Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-12 / 37. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sept. 12, 1957 Magyarok között Kárpát-Ukrajnában Széle.-, falusi utcán mentünk. Az utca mindkét .oldalán itt is, ott is fel-felbukkantak, friss festésükkel és fényes tetőcserepeikkel kiugrottak a kolhozparasztok uj házai. Néhánvuk még az állványok között állott, mások körvonalai éppen csak hogy meglátszottak. Még a hozzá nem értő ember is láthatta, hogy az építkezési évad itt nem ismert szünetelést. Utitársam, Kovács Lajos, az Engelsről elnevezett kolhoz elnöke beszélte: A szovjet hatalom előtti 50 esztendő alatt körülbelül 25 házat építettek nálunk a faluban, az utolsó hét év alatt azonban 198 házat építettek már. Csupán a, múlt esztendőben minden ötödik: kolhozparaszt épített magának házat. — Maga talán azt gondolja, hogy akkoriban, nem volt szükség építkezésre, hiszen a falu uj volt, a házak tartósak voltak, mindenkinek elegendő lakóhely jutott, most pedig eljött az ideje a megújításnak? Nos? Ez azonban egyáltalán nem igy áll. A mi falunk igen öreg. Síremlékeket láthat a temetőben, melyeket még a múlt évszázad elején állítottak fel. És ha maga húsz esztendővel ennekelőtte járt volna itt, láthatta volna, hogy ez az utca is, a mellékutcák is vályogtéglás vagy vertföldesfalu kunyhókkal voltak beépítve, fazsindellyel, sokszor pedig szalmával fedve. — Értse meg, — nyughatatlankodott utitársam, — kinek volt ehhez elég pénze? A szovjet hatalom előtti időkben egy-egy földdarab itt legkevesebb kétezer csehszlovák koronába vagy magyar forintba került. Amikor a háztelket már megvette, a paraszt két—három esztendőt is várt, hogy összekuporgassa az építőanyagokra szükséges pénzeket. Ez megint 7—10 ezer koronát jelentett. —Különben, gyerünk csak, kérdezzük meg — mondotta megállván egy telek mellett, ahol az ácsok egy csoportja egy még be nem vakolt ház tetővázát állította össze és a széles ablakkereteket illesztette be. Negyvenötéves, börkötényes férfi fogadott bennünket. — Mogyor Pál vagyok, — mutatkozott be. A kolhozbeli épitőbrigád tagja, véletlenül ennek a háznak jövendő tulajdonosa egyben. Megkértem, mondja el, milyen viszonyok között építkezik. — A feltételek világosak és egyszerűek, — kezdte rövid gondolkodás után. — Beadványt intéztem a kolhozvezetőséghez, megírtam, hogy megnőtt a családom, hogy szűkén vagyunk a Részletek Kádár János beszédéből (Folytatás a 9-ik oldalról) tositásban azonban nagy szerepet játszott — ahogy Dobi is mondotta — a testvéri országok segítsége. Mi azt szeretnénk, ha mindazokkal a rendelkezésekkel, amelyekkel a termelés fejlődését akarjuk előmozdítani, népgazdaságunk termelése növekednék, a mezőgazdaságban is, az iparban is. Ehhez összefogás és erős eltökéltség szükséges. Szükség van arra, hogy helyes árpolitikával, a termelési biztonság megőrzésével, a gazdaság fejlesztésével menjünk előre. A mezőgazdaságában ezt a politikát mi egyformán s egyértelműen alkalmazzuk, termelőszövetkezetekre, termelőszövetkezeti csoportokra, társulásokra és az egyénileg dolgozó parasztokra is. Mi abból indulunk ki, hogy az ország érdeke és az egyénileg dolgozó parasztnak az érdeke is azonos abban, hogy fejlesszük a termelést. Most dolgozunk az uj hároméves terven. Ennek a hároméves tervnek a mezőgazdaságra vonatkozó része úgy szól, hogy a mezőgazdasági termelés általános színvonalát körülbelül 12 százalékkal akarjuk emelni. Azért aránylag ilyen kevéssel, mert közben a termelés szerkezetét is kicsit meg kell változtatnunk. Fejleszteni kell a mezőgazdaság minden ágazatát. Három év alatt az állam akarja a szövetkezeti parasztságot segíteni és az egyénileg dolgozókat is. De a szövetkezeti parasztot jobban kell segíteni. A következő három év alatt el kell érni, hogy'a termelőszövetkezetek álló alapjának, tehát a termeléshez szükséges berendezésnek értékét körülbelül 50 százalékkal növeljük. Ha azt akarjuk — s mi azt akarjuk —, hogy a termelőszövetkezetekben modern, korszerű mezőgazdaság legyen, akkor a