Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-08-22 / 34. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, August 22, 1957 TISZTA IGAZSÁG Irta: BÓDOG ANDRÁS Persze, hogy a mindenféle jöttment idegenek nem értik ezt a dolgot. Csak tátogatják a szájukat és amikor magukhoz térnek, akkor rosszmájú mendemondákat és hireszteléseket hallunk tőlük, sokszor nem is rosszindulatból, hanem csak azért, mert nem értenek meg bennünket. Ne hányjuk fel nekik nagyon, mert nem tehetnek értetlenségükről — ezt a dolgot pontosan meg kell tanulni. Például, amikor egy idegen ezekre a partokra jön, meg kell tanulnia a nyelvet, ha nem tudja. Meg kell tanulnia pontosan a dolgok és fogalmak angol nevét, vagyis hogy az egyes szavak pontosan mit jelentenek. De nagyon téved, aki azt hiszi, hogy ezzel a tanulás végétért, ezután jön csak a java, tudniillik azt kell megtanulni, ami a legnehezebb, hogy az egyes szavak és kifejezések sokszor egyáltalában nem azt jelentik, amit jelentenek, hanem valami egészen más dolgot. Ennek az a magyarázata, hogy nyilvános életben mi sosem hazudunk. Az államférfiak, politikusok mindig igazat mondanak, az újságok csak az igazságot Írják meg, semmiféle gyáros vagy kereskedő soha nem állít, vagy mutat hirdetésében, akár nyomtatásban, akár rádión és televízión, szóval vagy képpel olyasmit, ami hazugság volna. Cáfoljon meg valaki, ha tud. Merné valaki állítani, hogy hallott hirdetést olyan mosógépről, amely hétfőn mos, a hét többi napján pedig repül ; vagy pedig füvágógépről, amellyel a praktikus ember meg is borotválkozhat reggelenkint ? Ugyebár nem. Az ilyen állítások nem volnának igazak és ilyesmiket sosem találhatunk hirdetésekben. A közönséges, tudatlan ember, aki még nem ment keresztül a nyelvtanulás ezen legmagasabb iskoláján és nem tudja még, hogy a szavak mit és mi egyebet jelentenek, persze azt hiszi, hogy az igazság egyszerű dolog. Ennélfogva vagy sző- röstül-bőröstül elhisz mindent, úgy ahogy ő azt érti, vagy kiabál, hogy mindig hazudnak. Minő tájékozatlanság! lSenkisem hazudik és nem is szabad ezt a vallás is tiltja. A nyelvezetet kell tudni és akkor egyszerre színtiszta lesz minden. Magam részéről például nem győztem megcsodálni azt a gramafon-hirdetést, amely szerint a gépben 1600, vagy ilyesmi hangszóró van. — "“Nem férhet bele”, -mondaná egy egyszerű lélek. Én azonban okosabb voltam és igv gondolkoztam: “Persze, hogy a gyáros igazat hazudik. Mi a hangszóró? Egy dolog, amit elektromos áram rezegtek ez viszont rezegteti a környező levegőt, ez meg a fülünk belső szerkezetét és halljuk a hangot. Igaz, hogy a fonográfban csak egy, vagy két hangszóró van a szó közönséges értelmében, de ezzel szemben az úgynevezett hangszóró minden porcika-mulekulája is rezeg és rezgeti a levegőt, tehát ezek külön-külön is mind egy-egy hangszórónak tekinhetők.” íme kisült, hogy a hirdetés még szerény is volt, mert joggal mondhatta volna azt, hogy több millió hangszórót tettek a fonográfba. Hasonlóképpen nézzük a hirdetést, amely szerint tiszta celulózeból húszezer szűrőt tettek mindenegyes cigarettába. Mind igaz. Minden papiros alapanyaga celulóze, növényi rost és ami a szűrőket illeti, a papirostömés