Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-19 / 51. szám

rhursday, Dec, 19, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 ,||||||||||||||||lllll|lllllllllllll!lllllillllllll!lllllllllllli:illl!llll OLVASÁS KÖZBEN írja: Márky István Minden évben megemlékezünk a Miamiban gtartott orvoskongresszusról,—mely alkalom- d az emberi betegségekkel foglalkozó tudósok bejönnek, hogy megtárgyalják és kicseréljék lasztalataikat. Több mint ötezer orvos jött ‘ze az idei kongresszuson, akik előtt felolvas- ■: 300-nál több tudományos adatot, amit meg­ingattak a jó doktor bácsik, hozzá is szóltak y-ahogy és ezzel megint minden különösebb snzáció nélkül végétért volna ez a már hiressé t összejövetel, ha véletlenül egyik bacillus- '.ász társuk meg nem kérdezi, “hogy az orvo- c mit hajlandók tenni a közöttük mindjobban jedő fertőző betegség meggátlására, amely r nemcsak a beteget emészti, hanem odáig fa- t',, hogy az üzlet-orvos hüségesküjét megtagad- . egyik vagy másika elől próbálja különböző rek .í-fogásokkal elhódítani a beteget”. Beszéde során Dr. McDaniel rámutatott arra hogy a kórházakból egyik orvos a másikát szó­ja ki különböző okok miatt, habár az emberi- ág törvénye szerint a kórházak arra valók, gy ott a betegeket gyógyítsák, nem pedig arra, gy egyes orvosok vadászterületnek használják . Ez az egymás elleni hajsza szintén a beteg 'ására megy és arra figyelmeztette hallgató­fát, hogy ez nem vezet jóra. 2gyhangulag azonban valamennyien ellenezték jen az évben is az orvosi szolgálat államositá- , dacára annak, hogy ez lenne az egyedüli dja az orvosi visszaélések meggátlásának. ők ább is ragaszkodnak ahhoz, mindenki bizto­sa magát úgy, ahogy tudja. Ha esetleg nem jes az illető keresetéből fizetni a biztosítást, jy a biztositó társaság rizikónak tartja és n hajlandó biztosítani, ahhoz az orvosnak sem- köze. Valahogy mindig volt és ezután is lesz... fa társadalmilag nem is, de biológiailag mégis '.dt egy kevés szenzáció. Ugyanis megtudtuk hogyha a ma emberének farka volna, mint égi őseinek volt, akkor fizikailag és érzelmi­, is sokkal egészségesebbek volnánk. Ezt pedig n kisebb személyiség állapította meg, mint Dr. son Trupp hires sebész, akinek adatai szerint ember agy veleje feltétlenül nagyobb befogadó- jességgel bir azáltal, hogy megtanulta az enes testtartással való járást és elveszítette árkát. De ugyanakkor, — állapítja meg Dr. ipp — szerzett magának olyan betegségeket, elyeket farkat viselő állatoknál nem ismerünk, it például a test egyensúlyozásának hibái, a rrénes fejfájás, agyvelődaganat és a többi. Majd előadta, hogyan kezelte 175 betegét, akik valamennyien az előbb említett csoportba tartoz­nak, azáltal, hogy a volt farok még mindig meg­lévő idegét kioperálta. Ez a műtét a migrén fej­fájásoknál és az állandó idegfeszültségben szen­vedőknél teljes sikerrel járt és a többi eseteket a farok-ideg kivágása 96 százalékban meggyó­gyította. Ezt a sikert azzal bizonyította, hogy az ember még mindig nem tudta kiheverni azt a tu­datot, hogy őseinek farka volt és dacára annak, hogy az evolúciós folyamat ettől már régen meg­fosztotta őt — már tudniillik a faroknyulvány- tól, — vágyakozását eg^-egy alkalmi csóválásra az őstermészet nem tudta kellően helyettesíteni... Természetesen további kutatásokra es tapasz­talatokra