Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-21 / 12. szám
/ March 21, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ AZ INKVIZÍCIÓ TÖRTÉNETE A középkori pápaság nemcsak “lelki”, de erős világi hatalom volt. Érdekeit a korabeli önkény- líraimon alapuló világi hatalmak módszereivel erősítette. A középkori pápák valójában világi fejedelmek voltak. A püspökök* világi nagyurak, nagybirtokosok, a polgáriasodé igényű városok zsarnokai. A korai középkorban az inkvizíció az egyházi mezbe öltözött világi hatalmasság törvényszéke volt. Az inkvizíció intézményét elsősorban a paraszti és városi demokratikus szabadságmozgalmak ellen használták fel. Volt azonban az inkvizíciónak egy másik, sokkal súlyosabb és messzebbható vonatkozása is. Az inkvizíció őrködött a feudális egyházi ideológia “tisztaságán”, kegyetlenül lecsapott a szüntelenül jelentkező eretnekségekre. Ezek az eretnekségek a vallási külsőség alatt tele voltak a társadalmi forradalom és változtatási törekvések heves vágyával. Később, a természettudományok fellendülésének korszakában pedig az inkvizíció lett a tudományos haladás legerősebb akadálya. Az inkvizíció egyik alapszabálya volt, hogy aki vádlott, az már eleve bűnösnek tekintendő és elítélendő. Engels többször rámutatott, hogy a vallásos mezben jelentkező antifeudális mozgalmak szükségszerűen irányultak — elsősorban a katolikus egyház ellen, mert ez az egyház volt a fennálló feudális rend szentesitője és legegyetemesebb összefoglalója. Amikor a pápák, püspökök és királyok az eretnekségek ellen az inkvizíció kegyetlen fegyverével léptek föl, elsősorban gazdasági szempontokat érvényesítettek. Az inkvizíció egyik “enyhe” büntetése volt ugyanis a teljes vagyonelkobzás. . . A feudális pápaság és a püspöki hatalom szövetkezését a világi főurakkal világosan láthatjuk az 1170-ben kezdődött Vald Péter kezdeményezte valdens-mozgalom esetében. Dél-Franciaország, Provence nagyuraf irtóháborut vezettek a városok eretnek iparoslakossága ellen. E háborút megáldotta az inkvizíció “védőszentje”, Szent Domonkos is. Jellemző, hogy a 14. század elején, 1318-ban Marseilleben az akkori pápa parancsára máglyára vittek négy ferencesrendi szerzetest is. E szerzetesek ugyanis komolyan merték venni Assissi Szent Ferenc igéit a krisztusi szegénységről. Azt hirdették, hogy Krisztus és az apostolok nem rendelkeztek vagyonnal és «-papi gazdaság sehol sem szerepel az evangéliumokban. Hamarosan a pápák és a püspökök szigorúan kezdik tilalmazni a biblia olvasását a világiaknak, mert belőle a papi birtokokra, papi gazdaságra nézve igen veszedelmes következtetéseket vontak le a tömegek. Hogy a feudális egyház még a biblia tanításával is ellentétbe került, arra szembeszökő példa Húsz János esete. Ezt a cseh előreformátort 1415-ben, a konstanzi zsinaton máglyahalálra ítélték és megégették. Húsz János ugyanis következetesen hirdette a papi gazdaság jogtalanságát, az egyháziak vagyontalanságának elvét. A konstanzi zsinat egyházatyái nagyon is jól látták, az összefüggést Húsz János népszerű evangéliumi tanításai, valamint a francia parasztmozgalmak, a párisi köznép lázadásai között. Húsz János olyasmit is hirdetett, hogy a pápai-püspöki hatalom szövetkezése a világi feudalizmussal eltorzítja, meghamisítja a krisztusi tanításokat. Természetes ezek után, hogy követői, a husziták és az úgynevezett táborita-demokratikus cseh népforradalmárok ellen azonnal munkába lépett az inkvizíció gépezete. Ugyancsak szembeszökő példája az inkvizíció működésének Jeanne d’ Arc (Zsan d’Árk) esete. A francia nemzet angolellenes szabadságharcának hősnőjét az angol királyi és főpapi inkvizíció “boszorkányság” cimén vitte máglyára. Jeanne d’Arc azóta a katolicizmus egyik legpél- dásabb szentjévé emelkedett, miközben viszont az angol inkvizíció eretneket látott benne. A theatinusok Hasonlóan visszás volt Savonarola, a Firenzében 1498ban megégetett domonkosrendi szerzetes