minden molekulája szűr ugyebár? Egy igazi szent se találhatna kifogásolnivalót, «mikor azt halljuk, vagy olvassuk, hogy “A Botyka szappan uj”. Persze, hogy uj, nem is használt, azért vesszük kereskedésben, nem pedig az ócskásnál. Meg hogy “jobban moss és tisztit.’’Igaz. Se sárral, se körömmel, se gépolajjal nem lehet olyan szépen mosni. “Erősebb és mégis kíméli a kezeket.” Ez a legigazabb, ha nem dugjuk kezünket a szappanos vízbe, mert a szappan sosem mászik fel a kondérból, hogy összemarja az emberi bőrt. Sokszor meg a hirdetés Szerényebb is a kelleténél. Nem mondja, hogy emberi tulajdonságokkal van felruházva a szappan, mert “kétsziníi”. Fehér is, kék is, mos is, kékit is. Valami régimódi, elmaradt háziasszony azt mondaná, hogy a kékitő az öbjögető vízbe yaló, mert ha a szappannal a mosóvízbe tesszük, az öblögetéssel kimossuk, a ruhából a kékitőt. No, tessék! Egyszerűen nem kell olyan nagyon ki- -öblögetni a ruhát, akkor a piszkos szappanlé bennemarad ugyan, de a kékitő szépen kékit. Aztán van szappan, amely muzsikaszóval, vagy anélkül "tisztább tisztára mos.” Ezt nagyon szeretem, de még inkább azt a szappant, amely legalább nem okvetetlenkedik, hogy vasárnap menjek templomba, hanem követendő példaként egy ragyogó családanyát mutat be, aki egy szójátékkal enyhítve azt az értelmet hozza ki, hogy “ő a családja után nem embertársait, hanem a gyáros szappanját szereti a legjobban.” (“Next to my family I like ... soap.”) Aztán van még ilyen mindenféle igazmondó százszámra. “A golfbajnok meg akarta tudni...” Tán azt, hogy mikor jön el a világ vége, avagy hogy lesz-e háború vagy legalább melyik részvény ára fog halnap felmenni a tőzsdén? Nem. A golfbajnokot a világ minden elképzelhető kisebb s nagyobb problémái közül az érdekelte volna legjobban, hogy: “Melyik cigaretta a legsimább?” Bizony az, amelyik nincs teliszurkálva tüskékkel és ennélfogva nem hasonlít a sündisznóhoz. És nem nyilvánvaló, hogy a szóban lévő cigaretta-fajta nagyon távolesett attól, hogy bárki összetéveszthesse egy sündisznóval. Vagy említsem meg azt az arckrémet, amely még a bőr alá is megy, hogy onnan kioldja a piszkot szárazon, a hajmosó ellenben, noha vízzel használják és habzik, sem oldja ugyan a piszkot, de a hajszálakban lévő értékes olajat sem érinti. Egyik borotva be tud bújni a bőr alá is, hogy ott vágja el a sötétlelkü bőralatti szőrösszeskiivők torkát, akár egy legfinomabb kongresszusi vizsgálóbizottság és ha akármelyik este pár órát eltöltesz a televízió mellett — kívülről megtanulod, hogy világraszóló szépség csak úgy lehet belőled, ha sokféle kenőccsel összeszagtalanitod magad és ez is csak úgy érvényes, ha az egyikkel régimódra bekened magad, a másikkal ellenben prickolni kell, a harmadikat pedig úgy kell működtetni, hogy a tartály tetején lévő üveggolyóbissal simogatod bőröd tekintetbe veendő fertályait. Hát még a tudományos hirdetések! Aki ezeknek igazát meri tagadni, a tudományt magát sérti meg. “Olyan mintha doktor irta volna fel, mert egy iz helyett két, sőt, három iz is van a medicinában...” Ez éppen olyan, mintha a vendéglős úgy hirdetné a levest, hogy abban nemcsak viz van, hanem só és talán egyéb is. “Három orvos közül négy ajánlja” egy másik gyógyszer alkotóelemeit. És igaz, van-e olyan orvos a világon, aki sose mondta betegének olykor, hogy szedjen aszpirint? Csak ha beteg, ha aszpirinnak hívja, tizedáron kapja meg. De hinné az ember, hogy még az aszpirinben is van különbség; van olyan, amelyik “gyorsabban oldódik”. Csak a jó egek tudják, hogy mitói jó az, ha az 'aszpirin két perc helyett egy perc alatt oldódik, hacsak nem egyedül arra, hogy többet lehessen kérni érte. \ Nagyon tudnám ajánlani mindenkinek, hogy tanulmányozzák a hirdetések nyelvét és értelmét, mert ez a legjobb bevezető-tanfolyam az afajta hirdetések megértéséhez, melyeket közönségesen a világ s politika eseményeinek nevezünk. Ha azt olvassuk az újságban, hogy Magyarországon “egy szegény elöregedett földművest letartóztattak”, azt úgy kell érteni, hogy a hírhedt Francia Kiss Mihályt elfogták. Két nap múlva olvashatjuk, hogy “egy öreg parasztot bíróság elé állítottak”, hát persze ez ugyanaz az “Isten vele Mihály” ugyan, de másrészhől egy meg egy az kettő ember, tehát két embert “üldöznek”. Vagy egy elvetemedett orvosnő elköveti a legnagyobb bűnt, amit orvos elkövethet, hogy a rábízott beteget a legnagyobb kegyetlenséggel benzininjekcióval megöli és időközönként megjelenik a hir, hogy elfogták, aztán bíróság elé állították, aztán elitélték, akkor ez egy, kettő, három... legalábbis három szerencsétlen orvos. Azaz jöttíink-men- tünk 100 forint, ettünk-ittunk 100 forint, összesen 300 forint. Ha az mondja az újság, hogy az elmúlt héten külügyminiszterünk végső erőfeszítéseket tett, hogy a londoni lefegyverzési konferenciát kihúzza a sárból, az meg annyit jelent, hogy Dulles elment Londonba és visszajött Londonból. Amikor pedig azt halljuk, hogy nem kell már félni sem magunkért, sem unokáinkért, hogy a kísérletekből származó kisugárzás egymagában is megbetegiti és csirájában megöli a jövő nemzedéket, mert meg lesz a tiszta bomba, csak még mosogatni kell, annak csak az az értelme, hogy fene akarja a kisérletezést abbahagyni és az atombombát betiltani! És amikor “a hidrogénbomba atyja” azzal biztat bennünket, a tudósok százainak figyelmeztetéseivel szemben, hogy a bomba tisztább lesz a patyolatnál, abból megértheti mindenki, hogy...de minek folytassam. Az az HllillliiHHIIIIIIillllllliillillllllillliiiHllillliillllllllilli'illilP1 OLVASÁS KÖZBEN írja: Márky István lilliiillli!llll!!illiii)lll!l)!llli;i!lillli!)lili!llllll)llllill!lllillllill Swift Jonattan irodalmi munká inak olvasása közben szinte lépten-npomon találkozunk az ember viselkedése iránti keserű, cinikus mondanivalóba préselt kritikával, ami arra a régi közmondásra ■emlékeztet bennünket, hogy : “minden botnak két vége van”. Mert az emberekről alkotott véleményünket általában az teszi többé- kevésbé elfogadhatóvá, hogy a botnak melyik végét fogjuk marokra. Ha úgy véljük, hogy az ember szellemi értelmét a hús és vér robtja meg, akkor nehéz Ítéletet mondani róla, megunni, esetleg lázadozni ellene. Ha azonban úgy vélekedünk, hogy az ember még mindig egy bizonyos állatfajta családjához tartozik, akit a testébe bujt szellem-értelem irányit tetteiben, akkor csak elcsodálkozhatunk, hogy a fejlődés során ennyit el tudott érni, mint amit magunk körül 14thatunk, érezhetünk és tapinthatunk. Ezt pedig egy bizonyos fokú örömmel kell magunkévá tennünk. Swift Jonattan a fenn említett véleményt vallotta magáénak és ezért esett le az idealizmus elveinek szédületes magaslatáról a kétség, a cinizmus mélységébe. Mert ő csupán a nagy távolságot látta meg az ember nemes cselekedetek felé való törekvése és az önzőén állati szenvedély között. “Gulliver utazása” cimü munkája, melyről sokan azt hiszik, hogy gyermekeknek irta, a valóságban nem egyéb, mint jól tervezett és előkészített támadás az emberiség ellen. Az iró hányingert érzett, boldogtalanná tette az ember szaga, látása és hangja, mivel szerinte mi gondolatban és képzelőtehetségünk szárnyán az egek végtelenségébe tudunk emelkedni, — viselkedésünkben pedig az aljasság legrondább fertőjébe sü- lyedni. Ezt a kétszínűséget, a hipokrácia ocsmányságát nem tudta az embernek megbocsátani. Ha már most a botnak a másik végét fogjuk, akkor mit láthatunk? Miről győződhetünk meg? Arról, hogy az ember mégis a legcsodálatosabb teremtménye ennek a világnak, annak ellenére, hogy testet öltött szobra az önzésnek és általában megtalálható egyéniségében a hiénának és a ragadozók természetének a keveréke. Mert ha szemtől szembe nézünk a valósággal, ha elfogadjuk is a lényünkkel kapcsolatos állati öröklődések megnyilvánulásait, mégis a csodával határos módon láthatjuk és embertanileg bizonyíthatjuk, hogy van bennünk hajlamosság a jóságra, becsületesség, szeretet és áldozatkészség, bárha nem is megyünk tulságba ezek gyakorlásában, ami sajnálatosképpen jelenlegi civilizációnk fokmérője, de ami miatt mégsem lehet keserűen elitélni fajtánkat. Sokszor nem szeretjük, sőt megvetéssel vesz- szük, ahogy emberek cselekszenek, de ugyanakkor nagy elismeréssel fogadjuk azokat a próbálgatásokat, amiket látunk a jóra való hajlamosság cselekményeiben, ami azt jelenti, hogy mi könnyen tudunk átmenni egyik nézetből a másikba, — amit más állatfajták nem tudnak megtenni. Könnyű tehát kigunyolni.az emberi természetesség hibáit, de annál nehezebb elfogadni azt az elvet, hogy mindannyiunk lényének belsejében ott szunnyad a jóság, az igazság és szépség utáni vágyakozás csirája. Ha tehát az emberiség botját ennél a végénél markoljuk, akkor tényleg nem tehetünk egyebet, mint elfogadjuk és értékeljük a fejlődés eme fokát, amelyen származása óta átesett. Minden nap találkozunk apróbb-nagyobb mozzanatokkal, megnyilvánulásokkal, ahol az emberi jóság és gonoszság nagy csatát viv egymással, melyeknek taktikai és stratégiai fordulóinál nyíltan megmutatkozik úgy az egymás megsegítésére való hajlandóság, mint a pusztításra való törekvés, különösen akkor, ha a mesterséges és erőszakos uszítás hiányszik a vitatkozó feleknél. A tények halmaza tehát arra késztet bennünket, hogy ne csak elfogadjuk, hanem magunkévá tegyük azt a feltevést, hogy fajtánk, az ember, mégis csak a legnagyobb, legcsodálatosabb teremtménye a természetnek, mert érezni lehet lényében a lélek teljes erejét é/s akaratát.apa vesse “a hidrogénbomba atyjá”-ra az első követ, aki hajlandó saját gyermekéről csúnyákat beszélni a nagy nyilvánosság előtt. I
