Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-11-07 / 45. szám
Thursday, Nov. 7, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ tujdmrwun*/ és tachniha ORVOSOK KÖZÖTT Paul de Kruif neves iró, a Bacilusvadászok és az Akik életünkért harcoltak... cimü nagy sikert aratott könyvek világhírű szerzője uj könyvet irt Orvosok között (Life among the Doctors) címmel. Kruif uj müvének fő témája az amerikai orvosok legjobbjainak elkeseredett harca azért, hogy az orvostudomány újabb és újabb csodálatos eredményei, áldásai eljussanak a néphez, a segítségre szorulók milliós tömegeihez. Kruif és hősei a népegészségügyért harcoló tudósok, orvosok Szövetség a betegek ellen Kruif a kritika fő tüzet az amerikai orvosok szakmai és érdekképviseleti szövetsége: az Amerikai Orvosszövetség (AMA) ellen irányítja. Ezi a szervezet nyíltan üzleti alapon élesen harcol minden olyan népegészségügyi intézkedés vagy olyan törekvés ellen, mely a magánorvosi érdekeket sérti. Sok millió dollárt fordítanak évente propagandára és megvesztegetésre, hogy meggátolják egészségvédelmi, betegségmegelőző rendszabályok hozatalát és megvalósítását, vagy a társadalmibiztositás kielégítő formájának bevezetését. “Ha a javak általában nem egyenlően vannak felosztva, miért épp az egészségügyi ellátásban legyen egyenlőség ?” — kérdik az orvosszövetség üzletemberei. A “szabad vállalkozás’’ amerikai elvét szegezik szembe minden olyan kísérlettel, amely a magánorvosok és a betegek közötti üzleti kapcsolatot bármi módon, korlátozni kívánja. A munkások követelésére a háború alatt egyes nagy hadiüzemek vállalati alapon biztositó intézetet szerveztek, amely a bérekből levont centekből poliklinikai szakorvosi és kórházi ellátást nyújtott a munkásoknak, akik igy megmenekültek a betegséggel járó biztos anyagi romlástól. Az orvosszövetség ádáz harcot folytat az ilyen önkéntes alapon szervezkedő betegbiztosító kór- ház-poliklinikai egységek ellen. A sajtóban rágalmazó cikkeket helyeznek el, az ott működő orvosokat zaklatják, személyi hajszákat rendeznek ellenük. Az is előfordult, hogy egy- egy ilyen intézmény ellen a trösztellenes törvény megsértése címén pert indítottak! Kíméletlenül ostorozza Kruif a sóikat kereső orvosüzletembereket, akik nem átallanak minden eszközzel harcolni uj tudományos felfedezések alkalmazása ellen, ha az uj módszer esetleg anyagilag veszélyezteti a magánprakszist. “Vannak még az orvosi foglalkozásnak olyan oldalai — Írja Kruif —, amelyek az égig büzle- nek. Ilyen például, ha orvosok megkísérlik uj tudományos módszerek befeketitését, amelyek egészen kevés pénzért meg tudják menteni életünket, ám egyszersmind az ő üzletüket rontják.” El is mesél mindjárt egy történetet a gégerákok bizonyos fajtáját röntgennel és rádiummal gyógyító rákkutatókról, akiket gégész-sebészek évekig üldöztek, zaklattak, rágalmaztak, mert — mint írja — uj eljárásuk, mellyel a műtétet elkerülhetővé teszik “.... bizonyos sebészek zsebéből kihúzhatja a pezsgőre és kaviárra való pénzt.” A vitaminok, avagy a magánorvos dilemmája Igen tanulságos Thomas Spies, a világhírű vitaminkutató története is. Spies két évtized következetes kutató munkájával felderítette a B-vitamincsoport hiány betegségeinek kór- és gyógytanát. Nagy szerepe volt a pellágra, a vészes vérszegénység és más vitaminhiány-betegség okainak tisztázásában, a ni- kotinsavamid, a folsav és a B12-vitaminok felfedezésében. Megállapította, hogy a lakosság túlnyomó része “kémiai ínségben” szenved, rosszul táplálkozik. Kiharcolta a tömegélelmezési cikkek, például a kenyér vitaminnal való dúsítását. A kenyérgyári és az élelmiszeripari monopóliumok már csak reklámcélból is könnyen hajlottak a Spies által javasolt vitamindus élelmiszerek gyártására. A gyógyszertárak is rávetették magukat a vitaminkészítmények gyártására és terjesztésére^ Évi 250 millió dolláros vitaminforgalmat fejlesztettek ki! Az orvosszövetség azonban nem nézte jó szemmel a