Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-16 / 20. szám
May 16. 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 (gENCSI MARGIT ÍRÁSAI j Ágnes asszony történelmet tanul Ágnes asszony. így szólítottam őt amikor jó, egymást segítő szomszédok voltunk itt New Yorkban. Hosszú évek teltek el azóta, de most is magam előtt látom magas, szikár alakját, sovány, csontos, munkától érdes kezeit, látom amint sürög-forog s kapkod a reggeli órákban, hogy két fiát az iskolába, férjét pedig a munkába indíthassa. Azután magát rendbeszedve, ő is elment másoknál is elvégezni a nehéz házimunkát. Fél szívvel otthon, falujában volt, ahol egy lánykáját öreg édesanyjával hagyott kis házukban, amelyről az adósságot letörleszteni és pár hold földecske vételéhez dollárkát szei’ezni jöttek ide ki. Sorsa ezer meg ezer bevándorolt családnak sorsa volt. Aztán az öreg meghalt, a leány és a házacska egyedül maradt és az anya sietett haza — majd jönnek a többiek is —, de a többiek nem jöttek.... Sok családi élet tört igy ketté ebben az időben a dollárka miatt. . . ! És most levelet irt, hosszú évek után és azt írja: Kedves Gencsyné asszony! Kérem ne tessék rám haragudni ha rosszul titulálom, vagy hogy soraimmal zavarom. A fiam küldött haza magyar újságokat, köztük a Magyar Szót is. amelynek minden sorát tízszer olvastam át azóta. Abban találtam meg becses nevét és találomra a régi címre küldöm ezt a levelet, remélem, hogy kezébe kerül. Jaj, de sok mondani valóm lenne most, amikor vérző szívvel látom a sok rombolást, a sok károkat amit az országnak okoztak és annyi anyának a szivét össze törték. Ne tessék dicsekvésnek venni ha azt mondom, hogy én már nem vagyok az az Írástudatlan pa(széljegyzetek] Könyvek Amerikában A minap kezembe került egy könyv: “What Happens In Book Publishing”, a Columbia egyetemi nyomda kiadásában. Ebből kiszedtem egy pár szemelvényt, melyek világot vetnek az, amerikai könyvirodalomra. A következőket idézem a könyvből: Mint üzleti vállalkozás, a könyvkiadás az ország 350—400 billió dolláros gazdaságának nem egészen l/öOOíadát képviseli. A könyvkiadó ipar az ország papirtermelésének sokkal kevesebb, mint 1 százalékát használja fel; olyan lakosságot igyekszik kiszolgálni, ahol Dr. Gallup szerint a felnőtteknek csak 17 százaléka mondhatta 1955-ben, hogy “jelenleg” olvas egy könyvet, Nagybritánnia 55 százalékával szemben. David H. Clift és Dán Lac.v az “Aduit Reading”- ben megjelent cikkükben (National Society for the Study of Education, Chicago 1956) néhány Bowker-adatot közölnek (Bowker a könyvipari folyóiratok és statisztikai könyvek kiadója) és egynéhányat saját megfigyelésükből, miszerint az Egyesült Államokban mintegy 9000 elárusító hely van keménykötésü könyvek részére, melyeknek csak a fele igyekszik uj könyveket tartani. Az R. R. Bowker Co. “válogatott” névsora 834 könyvüzletet és 640 áruház-könyvosztályt tartalmaz. Könyvkiadók általában úgy vélik, hogy csak 400—500 könyvüzletet érdemes ügynökeiknek meglátogatni, úgyhogy az Egyesült Államokban 98 millió felnőtt részére kb. 500 jól ellátott könyvüzlet van, továbbá 1000 kisebb üzlet, amely könyveket árul, talán másik 3000 üzlet, amely csak a legnépszerűbb könyveket tartja és végül talán 4000 üzlet, amely valami kevés igyekezettel próbál könyveket eladni. A felelősség tehát az országot könyvekkel ellátni az első két csoport 1500 üzletére hárul. Clift és Lacy (az American Library Association főtitkára, ill. az American Book Publishers Council ügyv. igazgatója) megállapítják, hogy az amerikai könyvárusitó hálózat nem gyarapszik, hanem a lakossághoz és a nemzeti jövedelemhez viszonyítva csökken. Ugyancsak a könyvkereskedelmi forgalom 62.5 százaléka 25 városiján van, amelyek —, a környéket is beleszámítva — a lakosságnak csak 20 százalékát képezik és a jelzett területeken a lakosságnak alig 1—2 raszt, aki voltam, meg aki akkor mindenben falusi volt. Nem