Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-26 / 39. szám
TV--AMERIKAI MAGYAR SZÓ 15 KÉSZÜL A NAPTÁR! Felkérjük az egyének és csoportokat, hogy MIELŐBB küldjék be üdvözleteiket a Naptár részére, hogy biztosítva legyen annak zökkenés nélküli elkészítése. lése alkotják, illetve okozták a válságot a haladás hívei táborában, de szolgáltatják az alkalmat a nemzetközi helyzet lerontásán igyekvők számára is. Mindezek a történelmi fejlemények s események súlyosan érintették a mi lapunkat is, melyet különben is az utóbbi tiz esztendő folyamán egyre intenzivebben üldözött a “szabadság és demokrácia” nagyobb dicsőségére az amerikai reakció minden hivatalos intézménye és fizetett bérence. Nem maradt ez nyom nélkül lapunk anyagi helyzetén, cirkulációjában, de szellemi vezetésében sem. De ti azonban, kedves olvasóink “megfogyva bár, de törve nem”, kitartottatok. És az utóbbi félév folyamán nagy- horderejű események történtek, amelyek igazolásai voltak úgy a ti kitartásotoknak, mint lapunk alapvető politikai elveinek. Fogadott hazánk legmagasabb jogi fóruma, a Legfelsőbb Törvényszék, sorozatos döntések folyamán szállt síkra az amerikai szabadság alapvető elvei mellett s ismételte meg azt, amit a mi lapunk következetesen hangoztatott a legsúlyosabb üldöztetések, meghurcolok idején, hogy t. i. AZ Alkotmány legdurvább megsértése az, amikor AMERIKAI POLGÁROKAT KÉRDŐRE VONHATNAK. TERRORIZÁLHATNAK, ÜLDÖZHETNEK, SŐT BEBÖRTÖNÖZHETNEK VAGY DEPORTÁLHATNAK AZÉRT, MERT EGY BIZONYOS LAPOT OLVASNAK VAGY BIZONYOS, NEKIK NÉPSZERŰTLEN POLITIKAI NÉZETEKET VALLANAK. A Legfelsőbb Törvényszék döntése, ha nem is vetett teljesen véget, de mindenesetre megtorpantotta a hajszát s reméljük, hogy az idők folyamán ez teljesen meg is szűnik, bár tudjuk, hogy csak az amerikai nép “örök ébersége” biztosíthatja ezentúl is a szabadságjogokat. Egy másik történelmi fejlemény is történt, amely bizonyságává vált lapunk elvei igazságosságának. Egyedül az amerikai magyar sajtóban, a mi lapunk tartotta napirenden a néger és más népek politikai gazdasági egyenlőségének kérdését. Bizony nem egyszer ért bennünket kritika, sőt szemrehányás is még egyes különben jóhiszemű olvasóink részéről, hogy miért foglalkozunk annyit e kérdéssel, utóvégre nem “magyar ügy” ez és mi túlságos jelentőséget tulajdonítottunk neki. S íme. most minden olvasónk láthatja, hogv A NÉGER NÉP ENGYENLőSÉGÉNEK KÉRDÉSE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK LEGNAGYOBB JELENTŐSÉGŰ BELPOLITIKAI PROBLÉMÁJÁVÁ. AZ AMERIKAI DE MOKRÁCIA LEGSÚLYOSABB KÉRDÉSÉVÉ, SŐT A NEM ZETKÖZI HELYZET EGYIK DÖNTŐ TÉNYEZŐJÉVÉ VÁLT. Szükségesnek tartottuk a fentieket némi részletességgel hangsúlyozni, mielőtt felhívásunk tulajdonképpeni lényegére térnénk rá. Az utóbbi évek, de különösen az utóbbi 12 hónap súlyos válsága a végsőkig feszítették meg lapunk teherbiróképes- ségét. A hősök táborához méltóan, számban megfogyatkozva, viselték az egyre suivosbodo terhet, hordták egy újság előállításával járó roppant terhet. A kérdés azonban elkerülhetetlenül felmerül: Meddig birják ezt? Mekkora az emberi agy, szív, izom teherbiróké- pessége? Meddig lehet elvárnunk azt, hogy egy ember a lapunknál a szerkesztőségi felelősség mellett az ügyvezetés és nyomda menedzselés felelősségét s egyéb szervezeti feladatok terhét viselje? Meddig lehet elvárni, hogy a személyzet többi tagja azt az iramot fenntartsa? Meddig lehet elvárni, hogy a lapbizottság a lapkiadással járó gondokat képes legyen viselni? Egy