felszereléseket feltétlenül javítani és fejleszteni kell. Hasonlóképpen javítani és fejleszteni akarjuk házban, sőt a házacska is rossz állapotban van. A vezetőség legközelebbi ülésén tfölddarabot adtak ki nekem. Természetesen díjtalanul. A kolhoz hitelt nyújtott számomra, hogy követ, tetőcserepet, fát, üveget, minden szükségeset bevásárolhassak. Mindezt a kolhoz gépkocsijain hoztam ide Beregovóból, Mukacsevóból, Uzsgorodból. Az építő brigád felvette tervébe az én építkezésemet, s lám, két hónap múltával.. . Amint látja, nem volt hiábavaló. Úgy hiszem, két hét múlva házfelszentelőre hívhatom meg magát. Feltétlenül jöjjön el. Jó borom van. S az ennivaló se lesz éppen rossz. Megkérdeztem Mogvort, mikorra gondolja leszámolását a kolhozzal. — Remélem, két év alatt. Előbb is ki tudnám fizetni. De az uj házba jobb minőségű, uj buto- < rókát akarnék hozni Uzsgorodról és egy jó rádióapparátust szeretnék vásárolni, meg miegymást. Két évre adtak visszafizetési haladékot. — Nem jár veszteséggel magára, hogy épitő- munkásként dolgozik a kolhozban? — kérdeztem Mogyor Pált. — Ma van munka, holnap nincs. .. — Ugyan, kérem! — legyintett. — Mindig el vagyunk látva munkával annak ellenére, hogy százan vagyunk a brigádban. Alig tudjuk teljesíteni tervünket. Hiszen maga a kolhoz is sokat épit. Hol uj iskolaépületet, hol gvermekkertefc, hol kolhozszanatóriumot, hol uj tehénistállókat, hol meg klubot. Milyen házakat építenek az egyszerű kolhozparasztoknak az Engelsről elnevezett kolhozban? Kovács Lajos javasolta, menjünk a szomszédba Zere József kolhozistához, aki nemrég költözött uj házába. « Zere magas alapzaton épült, szép, ízlésesen díszített háza csupán az oldalpillérek hiányával, ablakai számával és virágaival különbözik a többitől. Ugyanazok a márványrajzolatu díszítések, elől és hátul levágottvégíi, négyszögletes tetőcserepek. A gazda meghívott bennünket a házába. Az udvar mélyén, dombos részén szőlőskert, bal sarkában sertésól. Az üveges terraszon beléptünk a házba. Két 25 négyzetméteres szobában, melyek falai az itt elterjedt “kárpit”-eljárással voltak kifestve, volt elhelyezve a szép bútorokkal berendezett nappaliéi hálószoba. Ezekben a bútorokban felismertem a mukaesevói és uzsgorodi mesterek munkáját, akiknek gyártmányaihoz annyira vonzódtak az Engels-kolhoz parasztjai. A Zere-család négy tagból állott: férj, feleség, két iskolásgyermek. — A berendezést lassanként szereztem be, — az egész mezőgazdaság technikáját. Ennek érdekében idehaza növelni akarjuk a mezőgazdasági kisgépek gyártását, s ha saját termeléssel nem tudjuk a szükségletet kielégíteni — a szövetkezetit és az egyénit is — akkor nagyon jó, korszerű mezőgazdasági kisgépeket fogunk Németországból és Csehszlovákiából behozni, hogy mezőgazda- sági termelésünket fejleszteni tudjuk. Meg kell oldani a műtrágya-ellátás problémáját is. Ami a mezőgazdaság szocialista jövőjét illeti, szeretnék itt egy kérdést felvetni. Dobi beszélt arról, hogy a mezőgazdasági termelésben is csak korszerű nagyüzemmmel lehet előrejutni. Ez igy van. De ez nemcsak Magyarországon van igy, ez igy van az egész világon. Nyugat-Németország- ból az imperialista rádióadások mostanában folyton azt fuvolázzák a magyar parasztok fülébe, hogy a saját kis gazdaságától a világért ne tágítson. Ezt mondják, mert ez az ő érdekük. De arról egy szót sem szólnak, hogy ott, ahol az az imperialista rádióállomás van, Nyugat-Németor- szágban, vagy Angliában, vagy Amerikában, vagy akár Franciaországban, bizony a kisparaszt nagyon gyorsan otthagyja a saját kis gazdaságát, csak egészen más módon, mint minálunk. A szocialista országokban is a nagyüzemek felé halad a termelés, de azzal a különbséggel, hogy olymódon jön létre a nagyüzem, hogy a paraszt ura és gazdája marad a földnek. Nem egyénileg dolgozik, hanem szövetkezetben. Ezzel kapcsolatban nagyon fontosnak tartom, s szeretném hangsúlyozni, elítéljük, hogy Magyarországon akár egyetlen egy parasztot is akarata ellenére kényszerítsenek termelőszövetkezetbe. Mi bízunk a