányászhoz, a bányászok hagyomány as kulturfesztiváljára. Moszkvában és Mexico-Cityben, Párizsban és Pekingben, Buenos Airesben és Kalkuttában a rádió megszámlálhatatlan otthonba, nyilvános szórakozóhelyre sugározza Robeson hanglemezeivel az emberi nagyság és méltóság üzenetét. S itt, az Egyesült Államokban ahogy a hideg- háborús hisztéria lassanként kezd alábbhagyni, Robeson hangja ismét felcsendül. A néger templomokban, amelyek a néger közösségek kulturális életének központjai, a Csendes-óceán partjától az Atlanti-óceán partjaiig sok tízezer hallgató előtt énekel Robeson. A Stockton, Calif, városban nemrég valamennyi néger pap összefogott, hogy megfelelő helyiséget tudjon biztosítani a Robeson-hangverseny számára. San Franciscóban Robeson a legnagyobb templomban énekelt, s a hangverseny után a pap felszólította a gyülekezet tagjait, hogy fogjanak kezet Robesonnal. “Ma reggel nincs szükség szentbeszédre” — mondta. Robeson újabb fellépései közül legjelentősebb az a hangverseny, amelyet a kaliforniai Oakland ban adott február 9-én. A hangverseny volt a környék néger történelmi hetének fénypontja. Az impozáns oaklandi színházban tartották meg — már legalább tiz éve nem engedték Rcbesont ilyen helyiségekben fellépni —, s ez már egymagában véve is jelentős tény volt. A hangverseny kezdetének ideje előtt egy órával hosszú embersorok álltak a színház előtt a zuhogó esőben. Amikor Robeson a színpadra lépett, hogy megköszönje azt a fergeteges tapsot, amellyel fogadták, nem volt egyetlen üres hely sem a hatalmas nézőtéren. Nők és férfiak zokogtak, ahogy minden egyes dalt szinte ujraalkotoft minden egyes szakasz a szeretet erejét és az emberi méltóságot hirdette. Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor Robesont tiszteletbeli doktorrá avatták, a Morehouse College elnöke, Benjamin Mays e szavakkal nyújtotta át az oklevelet: “Ön talán mindenki másE. W. Preiffer, Grand Forks, North Dakota államból levelet irt a londoni New Statesmen- hez abból kifolyólag, hogy Kruscsev nemrégen azt a megjegyzést tette, hogy az amerikai indiánok nem élvezik a kapitalista demokrácia előnyeit. Londonban működő amerikai hirkom- mentátorok ezt persze nem hagyták szó nélkül- Ezekről Írja Pfeiffer, hogy “szeretném ajánlani nekik, hogy jöjjenek ide- és nézzenek szét egy kicsit saját hazájukban- mert ugylátszik. hogy Kruscsev jobban ismeri az indiánok helyzetét, mint ők. Ezt személyes; tapasztalat alapján állíthatom, miután évekig" tanítottam a legnagyobb indián rezervációk (indiánok részére elkülönített területek) közelében, voltak indián gyerekek az osztályaimban és sokat utaztam North Dakotában a Sioux indián és Utah-ban a Navajo indián rezervációkon. “Nemrégen látogattam meg a lakhelyemtől nem messze fekvő Fort Toten rezervációt, ahol ezernél több Sioux indián lakik. Útközben egy indián anyával találkoztam, . aki gyermekével gyalog akarta megtenni a 12 mérföldes utat hazáig, a fagypont aluli időben. Három gyermeke* var. férje meghalt és havonta 80 dollár segélyt kap a jóléttől. Ha valahol munkát talál, akkor keresetét levonják a segélyösszegből. Otthona egy egyszobás fából és sáragyagból összetákolt kunyhó. Ilyenben lakik a legtöbb Sioux. Az iskola egy 90 évvel ezelőtt épült barrakbait van. “Hasonló állapotokat találtam a Navajo re- __ zerváción, amit tavaly látogattam meg. Körülbelül 80 ezren laknak egy kopár sivatagon, sárkunyhókban, megfelelő iskola, egészségügyi ellátás és kereset nélkül. “Megfigyeléseim azonosak a belügyminisztérium által kibocsátott adatokkal. Ez a hivatal 1949-ben egy kongressszusi bizottság előtt a következő számokat ismertette: ‘1945-ben, amikor nem-indián farmerek átlagos évi jövedelme 2,541 dollár volt, az indián farmer 501 dolláx~t keresett. . . ‘Valószinü, hogy vagy 20 ezer iskolaköteles indián gyermek részére nincs isko— latermünk. A jelenben nem tudjuk ellátni őket az egészségszolgálat alapszükségleteivel- sem. Nem adunk tuberkulózis ellen oltásokat, se más megelőzhető betegség elleni védőoltásokat.Mig az ország lakosságának minden 1,800 émberre- jut egy fogorvos, addig az indiánoknál minden 19.000 emberre jut egy. Ez az arány áll fenm más személyzeti szolgálatnál is. A baleset és halálozási arány olyan magas az indiánok között,, hogy a kórházi ágyak számát emelni kellene, ehelyett azonban 1948-ban, pénzalap hiánya.. miatt csökkenteni kellett az elhelyezhető betegek! számát.” “Habár nincsen pénzalap arra, hogy az indián lakosságunknak egészségügyi szükségleteit megfelelően kielégitsük, a kormányunk talál milliókat arra, hogy a Fort Toten sárkunyhóitól 5<5 mérföldre bombázók részére gyakorló bázist építsen. “íme, egy másik példa mutatja, hogy a hidegháború milyen pazarlással és szenvedéssel jár.’** Védetni bankéi! Datroitban Michigan állam Idegenszületésiieket Védő Bizottsága nagyszabású bankettet rendez Mrs. Peggy Wellman, Fred Williams és Arnold Schleich,, deportálás veszélye előtt álló amerikaiak védelmi- alapja javára. A bankett vasárnap, május 25-én, délután I órakor lesz megtartva a Parkside Hall-ban, 311&- Fenkell. Az ebéd ára $2.50, jegy kapható a Vé-‘ delmi Bizottság irodájában, 930 Charlevoix Bldg, 2033 Park Ave., Detroit, Mich. nál többet tett azért, hogy a néger zenét elsőrangú művészetnek ismerjék el a világon... Önben volt bátorság, hogy tiszteletet követeljen azoknak a népdaloknak, amelyeket a világ elnyomott népei alkottak és ahhoz is, hogy népszerűsítse ezeket... Önben megvan az a géniusz/ amely meg tudja fogni az emberek szivét... »Reményt sugároz és meleget áraszt valamennyi ország elnyomott népeinek szive felé. . .” Paul Robeson New Yorkban hosszú évek után első koncertjét tartja május 9-én a Carnegie Hal 1 ban. A koncert hírére az első napokban az össze- jegvek elkeltek. fí:,