szégyenlettem akkor megmondani, hogy csak három elemi iskolát jártam, mert télen nem volt csizmám meg meleg kabátom, ha kimelegedett az idő, akkor ügyelni kellett az apró jószágra, meg a két kisebb gyerekre. De most se szégyenlettem őszülő fejjel az esti iskolába járni, amit a tanító ur vezetett. Itt csak az nem tanult, aki nem akart, de itt, meg más falukon is, mindenki akart. Hozzá még otthon végig tanultam unokáimmal az összes leckéket. Nagyon szerettem a hazánk történetét olvasni, abból sok mindent meg is értettem és azért látom most meg, hogy miért akarják az urak vissza a régi jóvilágot, hogy a parasztot tovább lehessen nyúzni. Megtanultam én a történelemből, hogy mindig az volt a baj, hogy az urak mindig a hatalomért harcoltak és ontották a drága magyar vért, és nem törődtek vele, hogy az a nagy, gazdag ország kenyeret tudjon adni a népnek. S aki csinált volna valamit, aki igazi magyar volt, azokat mindenféle jött-ment idegen királyok legyilkolták. Az uj rendszer már eddig is sokat pótolt, de az urak meg az urakat majmolok nem szerették és titokban folyt a lázitás, amit nem lehetett ellenőrizni. Egyrészt, mivel a kormány bízott a népben, (hiba volt ez?) másrészt a fasiszta mag kikelt és már virágozni kezdett. Itt is sokan vádolják a kormányt mulasztásokkal. Nem értik meg, hogy a kezdet az kezdet! Próbálkozás! Olvastam én a történelemből ilyet is eleget. De az 1945-ben a szovjet segítségével uj alapokra fektetett “kezdet” a legszentebb, legőszintébb próbálkozás volt, amit eddig megtanultam. A nagy hiba az volt, hogy a kormány a kezdet után már három évvel beengedte a látogatókat. Bár ezek még nem voltak a szándékosan ártani akarók, ezek csak az elégedetlenség mag- vát hintették el, (talán önkéntelenül). Haza hozták a cifra rongyokat és mutogatták, hogy ők százaléka használja ezeket a könyvkereskedéseket. Az1 iskolai és közkönyvtáraknak csak egy maroknyija rendelkezik olyan könyvvásárlási alappal. amely megfelel az American Library Association javaslatainak. A lakosságnak mintegy egynegyede bármiféle könyvtári szolgálat nélkül van. Valamivel több, mint 26 milliónak van kölcsönkönyvtári kártyája, az öt éven felüli lakosságnak egyötöde. Ezek átlagban négy könyvnél kevesebbet kölcsönöznek évente és a fejenkénti kölcsönzés évről-évre csökkeni látszik. Eddig tartanak az idézetek. A kommentárokat az olvasó adja hozzá. ★ Ha már kultúráról van szó, a N. Y. Times május 5-iki számából veszem a következőket: (A cikket Benj. Fine, a N. Y. Times iskolaiigvi speciálistája irta). A U. S. oktatásügyi hivatal nemrégen közölt kutatása mutatja, hogy a közegyetemek hallgatója évi $1500-t költ, mig az átlag magánegyetemeken ez évi $2000-re megy fel. A tanulmány megállapítja, hogy az egyetemi hallgatók 10 százaléka §3000 és kevesebb jövedelemmel rendelkező családokból jön és ezek a családok jövedelmük egyötödét költik gyermekük egyetemi oktatására. A neves egyetemeken a tandíj, koszt Német tőke a trösztök kezében A hitleri idők háborús készülődéseihez és később a második világháborúhoz a pénzügyi alapot a 3 óriási “D-bank” — a Deutsche Bank, a Deutsche Commerzbank és a Dresdner Bank biztosította. A második világháború elsöpörte a “D-banko- kat”. A nyugati szövetséges hatalmak ugyanis kénytelenek voltak elfogadni a szovjet javaslatot: szüntessék meg a három nagybankot. A bennük összpontosuló óriási tőkét osszák szét a létesítendő kis bankok között. Ezzel akarták a német finánc tőke erejét megtörni. Az elfogadott javaslat alapján a három “D-bankot” 30 kisbankra (321 fiókkal) osztották fel. Időközben azonban vezetőkörök mindent megtettek, hogy felélesszék és még erősebbé tegyék a német nagytőkét. Ebhez természetesen a szétszórt, apró bankok nem feleltek meg, újból össze kellett vonni őket. 1952-ben megszületett a bonni kormány döntése, amely az országot 3 bankzónára osztotta, mindegyikben 3 bankkal. Amerikában ilyenekben