Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-27 / 9. szám

Thursday, February 27, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 WAU street kioktatja a munkanélkülieket Egy kis koplalás jót fog tenni a fiatalságnak, mondják igazgatók — vastag szőnyeggel tapétázott hivatalukban. egyes vezer­Érdekes riport jelent meg a Christian Science Monitor feb. 15-i számában. Olvasóink elnézését kérjük a késői közlésért, de azt hisszük, hogy — sajnos — még mindig nem vesztett időszerűségé­ből.* Harry Kenney, a lap egyik munkatársa azt a megbízatást kapta a főszerkesztőtől, hogy inter- juolja meg Amerika legnagyobb részvénytársasá­gának igazgatóit, mi a véleményük a gazdasági helyzetről. Mr. Kenney a következőkben össze­gezte több közismert üzletemberrel folytatott beszélgetését: Amerika jelenleg komolyabb visszaesésben van. Az elmúlt évek folyamán sok olyan üzleti vállal­kozás alakult, amelynek nem volt létjogosult­sága. Sok cég túl sok alkalmazottat vett fel. Sok cég tulmagasra emelte termékei árát megfelelő ellenszolgáltatás nélkül. Több n dió olyan ember vásárolt részletfizetésre, akik j óban tették vol­na, ha nem mennek adósságba. Ezzel szemben olyanokkal is találkozott, akik ennek pontosan az ellenkezőjét állították, mint például'Philip M. Talbott, az Amerikai Kereske­delmi Kamara elnöke. Mr. Talbottnak, magától értetődőleg csak di­csérő szavai vannak az üzletemberek számára. Amerika (üzletemberei önfeláldozó módon dol­goznak azon, hogy minél hamarabb vége legyen a pangásnak. Nincs az az áldozat, amelytől visz- szariadnak. Ahogy Kenney idézi Talbott-ot: “vállalati emberek aktiv lépéseket tesznek. Több olyan esetről tudok, ahol a vállalati vezetők le­szállították a leltárt és- segilettek a nagykeres­kedőknek és kiskereskedőknek, hogy ők is le­szállítsák a leltárt.” Dehát mit is jelent a “leltár leszállítás”. Azt jelenti, hogy csökkentik a termelést, elbocsátják a munkást. Ha a termelés csökkent, kevesebb áru van raktáron, csökken a “leltár.” Ugyanakkor, állítja Mr. Talbott, a forgalmi osztályok vezetői (sales executives) noszogatják a salemenjeiket, ügynökeiket, hogy “feküdje­nek rá” az eladásra (“use the hard-sell”) sok helyen ■ az a vélemény, hogy az emberek vásá­rolnak most is, ha van aki rábeszélje őket. Ez persze ép az ellentéte annak, mit fentebb kalmazottaknak tudomásul kell venni, hogy a vi­lág nem tartozik őket eltartani, csak oly mér­tékben, amely mértékben megszolgálják azt.” Na, ez aztán döfi! Itt aztán meg kell állnunk! Flórián komám, tömd meg a pipádat, én is meg­törnöm a magamét és füstölögjünk egy kicsit e fölött. Hát ime itt van az előszele egy kis gazdasági Rosszul megy az üzlet. . . Talán jó volna a kocsimosás­ról áttérni agymosásra válságnak. Még nincs depresszió, értsük" meg, csak egy amolyan kis előszél. Itt Amerikában az orkánokat női nevekkel látják el, Hazel, Di­anna, meg ilyesmi. Hát mi magyarok, ha a ko­moly gazdasági orkánt mondjuk Katalinnak, vagy Eufrozsinának neveznénk, akkor a jelen­legi gazdasági szélfujás, legfeljebb amolyan Katinak , vagy Bözsinek nevezhető. Szóval még csak az elején tartunk a táncnak, de már megszólalnak a gazdasági életünk cárjai, (akiknek szószólói a szószékről és egyébről- másról sem dumáltak nekünk, mint az emberi méltóságról), hogy jó lesz nem elfelejteni, hogy ők nem tartoznak bennünket ellátni. Mintha akadt volna egyetlen egy is közöttük, aki valaha azért alkalmazott volna egy munkást, mert jót akart neki tenni! Hogy nekünk