Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-04-03 / 14. szám
Az ebben a ro latban kifejtett néze< Olvasóink I; tek nem szűk cégszerűen azonosak l hozzászólnak i> a szerkesztőség álláspontjával | a közügyekhez <; MWV»W»WWWWVWWWHM»WWVHWWVWWWWV^WWWVWWWWVWWWWWWVW Fel kellett kétszer építeni a lerombolt országot Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam a lap jan. 6-iki számában Kalapács írását, majd a jan. 23-iki lapban a szerkesztőség •sorait, hogy sok olvasó fog majd Kalapács munkástárs írására válaszolni. Sajnos eddig alig egy- néhánvan tették ezt. Majdnem minden régi ame- rikás tudja, hogy miért kellett szülőföldjét elhagynia és idegen földre vándorolni. Tudják, hogy mi volt a magyar munkás osztályrésze, még nem felejtették el, hogy kik miatt kellett a magyarok millióinak vándorbotot venni a kezébe és idegen világrészben hazát és megélhetést keresni. Én száz százalékosan helyeslem Kalapács írását az úgynevezett “szabadság”-harcosokról, akik ezen álnév alatt tudatosan, vagy tudatlanul rá Akarták szabadítani a magyar munkás nép nyakára a régi időket, s megsemmisíteni azokat a vívmányokat, melyeket a magyar kormány az utolsó 12 évijen elért. S mivel a tervük nem sikerült, igy menekültek a szélrózsa minden irányába. Kalapács munkástársnak igaza van, hogy minél több munkáslevél jelenik meg a munkások lapjában, annál jobb lesz, feltéve, ha komoly, értékes írásokat küldenek a szerkesztőségbe. Igaza van abban is, hogy a Magyar Szó olvasói szeretik lapjukat, kivéve azt az elgondolást, mellyel az úgynevezett szabadságharcosokat kezelik. Véleményem szerint nemcsak a régi harcos olvasók olvassák lapunkat, hanem sok kívülálló magyar is, akik már kiábrándultak az egy évvel ezeiőtt ideszökött “hősökből”; sokan felismerték már őket és meggyőződtek arról, hogy mifélék. Ezeknek hiába írja a szerkesztőség, hogy fogadják az újonnan jöttékét szeretettel és barátsággal. Elismerik ma már, hogy a volt cselédek és zsellérek gyermekei mehettek a gimnáziumba és ingyen könyvekből tanulhattak. Meg hogy azok a munkásnők, akik gyereket várnak szülés előtt egy hónappal és utána egy hónappal nem dolgoznak, de a fizetésüket éppúgy kapják, mintha dolgoznának. A dolgozó anyák elvihetik gyermeküket a munkájukhoz közelálló óvodába, ahol tanult ápolónők vigyáznak rájuk és ezért nem kell fizetniük, s más hasonló jóléti intézkedések vannak. A szökevények között is többen elismerik, hogy a szocialista rendszerben sokkal több jótéteményben részesültek, mint az előző kormányok alatt. Hogy mégis miért támadták meg azt a kormányt, amely többet tett a magyar népért, mint az összes magyar királyok évszázadokon át, ennek csakis az lehel az oka, hogy a jobb életük mellett még jobbat és többet követeltek a kormánytól, akárcsak a szülők által elkényesztetett gyermekek, akik minél többet kapnak, annál jobban követelőznek. S habár voltak hibák és bajok is a kormány részéről, ez még nem volt ok arra, hogy amit felépítettek, azt most újból elpusztítsák ezek a követelők. Nem látták, vagy nem akarták látni, hogy a kormánynak majdnem a semmiből, minden külső segítség nélkül kellett helyreállítani a kétszer lerombolt országot és igy nem lehetett máról holnapra Kánaán földjévé varázsolni a furáibólt országot, bármilyen rendszer legyen is. De a rövidlátók és bosszúállók a nyugati országok lázitásaira annyira elvesztették ä józan eszüket, hogy nem törődtek azzal, hogy vajon tudja-e a kormány teljesíteni követelésüket. Minél jobban javult a helyzetük, annál szemteleneb- bül követelőztek és mivel a kormány nem volt abban a helyzetben, hogy követelésüknek azonnal eleget tehessen, igy ellenforradalomra vetemedtek, mely te'stvérgyilkolással és rombolással végződött. Csak az orosz hadseregnek köszönheti Magyarország népe, hogy nem ezreket, hanem százezreket mentettek meg a nép leg jobbjaiból a