Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-13 / 11. szám

Thursday* March 13, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Munkásmozgalom Emelkedik a munkanélküliség New York államban A nehéziparban beállott munkáselbocsátások következtében az elmúlt héten emelkedett a mun­kanélküliség New York államban. 437,500 munkás húzott munkanélküli segélyt februárban; 1949 óta nem volt ilyen sok munka- nélküli. Ebben az évben nagyon lassan indul meg az uj munkások felvétele, az előzőleg letett mun­kások visszahívása, mely normális körülmények között ki szokta egyenlíteni az átmeneti munka- nélküliséget. 61,100 uj munkanélküli jelentkezett segélyre az elmúlt héten. New York városában kevesebb a munkanélküli, mint az államban általában, ahol 11,500-al, vagyis 68 százalékkal emelkedett a munkanélküliek száma a múlt évivel szemben. Ebből 8,800 New Yorkon kivtil van. Az állami munkanélküliek száma 218,500-al, vagyis 96 szá­zalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A vá­rosban lévő munkanélküliek száma 47 százalék­kal nagyobb, mint tavaly. Január végével 16,000-el kevesebb munkaalka­lom volt, mint tavaly, amikor a munkaalkalmak száma 104,000 volt. Az év eleje óta 18,134 munkás merítette ki munkanélküli segélyét, ami 55 százalékkal maga­sabb, mint egy évvel ezelőtt. Rövldebt! mkahéüri harsul a ÜE NEW YORK. — A független “United Electric­al Workers” szakszervezet .vezetősége úgy nyi­latkozott, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliséggel szemben tagjai érdeké­ben ugv harcol, hogy a General Electric, a West- ingtouse és a Sylvania társaságokkal közeledő tárgyalásaiban rövidéül) munkahetet követel, de ajelenlegi munkabérek mellett. A fenti három nagy részvény társaság 60 ezer munkása tartozik a UE kötelékébe az Egyesült ‘Államokban és Kanadában. Albert J. Fitzgerald, a UE elnöke kijelentette, hogy a terv szerint 1958 és 1959-ben naponta félórával levágnák a munkaidőt, de követelik a jelenlegi fizetések érvényben tartását. Más szó­val a mai 40 órás munkahetet 35 órás munka­hétre változtatnák 1959-re a mai 40 órás mun­kabérrel. Fitzgerald szerint, ha a terv sikerül, 114 ezer munkást újra alkalmaznának a villamossági és gépkészitő iparokban, csupán a szakszervezet ezen rövidebb munkahetes programjával kap- csilatban. Közntusikáka!betelnek a demokraták a musika^fkyíiség enyhítésére WASHINGTON. — A kongresszus demokrata szenátorai követelik, hogy tegyenek valamit a gazdasági pangás enyhítésére. Követelik, hogy közmunkákat tervezzen ki a kormány és rendkí­vüli házépítési programot léptessen életbe. Lyndon B. Johnson .texasi szenátor, a többség vezetője két határozati javaslatot terjesztett be, melyben a kongresszus érzését tolmácsolva, sür­geti, hogy ugv katonai, mint polgári közmunká­kat léptessenek életbe. John W. McCormack, a képviselőház többségi vezetője hasonló javaslatok bemutatását terve­zi a képviselőház legközelebbi gyűlésére. A szenátus bankbizottsága támogatja a de­mokraták házépítési programját, mert határt szabna a kiszolgált katonák telekkölcsön kamatlá­bára és 1 billió 850 millió dollárt engedélyezne házak és telekkölcsötiök vásárlására. Albert Gore, tennessee-i demokrata szenátor törvényjavaslatot nyújtott lie, hogy megakadá­lyozza az útépítések lelassulását, mint tervezték. Gore, a szenátus közutak bizottságának az elnöke, rendkívüli pénz segélyt követel céljaira, mellyel igy megelőzné