csak annyi jár, amennyiért megdolgozunk. Jaj, Flórián, kialudt a pipám! Add ide a flin­tádat, hadd gyújtsam meg! Hát komám, ha nekünk csak annyi jár, ameny* nyiért megdolgozunk, akkor mennyi jár Barbara Huttonnak, aki nem dolgozik meg érte, mégis 10 millió dollárt kap egy évre! És mért jár akkor ugyanannyi Mr. Gettynek (a Getty Oil Company elnöke, akinek napi jövedelme állítólag egy mil­lió dollár), miért jár Mr. Gettynek ugyanannyi egy hétre, mint amennyiért százezer amerikai munkanélküli volna hajlandó dolgozni — ha vol­na munkája? i Jaj lelkem szöttye, Mr. Tablott és Mr. Kenney, ügyeljetek mit mondok, mert ez egyszer még szavatoknál fog benneteket az amerikai nép! Dehát alapjában véve, nem is olyan rossz gon­dolat az, amit kikottyantottatok: Mindenkinek csak annyi jár az életben, amennyiért megdol­gozik. Nini, mintha mi is ezt mondtuk volna... már jó régóta! Ezt tedd a pipádba, Flórián komám! i m f .....- : AfltUÁBJUi Tudja a kapcsolót kezelni? más üzleti vezetők mondtak Mr. Kenneynek s akik szerint túl sok millió amerikai ment be részletfizetési vásárlásba... Egyes üzleti cégek olyan ügynökök után hir­detnek, akik a nagy depresszió idején foglalkoz­tak eladással, akik tudják, hogyan kell üzletet kötni a‘sovány évek’-ben. Azok a salesmenek viszont, akik csak a kövér esztendőkben foglalkoztak eladással, külön kur­zusra járnak, ahol kioktatják őket abban, hogy hogyan kell autót, villany porszívót és televíziót eladni olyan családoknak, -akik nincsenek abban a helyzetben, hogy vásároljanak. Jelszavuk az, hogy “vásároljatok, még ha beleszakadtok is.” “Ki kell vágni a zsírosát” A legjellemzőbb azonban az, amit a munka- viszonyokról mondtak az üzleti vezetők Mr. Ken- ney-nek. “Egyre több részvénytársasági igazgató veszi vizsgálat alá minden egyes alkalmazottját. Azon .vannak, hogy minden ember a megfelelő pozí­cióban legyen. Azt akarják, hegy meg legyen elégedve, de megdolgozzon a béréért. “Több üzleti vállalkozásban használják ezt a kifejezést: “ki kell vágni a zsírosát”. Az egyik- hivatali főnök ezt igy fejezte ki: “Nagyon sok fiatalember nem tudja, hogy mi a depresszió és mit jelent éhezni. Persze mi a világért sem akarjuk, hogy megtudják ezt, de valahogy az al­Az angol Mérnökök Egyesült Szakszervezete vezetőségének négy tagja az autómunkások rend­kívüli konvenciójára jött delegációba Detroitba és mint az UAW vendégei szakszervezeti köz­pontokat látogatnak. Ottawa, Illinoisban véleménycserét folytattak . az autómunkások ottani vezetőivel. Ennek folya­mán nyomatékosan kiemelték, hogy “a világ­béke kérdése a legfontosabb ügy, amivel az angol munkásosztály és az egész világ szemben találja magát”. William Bradley, az egymillió tagot számláló mérnökök szervezetének központi vezetőségi tag­ja határozott szavakkal mutatott rá arra, hogy “együttélésre '«an szükség a kelet és nyugat kö­zött. Nézeteltéréseinket a tárgyaló asztalnál kell kiegyenlíteni. Többet kell tárgyalni és kevesebbet veszekedni”. Tisztán érzékeltette, hogy a küldött­ség nem számítja Dullest barátjának. Az angol munkásosztály szervezeti és politikai ereje Huszonkétmillió dolgozó közül kilencmillió munkás van beszervezve az angol Szakszervezeti Kongresszusba és másfélmillió tartozik szellemi munkások szervezeteibe. A szervezett munkásság az ország politikai életében aktiv részt vesz az angol munkáspárton keresztül. Büszkén jelentet­ték, hogy a parlament alsóházában 140 tagú mun­kásképviselet van, melynek hat tagja a Mérnökök