Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-25 / 17. szám
April 25, 1957 AMERIKAI MAGVAK SZÓ 3 Falusi szegénység — furcsa kifejezés. Miben különbözik a falusi szegénység a várositól. Az éhség egyformán marja a gyomrot, a hideg egyformán kékiti meg a remegő kezeket; mért teszünk hát külöbséget a falusi és városi szegénység között? Ezt a megkülönböztetést az amerikai élet i ényszeritette rá a társadalmi élet megfigyelőire. Az amerikai szegénységben a falusi szegénység nyomora kiáltóbb, lakása primitívebb és élelmezése — a mezőgazdasági túltermelés országában és éveiben — teljesen elégtelen. így kénytelenek vagyunk a falusi szegénységgel és annak nyomorával külön foglalkozni. Amig az ipari munkásság szervezettsége révén helyzetét stabilizálta, addig a mezőgazdasági dolgozók sorsa nemcsak javulást nem Ígér, hanem ellenkezőleg soraik száma meg fog növekedni és jövedelmük csökkenésének nincs határa. Oka ennek az, hogy a mezőgazdaság mechanizálása (iparosodása’ mind több bérlőt és szegény farmert a falusi proletár- sóg soraiba fog vetni és ezáltal nem javulás hanem rosszabbodás várható; még ha a gazdasági prosperitás megmarad is. Minthogy azonben ez a hamis prosperitás a hadianyagok termelésére van alapítva és ezt a mesterséges gazdálkodást nem lehet soká fenntartani, a mezőgazdasági dolgozók a mai nyomoruk mellett az általános gazdasági válság súlyát is kell majd nemsokára viselniük. Az egész mezőgazdasági részre jóval kisebb családonkénti jövedelem jut mint a városi lakosságra. A mezőgazdásági munkások jövedelmét kiemelve az adatok azt mutatják ,hogy; 100 közül 91 többé-kevésbé nyomorog, amig a gyári munkáson közül csak 29 van nyomorban 100 közül. Ezért kellett a falusi nyomorral külön foglalkozni. A mezőgazdasági szegénység nemcsak áldozata a tőkés rendszernek és az ipari forradalomnak, hanem felelős a mezőgazdaság gazdálkodási múltjának összes hibáiért. Az amerikai kapzsi, mezőgazdasági gazdálkodás kiirtotta az erdőket — anarchisztikus tervtelenséggel. Azután az őstalajra vetette magát és azt addig használta egyoldalú termeléssel trágyázás nélkül, rotációs gazdálkodást teljesen mellőzve, amig az őstalaj teljesen kimerült, mire egyszerűen más földet vettek munka alá. A “marginal”, már kiaknázott talajt — a szegényebb réteg vette át. Azt a földet, amelyet az ültetvényes vagy gazdag farmer már nem tartott gazdaságosnak megművelni. Az amerikai szegény farmer tehát nemcsak kevesebb földdel és felszereléssel bir, hanem legtöbbször a rosszabb földön kell gazdálkodnia. Az amerikai föld százezernyi farmere gazdálkodik “marginal” (gazdaságosság határán levő) földön. A legmagasabb gyermek és csecsemő halálozást ezek között találjuk. Az amerikai föld gyakran szenved szárazságban. Ilyen évek a szegény farmert tönkre teszik és a városba hajtják, vagy a mezőgazdasági proletáriátus soraiba juttatják. Áradások éí? szélviharok sok millió holdat tettek tönkre, ez pedig teljesen az erdők észszeríit- len kiirtásának a következménve. North Dakota : 69,000, South Dakota 82,000. Nebraska 87,000, Kansas 101,000. Oklahoma 90,000 és Iowaban 69,000 — összesen 498,000 család hagyta el a farmokat. Ezek legnagyobb része a mezőgazdasági szegénység sorában marad vagy pedig a városi nyomorgók közé emelkedhetik. Ha mi a kisebbségek helyzetén tudnánk segíteni — társadalmi téren, ugyanakkor a mezőgazdasági kizsákmányolás enyhítését is tudnánk elérni. Ezért van, hogy a négerek és mexikóiak iskoláztatásának legnagyobb ellenségei a déli földesurak és azok értelmiségi szolgahada. Ezért van a mezőgazdasági szegénység problémája szoros összefüggésben a kisebbség helyzetével. Az amerikai agrárlakosság egy részének alacsony életnívója még maga az amerikai nagy közönség előtt is teljesen ismeretlen, sőt az átlag ember fel sem tudja fogni. Alant közlünk néhány összehasonlítást, mely érzékelteti nemcsak az egyes vidékek életnívója közötti különbA közép-keleti bonyodalmak eltompitása után az amerikai sajtó — egyéb szenzációs események hiányában, — a 72 billiós költségvetésre