lesz szükség annak a megállapítására, hogy egyéb betegségeket is lehet-e farok-ideg ki­vágással és a csóválási vágy lelohasztásával gyó­gyítani. Egyelőre azonban meg kell maradni en­nél a biológiai szenzációnál, ami a legújabb az or­vosi tudomány terén. Persze ez a jó újság is a gazdag emberek szá- márá jó, mert nekik van pénzük ahhoz, hogy a vagyongyűjtés közben szerzett idegfeszültségtől a farokideg átvágása révén megszabaduljanak és továbbra is képesek legyenek a vagyongyűj­tésre, és a borzalmasan fájni tudó migrén-men­tességgel nyugodtan élvezhessék a dinom-dánom- mal járó szórakozási lehetőségeket. A magunk­fajta egyszerű halandónak muszájból meg kell tartani kutyamódján a farokcsóválási vágyat, még akkor is, ha ez a kiváltság fájdalommal jár, mivel a legtöbben nem tudjuk fedezni az ideg­operáció költségeit. De ez még talán nem is vol­na olyan nagy baj, mert hát idáig is kibírtuk ezeket a betegségeket azzal a “bizonyos vággyal” — Vannak egyéb javítani valók is, amihez ennek a hatalmas szép országnak egyharmada pénz hí­ján nem juthat hozzá. De ezekről egy árva szót sem szólt az itt konvenciózó ötezer doktor bácsi és arról sem, hogy kórházi ágyaink 55 százalékát idegletörtek számára kell fenntartani, akiknek 60 százaléka élve nem hagyja el a különböző in­tézeteket. Hogy Hipokrátesz müveit unokáinál miért áll­hatott meg az evolúció? — annak csak jó Ég a megmondhatója! Úgy látszik, hogy a mestersé­ges akadályok elhárítása csakis egy komoly ope­ráció révén jöhet létre, melyet Amerika népe fog végrehajtani. Minél előbb, annál jobb! ^ RÖVID HÍREK Egyre több a munkanélküli az acéliparban Az American Iron and Steel Institutenál 37 ezer munkást bocsátottak el. A National Supply Co. Spang Chalfont gyárában, Ambridge, Pa. 470 munkást küldtek el a múlt hét végén. Az ország minden egyes részében tömegesen bocsátják el a munkásokat az acéliparban. Mindig több tábornok és tengernagy megy nyugalomba. De alighogy elhagyják a fényes ka­tonai állást, mindjárt valamelyik nagy ipari vál­lalat igazgatói irodájában találjuk őket még fé­nyesebb állásban,óriási fizetésekkel. Ugyanakkor persze húzzák a nagyszerű nyugdijakat is a had­seregtől. A közelmúltban a “Labor” cimü újság cikket irt a fenti dolgokról “Egészségtelen állapot” cí­men. Egészségtelen, nemcsak azért, hogy a tá­bornok urak jó zsiros szerződésekkel látták el eme nagy ipari vállalatokat, amig a hadseregben vol­tak és amelyért jutalmul kapták a nagy álláso­kat. A még szagosabb oldala a dolognak az, hogy a nyugalmazott nagyságok avval környékezik meg a még a kormány szolgálatában levő volt kollégáikat, hogy lássátok, ha jó fiuk lesztek és a nagy üzlet javára intézkedtek a rendelések ügyében, majd ha nyugalomba vonultok, reátok is bőségesen javadalmazó, gondtalan élet vár ju­talmul. ★ A Kuril-szigetek, Alaska és Szibéria között, onnan veszik nevüket, hogy a Kűri szó oroszul füstöt jelent és a szigeteken állandóan füstölgő vulkánok (tűzhányók) vannak. ★ ..A SZAPPAN JOBBAN CSÚSZIK, MINT AZ AUTÓ. — Wilson volt hagyügyminiszterünk meg­vált állásától. "V alászinüleg vissza fog menni régi birodalmába a General Motors Co. igazgatóságá­ba, ahol sok-sok millió dollár sorsa fölött rendel­kezhet. G. M. már biztosan elég rendelést kapott a védelemügyi minisztériumtól. Eisenhower elnök most Mr. McElroyt, a P. & G. szappan dinasztia vezetőjét nevezte ki védelemügyi miniszternek. Milliók dolgában a szappan-király sem áll messze elődjétől. A P. & G. Co.