nyilasok további vérengzéseitől. Fűzi MIT MONDOTT MIKE TODD A SZOVJETUNIÓRÓL (A világhírű filmrendező, Michael Todd tragikus halála előtt egy nappal érkezett hozzánk kaliforniai olvasónk alábbi levele, mely annál megrenditőbb, mivel olyan oldaláról mutatja be a nagy karriert befutott és filmsikerei által többszörös milliomossá lett embert, melyet a nagy hírlapok sohasem hoztak nyilvánosságra. Európai kőrútján feleségével, Elizabeth Taylor sokszor kitüntetett filmszi- nésznővel, több országot meglátogatott, köztük a Szovjetuniót és hazatérve Los Angelesben előadást tartott ottani tapasztalatairól és azokkal kapcsolatos véleményeiről. — Szerk.) “Meghallgattam Mike Todd a University of California-ban megtartott előadását és mondhatom, hogy kellemes csalódásban volt részem, mert a címéről ítélve (Kulturális csere vagy propaganda) vörösfalásra voltam elkészülve. De ehelyett Todd szimpatikusán beszélt mindarról, amit ott látott és kifejtette a szükségét annak, hogy nem élhetünk tovább abban a tudatban, hogy a USA a legkülönb ország a világon és el keíl ismernünk, hogy az a kis Sputnik, amely a légürben kering, véget vetett a háborús veszélynek. ő a maga részéről meg van győződve, hogy soha többé háború nem lehet, nemcsak e két ország között, hanem sehol másutt sem. Járt úgy a “vasfüggöny” mögötti, valamint a szövetségeseink országaiban, de sehol hallani sem akarnak több háborúról. Az emberek békét akarnak. Huszonkét hónappal ezelőtt járt a Szovjetunióban, de úgy találta, hogy azóta sok változás történt és ezt Kruscsev érdemeinek tulajdonítja. Előadás után a hallgatók sok kérdést intéztek hozzá; Kruscsevről, az ottani színházakról, a vallásszabadságról, a film művészetről, az orosz nép életéről, stb. Kruscsevről az a véleménye, hogy jó diplomata, ismeri népét és tudja, hogy erőszakkal nem lehet kormányozni. Bevallotta az orosz népnek, hogy Sztálin iránti kritikájában elfeledte azt a sok jót, amit Sztálin hosszú éveken át csinált és csak a pár rossz évet tartotta szem előtt. A nép most több előnyt élvez, amióta ő foglalta el Sztálin helyét és ez bizonyítja, hogy Kruscsev jobb politikát folytat. A színházakra vonatkozólag kiemelte a moszkvai Bolsoj, aztán a leningrádi és kievi színházakat, mint a legszebbeket. Bár minden amerikai láthatná azt a gyönyörű előadást, amit ő végig élvezett a Bolsoj-ban. Volt ugyan propaganda benne az idegen látogatók számára, de erre egy hallgató rámutatott, hogy ő is (Todd) csak a jó filmeket viszi bemutatni, mint a “80 nap a föld körül” nem pedig a “Blackboard Jungle”-t, vagy a “Waterfronf’ot. Persze, nem akarja, hogy külföldön azt higyjék, hogy ezek az igazi amerikai életet tükrözik vissza. Az orosz filmtechnika még nem oly jó, mint a mienk — hagyott is ott egy finom lencsét, — de nem kételkedik abban, hogy hamarosan tökéletesíteni fogják, mert ha valamit el akarnak érni, akkor akár 200 technikust is munkába állítanak, nem kell kilincselni pénzért a kormánynál, mint nekünk Washingtonban. A színházak, mozik mindig tömve vannak. A nép erre többet költhet, mert van pénze és a társadalom sok természetbeni dologgal látja el, lakás, egészségügy, iskola, stb. Antiszemitizmust nem talált. Kérdezte az egyik hallgató, hogy ő zsidó-e? Azt felelte, hogy egy kicsit. Hogy-hogy egy kicsit? Hát úgy, hogy egy kicsit az anyám és egy kicsit az apám részéről. Mikor a kacagás elcsöndesült, folytatta azzal, hogy 22 hónappal ezelőtt husvétkor volt ott és a templomokat tömve látta. Nemcsak hivatalos helyeken, de a nép között is járt. Sőt Elizabeth csodálkozott, hogy nem ismerték őt fe) a ruháiról hogy amerikai. Azt ugyan nem vették figyelembe, de egy orosz nő kérdezte tőle, hogy a gyűrűt, amit az ujján visel, miért nem helyezi el a múzeumban. Miért? kérdezte Elizabeth csodálkozva. Mert nagyon szép és ott többen láthatnák, volt a felelet. Egy néhány orosz-ellenes