bizonyos. Hogyha a központunk e roppant terhei mellé még az anyagi gondok súlya is hozzájárul, akkor a teher elviselhetetlen lesz. Sajnos jelenleg ez a helyzet. S ezen csak a ti megmozdulástok segíthet, változtathat. Lapunk jövedelme a nyári hónapok alatt s azt követőleg a mélypontra sülyedt. AZONNALI CSELEKVÉSRE VAN SZÜKSÉG! Megvagyunk győződve, hogy ti, kedves olvasóink, akik lapunkat az elmúlt évek súlyos történelmi zivatarain keresztül oly rendületlenül támogattátok, most is tettekkel fogjátok bebizonyítani, hogy azt a lapot meg akarjátok tartani, hogy jónak s fontosnak tartjátok, hogy megértitek, hogy lapunk a maga szerény méretein s működési körzetén belül fontos, igen fontos munkát végez, fontos űrt tölt be amerikai magyar munkások szellemi, kulturális s politikai életében. S itt szükséges hangsúlyoznunk azt a figyelemreméltó tényt hogy lapunk az utóbbi időben örvendetesen terjed ama magyarok között is, akik az utóbbi években vagy hónapokban váltak fogadott hazánk lakóivá. Ezek a magyarok a kezdet bizonytalanságai után egyre nagyobb számban ismerik fel, hogy a mi lapunk nemcsak az amerikai demokrácia igazi szellemét képviseli, nemcsak az egyedüli magyar nunkás újság ebben az országban, hanem azt is, hogy ez a MAGYAR NÉP legigazibb, legkövetkezetesebb barátja. Azonnali segítség a lap felszínen tartására: 12,000 dollár három hónap alatt Az első és legfontosabb teendő lapunk további megjelenését követlenül fenyegető pénzügyi válság megoldása. ENNEK ÉRDEKÉBEN OLVASÓTÁBORUNKAT 12,000 DOLLÁR GYORSSEGÉLY MINÉL ELŐBBI ELŐTEREMTÉSÉRE KÉRJÜK FEL, A KÖVETKEZŐ AJÁNLATOT HOZZUK A LAPBIZOTTSÁGOK FIGYELMÉBE: Ajánlatok a Lapbizottságok részére: Igyekezzenek a lapbizottságok, minél több lapolvasó részvételével kerületi lapkonferenciákat szervezni és azokat október második felében vagy november első heteiben megtartani. A lapkonferenciákat előkészítő gyűléseken kb. a következő napirenddel foglalkozzanak: 1. A kerületre eső kvóta elfogadása. 2. A Fenntartó Gárda megalakítása és működésének kidolgozása. 3. A munkássajtó 55 éves jubileumának megünneplése. 4. Az előfizetési kampány részleteinek megbeszélése. 5. Gyorssegély megvalósítása. Cirkuláció, hátralékok beküldése, mint azonnali segély Az élet néha különös kerülő utakon bizonyítja a maga igazságait. A mai helyzet egyik ilyen különös jellegzetessége az, hogy habár a progresszív sajtó (és nemcsak a progresz- sziv sajtó, tanú rá az idegennyelvü lapok egyre gyorsuló megszűnése) nagy válsággal küzd, addig a mi SAJTÓNK LEHETŐSÉGEI, A MAGUNK NAGY BAJAI, NEHÉZSÉGEI KÖZEPETTE, NÖVEKEDNEK. Az újságárus sztende- ken például egyre fokozódik az eladott példányszámok szá ma. Alig van olyan nap, melyben ne érkeznének uj előfizetések a szerkesztőségbe. Lapunk, most némely régi barátja segítségével s közre működésével uj programot dolgozott ki, lapunk színvonala emelésére. Ennek részleteit az elkövetkező hetekben fogjuk ismertetni olvasóinkkal. Egyszóval lapunk terjesztésére uj nagy lehetőségeink vannak. — Ezért arra kérjük fel lapunk olvasóit, hogy a fenntartási kampánnyal egyidejűleg vegyék ki részüket lapunk terjesztéséből is. Ennek a jelenlegi körülmények között egyik leghatáso sabb módja a próbaszámok kiküldése. Felhívjuk olvasóinkat FIGYELEM, CHICAGO, ILL.! Október 13-án a chicagói lapbarátok buffet keretében ünnepük szeretett Guderna munkástársuk felgyógyulását. Mindenkit szívesen látnak. DETROIT, MICH. A Petőfi Kör az idei Szüreti Mulatságot október 19-én, szombat