hatalmas vitaminfogyasztást. Harcba kezdtek Spies és a vitaminfogyasztás ellen. A szövetség elnöke nyilatkozott: “Az átlag amerikainak, a jelenlegi élelmezési viszonyok mellett, nincs szüksége vitaminpótlásra.” Mi a valóság? A nemzeti kutatási tanács hivatalos megállapítása megerősiti Spies véleményét, amely szerint a lakosság 75 százaléka rosszul táplált. New York-i és bostoni vizsgálatok bizonyítják, hogy a családoknak csak 7 százaléka kapja meg a tudományosan elégségesnek ítélt élelmiszermennyiséget. A déli államokban, ahol Spies dolgozik, még rosszabb a helyzet. Az orvosszövetség vezetői minderről nem akarnak tudni, ők folytatják harcukat Spies és a vi- tominfogyasztás ellen. Mert hogyan is gondolkoznak ezek az urak? “Ha az emberek rendszeresen nagy mennyiségű vitamint szednek — követi Kruif az orvosszövetség urainak gondolatmenetét — vajon nem jár-e ez azzal a következménnyel, hogy sokan közülük ritkábban kénytelenek orvoshoz menni? Végül is az orvosszövetség vezéreinek kötelessége, hogy gondoskodjanak arról, hogy az orvosok annyi beteget kezelhessenek, amennyit csak tudnak!... De mielőtt egy személyt gyógyítani lehet, előbb betegnek kell lennie. Tehát minél több a beteg, annál többet lehet gyógyítani és annál jobban megy az orvosoknak.” Hát igen. Ennél világosabban nem is lehetne megfogalmazni azt az ellentmondásos helyzetet, amelyben a kapitalista rendszer magánorvosa van. “Ez az egyetlen foglalkozás — mondja Kruif —, amely működésével saját egzisztenciáját ássa alá.” Az állami egészségügyi ellátás—kommunizmus?! A gyógyítás és a betegsé'gmegelőzés ellentmondása, az orvos és beteg érdekeinek' ellentéte valójában csak a szocialista egészségügyön belül oldható fel, ahol az orvos, mint az állam alkalmazottja, egy személyben végzi a gyógyítás és megelőzés munkáját. Itt az orvos érdeke is az, hogy a megelőzés minél eredményesebb alkalmazásával csökkentse a megbetegedések számát. Kruif nem megy el a konzekvenciák levonásában idáig. Az egészségügyi ellátás államosítását ő is ellenzi. Kommunista megoldásnak tartja. (Erről természetesen szó sincs, hiszen a kapitalista Anglia is megvalósította az állami egészség- ügyi szolgálatot, ha korlátozott módon is.) Ellenben lelkesedik az önkéntes betegségi biztositó intézményekért, amelyben szakorvos-csoportok vállalják a biztosítottak polikhnikai-kórházi ellátását — fix fizetésért Az önkéntes, tőkés jellegű betegségi biztosítás Kruif szerint sem jelent megoldást a legszegényebb rétegek, különösen a farmer- és mezőgazdasági munkásmilliók számára. Ezt csak az állami egészségügyi ellátás oldhatná meg, de idáig Kruif nem megy el. A népegészségügy partizánjai Nagy teret szentel a könyv egyes kiváló egészségügyi szervező orvosok harcainak ismertetésére is. Cy Young, Michigan állam közegészségügyi laboratóriumának vezetője például kiharcolta az ingyenes vérellátást a rászorulóknak. Nagy szó ez olyan országban, ahol, mint Young mondta: “csupán 125 dollár egy temetés, de 500 dollár egy adag életmentő vér.” Valóságos hősi éneket zeng Kruif Herman Bundesenről, Chicago főorvosáról, aki 25 évig valóban hősi harcot vívott ennek a méltán hírhedt nagyvárosnak az egészségvédelméért. “Nem a mikrobák voltak a főellenségek” — mondta Bundesen, hanem az a hallatlan lelkiisme retlenség, mivel mások életét Chicagóban semmibe vették. A tej tbs-bacillussal fertőzve, de a tej kereskedőket törvény védte az egészségügyi szervek beavatkozásával szemben. Bundespn letörte a tejkartell ellenállását. A nemibetegségeket a gengszterbandák védelme alatt álló nyilvánosházak terjesztették. Bundesen ravaszsággal, rábeszéléssel, ha kellett, revolverrel harcolt a gengszterbefolyás ellen, s kifüstölte a járványfészkeket. Egy alkalommal magát A1 Caponét, ai gengszterkirályt is lefogatta, hogy megvizsgáltassa a vérét. Kötelezővé tette, hogy a szüléseket csak szakorvosok vezessék és megtiltotta a tápszerüzletek szoptatásellenes propagandáját. A