Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-26 / 39. szám
Thursday, Sept. 26, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Dr. Andersen ugyanaz Hipp-hopp, rakétahajtásu időgépünkkel máris ott vagyunk 1971-ben, Dánia fővárosában, Koppenhágában. — Ni, csak mennyien igyekeznek bejutni azon a nagy kapun! Mi lehet ott? Megtudjuk az épületbe igyekvőktől, hogy ez a koppenhágai bíróság háza, s azért e sokadalom, mert ma állítják bíróság elé az 1970-es októberi dán események részvevőinek és tevékeny részeseinek egy csoportját... Ahá, szóval itt lesz a tárgyalás — hiszen éppen ezért jöttünk. A Nép- szabadság tudósítója belesodródik a tülekedésbe. Két kabátgomb árán sikerül bejutnunk az es- küdtszSki terembe, ahol már újságírók és kiváncsiak hada lesi óráját és a bírói emelvény mögötti ajtót. Kilencet üt a szomszédos templom toronyórája, nyílik a szárnyasajtó. . . Az ablakon betörő fény földigérő birói talárokat, vállra omló, hamuszinü parókákat világit meg. Belép a biró és két esküdtje. . . Hol is láttuk már ezt az arcot, ejnye, ejnye... ? “Mondja csak, kolléga ur, ki ez a biró, olyan ismehős” •— szólunk jól megtermett dán szomszédunkhoz, egy kollégához. “Nem tudja? Alsing Andersen ur, Bizonyára az ENSZ-ből ismeri a nevét. Valamikor Dánia ENSZ-küldötte volt. Magyarországon éppen akkor valami csetepaté zajlott le, s Andersen ur volt a kiküldött vizsgáló bizottság elnöke. Tevékenységéért nagy dicséreteket kapott. Azután visszajött hazájába, s először úgy gondolta, hogy nyugdíjba vonul, de aztán ifjúkori vágyait teljesítendő, kineveztette magát bírónak.” Igen, igen, most már emlékszünk mi is... A BÍRÓ és az esküdtek elfoglalják helyüket a pulpituson, csöndre intik a hallgatóságot, majd bevezettetik a vádlottakat. Adatfelvétel, azután a vádirat felolvasása következik. Az első vádlottat az állam biztonsága ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják. — Vádlott, 1970. október 23-án este a koppenhágai rádió épülete előtt tartózkodott egy tömegben . .. Igaz ? — Igaz. — Vádlott több száz társával be akart hatolni a rádió épületébe, hogy felolvassa a dán alkotmány megváltoztatására irányuló követeléseit. Amikor a kaput nem sikerült kinyitniok, vál- lukkal döngetni kezdték a nehéz tölgyfaajtókat. Sikertelenségük láttán vádlott és társai kabátjuk alól fegyvereket rántottak elő, lőni kezdték az ablakokat... — De kérem, először bentről lőttek. . . — A parancs elhangzott az oszoljra, s a dán törvényszék szerint a fegyveres erőknek joguk van tüzelni a parancs nem teljesítése esetén, sőt, a csoportosulás tagjait büntetőjogi felelősségre is lehet vonni, az érvényes dán büntetőtörvénykönyv 133. paragraf 2. bekezdése alapján — süvít közbe az ügyész hangja. — Különben is tények vannak arra, hogy vádlott és társai kezdték a lövöldözést. — Apropő. .. tegyük fel bentről lőttek ki először — folytatta az ügyész mondókáját Andersen ur. — De honnan tudtak akkor maguk olyan gyorsan visszatüzelni? A fegyverek talán az égből pottyantak kezükbe? Megállapítom tehát a rendelkezésekre álló tények alapján, hogy vádlott elkövette a dán büntetőtörvénykönyv 11. paragrafusába ütköző bűncselekményt, amely kimondja: “Aki ez állam alkotmányának megváltoztatása céljából lázadást szit vagy vezet, életfogytig terjedhető fegyházzal büntettetik.” Tanuk jönnek, folyik a bizonyítási eljárás, s a biró ur ismét megszólal: — Vádlott elkövette továbbá a “közrend és béke” elleni bűncselekményt, nevezetesen a Btk. 113. paragrafusa szerint megfogalmazott bűntettet: “Aki csoportosulást szit abból a célból, hogy személy vagy vagyon ellen fenyegessen, három évig terjedhető fegyházzal büntetendő.” ”Ez aztán a keménység — súgja a fülembe a mellettem ülő dán kolléga ur. — De kell is, mert rendnek muszáj lenni, elvégre mégsem lehet tűrni, hogy csak úgy felakasztanak derék dán úriembereket, kifosztják tisztes családok kis vagyonkáját, mint például egyik jóbarátom áruházát, a Központi Divatcsarnokot...” NEM SZÓLOK közbe, a