járnak. “Még villany vasalód sincs? nekem van kettő is.” “No meg az a rongy szőnyeg, látnád énnálam, egészen a falig be van szönyegezve.” “Tudom, hideg van télen, hja... .nálunk minden szoba meleg. Dehát tudod .... ott aztán van minden rogyásig!” így ment ez kérem. Nem is beszélve a becsempészett dollárokról, meg más titkos áruról, amit a fekete piacra hoztak. Ettől szédültek meg az emberek és azt várták, hogy ott is minden legyen — azonnal. Ezek nem tanulták meg a történelemből, hogy mikor Amerika “kezdett”, ott se volt jobban, hogy 150 évig vártak, amig munkájukkal a jelen állapotába fejlesztették az ország iparát és kereskedelmét. A hálátlan gyerkőcök, akiket már használhattak volna fizikai munkánál az ország építésénél, de a kormány iskolát, tanárokat és fizetést adott nekik s megszerzett tudásukat most külföldre, a világ különböző részébe vitték értékesíteni. Vannak, akik ezt az ország megrablásának nevezik. Az úri élethez szokott idősebbek, azok csak azt nézték, hogy mi nincs. Meg is kérdeztem egyik-másiktól, hogy mit segített hozzá, hogy legyen, ha segített volna, mindenkinek jobb volna. De a feleletet nem merem ide leírni. Ezek csak vártak.... igaz, hogy akkor még nem tudtuk, hogy mit. Hát eddig van kérem! De amig mi, akik a munkásnépnek a kenyeret termeljük bízunk a vezetőkbe, addig a vezetők is bizhatnak bennünk. A tanulás sokat segít, mert a régi időben azért tudták bolonditani a népet, mert tudatlan volt. Most újra összefogunk és hamarabb lábra állítjuk hazánkat, mint azt az aljas kártevők, rombolók álmodni merészelnek! Kitartást és sikert kívánok a Magyar Szó munkásainak, tisztelem az ismerősöket — ha valaki még emlékszik rám, én sose fogom elfelejteni kedves szomszédomat. , Ágnes és kvártély évi $2500-ra rúg, ami azt jelenti, hogy a család egy tagjának egyetemi oktatására négy éven át $10,000-t kell kiizzadni. Ugyanakkor a tandijak nem fedezik a felét sem az egyetem költségeinek. Illetékes szakemberek, nevelők afeletti aggodalmukat fejezték ki, hogy ezek a magas költségek nagyon sok tehetséges, de szegény diákot fognak az egyetemekről kizárni és megoldást kellene találni arra, hogy lehetne tehetséges szegény diákokat anyagilag támogatni, hogy egyetemi tanulmányaikat elvégezhessék. Olvasóink talán még emlékeznek arra, hogy ezzel a problémával kapcsolatban az ősszel már megírtuk, hogy ez a feladat túl nagy egyének, vagy csoportok számára és ezt csakis a szövetségi kormány oldhatja meg nagyszabású ösztöndíj-program formájában. Célszerű lenne az atombombákra és bombázógépekre költött billiók egy részét sokkal okosabban és az emberiségre hasznosabban felhasználni. Az emberiségnek több szüksége van orvosokra,, tanárokra, mérnökökre, stb., mint atombombára és hadirepülőgépekre. Viszont kétségtelen, hogy orvosokból, tanárokból, mérnökökből, stb. a General Motors, a General Electric, a Curtiss-Wright nem tud sok osztalékot fizetni. De efölött én bizony nem tudok sok könnyet hullatni, különösen miután eddig elmulasztottam a kellő részvények megvásárlását. ó • Nemrégiben aláírták az európai közös piac létrehozásáról szóló szerződést. A nyugatnémet finánctőke szeretné a közös piacon belül a pénzügyi fölényt is biztosítani. Ehhez újabb bankkoncentrációra volt szükség. Már látható is az eredménye: megszületett az első óriási “Dbank”, a Deutsche Bank — a müncheni Süddeutsche, a düsseldorfi Westdeutsche Bank és a hamburgi Norddeutsche Bank összeolvadásából. Az uj nagybank az 5 angol nagybank után Nyu- gat-Európa legnagyobb bankja lesz. A folyamat nem állt meg: a Commerzbank is azon dolgozik, hogy régi nagyságát rövidesen visszaállítsa. így lassan újjászületnek a nyugatnémet tervek pénzügyi alátámasztását szolgáló “D-bankok”... HARTFORD, CONN. — 1951 óta 128.000 textil munkást bocsátottak el állásából. 1957 januárjában 40 százalékkal kevesebb textil munkás dolgozott New Englandon, mint négy évvel azelőtt. J