terelte az amerikai nép figyelmét. Mint ismeretes, ezt a rendkívül nagy költségvetést, — méghozzá BÉKEBELI költségvetést — az ország népe meglehetősen hidegen fogadta. De nemcsak a mindenféle adózást ellenző egyénék, hanem még a kongresszus tagjai is kezdtek zúgolódni, sőt mi több, még Humphrey pénzügyminiszter is megsokalta a tulmagasra duzzasztott költségvetést, mire az elnök sietett kijelenteni, hogy a kongresszusnak joga van a kiadások megnyirbálásához, tessék csak hozzáfogni; még sok szerencsét is kívánt hozzá. A honatyák azonban nem estek fejük lágyára, megmutatták, hogy ők is értik a “csíziót”, ami jelen esetben párt-politikát jelent. Visszaüzentek az elnöknek, hogy mulassa meg, hol lehet egy kicsit nyesegetni a költségvetésből s tényleges faragást majd elvégzik. Ebbe viszont az elnök nem volt hajlandó belemenni s azt válaszolta a kongresszusnak, hogy ha már mindenáron nyesegetni akarják a költségvetést, hát saját maguk határozzák meg, hogy hol akarnak levágni egy-egv szeletet. Nyilvánvaló, hogy a költségvetés igy valóságos football labda lett a demokrata párt által irányított kongresszus meg a republikánus kormány között, amelynek még Humphrey pénzügy- miniszter elszólása dacára is az elnök a szószólója. MILITARISTA KIADÁSOK Ugvlátszik, hogy a költségvetés leszállításának legnagyobb akadálya az, hogy annak túlnyomó része. — 78 százaléka. — hadi kiadásokra megy, vagyis valamilyen formában a háborút szolgálja. És abban a honatyák, — demokraták és republikánusok egyaránt — megegyeztek, hogy ahhoz nem nyúlnak. Minden évben maguk elé idéznek néhány generálist és admirálist, akik elmondják, hogy lehetséges, hogy az oroszok rövidesen meg fogják támadni az Egyesült Államokat és ahhoz már ilyen meg olyan nagyszerű fegyvereik is vannak, amelyek ellensúlyozására újabb meg újabb billiók kellenek. Erre a honatyák nagyon megijednek s azt állítják, hogy a nép is annyira fél, igy hazafias kötelességük a militarista tételek ujabb meg újabb emelése. így tehát a költségvetés levágásánál csak a békés célokra ajánlott 15 százalékon végezhetnek soványitó operációkat, noha ezeknek legtöbbje olyan tétel, amiket emelni és nem kisebbíteni kellene. A honatyák tehát határozottan zavarba kerültek és úgy látszott, hogy erre a költségvetési ügyre pontosan ráillik Shakespeare nagyszerű vígjátékénak a cime: “Nagy hü-hó semmiért”. Nem ismerjük a washingtoni kulissza titkokat és igy nem Írhatjuk meg, hogy kinek támadt az a sziporkázó ötlete, hogy a posta költségeiből kell levágni vagy 47 millió dollárt, mire a postai szolgálat leszállításával majd ki lehet mutatni, hogy az Eisenhower idei budgetje egyáltalán nem volt magas, csupán azok szóltak ellene, akik még a kákán is a csomót keresik, no meg azon honatyák, akik a magas adók elleni duzzogással akarnak egy kis népszerűséget szerezni maguknak. Mint ismeretes, a számítás helyes volt. Alig jelentette be Summerfield postaügyi miniszter, séget, hanem a világháború prosperitásában elért javulást is. Legalacsonyabban áll Elliot, Kentucky járásban, ahol a háború előtti életnivó-index száma (az amerikai átlagot 100-nak véve) 5 volt és háború után 9; 180'< javulással utána következnek a déli államok volt rabszolgatartó vidékei: Alabama, Tennessee, Missouri és Arkansas vidékei. Legmagasabb fokon állnak Iowa (tengeri, disznó, marha hizlaló vidékei), California zöldség központja, Illinois és Wisconsin igen jó középfarmjainak vidéke, amely kb. 160-ról 200 index számra ment át. Ezek az index számok 9—200 csak számok. De ha a számok mögött nyomort, éhezést, szenvedést látunk a normális emberélettel szemben, talán valahogy közelebb jíutunk a megértéshez. Elképzelhető-e hogy a világ leggazdagabb országában vannak vidékek, ahol a lakosság egy-hu- szad vagy egy-tized részét kapja csak meg az általános életszükségleteknek ? hogy ha nem kapja meg a kért 47 milliót, akkor levágja a postaszolgálatot: szombaton bezárják az összes postahivatalokat, nagy városokban is naponként csak egyszer hordják ki a leveleket, stb., azonnal megindult