szocialista eszme erejében, bízunk a termelőszövetkezetek jó munkájában, s azt gondoljuk, hogy ha a magyar parasztok nyugodtan gazdálkodhatnak, ha nem erőszakolják, nem szebeszélte a vendégszerető gazda, aki éppen egy korsó hideg bort hozott fel a pincéből. — Vagyonúnkból egyet-mást a feleségem hozott magával hozományképpen. De a birtok nagyrészét már akkor szereztem be, amikor a házat felépítettem. — Ne csodálkozzék, — jegyezte meg, megértvén pillantásomat, — kolhozbeli munkám lehetővé tette számomra, hogy az uj házba uj, kényelmes bútorokkal menjek be. Kolhozunknak a múlt esztendőben több mint hatmillió rubel jövedelme volt. Az én részemre többezér rubel, harminc mázsa gabona, sok krumpli, kukorica jutott. Fejőnő feleségemnek nagy pénzjutalmat adtak a fejési terv tulteljesitéséért. — A kolhozzal a jövő évben számolok el, akkor aztán automobilra kell majd gondolnom. Most pedig igyunk egyet ennek a gondolatnak sikerére. ★ Kovács Lajossal a falu főutcáján tértünk visz- sza. A fákon fakadtak már a rügyek. Az ablakokban felcsillantak az első fények. — Eddig nálunk alapjábanvéve elemi módon folyt az építkezés, — mondotta Kovács, — most azonban tervszerűséget akarunk belevinni. Általában az építkezés nagy, kilátásos tervét szándékozunk megvalósítani. Nézzen, kérem ide, — mutatott a hirdetményre, amely a falon fehérlett a mozi bejáratánál: “Vasárnap 12 órakor a kolhozvezetőségen folytatjuk le az Engelsről elnevezett kolhoz építkezése ötéves tervének megtárgyalását.” — Jöjjön el hozzánk öt év múlva, — mondotta a buesuzásnál, — és nem ismeri majd meg kolhozunkat. Ebben pedig könnyű volt megegyeznünk. Rónai Sándor Rokkan! munkások problémái Tisztelt Szerkesztőség! Sajnálom, hogy előbb nem tudtam fizetni lapomra, de ennek oka, hogy már 17 hónapja nem dolgozom, vagyis munkaképtelen vagyok betegségemből kifolyólag. Ahhoz, hogy nyugdijat kapjak, még fiatal vagyok, még 20 hónapot kell várnom, amig elérem azt a kort, hogy ha elérem. Bár igen szépen hangzik, hogy 50 és 65 év között kaphatnak a munkaképtelenek rokkantsági járulékot, de ez csak az újságokon keresztül van igy, ezt kaptuk mi az adminisztrációnktól. Nagyon szeretném, ha a lapon keresztül ismertetnék, hogy mégis mit várhatunk, mi rokkant munkások, a mai kormányunktól. Régi michigani olvasó kálják őket, akkor nem lassulni fog a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése, hanem gyorsabban megy majd, mint abban az időszakban, amikor a jó munkát buta erőszakoskodásokkal is összekapcsolták. Ez ma a mi politikánk, s ehhez fogjuk mi tartani magunkat. Azt gondoljuk, hogy ezek a szövetkezetek vonzók lesznek a parasztság számára. A múlt tapasztalatai alapján és a jövő perspektívája szempontjából mély szeretet, testvéri érzés fűz bennünket a szocialista világ népeihez, amelyek igaz testvérként áldoztak értünk és segítettek bennünket. Ellenségei vagyunk a háborús gyujtogatóknak és az imperialistáknak. Ugyanígy vagyunk itthon is. A mi céljaink — a népgazdaság és a kultúra fejlesztése, a népi hatalom erősítése, a kizsákmányolástól mentes társadalom, a szocializmus felépítése és a béke megőrzése — olyan célok, amelyekkel minden becsületes ember egyetérthet. És ezért eltökéltük, hogy azon az utón fogunk járni, amelyet néhány év botlado'zásai után november 4-én megtaláltunk és amely helyes útnak bizonyult: nem akarjuk a régi világot és nem akarjuk a régi hibákat, harcolunk ellenségeink ellen és együtt megyünk a néppel. Mi. elvtársak, a Központi Bizottságban, a kor- má” vban, és, ahogyan hallották Dobi elvtársat, as Elnöki Tanácsban is nagyon bizakodva nézzük a helyzetet. Tudjuk, hogy még sokat kell dolgozni. sokat kell harcolni, de bizakodva nézzük a helyzetet, mert minden feltételünk megvan ahhoz, hoerv mostani kérdéseinket megoldjuk, s előre menjünk azon az utón, amelyet tapasztalatunk szerint a magyar nép túlnyomó többsége a benső meggyőződéséből magáénak vall: építsük és erő-, sit-rtik a Magvar Nénköztársaságot és haladjunk, előre a szocialista Magyarország felé. (Nagy taps.)