Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-21 / 12. szám
March 21, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 GALILEI Németh László drámájának tanulságai a Katona József Színházban Németh László drámájáról, a Galileiről nehéz elemző bírálatot Írni. Mivel Németh Lászlóban a kitűnő művész mindig is párosult az Írót önmagában is megfigyelő, ellenőrző kritikussal, sok fontos kérdésben be kell érnünk azzal, hogy önvallomására támaszkodjunk. Miféle darab a Galilei, mit akart mondani vele a szerző, mennyiben a mi korunk drámája ez, értékesek-e, kellenek-e nekünk a tanulságai? A Galilei az igazságszerelet drámája, az igazságszeretet által felidézett tragikumé. “Én az ember leghatalmasabb, legmélyebben gyökerező közösségi ösztönének — Írja a szerző —, amelyben magát a legteljesebben tudja megtagadni, az igazságszeretetet, az igazság kimondásának ellenállhatatlan kényszerét tartom. Az igazság: a közösség érdeke, hisz ez az a lámpás, amelynek a fényénél helyes irányba tud menni. Ezt a lámpást azonban nehéz, veszedelmes feltartani...” Miféle igazságról, miféle meggyőződésről van itt szó? Kétségtelen, hogy a haladás eszméinek igazságáról. Galilei, a darab hőse egyike a legnagyobb szellemi úttörőknek, akiket ismert az emberiség. Két sor határmesgyéjén áll, körülvéve a régi világ kanonizált előitéleitöl, hazug és ártalmas érdekek hálójában; de igaz felismerésekkel, amelyekben maga is egy eljövendő uj kor zálogát érzi, s amelyek kimondását, bár tudja, mily veszedelmes ez, nem tudja, megtagadni. Éppúgy, mint Németh László történelmi drámáinak több más hőse — például Széchenyi, a döb- lini fogoly, vagy Húsz János — Galilei is a haladásért vállal üldöztetést és áldozatot. Nem vélt, hanem a történelem által is bizonyított igazság az, amelynek ösztönzése, vonzása ráveszi arra, hogy papírra vesse elméletét a föld forgásáról. Mint ahogy Németh László tanulmánya is mondja, ez a tan, az égi mechanika leírása csak kitérő volt a nagy fizikus munkásságában. Galileinek, a pályája vége felé járó agg tudósnak, sokkal inkább érdeke lett volna, hogy többi, ki- terjedtebb kutatásainak eredményét vesse papírra. Mégis az égi mechanikához nyúl, mégis ezzel foglalkozik. Már csak azért is, mert az egyház megtiltotta a földforgás tanának hirdetését, Kopernikusz elégetésével rettentett vissza mindenkit ettől a veszedelmes tantól. Mint megszokás- szerüen hivő katolikus, külsőleg tiszteletben tartja a pápai tilalmat, de mihelyt alkalom kínálkozik rá (midőn egykori tanítványát és tisztelőjét választják pápává), megpróbálja kifejteni az érveit, rábírni az egyházat a tilalom visszavonására. így születik meg a mü a Két nagy világrendszerről, amely körül aztán az öreg Galilei drámája elkezdődik). A darab ezt a kálváriát jeleníti meg, Galilei harcát a küzdelemre akarva-akarat- lanul megidézett régi világ hatalmasaival. Rolconszenvünk, fájdalmas részvétünk mindvégig. Galilei mellett van, mert érezzük, látjuk: egyedül ő itt a nagy ember, ő itt az igazság. De Németh László realizmusa éppen azzal győz a színdarabban, hogy Galilei ellenségei sem egyszerűen csak latrok, ők sem egyszerűen csak gonosztevők. A színpadon mindenki úgy érzi, hogy neki igenis igaza van. Az eleinte még hivőként hadakozó, érvelő Galilei alakja épp azzal teljesedik ki, magában Galileiben is épp azzal mutako- zik meg teljes vértezetében a harcos igazságsZe- retet, hogy eltöpreng rajta: hátha ellenségeinek igazuk van abban, amit állítanak, hátha — valóban — gyógyíthatatlan sebet ütött az egyházon, amelynek sorsa rájuk, az őt megkinzó, megalázó bíborosokra bízatott. A Galilei az igazságsjerető ember tragikus meghurcoltatásáról, az igazság kimondásának belső kényszeréről szól. De nem