Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-08-29 / 35. szám
Thursday, August 29, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Gomulka az életszínvonalról Részlet a poznani munkások kérdéseire adott válaszból ... Nem felel meg a valóságnak, hogy minden tőkés országban magasabb a munkások életszínvonala, mint a szocialista országokban. Nem egy kapitalista országban alacsonyabb a munkások és a dolgozók életszínvonala, mint nálunk, hogy Csehszlovákiáról ne is beszéljünk. A Latin-Amerikai Általános Munkásszövetség számításai szerint az ipari munkások átlagos napi keresete 1952-ben az Egyesült Államokban 11.20 dollár volt, ezzel szemben Peruban 2.25 dollár, Equádorban 2.15 dollár, Argentínában 2.10 dollár, Mexikóban 1.70 dollár, Brazíliában 1.45 dollár és Chilében 1.15 dollár. Az argentin munkás életszínvonalára jellemzők az alábbi számadatok: 1956-ban az átlagos havi kereset nem haladta meg az 1,000 pezót, a kétgyermekes család létfenntartási minimuma pedig 2,333 pezo volt. Ä genfi kimutatás Az 1953-ban Genfben kiadott “A független országok helyi lakosságának életkörülményei és munkafeltételei” cimü hivatalos ENSZ-kiadvány szerint a brazil munkás átlagos keresete alig egy- hatoda az Egyesült Államok-beli munkás keresetének, a gyermekhalandóság Brazíliában viszont hatszor akkora. Chilében a gyermekek fele kilencéves korának elérése előtt meghal. A venezuelai életkörülményekről e kiadvány azt a tájékoztatást nyújtja, hogy “25 évvel ezelőtt ez a nemzet szegény, beteges és Írástudatlan volt és mind a mai napig az is maradt.” Bolíviáról olvassuk, hogy “Progresszív degenerálódási folyamat észlelhető, az újabb nemzedékek képtelenek megfeszített munkára, a bányászok tápláléka többnyire nem tartalmazza elégséges mennyiségben az élet fenntartásához nélkülözhetetlen alkatelemeket. .. a főzelék- és gyümölcsfogyasztás egyenlő a zéróval”. Equádorról megtudjuk, hogy “minden 20,000 gyermek közül 6,000 már élete első évében meghal. Ebben az országban a lakosság csak nagy ünnepeken jut húshoz. Ugyanez vonatkozik Peru és Bolivia őslakosságára. A tej és a tojás ugyancsak inkább kivételnek számit”. Latin Amerika Más forrásokból arról értesülünk, hogy az ösz- szesen több-mint 170 millió lakosú latin-amerikai országokban 1950-ben a mintegy 31 millió főnyi összes iskolaköteles gyermek közül csak alig valamivel több mint 14 millió járt iskolába. A gyermekek több mint 53 százaléka egyáltalán nem tudja, mi az iskola.' Azért idézek a latin-amerikai országokra vonatkozó adatokat, mert ezek az országok nemcsak legközelebbi szomszédaik az Egyesült Államoknak, hanem ezen országok gazdasági élete is jelentős mértékben amerikai tőkések uralma alatt áll. A közvetlen amerikai tőkeberuházások átlagos nyeresége Latin-Amerikában 20.5 százalék volt 1951-ben. Tehát az Egyesült Államok tőkései által Latin-Amerikában invesztált tőke néhány esztendő alatt teljes mértékben visszatérült. Az Egyesült Államok magas életszínvonala tehát a latin-amerikai országokból, valamint sok más országból húzott haszonból is ered. És jól lehet az Egyesült Államok Latin-Amerika szomszédja és “barátja”, ezekben az országokban alacsony a dolgozók életszínvonala és ezek az országok gazdaságilag és kulturálisan elmaradottak. Más kapitalista országok Csupán néhány kapitalista országnak van a mienknél magasabb -életszínvonala. Ennek számos oka van. Az egyik, még pedig igen fontos ok, egész világrészek gyarmati meghódítása a kapitalista államok e csoportja által és százmilliók gyarmati kizsákmányolása. így például Anglia a közgazdászok számításai szerint a két világháború közötti időben, vagyis 20 esztendő alatt évente mintegy 200 millió font sterlinget, vagyis mintegy egymilliárd dollárt húzott ki Indiából. Húsz esztendő alatt tehát Anglia mintegy négy- milliárd font sterlingre rugó óriási összeggel gazdagodott India rovására. Már pedig Anglia nem 20 évig, hanem 200 évig uralkodott Indiában. Ez a tény nagy szerepet játszott