kollégával nem nagyon vitatkozom, túlságosan vehemens a dán alkotmány védelmében. Inkább hallgatom. Tanulságos... Közben Andersen ur áttér a második vádlott ügyére, öt lázadásban való részvétellel vádolja az ügyészség. Halljuk csak, mit mond erről az ügyész? — Vádlott részt vett abban a lázadásban, a- melynek célja volt megtámadni a köbenhavni városi képviselőtestület székházát. Fellázadtak a helyi vezetés ellen. Ezzel vádlott is elkövette a Btk. 111. paragrafusa 2. bekezdésében meghatározott bűntettet: “Aki lázadásban részt vesz, valamint az, aki egyéb olyan cselekményt követ el, amely az állam alkotmányának törvényellenes módon való megváltoztatására irányul, 8 évig terjedhető fegyházzal büntetendő.” — De kérem, mi nem is fegyveresen akartuk megtámadni. .. — Na és? — veszi át a szót ismét a biró. — Fegyvertelenül is részt lehet venni a lázadásban ... A bíróság felvonultatja a tanukat e vádlott ügyében is. Majd felállítják a következő vádlottat, akit ugyancsak az államrend elleni bűntettel vádolnak. . — Elismeri, hogy részt vett a Főtéren alakult lázadócsoport harcaiban ? — Igen. De én csak közönséges beosztott voltam, csupán egy fegyverem volt, atrocitásokat sem követtem el. . . — Volt-e fegyvere vagy sem? A dán törvények szerint ez az éi'dekes. .. “Az előbb azt mondotta Andersen ur, hogy fegyvertelenül is részt lehet venni a dologban, most meg a fegyver az érdekes” — súgom a kolléga ur fülébe. “A törvénykönyv mindent pontosan meghatároz” — kapom a választ, és ezzel zsebéből előhúzza a dán Btk-t. Fellapozza, az orrom elé tolja, s ujjával a 191. paragraf első bekezdését bökdösi: “Az a dán állampolgár, aki a dán állam vagy annak szövetségese ellen fegyvert ragad, 12 évig terjedhető fegyházzal büntetendő.” Majd lejjebb mutat két sorral, a második bekezdésre: “Ugyanígy büntetendő, aki a dán államnak vagy szövetségesének harcképességét valamilyen módon gyengíti.” Dán kollégám ezután hosszas magyarázkodásba kezd. Dicséri Andersen ur kemény kezét, szilárdságát... “Elvégre a mi államunkat akarták megdönteni — folytatja. — S tudja, hogy itt, ezek a lázadók mennyi embert megöltek? Közönséges bűnözők... Nézze nézze, itt jön máris az egyik főhajszames- ter, akiről a lapok is Írták.” — Vádlott a személyes szabadság elleni bűntettet, továbbá rablás bűntettét követte el — olvassa nagy hangon jegyzeteiből a biró. — Vádlott lázadó csoportjával elhurcolta lakásáról a Szabad Demokratikus Párt három tisztviselőjét. lakásukat kirabolta, majd súlyosan bántalmazta őket. Szándékában volt továbbá, hogy ki is végezteti a három ártatlan embert. Csoportjának már ki is adta az utasítást, de a gyilkosságok időközben meghiúsultak... — De kérem, mi nem vagyunk bűnözők, mi politikai okokból tettük — szól közbe a vádlott. — Maguk közönséges bűncselekményeket követtek el — igy Andersen ur. — Ha politikai okokból követték el, ez még súlyosabb, akkor kiterjesztem a vádat államellenes bűncselekményre is! — ragyog fel az ügyész arca. AZ IRATOK szerint a vádlott lakásán felfedezték a rablott holmikat. A tanuk is igazolják a vádat. Kölcsönkérjük kollégánktól a Btk-t, s kíváncsiságból fellapozzuk, hogyan is fogalmazza meg e bűncselekményeket a dán törvénykönyv. A dán újságíró magyarázkodva segítségünkre siet, s megállapítja, hogy egyszer megáll a 244. paragrafus 1. bekezdése: “Aki erőszakos cselekménnyel vagy egyéb módon megtámadja más személyét, s a megtámadott védtelen személy, a büntetés öt évig terjedhető fegvház. Illetve a 261. paragrafus 1. bekezdés: “Aki mást szabadságától megfoszt, az 4 évig terjedhető fegyházzal büntettetik.” De a vádlott bántalmazta, sőt sanyargatta is az elfogottakat. Ez a harmadik bekezdésben található meg: “Ha bántalmazás, vagy sanyargatás történt, a büntetés 9 évig terjedhető fegvház.” Viszont a vádlott rabolt is. A kolléga gyorsan lapoz, s újra megáll a 288. paragrafus 1. bekezdésénél: “Ha a rablás veszélyes jellegű volt, a büntetés 16 évig terjedhető fegyház.” Na és a gyilkosságra