magát a kormányt, amely ugyan­azt tervezi Johnson szenátor, a szenátusban a gazdasági pangással foglalkozó vita alatt megjegyezte, hogy még nem érzi az adóleszállitás szükségessé­gét. Paul H. Douglas, illinoisi demokrata szenátor úgy nyilatkozott, hogy a személyes jövedelmi adókban egy éves levágást javasol. Ez 3 billiót jelentene és azonkívül 1 billió 400 millió dollárt megtakarítana a luxus adókból és emelni a vásár­lási lehetőségeket. Befejezés előtt a női ruha munkások sztrájkja (Folytatás az első oldalról) lést sem kaptunk. A munkáltatók nem adnak semmit sem maguktólrkomoly harc nélkül”. A polgárháborút megelőző évtizedben azonban még nagyon távolinak tűnt ez az idő. Annyira zavartalan volt a raszolgatartók diadalutja, hogy Wendell Phillips, az abolicionisták egyik veze­tője és a munkásság érdekeinek szószólója ezt irta: “A kormányzat teljesen a rabszolgatartók ha­talmába került. Ami az ország politikáját illeti, vereséget szenvedtünk — reménytelen a helyzet. Cuba egy vagy két éven belül, Mexikó öt éven belül a miénk. .. Úgy látszik, a jövőben Brazíliá­val egyesülve, egy hatalmas rabszolgabirodalom bontakozik ki. Szeretném, ha hamis prófétának bizonyulnék, de sohasem láttam még az égboltot ily sötétnek.” A rabszolgarendszer hívei egy véleményen vol­tak Phillipsszel, csakhogy ők ragyogó kéknek lát­ták az eget. Biztosra vették, hogy rendszerük örökéletü, akár a gravitációs erő. Nem tudták, hogy közben a világ változik, hogy a szabadság tanai, a gőzerő, az Északon kibontakozó tőkés rendszer hamarosan elnyeli őket; azt hitték, hogy a rabszolgarendszer örökké fennmarad, és álmuk­ban sem jutott eszükbe, hogy még a levegő is forradalommal terhes, mely megváltoztatja vagy megöli őket. A forradalom bizonyos értelemben már akkor kezdődött, amikor Jefferson leírta, hogy “min­den ember egyenlőnek születik”, és hatalmas forradalmi harc folyt a szabadságért és a függet­lenségért. De ez a harc sok millió amerikai szá­mára nem hozta meg sem az egyiket, sem a má­sikat, s a négereket, akik az országalapitó beván­dorlókkal, az angol puritánokkal egy időben ér­keztek Amerika partjaira, továbbra is rabszol­gasorban hagyta. Ugyanakkor az Észak fejlődő kapitalizmusát továbbra is gúzsba kötötte egy ellenséges uralkodó osztály, a déli ültetvényesek osztálya, ők irányították az ország kormányát, és olyan politikát folytattak, mellyel fékezni, illetőleg korlátozni igyekeztek az Észak egyre erősödő ipari hatalmát. Az északi vállalkozók le­rázták ugyan az angol zsarnokság igáját, de most egy másik nehezedett rájuk. Az ellentétek kirob­banása elkerülhetetlen volt. A forradalom, az egyik osztálynak a másik ál­tal való legyűrése azonban nemcsak há­ború utján dől el, s minthogy az 1776. évi első amerikai forradalom befejezetlen maradt, a két versengő társadalmi rendszer egyre jobban élese­dő mindennapi harcában folytatódott. Ez a harc hol csendben ment végbe, hol az egyre“ inkább tért hóditó gyári rendszer lármájával; nem rit­kán rabszolgalázadásokban robbant ki, gyakran pedig a Kongresszuson belül a rabszolgatartó és a felszabadításért küzdő erők összecsapásaiban jelentkezett, amely erők az óriási nyugati terü­letek birtoklásáért is harcban álltak egymással. Ez a hosszú éveken át tartó küzdelem, nem pedig Mr. Ruffinnak a charlestoni öbölben eldördült lövése robbantotta ki a polgárháborút, a második- amerikai forradalmak A szakszervezeti mozgalom, melynek