-nak 728 milliónyi befektetése van 60 millió évi tis7ta jövedelemmel. Évente másfél billió áru szappant és hasonlói anyagot adnak el. Ebből tud­hatjuk, hogy kiknek az érdekeit képviseli uj vé­delmi titkárunk. ★ Minőségben az amerikai uniók sok javításra szorulnak. Egy dolog azonban bizonyos, hogy szervezett­ség nélkül a munkás ok nagyon sok iparban, még ma is 20 centes órabérekért dolgozhatnának uni­ók nélkül. v ★ Az utóbbi évekber egészségem teljesen tönkre­ment a sok aggodalo n miatt. És mi okozta a sok aggodalmat? Az egészségem! LAPUNKÉRT! . f. = naptár-felülfizetés . G. = Fenntartó Gárda i Nichta $4 thyék $5 a Kassai $3 :f Fehér L. által $2 •vasy A. $12 n E. két havi F. G. $10 .yár S. n. f. $1 .gelegi M. n. f. $1 jr A .n. .f $1 er M. n .f. $1 : T. n. f. $1 ii J. n. f. $2 ,a Theresa $5 ikó Ferenc felesége emlékére indezett ünnepélyből $115 Angelesi Női . Kör $20 Angelesi Munkás Otthon $15 ?a János $5 dman Clara $5 >-,ák István $1 geport-Fairfield F. G. $17 no Joe $4 * M. Szilágyi $2 k Mihály $ 3 irász József Tyokán László ilékére koszorumegváltás- nt $5 István és neje $1 Tózsef $11 ,ajos $11 Julia n. f. $2 Mrs. E. Markovits $7 Theresa Biko $2 Long-islandi jóbarát dec. F .G. 5 dollár Pomeizl K. $2 Gombor Geo. $3 J. Bartek n .f. $2 S. Bozsvai $6 Mrs. E. Lőwinger, Latzkó Ma­riska emlékére $1 F. Yozsa n. f. $3 Miskó Sándor $1 Kocsis $5 Herczeg E. $5 Mrs. - Midia $2 I. icsko S. és neje $5 John Jókai $6 Nemesi J. n. f. $1 Jelenics J. n. f. $1 Takács S. $1 Sakovics S. $10 Oláh A. $5 Pacona E. $3 M. Levacsics $1 G. Vizdos $2 J. Berta $2 S. Heveri n. f. $2 John M. Varga n. f. $4 F. Schretter $2 Detroiti Női Kör a kvótára $30 Gáspár Boriska n. f. $4 Mrs. M. Antal $2 Ablonczy P. $10 Bérkóvitz G. n. f. $1 Komlody J. n. f. $2 Szörny F. $3 Halász George n. f. $4 Mrs. Rose Horváth n. f. $4 Kovács John $10 Danczi A. n. f. $2 Hevesy Louis n. f. $2 Iíanzlik Paul és Margaret $7 Molnár Steve h. f. $7 Tivadar György emlékére koszo- rumegváltásként a következők adakoztak: Bound Brooki Munkás Otthon 15 dollár Sziki Sándor és neje $10 Szabó Sándor és neje $10 Kocsis Lajos és neje $10 Szabó János és neje $10 N. N., jóbarát $10 Páter Kálmán és neje $6 Tudja János és neje $5 Szesztai Gerzson $5 Mrs. Czettő Erzsébet $5 Mrs. Katona Teréz $5 Varga Lárszló és neje $5 Vitéz Pál és neje $5 Papp Mihály és neje $5 Elhardt József és neje $5 Elhardt Elemér és neje $5 Risko Rudolf és neje $5 Frajták János és neje $5 Péter János és neje $5 Petrovics János és neje $5 Nagy Sándor és neje $5 Mrs. Gsehi Barbála $5 Mrs. Tóth Julianna $4 Zékó János és neje $4 Mrs. Boczány $3 Buday Imre $3 Horváth József és neje $3 író Mihály és neje $3 Sárovics József és neje $2 Ifj. Szabó János és neje $2 Szalay János $2 j Csizmadia Lajos $2 Mrs. Jesenszky Julianna $2 N. N. Z. $2 rjlr. és Mrs. Farkas $1 Ha MIAMIBA jön nyaralni, keresse fel A MAGYAR AMERIKAI KULTUR KLUBOT 3901 N.W. SECOND AVENUE Az egész ország magyarságának találkozó helye Kitűnő magyar konyha. Mindéin szombaton és vasárnap előadások. — CIGÁNYZENE, TÁNC Egész héten nyitva, hétfő kivételével — Tel: Pl.1-9453

Next

/
Oldalképek
Tartalom