csecsemőhalandóságot 3 százalék ala szorította Chicagóban! Ez óriási eredmény. Cy Young, Bundesen, Coburn, Wéiiger,' Spies és a többiek az amerikai nép egészségügyéért harcoló nagyszerű orvosok, kutatók, a járványok, a gyermekhalandóság, a nemi betegségek elleni küzdelem hősei, akiknek nemcsak a mikrobákkal, a tudományos problémákkal, hanem a tőkés rend alapvetően egészségügy-ellenes irányzatával is meg kellett küzdeniük. Győzelmeik, eredményeik értékét emeli, hogy szinte magános harcosok, a népegészségügy partizánjai, akiknek legtöbbször még orvoskollegáik ellenszenvével is meg kellett küzdeniük. A “szabad” tudomány A tudományos kutatásra nagy összegeket fordítanak Amerikában A pénz azonban magánalapítványokból származik. Az alapítványi elnökök a szakbizottsági tagok basáskodásáról igy ir Kruif: “Hogy vajon a szükséges eszközöket megkapja-e vagy sem (t.-i. a kutatói, az a tervezett kutatás tudományos értékétől függ. Bizonyos fokig azonban attól is függ, hogy a “szakbizottsági tagnak” hogy tetszik a folyamodó kutató táj szólása, avagy öltözéke, esetleg épp a hajviselete. . . . .Kétségtelenül szerepet játszanak a bizottsági tagok és az alapítványi igazgató döntéseiben az előítéletek és a hangulatok is. S az is, hogy a pénzért folyamodó vajon a “megfelelő” párthoz tartozik-e? Hogy kik a folyamodó pártfogói? Hogy vajon azok a “megfelelő” párthoz tartoznak-e?” Kruif könyve érdekes, tanulságos olvasmány. Az amerikai orvostudomány és népegészségügy nehézségeit és korlátáit ismertetve, hü képet fest az amerikai orvostudomány magas fejlettségéről, nagyszerű tehetségeiről, haladó irányzatairól is. Svájc, a gyógyszermérgezések hazája A betegek és a képzelt betegek talán sehol sem élnek annyira vissza a gyógyszerekkel, mint Svájcban. All ez elsősorban az altató és a fájdalomcsillapító szerekre. Ezek majd mind tartalmaznak fenacetint is,.ez pedig túlzott adagolásban az egyik legalattomosabb méreg. A baseli idegklinikán kezeltek egy háztartásbeli nőt, 17 éven át naponként átlagosan 18 So- ridont vett be. (A Soridonban van fenacetin is.) Ez 25 kilogramm fenacetinnek felel meg, a 10,000 íranknyi kiadásról nem is beszélve. A beteg gyógyíthatatlan vérszegénységben halt meg, miként annyi más sorstársa. Hogy a gyógyszerekkel űzött visszaélések valóban vészesen elharapóztak, azt az alábbi adatok is ékesen bizonyítják. A baseli klinikára fölvett gyógyszermérgezéses betegek száma 1946 óta megtízszereződött. A zürichi poliklinikán a gyógy szermérgezések száma a legutóbbi 4 évben az előző időszakénak húszszorosára szökött. Egy nagyobbacska vállalat 14 női alkalmazottja közül 12 állandóan hordoz magánál fájdalomcsillapítót. A szertelen pirulaszedés leginkább az óragyári munkások közt dívik. A nagvitóiiveg állandó használata itten makacs fejfájást okoz. A Jura-vidék 28 óraüzemében az órások fejenként naponta 5—15 tabletta fájdalomcsillapítót fogyasztanak. < “I Kétségtelen nehéz leszokni a tablettaszedésnek valósággal rögeszmévé fajult szokásáról. A fejfájásosak az első időben azt is tapasztalják, hogy a pirulák nemcsak fájdalmukat szüntetik, hanem élénkítő hatással is vannak. Ha pedig nem szedik a rég megszokott gyógyszert, levertség, rosszullét, szorongás és ájulás kerülgeti őket. E tünetek ellen a tabletták rabjai i^gy* puháinak védekezni, hogy hovatovább már óránként belenyúlnak a pirulás dobozba. Orvoshoz pedig csak akkor mennek, ha a fenacetin hatására cyanosis (szederjesség) lép fel. Ez rendszerint a tabletták szertelen fogyasztásának második vagy harmadik Esztendejében következik be. Az ajak ekkor kékesen elszineződik. Ez annak jele, hogy a vérben rendellenes a vérfesték állapota. Később vér- szegénység és vérkeringési zavarok' tábládnak. Ezenkívül a fenacetin gyakran megtámadja a vesét is. H * A mérgezetteket rendszerint 6—8 heti elvonó kúrára fogják. Ezt lélektani kezelés kövéti. Teljes eredményt azonban az ilyen betegek csak mintegy 40 százalékában sikerül elérni. 11