a tiltakozás, amely pár nap alatt olyan méretűvé lett, aminőhöz hasonlót még keveset láttunk ebben az országban. E sorok Írásánál; idején a kormány két ága, — törvényhozó és a végrehajtó ágiak között nyílt a harc. Blatnik (I). Minn.) képviselő, elnöke annak a bizottságnak, amely 47 millió dollár helyett csak 17 milliót szavazott meg, dühös kí- fakadás közepette követeli Summerfield elcsapását. A törvény szerint ugyanis minden kormány- hivatalnak az évi kiadását négy részre osztják és nem szabad többet költeni, mint a megfelel ■> 3 hónapra esik. Ezzel szemben Summerfield mái csaknem elköltötte a jövő 3 havi kiadást is. Clarence Cannon (D. Mo.) képviselő ezt a kijelentést tette: “Ez a képviselőház sikeresen ellenállt Mussolininek, Hitlernek, sőt Sztálinnak is, és ime, most egy másik “General”, Postmaster General Summerfield átgázolt rajta”. Ugyanakkor persze akadtak olyanok is, akik védelmezték Summerfield rendeletét. Ezek azt állítják, hogy a posta sok olyan szolgálatot nyújt, amelyek túl költségesek és amelyeket egész bátran abba lehetne hagyni. így például ma már nincs értelme a postai “money-order” (pénzküldés) rendszernek, mert minden banktól lehet venni checket, ami olcsóbb, mint a postáé. És akadtak olyanok, akik azt mondták, hogy “nem esne össze Amerika ipara és kereskedelme, ha szombaton csakugyan zárva is tartanák a postahivatalokat, mert azon a napon a legtöbb üzlet úgyis zárva van”. De nem szabad elfelejteni, hogy pár héttel ezelőtt a posta beszüntette a posta-takarék szolgálatot, pedig még több mint 150 millió dollár volt ily betéten. Erre is azt mondták, hogy mos'; már nincs arra szükség, mert van elég bank és azonkívül a bankok biztosítva vannak 10.000 dollárig menő betétekre. A postatakarék célj \ a kis betevők BIZTOS, kockázatmentes szolgálata volt. A REJTETT CÉL Mindaz, amit itt a posta költségvetésével kapcsolatban eddig elmondottunk közismert dolgok. Mindenki olvashatta a lapokban, vagy hallhatta a rádióit és a televízión át. Egyes kommentárok' még azt a kérdést is felvetették, hogy mi volt e nagy hü-hó célja? Az eddig adott felelet az, hógv Eisenhower és tanácsosai elérkezettnek látták az időt arra, hogy végig vágjanak a demokrata kongresszuson. Tudták jól, hogy az amerikai népet nagyon fel fogja háborítani a postaszolgálat megrövidítése és igy ha azért a felelősséget a demokrata kongresszus nyakába varrhatják, akkor az felér egy alapos elnáspángolással. Midőn e sorokat Írjuk a kongresszus még nem döntött véglegesen, de valószínűnek látszik, hogy Summerfield meg fogja kapni amit kért és a postai szolgálatot egyelőre nem kell lesrófolni. Ebből aztán a demokrata kongresszus megtanulhatja, — és a republikánus kormány ki is fogja hangsúlyozni, — hogy az Ike kormánya nagyon takarékos, a világért sem költené csak egy pennyvel is többet, mint amennyit éppen muszáj s igy a szájaskodó képviselők jobban teszik, ha nem óbégatnak annyit. Lehet, hogy ez volt az egyik cél. De ezzel szemben én azt látom, hogy ez egyben kísérlet akart lenni a “creeping socialism” — a besom- polvgó, a becsúszó szocializmus további megaka dályozására is. Mert az Ike kormányának egyik legfőbb irányzata az, hogy mindenféle államilag vezetett üzletet magánkezekre játszón át. Már eddig magántulajdonba adták a nagy miigumi gyárakat, sok másféle háborús gyárat, az erőforrásokat, a tengerparti olajat, a nagy erdőségeket, stb. stb. Most keresik, hogy mi van még, amin egy kis profitot lehetne keresni? íme, a posta is csak üzlet, ha mindjárt most deficitre is dolgozik. Nem is akarják egyszerre magánkézbe adni az egészet, hanem csak részletekben. Az első ilyen részlet volt a postatakarék. Mi lesz a következő? A pénzküldés. vagy talán a csomagposta? Várjunk csak egy kicsit a meglátjuk, hogy mi volt a rejtett, ha úgy tetszik a “creeping” célja ennek a nagy hü-hónak l <;. i Mü-^ihar a posta körül £>7834540932871287SS34940560439821782317288i i A SZÁMOK BESZÉLNEK j ^ írja: Eörsi Béla 'ü r$7834540932871287883494056043982178231728btS ' FALUSI DOLGOZÓK SZEGÉNYSÉGE