ereje az David Dubinsky elnök megjegyezte, hogy “csak a sztrájk kényszerítheti a munkáltatókat, hogy meghallgassák igazságos követeléseinket. Sok munkáltató dupla könyvelést folytat és még a bekollektált jóléti alapot sem fizette meg a szak- szervezetnek”. Majd megjegyezte, hogy “káosz uralkodik a ruhaiparban, több mint 5,000 mun­kás elvesztette állását, mert munkáltatóik bezár­ták üzemeiket.” New Yorkban van a ruhaipar központja. Itt készül a nemzet ruháinak 72 százaléka, A sztrájk máris érezteti hatását a textilipar­ban, amennyiben az úgyis hanyatló ipar rendelé­seinek nagyrésze megszűnik a sztrájk tartama alatt. A vidéki, különösen a déli államok és Kali­fornia munkáltatói örülnek a sztrájknak, mert úgy gondolják, minél tovább tart, annál több al­kalmuk lesz rendeléseket kapni. A húsvéti vásárlásokra nem lesz a sztrájk nagy kihatással, mert az üzletek már tömve vannak eladásra váró árucikkekkel. * ötvenes évek folyamán egészen az 1857. évi de­presszióig lassan növekedett, úgyszólván telje­sen megszűnt, amikor Lincoln kibocsátotta ön- 'kénteseket toborzó felhívását. 500,000 és 7^.000 között volt azoknak a száma, akik otthagyták aft Észak ipari üzemeit, úgyhogy végűi az ország munkaerejének több mint ötven'százaléka a csa­tatéren harcolt. A Massachusetts államban levő Lowell város textilmunkásaiból alakult század jutalomban részesült, amiért elsőnek állt készen arra, hogy a fenyegetett Washington védelmére siessen. A szakszervezeti tagság olyan egyaka- rattal jelentkezett katonának, hogy az ország különböző részeiben sok helyi szervezet ideigle­nesen feloszlott. Wisconsinban például az Orszá­gos Nyomdászszervezet 23-as számú helyi szervezetét fel kellett oszlatni, * mert minden tagja a frontra ment. A Fali River-i Fonómun­kások Szakszervezete á háború első hónapjaiban a bevonulások miatt úgyszólván teljesen meg­szüntette működését. Az Illinois állambeli ön­kéntesek századai között voltak olyanok, melyek szinte kivétel nélkül a Bányász Szakszervezet tagjaiból álltak, Brooklynban pedig a Szobafes­tők Szakszervezete elhatározta, hogy külön ala­kulatban harcol a rabszolgatartók összeesküvése ellen és a “haza zászlajáért.” A külföldi szüle­tésűek. akik régóta szenvedtek a megkülönböz­tetéstől és elnyomástól, a polgárháborúban rend­kívüli hősiességről tettek tanúságot. Az Írek ez­rével jelentkeztek katonának. Voltak csupán írekből álló ezredek, s ezek páratlan katonai hős­tetteket vittek véghez, szintén egész ezredeket állítottak ki, s elejétől fogva jelentős győzelme­ket arattak Missouriban és Arkansasban. Szám­űzött lengyelek, zsidó értelmiségiek, (angol char­tisták, walesi bányászok jelentkeztek katonának. Több mint 40 ezer kanadai harcolt az Unió had­seregében. Garibaldi-gárda, amely New York olasz munkásaiból alakult, a Virginiába induló első ezredek között volt. Követte őket a néme­tekből álló Dekalb-ezred és a hires Phoenix-ez- íed. amely úgyszólván teljes egészében New York-i írekből alakult. (Folytatjuk) j Egy könyv, amelynek ott kell lenni minden munkás könyvtárában Rendelje meg még ma a Kiadóhivataltól j | LABKB S tíKTÜLB ST3RY R. O. Boyer és H. M. Móráis Írók m ive ÁRA $2.50 AZ IGAZSÁGOT MOST MÁR TUDJA. MERT A MAGYAR SZÓT OLVASSA! J Az amerikai munkásság történelméből R. O. Boyer és H. M. Morais “Labor’s Untold Story” című könyvéből Camercn Associates 100 West 23rd Street, New York City

Next

/
Oldalképek
Tartalom