abban, hogy az egy főre eső nemzeti jövedelem Angliában ma több mint tízszerese az indiainak. Az 1953. évre vonatkozó számítások szerint ugyanis Angliában az egy főre eső nemzeti jövedelem 891 dollár, Indiában pedig csupán 81 dollár volt. A belga monopóliumok haszna bizonyos esetekben évi 400 százalékot is elér a Kongóban, ezen a belga gyarmaton befektetett tőkéből, ami majdnem kétszeresére növeli Belgium nemzeti jövedelmét. Ugyanakkor p^dig Kongo bennszüHa egy társadalmi osztály felépítését tanulmányozzuk, legalkalmasabb erre adórendszerünk megismerése; ez bizonyos korszakokra és országokra vonatkozik. Franciaországot kispolgári osztályok pártjai uralják. Ezek a kiskereskedők, gazdák, irodai alkalmazottak és iparok pártjai. Érthető, hogy pártjaik mentesíteni kívánják őket. Ezért a francia állam terheit az ipari munkásság és a nagy gyárosok viselik. (A nagyiparosokat azonban védővámmal kárpótolják extra profitot adva nekik, ami az adóterhet ellensúlyozza.) A mi liberális időszakunkban (Wilson, F. D. Roosevelt) a nagy jövedelműeket próbálták erősen megadóztatni. Rooseveltnek az volt a felfogása, hogy $25,000 jövedelem elég egy embernek. Természetesen ezt az “őrült” felfogást nem fogadta el a kongresszus és sohasem került a törvénykönyvbe. Ne féltsük azonban a kapitalistákat. Ezeknek van elég pénzük, hogy felvegyenek ügyes adószakértőket. Azonkívül az adótörvényt gazdag emberekből álló kongresszus hozza és van ott elég ügyvéd, aki a nagytőke csatlósa. Az amerikai adótörvények nem ölik meg a gazdag embereket. Van egy pár pont, amit a gazdag emberek részére csináltak. Az egyik a “Capital Gain and Loss” paragrafus (eladásból származó haszon és veszteség.) Ez a spekulánsok (tőzsdések) vágyálma. A spekuláns semmit sem teremt vagy épit, ő mások munkájának gyümölcsét élvezi. Például a tőzsdések vesznek részvénytársasági részjegyeket, amikor minden drágul és eladják, amikor gazdasági visszaesés vagy válság van. A telek- és házspekuláns a lakosság gyarapodásán, házvagy lákásszükségen akar nyerni. (Jól látható ez Kaliforniában és Floridában.) Kongresszusunk méltányolja, szereti és dédelgeti ezeket a típusokat és ezért kimondta, hogy ha valaki 6 hónapnál egy nappal tovább tartja a részvényt, vagy telket, 50 százalékos (fele) adó- elengedésben részesül. De ez nem elég! Ha valaki nagyon gazdag és nagy adót kellene fizetnie, a spekulációnál elért haszonnak csak egynegyedrésze esik adó alá. Tegyük fel pl., hogv egv száz százalékos amerikaiak százezer dollár adó alá eső jövedelme van és azonkívül $50,000-t szerzett spekulációval és az illető nős ember. Ha nem volna ez’ a kedvező adótörvény, akkor $85,000 adót fizetne, majd $81-t elvenne tőle az állam minden 100 dollár jövedelme után. De e jó törvény alapján csak $67,000 adót fizet, vagyis $18,000-t kap ajándékba a nagvszivü kongreszustól. Másodszor itt van az értékcsökkenési paragrafus. Ha pl. egy munkás olvasónk tudja, hogy szellemi és testi ereje évenként csökken és ha uj munkát keres, nem kap könnyen, mert mindenütt a fiatalokat helyezik előnybe. Jogos volna életérőcsökkenés címén évenkénti adóelengedésre. Ezt azonban nem engedik meg, de ha az illető spekuláns és házat vesz, évente jár neki adókönnyités. Például, egy jómódú spekuláns letesz 30 ezer dollárt és vesz egy $300,000-es épületet. (Ez megtörténhet, mert az eladónak ilyenkor szintén adókönnyités jár a részleteladási törvény alapján.) A spekuláns nem a befektetett $30,000 után kapja az értékcsökkenséni kedvezményt, lőtt lakossága iszonyatos nyomorban szenved. A gyarmati kizsákmányolás tette jelentős mértékben lehetővé egyes kapitalista országok számára a lakosság életszínvonalának alapját képező termelési bázis kialakítását és fejlesztését. Mindettől függetlenül egyes országok történelmi fejlődése úgy alakult, hogy gazdasági tekintetben több évtizeddel elébe kerekedtek más országoknak. Anglia például 150 éven át birtokolta az ipari világmonopóliumot. Jelenleg az Egyesült