jelentéktelen' a másik mondanivalója sem. Az, hogy mily nehéz meglátni, mily nehéz felismerni az igazságot. Galilei a darabban arról beszél, hogy úgy kell gondolkodnunk “mintha századok tartanák rajtunk a pillantásukat”. Németh László is ezzel a messzetekintő figyelemmel irta meg a drámát. Az emberi természetre, az emberi társadalomra jellemzőt kutatta és testesítette meg a dráma alakjaiban. Nem pillanatnyi aktualitásra törekedett, azzal az igénnyel irta meg a müvét, hogy mondanivalója ma is, holnap is érvényes legyen. Hogy újra meg újra elgondolkoztasson bennünket: milyen viszonyban vagyunk az igazsággal? S a nézőknek időről időre felelniük kell erre. Nem a darab a hibás, hogy ez a feltett kérdés ma szégyent is ébreszt, hogy Galilei dogmatikus vádlói, kegyetlen üldözői olyan emberekre is emlékeztetnek, akjk a mi sorainkból kerültek ki. “Szívesen vennék látcsövet, amelyben olyan századba látni, ahol az igazság meglátásával véget ér a tudós dolga, s az igazságnak, hogy élhessen. nem kell hazudnia” — mondja a darabban Galilei. Mi ilyen világot akarunk, ilyenné akarjuk változtatni ezt a századot. Magunkat tagadnánk meg, ha nem néznénk szembe az igazsággal, ha nem szívlelnénk meg Németh László színdarabjának tanulságait. Rudnay Gyula emlékére •/ J 1878—1957 Január elején meghalt Budapesten Rudnay Gyula, századunk egyik legnagyobb festőművésze. Rudnay Gyulát a Felvidék adta a magyar művészetnek. Az Északi-Kárpátok erdőboritotta bércei alól indult, hogy a végét nem tudó alföldi róna szerelmese legyen, hogy második hazára találjon a szelíd lankáju somogyi dombok völgyében. Ifjú fejjel éveket tölt Münchenben, megjárja Rómát, elzarándokol a modern művészet Mekkájába, Párizsba is. Ezután csakhamar megtér szőkébb pátriájába. Hívták a zord és kedves hegyek, amelyeknek képe sok év múltán is feléled vásznain, a régmúlt magyarok világát megelevenítő kompozíciók regényes háttereként. De hazavágyódásának fő táplálója a benne már korán hitvallása mélyült felismerés: “A mi művészetünk alapja csak e föld és e föld népének kultúrája lehet.” Ez a hitvallás térmette gyönyörű képeinek hosszú sorát. Testet öltött bennük, hogy megsokszorozva önmagát, soha nem múló erővel sugározza nézőnek és tanítványnak a nemzeti művelődés egyetemes érvényű tanítását.-A hazai föld szeretete hajtja országos barangolásra a fáradhatatlanul munkálkodó festőt, érteti meg vele a tiszatáji síkság igazán csak magyar szemnek megnyíló szépségét. Alig van festő, akit meg ne ihletett volna a táglelkü ég alatt lapuló tanyák képe, a csodás, költők megénekelte gémeskutas tájék. Markó Károly magával vitte emlékképét a messzi Itáliába, megfestette Mészöly, még az olimposziakról álmodozó Lotz Károly is. De úgy, ahogy Rudnay Vitte ecsetjére, csak kevesen tudták életrehivni. Szomorú, napperzselte rögökké szikesedik vásznán a föld, kutágasának karja vénemberesen meggörbed. az itatóvályu görcsös oldalát megszikkassza a csak sarjut tenyésző aszály. Itt tompán fénylő égbolt, másutt sűrűsödő, viharterhes felhők, mélyre ágyazott Világos és sötét színfoltok uralják képeit; a fényhatások drámai ellentétében valami fenyegető feszültség búvik meg. Ez a betső feszültség a föld erőterének a tájba vetített megrázó és felemelő tragikuma. Rudnay sohasem kívülről, a csak motívumot, színeket kereső festő szemével látja a tájat, hanem a fosztogató úrtól, hajcsártól, a szeszélyesen kegyetlen természettől ezer éve taposott magyar paraszt leikével közelit hozzá. A föld népének minden buját, keservét, lefojtott és mindig kitörni kész lázadását is beleírja a tájíképek barázdáiba, az erdőszélek sürü lombozatába. S akinek képes beszéd az ő tájfestményeinek mondanivalója, méginkább olvashat alakos