kérdésre azt felelte, hogy sajnálja, de ő nem ugv látta a Szovjetuniót, ahogy egyesek szeretnék , látni, ő nem kommunista, nem is akar az lenni, de a tényeket sem lehet letagadni és nagyon jó volna, ha minél többen mennének oda és onnan ide és megismernék egymást, mert akkor máskép gondolkoznának az emberek. Nagy fejlődésen ment keresztül az az ország a legutóbbi látogatása óta is és még sok meglepetésben lesz részünk. Úgy éreztem, hagy érdek nélkül beszélt Todd, de ha nem is akkor is jó hallani, hogy ilyen emberek is a hidegháború befejezését követelik. GIZI. Ha életben maradt volna Todd, befolyásával jó szolgálatot tett volna a béke érdekében. Kalapács munkástárs nyilatkozik Tisztelt Szerkesztőség! Kérem önöket, hogy az alábbi nyilatkozatnak helyet adni szíveskedjenek. A hetekkel ezelőtt megjelent cikkemhez hozzáfűzött megjegyzéshez nem tartottam szükségesnek nyilatkozatot küldeni, mert egyrészt a munkásmozgalom keretén belül csak egyszer vettem részt személyes harcban és akkor megfogadtam, hogy azt soha többé nem teszem, mert az csak a mozgalom ártalmára van; másrészt nem hiszem, hogy a megjegyzés íróján kívül még akadt volna valaki, aki az akkori cikkemből antiszemitizmust olvashatott ki. eltekintve attól, amit a megjegyzés Írója is tud, hogy én zsidónak születtem és több, mint 50 éve szóban és írásban harcolok a szocializmusért. Ez a két tény maga is nevetségessé teszi az antiszemitizmus vádját, eltekintve a cikk tartalmától, amely csak megjelöl egy csoportot,^amelynek különösen hűségesnek kellett volna lennie a Magyar Népköztársasághoz és ezt nem tette. Amiért — elkésve — mégis kérem a helyre- igazítást, az azért történik, mert több clevelandi munkástársam felkért arra, hogy világosabban jelöljem meg azt, hogy mit jelent azon megjegyzésem, hogy a két clevelandi munkásotthon elvesztéséhez nagyban hozzájárult az aktív munkástársak “megbócsátási politikája”. Bár a levélírók ismerik a megjegyzés értelmét, de miután vannak rosszakaratú emberek, akik ezt ki akarják használni, szükségesnek tartják az erre vonatkozó nyilatkozatomat. A clevelandi munkásmozgalom magyar vezetőit évtizedek óta ismerem, tudom, hogy egytől egyig tisztességes, bátor, odaadó harcosai a clevelandi magyar munkásmozgalomnak. Az inkriminált megjegyzésem arra vonatkozott, hogy hosszas vitatkozás után elkövették azt a hibát, hogy “megbocsátottak” és az East Sidei mozgalomba és a West Sidei Dalárdába beengedtek, vezető szerephez juttattak olyan embereket, akik elindítói, koronatanú és government expertjei voltak egy 18 éve folyó deportálási ügynek, amely kommunista vád alapján akart deportálni egy munkásembert. Ezeknek mindegyike — akiknek azzal az indokolással bocsátották meg a “Laut- ner”-szerepet, hogy már 8 éve nem játszottak ilyen szerepet — rövidesen hátbatámadta a “megbocsátékat”, illetve a mozgalmat. E sorok írója a Magyar Népköztársaság megalakulása óta szóban és Írásban verekedett és verekedni fog mindenkivel, mert minden hiba ellenére is az a magyar dolgozók évtizedes harcának az eredménye és az egyetlen lehetőség, hogy a magyar nép kizsákmányolástól mentes boldog, szabad tái'sadalomban éljen. S aki ennek a lehetőségnek támadója, rágalmazója, árulója, az a világ munkás osztályának is halálos ellensége, akinek én nem tudok megbocsátani. Hogy is fejeződött be a március 15-i vezércikk? “De ki hon ellen vét, érje szánó nevetés, s mint érdem, legyen tőlünk bére — megvetés”. Kalapács Osak írjanak tovább Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldöm előfizetésem és a fennmaradt összeget a philai kvótára. A lappal igen meg vagyok elégedve, semmi kifogásom nincs. Csak írjanak a munkástársak továbbra is ebben a szellemben. Üdvözletem küldöm a lapunk 55 éves fennállása alkalmával. J. A., Philadelphia, Pa. i'»» » ---- ... _ J. ejp _______________ ^e/e/e/C a fzey/CeJi&Ac?#