Államok tört élre a kapitalista világban. Minden olyan ország, amely gyors ütemben haladt előre az ipari fejlődésben, különféle formában kizsákmányolta a fejlődésben gazdaságilag elmaradt országokat. Ez a kizsákmányolás nemcsak a gyarmati népekre ferjedt ki. Az alakilag szabad és független, de gazdaságilag elmaradt nemzetek és államok is uzsoi’akamatokat fizettek és mind a-mai napig fizetnek a nagy fejlettségű országoknak kölcsönök fejében, hatalmas összegeket fizetnek a beruházott tőke nyeresége címén stb. A szocialista országok fejlődése A fentemlitett okoknak tulajdonítható, hogy, egyes országokban magasabb életszínvonal alakult ki, más országokban alacsonyabb. Nem felel * meg azonban a valóságnak, hogy minden tőkés országban magasabb a dolgozók életszínvonala, sem az, hogy magasabb, mint a szocialista országokban. A szocialista országod — közöttük Lengyelország is — gyorsan felemelkednek a kapitalista társadalmi rendszertől örökölt gazdasági elmara dottságból. Ha a világ első szocialista országának, a Szovjetuniónak gazdasági fejlődésére tekintünk, azt látjuk, hogy hatalmas lépést tett előre,. Általánosan és egyetemlegesen ismert tény, hogy jelenleg két gazdasági nagyhatalma van a világnak: az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Az egy főre eső termelés tekintetében az Egyesült Államok ma még megelőzi a Szovjetuniót. Röviddel ezelőtt azonban a Szovjetunió bejelentette, hogy a legközelebbi 4—5 esztendő alatt az. egy főre eső hús-, vaj- és tejtermelés el fogja érni az Egyesült Államokban jelenleg meglevő színvonalat. Erről tanúskodik a szovjet mezőgazdaság gyors fejlődése a legutóbbi három esztendő folyamán. Ennek a bejelentésnek a megvalósítása nemcsak a Szovjetunió népeinek magas életszinvonalát fogja jelenteni, hanem politikai fordulatot is idézhet elő a tőkés világ és a szocialista világ között. A Szovjetunió minden gazdasági előrehaladása Lengyelország számára is jobb fejlődési távlatokat és ezzel együtt orszá gunk dolgozói életszivonalánakN gyorsabb növekedésére mutató távlatokat nyit meg. hanem a $300,000 után. Ez kitehet évenként 10 ezer dollárt. Ezzel az állam a töbM a***™*-* for._ hére segíti a spekulánst, hogy a befektetett tőkéjét hamar visszakapja. Idén az adóhivatal Kerté az ilyen nagy terhek és kis tőkebefektetésnél az értékcsökkenés megnehezítését. De a kongresszusi bizottság nem is akart hallani róla és ebben csodálatosképpen mindkét párt teljesen megegyezett. Harmadszor, ha a tőkésnek nagy adóterhe van é.s különféle üzletei, akkor egy vagy több részvénytársaságra írja át vagyonát, ahol az adó az els«' amc>.000 haszonnál csak 30 százalékot tesz ki. Mindez szép és élvezetes, s ha valaki szereti, az ilyen kis csalfaságokat, naponta olvashat ró- ruk a nagy lapokban. Én élvezettel és örömmel olvasom: A Wall Street Journal (a pénzügyi tőke hivatalos lapja) ez év május 23-án beszámol arról, hogy a hazafias amerikaiak külföldi bankba, küldik részvényeiket. A külföldi bankok nem. árulják el a tulojdonos nevét és ezáltal nem lehet megadóztatni őket. Uncle Samnek van egy törvénye, amely szerint idegen földön élő tőkésnél 15 százalék adót von le az osztalékból. A svájci bankok az-amerikai hatóságok felszólítására sem hajlandók elárulni a tulajdonosok nevét. Tegyük fel, hogy egy gazdag ember (mint f°nn) C100,000 jövedelme mellett $40,000 osztalékot is élvez. Ha szegényke otthon tartaná papírjait, $84,000 adót fizetne, de ha svájci bankban, akkor csak 59,000 dollárt, vagyis ilyen kis csalafintasággal $25,000-t takarít meg. Ezt a metódust még kevesen ismerik, de hamar el fog terjedni a hire. Ez abból is látszik, hoery az amerikai értékpapírok futnak Svájcba. 1954-ben csak 76 millió menekült ki, 1956-ban már majdnem kétszerese, 146 millió futott el az adó elől. J o£78345409328712878834940560439821782317288_§ 1 fl SZÁMOK BESZÉLNEK f írja: Eörsi Béla S N i #78345409328712878834940560439821782317288?! Adó alóli kibúvás - nem teljesen amerikai művészet