esete is. Savonarola kárhoztatni merte a pápaság és a püspökök gazdagságát, harácsolását. Egyébként azonban vakbuzgó katolikus, s mint ilyen, a rennaisance és humanizmus műveltségének fanatikus ellenfele. Megégetését kizárólag a dominikánusok és ferencesek közötti régi vetélkedésnek “köszönhette”. A középkori Magyarországon főként a ferencesek működtek — pápai meghatalmazás alapján-— inkvizitorok szerepében. A huszita tanok a 15. század elején Zsigmond uralkodása alatt ott is nagy visszhangot keltettek. Zsigmond kérésére a pápa Magyarországra küldte Marchia Jakab ferencesrendi főinkvizitort. Ez a Marchia Jakab rengteteg “eretneket” — diákot, iparost s parasztot — hurcolt máglyára Baranyában, Somogybán, Erdélyben. Budai Nagy Antal hires erdélyi parasztforradalma főként a jobbágyok nyomorúsága, a ferences inkvizitor kegyetlensége, valamint az erdélyi püspökök kegyetlen, kizsákmányoló uralma miatt robbant ki. Az inkvizíció dühe elsősorban azokra terjedt ki, akik a pápaság világi hatalmát, gazdaságát merték támadni ,X. Leo pápáról ugyan az a hir járta, hogy a művészetek és tudományok barátja. De még ö is rögtön megsuhogtatta az inkvizíció vasvesszejét a hatalmát támadó püspökök, bíborosok fölött. Petrucci bíborosnak és társainak is az inkvizíció kinzókamráiban kellett az eretnekségtől megvádoltam nyomorultan elpusztulnia. A rómiu Angyalvár hatalmas, sötét falai ma is élő tanúságul szolgálnak az inkvizíció hol ellankadó, hol föllángoló, de minden haladó ügybe beleakaszkodó működéséről. A reformációs mozgalom terjeszkedésére a pápai hatalom az inkvizíció újabb felélesztésével válaszolt. Caraffa bíboros 1542-ben “az egyház érdekében” erős és kegyetlen intézkedéseket javasolt III. Pál pápának. Caraffa nemcsak a hitújításra hivatkozott, hanem a terjedő humanista tudomány hódításaiig is. Érvei között szerepelt a matematikai gondolkodás és a kopernikuszi világkép terjedése is. Caraffa saját kezdeményezésére külön inkviziciós szerzetesrendet, a theati- nusokat hívta életre. Ezt később a pápa is jóváhagyta. Az ellenreformáció igazságügyminisztere Caraffa bíboros, “az ellenreformáció igazságügyminisztere” III. Pál pápától felhatalmazást nyert az inkvizíció újjászervezésére. Saját palotájában azonnal tárgyalótermeket, vallató-szobá- kat, kinzókamrákat rendezett be. A hires spanyol vasmivesség és uj technikai vívmányait is felhasználta különleges rácsozatok, lakatok, kin- zószerszámok készítésére. Az inkviziciót elrendelő pápai bullát 1542 július 21-én hirdették ki. Az inkvizíció élére egyházi főtörvényszéket és biborosi testületet neveztek ki. Caraffa a hatalmat magához ragadván régi ellenfeleit is azonnal máglyára hurcolta. Ellenfelei között viszonylag haladó gondolkodású egyháziak szerepeltek. Caraffa bíboros nevéhez fűződik az egyházi “könyvcenzura” bevezetése is. Caraffa 1542-ben rendeletet adott ki a könyvek és a nyomdászat ellenőrzéséről. Később megjelent az “Index lib- rorum prohibitorum” — A tiltott könyvek jegyzéke —, amely összefoglalta az egyházra nézve veszélyes és ezért tilos könyvek egész sorát. Nemcsak kegyes reformációs népiratkák, a nemzeti nyelvű biblia kerültek indexre, hanem az új olasz irodalom egész sereg alkotása is. De nem maradt ki az indexből Kopernikusz nagyjelentőségű csillagászati müve, vagy a francia D’Aillv bíboros földrajzi Írása sem, amely a Föld gömbölyű voltát bizonyította. A “tüzes színjátékok” tízezres áldozatai Jól tudjuk, milyen szerepet töltött be az inkvizíció később Giordano Brúnóval, a nagy ölász filozófussal, Galileivel és más. hírneves tudósokkal kapcsolatban. Az inkvizíció működése és a “index” elsősorban a katolikus ország szellemi életét bénította meg, hiszen a protestáns országokban nem lehetett többé hatásköre. Évszázadokra megölte az* inkvizíció Spanyolország tudományát és részben irodalmát is. Az olasz irodalom története szintén máig is emlegeti a mérhetetlen károkat, amelyeket az “index” okozott. A 17. századtól kezdve az Inkvizíció főként a filozófia és a természettudomány haladása ellen “tevékenykedik”. A középkor végének és az újkor elejének évszázadait azonban valamennyi katolikus országban a pápai inkvizíció kegyetlen önkényuralma jellemzi. Eretnekek tízezrei jajgattak a kinzó- kamrákban. Ártatlan lányok és asszonyok sikoltoztak a tüzesvas és hidegvizespróbák gyötrelme miatt. A spanyol katolikus hagyomány Szent Domonkost tartotta az “autodafé”-k, a “tűzés Színjátékok” — védőszentjének. És lobogtak a máglyák Spanyolországtól kezdve Franciaországon végig egészen Magyarország távoli Határaiig, Szlavóniáig és Erdélyig mindenütt. A spanyol inkvizíció intézménVe egész a lí>. század elejéig megmaradt. Goya, a nagy festő képei, rajzai, máig is vádlóan mutatják ehiiek a* intézménynek összes borzalmait. Gogolák Lajos A KEZEK Amikor Van Dyck befejezte Anglia királynőjének portréját, a királynő alaposan megvizsgálta és tanulmányozta a mesteri alkotást. Az arckifejezést és a testtartást tökéletesnek mondta, de kissé elcsodálkozott a kezek feltűnő szépségén. Miért festette szebbnek a kezeimet, mint amilyenek a valóságban? — kérdezte a festőművésztől. — Mert ezektől a kezektől várom jutalmamat — felelte mosolyogva a festő. ŐSZINTESÉG Marquis de Marivauit, XIV. Lajos hadseregének tisztje a Höchstatt melletti csatában egyik karját elvesztette. Később kihallgatáson jelent meg a versaillesi palotában, hogy a királytól valami kegyet eszközöljön ki. , — Majd meglátom — felelte XIV. Lajos. — Fenség — vágott vissza önérzetesen Marivauit —, ha én a höchstatti csatában azt mondtam volna: “Majd meglátom”, bizonyára még ma is megvolnál a karom. PILLANTÁS A HÍDRÓL a cime Arthur Miller, világhírű amerikai iró uj darabjának, amely most került nagy sikerrel bemutatásra Londonban. A darab hősei egy olasz bevándorolt család tagjai a New York-i kikötőben. London másik színházi sikere John Osborne, 28 éves fiatal iró uj darabja Look Back in Anger címmel, amely a háború utáni fiatalság kiábrándultságát és elkeseredését vitte színpadra. A világ legjobb, leghíresebb angol-magyar, magyar-angol szótára, a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent Országh-féle angol-magyar magyar-angol két kötetes kéziszótár | INGYEN Minden értelmes, újságolvasó embernek feltétlenül szüksége van egy elsőrangú angol-magyar magyar- angol szótárra. De nem akármilyen szótárra. Felelőtlen egyének és üzletek évek óta kihasználták az amerikai magyarság ebbeli szükségét és mindenféle silány munkákat árusítottak borsos áron. Most végre elsőizben szerezhet mindenki olyan szótárt, amely megfelel a legmagasabb irodalmi és kulturigények- nek, amelyre büszke lehet mindenki; az Országh- féle Akadémiai angol-magyar, magyar-angol szótárt. A két kötetes, finom vászonkötésü szótár több mint ezer oldalt tartalmaz. Nem kell mást tennie mint megrendelni a Magyar Szót, a legmagasabb színvonalú amerikai magyar társadalmi és politikai hetilapot egy évre.' Előfizetési ár csekély 7 dollár egy évre. Mihelyt beküldi az előfizetését, azonnal postára adjuk az ön címére ingyen és bérmentve a kétkötetes szótárt. FIGYELEM! Az Országh szótárból csak korlátolt mennyiség áll rendelkezésünkre. Ha az kifogy, akkor hosszú ideig nem leszünk képesek a megrendeléseket teljesíteni. Azért ajánljuk, küldje be előfizetését még ma az alanti szelvény kitöltésével. MAGYAR SZÓ 130 East lGth Street New York 3, N. Y. Előfizetek a Magyar Szóra egy évre. Csatolok 7 dollárt. Kérem az Országh: Angol-magyar, Magyar-angol kéziszótárt ingyen és bérmentve. FONTOS! Ha az összeget később akarja beküldeni, de a lapot meg akarja indíttatni, tegyen egy X'et e sor végére. A szótárt félretesszük az ön számára és elküldjük, amikor az előfizetési "ár beérkezik. □ Az ön neve:.......................................................... Cime: ................................................................... ____ü.