való fel- bujtás? A vádlottak lassan elfogynak.. . Andersen ur elégedett. Éppen most hallgatta ki, folytatta le a bizonyítási eljárást egy emlékmüromboló ügyében. Mert ugyebár a dán Btk. 194. paragrafusa szerint: “Aki emlékművet eltávolít, elpusztít, vagy megsért, három évig terjedhető fegyházbüntetéssel sújtandó.” Aztán következett egy olyan vádlott, aki börtönből rabokat, szabadított ki: “Aki letartóztatott, fogságban levő egyént kiszabadit, ilyen szökésében segjt vagy rejteget, négy évig terjedhető fegyházbüntetéssel büntetendő. Tömeges szabaditás esetén a büntetés életfogytigalni fegyház.” S ugyanilyen pontosan megfogalmazzák annak a vádlottnak a bűnét is, “aki anélkül, hogv ezzel súlyosabb büntetéssel járó cselekményt követne el, nyilvánosan bűncselekményre izgat, két évig terjedhető fegyházzal büntetendő” — a 136. paragrafusban leírtak szerint. BEFEJEZŐDÖTT a bizonyítási eljárás, elhangzott az ügyész ostorozó vádbeszéde, amely a rendkívüli helyzetre való tekintettel, több vádlottra halálbüntetést kért. “A kormány ugyanis statáriumot hirdetett meg, élve a Btk. előírta lehetőségekkel.” A bíróság miután megtanácskozta Ítéletét, kihirdette, hogy egy tucat vádlottat halálra, a többieket pedig súlyos fegyházbüntetésre Ítélte. A kíváncsiskodóktól megürült a terem, csak az újságírók maradtak itt, körülvéve Andersen urat abból az alkalomból, hogy ő tárgyalta az első, az. 1970-es dán eseményekkel kapcsolatos ügyeket. Peregnek az újságírók kérdései. — A minap mintha hallottuk volna, hogy nem mindenkit állítanak bíróság elé, akad olyan is, akit internálnak. Hát ez demokrácia? — Igen - • . bár nálunk ezt nem internálásnak, hanem biztonsági őrizetnek nevezik. Egyébként azokat internáljuk, akik veszélyesek a közre, a demokráciára... — Törvényes ez, biró ur? — Már hogyne lenne törvényes. A dán Btk. 65. paragrafusa első bekezdése kimondja, hogy “a közre veszélyes egyént biztonsági őrizetbe lehet venni.” A második bekezdés még azt is előírja, hogy ez nem lehet kevesebb, mint négy év és húsz évig terjedhet. De különben miért firtatják ezt? Emlékezzenek csak a franciákra, mit csináltak 32 évvel ezelőtt, a spanyol polgárháború után. Százezrével internálták az embereket Na és öt évvel később, a második világháború idején az angolok minden idegent, még ha negyven éve élt is Angliában — internáltak. .. Mi, kérem, a rendünket óvjuk. .. Ezt már nem tudjuk szó nélkül kiállni, közbeszólunk: “De mintha 14 esztendővel ezelőtt éppen ön firtatta volna a magyar események után. hozott kormányintézkedéseket, birói Ítéleteket.. Nemde?” ■— Ja, kérem, az más volt... “Mit felelhetek, ha hazámról érdeklődnek?” Louis Armstrong világhíres zenekar vezető és jazz-trombitás, felháborodva az arkansasi eseményeken és azon, hogy Eisenhower elnök olyan lagymatagon kezeli a néger gyermekek iskolabeolvadási problémáját, haragosan visszautasította a kormány kérését, hogy a Szovjetunióba menjen zeneturára. , “Jóakarat követé”-nek szánta a kormány a néger zenészt és ezért költségét is fedezné. “De hogyan dicsérhetem a hazámat, amikor népemmel igy bánnak el?” Faubus kormányzót a “műveletlenek közé sorozza, Eisenhower elnökről pedig az a véleménye, hogy hiányzik belőle a “bátorság” és hogy “kétszínű”. A kormánynak az ő utaztatására vonatkozó tervét pedig oda küldte, ahol melegebb fogadtatásban részesülhet, a “pokolba”. JAVULÁS ÁLLT BE a munkanélküli segélyezés terén az utóbbi 3 évben. A heti juttatás átlagban $3.08 centtel emelkedett és 7 millióval a segélyre jogosultak száma, vagyis a 67 millió fizetésért dolgozó közül 43 millió tartozik a törvény kötelékébe. Az átlagos heti segély még mindig alacsony, $27.53, ami csak egy harmada az átlagos heti keresetnek. Az engedélyezett összeg- Louisiana államban a legalacsonyabb $25, és- Wyomingban a legmagasabb, $41. Eisenhower ajánlatot tett arra, hogy a munkás keresetének legalább felére emeljék a munkanélküli segély összegét. Ellentmondás: Egy hátralékos előfizető! _________2_