este 7 órakor tartja sajat helyiségében, 8124 Burdeno St. alatt. LAPUNKÉRT n. f. — naptár-feiülfizetés F. G'. r= Fenntartó Gárda Korcsog J. $3 Odor L. $3 J. Kardos $5 J. János $5 J. Salamon $3 Lissy $1 Bálint $1 Simon Charles $1 Miklós G. $3 Borocz D. n. f. $2 Long-jslandi jóbarát $1 Sóhaj da Albert $5 Kosa J. F. G. Aug. $1 Mehrl F., F. G. julius, aug. és szept. $9 • Koszcrumegváltás Wlach Mária emlékére: Tarczy Steve $1 Cincár J. $2 Ross Joe $1 Baber Emma $2 Czakó S. $1 Rappaport M. $1 Görög J. $1 Mr. és Mrs, Delbo $2 Fischer John $1 , Mr. és Mrs. J. Kalotzy $1 Stimetz Anna $1 Nagy Joe $1 Takácsék $1 Hurchanik B. $1 EZER UJ CÍM beküldésére. Minden olvasónk be tud küldeni egy-két olyan magyar cimét, akiről feltételezheti, hogy érdeklődéssel olvasná, sőt értékelné lapunkat. Az ilyennek mi küldenénk 1— két mutatványszámot és ha az illető állandó olvasó maradna, illetve előfizetne, az olvasónk kapná az elismerést Meg vagyunk győződve, hogy szavaink, e felhívásunk nem fog visszhang nélkül maradni. Sok ezer magyar mun- íástestvérünk számára — s ezt nem mi mondjuk, hanem le velek és kijelentések százai érttették meg velünk — ez £ lap olyan fontos.-olyan sokat jelent, mint a napi betevő falatjuk. Ezért százak és százak küldik be előfizetésként havi aggkori nyugdijuk jelentős hányadát. Ha rajtuk múlna, ha módjukban állna lapunknak nem volnának anyagi gondjai. Azoknak az olvasóinknak kell a különbözetet behozni, akiknek módjukban van bőkezűbben hozzájárulni sajtónk fenntartásához. S tudjuk, hogy a szivük is a helyén van. A Magyar Szó a haladás szimbóluma Magyar Ameriká ban, az amerikai nép mások által annyit hangoztatott, de a gyakorlati életben meggyalázott szent hagyományainak leghűségesebb képviselője. Csak egy ilyen lap élhette túl mindazt a támadást, meghurcolást, gyalázatot, suttogó rágalomkampányt, hatósági kálváriajárattatást, amelyet a mi lapunkkal. annak képviselőivel s sok olvasójával megjárattak, ss ha lapunk mindezt túlélte, akkor azt már a “poklok kapu; ’Cm dönthetik meg”. Folytatni fogja nemes működését, mert i költő szavai szerint: “Érezzük növekvő lelkűnkben A Lehetetlent legyőző hatalmat S hogy egykor eggyé egyesülnek az uj világok az uj birodalmak. Egy lesz majd millió világból De ez az egy minden örömmel teljes S ez a szegény siralom völgye Mindenkinek kedves jó lakóhely lesz. Kik most élünk mink is örüljünk, Bár utódainknak fog Mennyország jutni, Ez a miénk sziveink által, Bennünk ragyog, él, mert mi gondoltuk ki”. Munkástársi, szeretettel A Magyar Szó Lapbizottsága, Szerkesztősége és Kiadóhivatala Varga László, Petrás Pál emlékére koszorumegváltásként $2.50 Petrás András F. G. $40 Kish Stephen $2 Pittsburgh kerület kvótájára: J. Pável $10 S. Nyegre $5 Steve Sohár $5 E. Juhász n. f. $2 J. Galambos $2 J. Makó $3 G. Torok $3 B. Révész $2 Newyorki jóbarát $15 Papp Izidor, elhunyt 1953 szeptember 25-én Clevelandon. Reinitz Jenő, elhunyt 1952 szept. 25-én Detroitban. Lengyel János, elhunyt 1952 szeptember 28-án Gary, Ind.- ban. Rafajlovics János, elhunyt > 1952 szept. 27-én Racine, Wis.- ban. Bartók Veronika, elhunyt 1953 szept. 23-án Woodside, L. I.-öri, Kaesó Gedeonná, elhunyt 1951 szept. 25-én Melvindale, Mich.- ben. -r Stehler Fred, elhunyt 19^4szept. 27-én Detroitban. ”, Révész János, elhunyt 1955 AT* szept. 25-én Chicagóban. - 9 Kovács Regina, elhunyt 195# szept. 3Ó-án New Yorkban,. Villa Mary, elhunyt 1953 Szept. $ 39 -án New Yorkban. AHŐSÖK TÁEQiáHÖZ! (Folytatás az első oldalról)