Egyesületéhez tartozik. “Rájöttünk, hogy megfelelő törvényhozást és szakszervezeteink fejlődését csak úgy érhetjük el, ha közvetlenül veszünk részt a politikai élet­ben. Minden szakszervezet lecsatlakozott a Mun­káspárthoz”. “Véleményünk szerint az amerikai munkásnak is komolyabb megfontolás alá kell vennie a saját politikai pártjának megalakítását. Annál is in­kább, mert igy a konzervatív pártok határoza­taitól függ az, hogy van-e munkája az amerikai munkásnak vagy sem.” Beszélt a delegáció arról a különbségről, ami az angol és az amerikai munkás életszínvonala között van. Észlelték azt a sok anyagpocsékolást, ami egy gépkocsi pompázó, de szükségtelen alkat­részeibe megy. Bradley-nek viszont még villamos hűtőszekrénye sincs, mert fizetéséből nem telik. Ez ugyanis évi 2,900 dollárnak felel meg, ami az angol szakszervezeti vezetők átlagos fizetése. Eenkivül van egy szerény kiadási juttatása, amelynek minden pennyjével szigorúan el kell számolni. Ezt hasonlítsuk össze az amerikai munkásveze­tők 50 ezer dollárra is felrugó busás fizetésével, nem beszélve a kiadási számlájáról. Ha a Munkáspárt hatalomra kerül a legköze­lebbi választások alkalmával, akkor az angol mun­kásság életszínvonala emelkedni fog, mondotta Bradley. Az alapiparok államosítása is fontos szükséglete az angol népnek és e téren is további lépések várhatók. Büszkén beszélt az egészség- ügyi ellátás szocializálásáról, ami magában is óriási lépés az angol nép jólétének emeléséhez. Az angol szakszervezet erkölcsi tisztasága Szóvá kellett tenni az amerikai szakszer­vezeti életben létező korrupció és erkölcstelen gyakorlatokról napvilágra került és világszenzá­ciót keltett leleplezéseket. Evvel szemben a mun­kásdelegáció a következőkben ismertette az an­gol szakszervezeti élet mibenlétét: “Nálunk nincsenek ‘hivatásos’ szakszervezeti vezetők. Minden tisztviselő a gyárból kerül ki, és a tagság bármikor visszaküldheti oda. A tiszt­viselők fizetése szerény, nem haladja meg a (már fentebb említett) 2,900 dollárt és a külön kiadá­saikról pontos elszámolást kell adniok. “Nálunk nincs korrupció, sem az erkölcsösség­gel ellenkező gjrakorlat (unethical practices). Ha visszapillantunk az utóbbi 40 esztendő eseményei­re, nem tudunk egy esetre sem gondolni, hogy " valamelyik tisztviselőnk szakszervezeti pénzek­kel való visszaéléssel lett volna vádolva.” A delegáció szószólója a végén megint csak visszatért arra a témára, ami az angol munkás- osztályt legjobban érdekli: a békére. “A sputni- kok és az Explorer mellett jobban érdekel ben­nünket az, hogy az atomerőt békés termelés cél­jaira használják fel”. Atombomba készülék eseti az öbölbe Savannah, Ga.-ban, közel a tengerparthoz, két repülő 35,000 láb magasban történt összeütközése következtében az egyikről a vízbe esett egy atom­bomba-rész, amit most igyekeznek a tengerből felszínre hozni. Az Air Force szerint a bomba nem volt össze­állítva és igy a robbanás és radioaktivitás veszé­lye nem áll fönn. A part, melynek közelében az eset történt közkedvelt és sűrűn látogatott fürdőhely és lakó­hely. Az Air Force állítása ellenére is a történet aa? bizonyítja, hogy a polgári lakosság jóléte és biz­tonsága nagyon keveset számit, amikor fegy­verkezési kísérletekről van szó. Ha néhány mér­földdel beljebb, a város területére esett volna az elvált, bombarészlet, kétségkívül közel pánikot keltett volna a lakosságban, még ha esetleg nem is robbant volna fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom