Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-15 / 33. szám

Thursday, August 15, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 /o/O/ fjf Á Végétért az ifjúsági világkongresszus ■MOSZKVA. — A két héten keresztül tartó ün­nepségek véget értek Moszkvában. Az ünnepély a hatalmas Lenin Stádiumban ért véget, ahol Bruno Bernini, az olasz demokratikus ifjúság vezetője arra kérte a külföldi delegátusokat, hogy ha haza mennek álljanak munkába a nuk­leáris fegyverekkel való kísérletezések betiltá­sára. A szovjet ifjúság teljesen szabadon beszélge­tett, vitatkozott a külföldi látogatókkal. A játé­kokban, konferenciákon, versenyeken, a farsangi hangulatban nemcsak 34 ezer külföldi ifjú és 60 ezer szovjet delegátus vett részt, de részt vett abban Moszkva 5 millió lakosa és rengetegen jöt­tek össze a Szovjetunió minden részéből az ün­nepségekre. Tánc és zene honolt mindenfelé, még a Kremlinben is táncolták a “Rock and Roll”-t. Az ünnepség mély benyomást tett áz ázsiaiakra és afrikaiakra is, akik a rendkívül szives fogad­tatásból éreztették a Szovjetunió külügyi politi­kájának őszinteségét. A szovjet sajtó a legnagyobb tisztelettel ke­zelte az ellentétes nézeteket is a N. Y. Times sze­rint. Az egyetlen zavart az egyiptomi delegá­tusok sértő megjegyzése okozta az izráeli delegá­tusokra vonatkozóan. Viszont a moszkvai zsidó­ság mindenütt meleg érdeklődéssel követte Izráel delegátusait és előadásaikat. “A nyugati szemlélőket nagyon meglepte az a nyíltság, amellyel a szovjet" polgárok kifejezést adtak érzelmeiknek”, a N. Y. Times tudósítója szerint. “Sokszor vitába elegyedtek az amerikai­akkal az októberi magyar események kérdésé­ben.” Az amerikai delegátusoknak nem tetszett, hogy Hirosima (USA által ledobott első atom­bomba áldozatai) emlékére emlékünnepélyt ren­deztek Moszkvában. 47 amerikai ifjú, köztük 16 leány, három hetes túrára Kinába megy, a külügyminisztérium tilal­ma ellenére. Máris átadták útlevelüket a kinai konzulnak, amerikai polgárságuk bizonyítására és a vizűm megszerzésére. Az Imám tovább harcol Kairóból jelehtik, hogy az ománi imám rendele­tet adott ki követőinek, hogy tudomásul se ve­gyék az angolok megadásra való felszólítását, hanem folytassák a harcot az ománi hegyek közt. Az imám itteni képviselője kiadta a felhívást, amit az imám követőihez intézett. A következő­ket mondta: “Az angol támadó légierők fenyegető röpirato- kat dobtak közénk, követelik tőlünk, hogy adjuk meg magunkat az imperialistáktól támogatott zsarnok szultánnak. Ne hallgassatok rájuk, foly­tassátok a harcot. Bombáiktól nem ijedünk meg, mert az igazságért harcolunk és az Isten azokat segíti, akiknek az oldalán az igazság áll.” Az Arab Liga a Közép-Kelet békéje elleni tá­madásnak minősíti az angolok cselekedeteit. Fel­hívást intézett a Bandung, Indonéziában tartott konferencián résztvevő ázsiai és afrikai országok­hoz, hogy közbelépésükkel állítsák meg a táma­dásokat. A Liga a bandungi konferencián résztvevő or­szágoknak 'memorandumot küldött, melyben azt állítja, hogy “az angolok hátbatámadták az Egyesült Nemzetek, a bandungi és nemzetközi megegyezések elveit.” Nem találták elfogadható­nak az angolok nyilatkozatában azt az érvet, hogy csupán kisegítenek egy barátot. Kisebb lefizetésre vehet házat A “Federal Housing Administration” leszál­lította a családi házak vásárlásához szükséges minimális összeget. Az első 10 ezer dollárnál 3 százalékot kell lefizetni, a következő 6 ezerért lő százalékot és a 16 ezernél drágább ház vásár­lásánál 30 százalék a lefizetés összege. Ezelőtt az első 9 ezer dollár vásárlási összegnél 5 száza­lékos és a drágább családi házak vásárlásánál 25 százalékos lefizetést követeltek. Ugyanakkor felemelté' az FHA a jelzálog — mortgage—kölcsönök kamatlábát 5 é» egynéi?yé.d száznlékraV 3' százalékról. Az algériai kinzatások és a L’Humaniié elkobzása- Elkobozták a L’Humanité-nak azt a számát, amelyben Henry Alleg, az Alger Republicain fő- szerkesztője beszámolt az algériai ejtőernyősök által történt megkinzatásáról. Ez az esemény széleskörű visszhangot keltett a francia közvé­leményben. A France Tireur igy ir: Nincs módunkban pon­tosan felülvizsgálni Henry Alleg állítását. Ha azonban ezeknek csak egy része igaz, akkor nem a L’Humanité, hanem a kínzók ellen kellett volna intézkedéseket hozni. A Le Monde többek között megállapítja: Henry Alleg kifogásolt cikkében pontos neve­ket, időpontokat, sőt órára pontos dátumokat is. nevez meg és megkinzatását is részletesen Írja le. A lap elkobzása ezek után egyáltalán nem ad megfelelő választ az emberi lelkiismeret számára. . Nehezebb szavazni, mint nagykövetnek lenni WASHINGTON. — A polgári jogok javasla­tának a felhigitásával kapcsolatban James Carey, a villamossági munkások szakszervezetének el­nöke, megjegyezte az unió vezetősége előtf, hogy “most már valóban nyilvánvaló, hogy nagyobb műveltségre van szüksége egy néger polgárnak Georgiában és Mississippiben ahhoz, hogy sza­vazhasson, mint az a képzettség, amelyet Eisen­hower elnök a Ceylonba küldendő nagykövettől elvár.” Carey Maxwell Gluck ruhakereskedőre célzott, akit az elnök nemrégen ceyloni követnek neve­zett ki. Mikor a szenátorok vizsgáztatták, nem tudta sem Nehru, India, sem Bandaranaike, Cey­lon miniszterelnökének nevét. Viszont- elég gyor­san, ha nem is egészen pontosan válaszolt arra a kérdésre, hogy mennyi pénzt adott a republiká­nus pártnak a választásokra. 30—40 ezer dollárt. Ki is nevezték, illetve jóváhagyták kinevezését azonnal. Walter F. George szenátor meghalt VIENNA, Georgia. — Walter F. George, aki 34 esztendőn keresztül képviselte Georgia álla­mot a szenátusban, 79 éves korában szívbajban, augusztus 4-én elhunyt. A demokrata George szenátort, mikor tavaly januárban visszavonult Eisenhower elnök kine­vezte rendkívüli követnek a NATO országokhoz. 34 évig tartó szenátorsága alatt a nagyo fontos külügyi bizottság tagja volt. Tavaly visszavonult, — állítólag egészsége miatt — de a valóságban barátai kérelmére, mert Herman Talmadge kor­mányzó akart szenátor lenni. Talmadge, Eugene fia, a hives fajgyűlölő jobb agitátor volt a nége­rek ellen, bár George szenátor is csatlakozott déli kollégáik_<z abban, hogy szerette volna megsem­misíteni a Legfelsőbb Bíróság faji megkülönböz­tetés ellen való döntését, de csupán törvényes eszközöket óhajtott e célra használni, kollégáival ellentétben. » George szenátornak érdemes szerepe volt ab­ban, hogy megtörtént a genfi konferencia a nyu­gati és szovjet vezetők között. Befolyásának kö­szönhető a is. hogy megkezdődtek a tárgyalások Amerika és a Kinai Népköztársaság között. Elismerést érdemel azért a műnk.' iáért is, amit életének legfontosabb kérdésének -ártott és amire méltón büszke volt, hogy az 50 vet be­töltő munkaképtelen égvén ma teljes társadalmi biztosításra, jogosult.­HELYREIGAZÍTÁS Lapunk aug.-l-i számában az EHN munkástárs rovatában megjelent a “Hézagpótló Los Angeles­ben”. c. cikk. Valamilyen titokzatos módon ennek a cikknek a végéhez-csatlakozott, szintén EHN rovatában, az aug. 8-iki lapszámban megjelent ■'Mt. Chasta titokzatos, lakói”' c. cikknek három utolsó:bekezdése.. Hogy ez miként, került oda, an­nak igazán csak a.jó Lemur a megmondhatója.' További incidensek Formózában TÁPÉI, Formóza, julius 21. — Az Egyesült Államok katonaságát kitiltották a Tamsu ten­gerparti fürdőhelyről, hogy a kinai lakossággal való súrlódásokat elkerüljék. A rendeletet Stew­art H. Ingersoll altengernagy, a US parancsnoka adta ki, hogy ezzel véget vessen a formózai la­kosság és az amerikai katonák közötti inciden­seknek. A parancsnok ezen lépését Karl Rankin ameri­kai követtel tartott tárgyalása után tette meg. Ez az első jele annak, hogy a május 4-iki ameri- kaellenes zavax-gások óta az amerikaiak és for- mózaiak közötti viszony nem a legbai'átságosabb. Malájföld önállóságot kapott LONDON. — Anglia és Malájföld megegyezés­re jutottak. Malájföld augusztus 31-étől kezdve önálló állam lesz, az angol államközösség tagja­ként. Uj iégiut a nyugati parttól Európába A “Pan American World Airways” szeptember 10-én uj repülőutat nyit Európába az Északi Sarkon keresztül. Los Angelesből, San Francis- coból vagy Seattle- és Poi'tlandból egyenesen Londonba vagy Pái’izsba repülhetnek hetenként négyszer az utazók. Maga Eisenhower elnök adta meg az uj útvonalhoz az engedélyt. Ghana és a kiutasított újságíró ACCRA. — Kofi Baako közoktatási miniszter úgy nyilatkozott az angol államközösség sajtó­uniója előtt, hogy Bankóié Timothyt, a Ghana Daily Grafic üjság segédszei'kesztőjét nem azért deportálták, mert újságíró, sőt nem is Írásaival kapcsolatban, hanem a kormánynak minden oka meg volt arra, hogy kiutasítsa romboló, felfor­gató tettei miatt. Ezt pedig a kormány, bármily munkát végez is az illető, nem tüxű meg senkitől. Rendes és szükséges WASHINGTON. — A szövetségi koi’mány el­ismeri a megvesztegetést és az asztal alatti visz- szafizetést (kickback). Legalább is mint üzleti kiadást elengedi azokat az adófizetésből. John J. Williams delaware-i szenátort (repub­likánus) értesítette a szövetségi állam adóhivata­la, hogy a külföldi kormányok megvesztegetése és az asztal alatti visszafizetés a törvényes üzlet “rendes és szükséges” kiadásai. Moszkva és az amerikai sajté MOSZKVA. — A Pravda és Izvesztia azzal vá­dolja USA sajtóját és újságíróit, hogy megrágal­mazzák az itt ülésező ifjúsági világkongresszust. A Pi'avda szerint az amerikai sajtó először tu­domást sem akart venni az ifjúsági gyülekezet ről, majd rágalmazni kezdte az ünnepségeket. «BBEBBBaSflBBBflBBBBBflNBBflflBBlBPBBBflBBBIH A LAP ÉRDEKÉBEN!!!... Legyen szives nézze meg a lap borítékján az ön neve felett levő dátumot. HA FOLYÓ ÉV AUGUSZTUSNÁL korábbi dátum van rajta, azt jelzi, hogy el van maradva előfizetésével. Ha na­gyon sok olvasónk lesz nagyon sokkal elmaradva, képtelenek leszünk lapunkat tovább is 16 oldalon megjelentetni. Mi tudjuk, hogy ön nem akarja ezt. ezért kérjük tegyen egy szívességet nekünk, küldje be hátralékát vagy annak legalább egy kis részét, minél előbb. Köszönjük. Használja az alanti szelvényt: ALEX ROSNER, Manager 130 East 16tb Street New York 3. N. Y. Tisztelt Rosner Munkastárs! • Megértettem felhívását. Tudom mit jelent egy munkáslapnak ha sok a hátralékos, ezért most igyekszem egy részét leíörleszteni. Csatolva küldök ............... dollárt; j Név: ................................ . ; ------­Cím: ........ ...................................... ii i ■ lamii ■■■■! rrtm r • -jmii i w

Next

/
Oldalképek
Tartalom