ábrázolásaiból. Parasztjai és munkásemberei alól szinte eltűnt a föld, az ugar látóhatára mélyen lesüllyedt alakjainak körvonalai óriásivá növekednek a kép nagyobb részét kitöltő égboltozaton. Többnyire tétlen, szomorú tekintetű szegény embereket fest; testük megkínzott, sovány. Megfáradtak, de meg nem törtek az ő parasztjai, a Uj jégkorszak küszöbén?... “Földünk most két jégkorszak között van. Az eljegesedés újbóli megindulása néhány évszázadon belül várható” — vélik Ewing és Donn amerikai tudósok. Elméletük szerint nem külső hatások vagy természeti katasztrófák indítják el hatalmas területek eljegesedését, vagy vetnek véget a jégkorszakoknak, hanem a föld belsejében lezajló folyamatok. Például, ha a föld kérge a belsejéhez képest elcsúszik, ez az Északi- és Déli-sarkot is elmozdítja helyükről. A hideg idő újabb területekre terjeszti ki uralmát. Ha azonban ellenkező irányban vándorolnak a sarkok: a meleg éghajlat jut nagyobb térhez a szárazföldeken. Európában megközelitöen London—Köln— Krakkó-—Kijev vonaláig terjedt az utolsó jégkorszak déli határa. Jégtakarója olyan vastag volt, hogy még az Alpokat is beborította. A tudomány eddig leginkább elfogadott álláspontja szerint a váltakozó eljegesedést és felmelegedést a földpálva-elemekben bekövetkező változások idézik elő. Ezeket a változásokat viszont Naprendszerünk bolygói okózzák, s ennek tulajdonítható, hogy a földet időnként több vagy kevesebb napsugárzás éri. A két áfnerikai tudós azonban belső földtani okokra vezeti vissza az éghajlati változásokat, uj vitát nyitva a jégkorszakok amúgy is sok tudományos vihart támasztó kérdésében. • A Magyar Szó jó újság, • Nincs benne, csak igazság! százados sanyargatásokat megtűrt, de elnyübetétien fajtájú nép képviselői. Szenvedélyes hangvételű kompozíciók sorozatát készítette az első világháború menekültjeiről. E kompozíciókban lobog fel legmagasabbra a magyarsággal való együttérzésének tüze, itt közelíti meg leginkább az előd Munkácsynak és a kortárs Tornyainak az övével rokon művészetét. A magyar portréfestészetet számos megkapna n szép ábrázolással gazdagítja. Ezeknek is legszebbje az asszonyáról készült Csipkekendős nő, amely finom színeinek harmóniájával, az ábrázolt lelkivilágának mély költőiségével egyike a. legkitűnőbb magyar arcmásoknak. Emberi és művészi magatartása, a néphez és a hazához minden áron való hűsége pedig örök időkre példaképe lehet a magyar kultúra munkásainak. A SZÉLRÓZSA címmel, március 8-án, a nők napján mutatták be Berlinben a békedijjal kitüntetett Joris Ivens filmrendező uj filmjét, amelyet a Nemzetközi Nőszövetség támogatásával Brazíliában, a Szovjetunióban, Olaszországban, Franciaországban és Kínában forgatott. A film öt bátor, nagyszerű asszony sorsát mutatja be. , ; (§)(©)(§)(§)(§)(§)(©)(©)(§)©)(§)©)(§)(§) A LAP ÉRDEKÉBEN!!! Legyen szives nézze meg a lap borítékján az Ön neve felett levő dátumot. HA FOLYÓ ÉV MÁRCIUSNÁL korábbi dátum van rajta, az azt jelzi, hogy el van maradva előfizetésével. Ha nagyon sok olvasónk lesz nagyon sokkal elmaradva, képtelenek leszünk lapunkat tovább is 16 oldaloti megjelentetni. Mi tudjuk, hogy ön nem akarja ezt, ezért kérjük tegyen egy szívességet nekünk, küldje be háti-alékát vagy annak legalább egy kis részét, minél előbb. Köszönjük. Alex Rosner, Manager Használja az alanti szelvényt: ALEX ROSNER, Manager 130 East 10th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Rosner Munkástárs! Megértettem felhívását. Tudom mit jelent égy munkáslapnak ha "sok a hátralékos, ezért most igyekszem egy részét letörleszteni. Csatolva küldök ..................... dollárt. Név: .................................................................................... IZ........................I