Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-14 / 11. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 14, lí>57 EGY MENEKÜLT BÁNYÁSZASSZONY LEVELE Tisztelt Szerkesztőség! Olvasom a Magyar Szót és kiváncsi leszek vajon e hozzászólásomat leközlik-e? Én egyike vagyok a most jött úgynevezett, “gyászmagyarok”-nak. Üzenem azoknak, akik 20 vagy 30 éve jöttek Amerikába, hogy Ítéletet csak az tud mondani, aki átélt egy olyan rendszert, mint mi. Amikor elindul egy emberáradat, azok között vannak mindenféle fajta emberek, de nem lehet egybesorolni a sok ezret. Kérdem én, amikor mindenfelé az orosz utcanevek voltak és a gyermekek az iskolában nem tanultak magyar irodalmat, akkor hogy éi’ezhette a magyar igazi magyarnak magát. Tudom biztosan, hogy olyan jó magyarok vagyunk és leszünk is mint F. J. olvasó. Nem kívánok mást csak egy évet élni ott, ahol mi voltunk. Hűtlenséggel vádolni mindenkit lehetne, aki elhagyja bármikor hazáját, tehát önt is. Könnyű konkolyt vetni annak, aki mindent megkapott itt a szabad világban. Kedves olvasó! Mi bányászvárosból jöttünk, ahol elég erősen terrorizált az orosz. A bányászok pedig akik mind régi munkásemberek, any- nyira hajtva voltak, hogy a szerencsétlenség nagyon gyakori volt. Ezt nevezik szocializmusnak. Csak két hónapot kívánok, hogy egy ilyen bányában dolgozzon, azt hiszem akkor nem volna többet a magyar menekültekről ilyen Ítélete. Ha jó magyarnak érzi magát, nyitva a világ, lehet odamenni, ahol szocializmus uralkodik, de olyan, hogy minden becsüles magyar vére forr az ilyen rendszer ellen. Tisztelettel: Egy tatabányai asszony (Megegyezünk Önnel abban, hogy az óhazát elhagyó emberáradatban voltak mindenféle emberek. Igyekszünk is különbséget tenni a különféle rétegek között. Nemcsak mi, hanem, miként lapunk multheti száma első oldalán közölt cikkünkből láthatta, az amerikai közélet vezetői is, Dr. Saunders, az amerikai gyermekvédő liga elnöke ausztriai látogatása után kijelentette, hogy a magyar menekülteknek csak egy-ötöde “szabadság- harcos”, a többi olyan, aki gazdasági okból jött ki, vagy pedig közönséges bűnözők, akik a felkelés idején a felnyitott börtönökből kiözönlöttek. Mi a világért sem akarunk egyetlen becsületes magyar testvérünket, lettek légyen azok újonnan jöttek, vagy régebbiek, igazságtalanul megbélyegezni, igazságtalan kategóriába helyezni. Az az érzésem, hogy Ön maga sem tudja miért hagyta el a szülőhazáját, ha pedig tudja, akkor meggondatlanul tette azt. E konklúzióra jutunk levele olvasása után. Én nem helyeslem azt, hogy nyakrafőre változtassanak át utcaneveket bármely országban más nemzetek fiai, hősei tiszteletére. De az talán mégsem elég ok egy ország elhagyására vagy felkelésre. Ami azt illeti itt Amerikában is van nekünk Lafayette tér, Pulaski Blvd., Kosciusko avenuek és Kossuth utcánk, de azért senki sem gondol forradalomra. Ami azt illeti, hogy a magyar gyermekek nem tanultak az iskolában magyar irodalmat, azt szintén kétkedve fogadom. Egyidőben küldtek nekünk óhazai barátaink óhazai általános iskolai könyveket. Én jómagam 12 esztendőt töltöttem magyar iskolában, négyet elemiben, nyolcat gimnáziumban, de mondhatom, «oha olyan magas színvonalu magyar irodalom- történeti tankönyveket nem láttam, mint a maiak. Többet tanultam a mágyar történelemről, irodalomról az 1945 óta kiadott magyar tankönyvekből és a magyarországi napilapokban megjelent történelmi értekezésekből, mint diákkorom- 12 esztendeje alatt. Végül azt hozza fel, hogy a bányászokat annyira hajszolták, hogy a szerencsétlenségek gyakoriak voltak. Amennyiben ez igy volt és. amennyiben a szerencsétlenségek oka a túlfeszített iram és elégtelen biztonsági berendezés volt, azt feltétel nélkül elitélem. Szocialista országban az embernek, a munkásnak kell a legelső, a legmagasabb megfontolást kiérdemelni. Tudjuk, voltak ezen a téren valóban hibák, túlkapások, igazságtalanságok. De munkásbalesetek, kedves honfitársnőnk, nemcsak a Szocialista államokban fordulnak elő Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez és igy nemcsak a szocializmus jellegzetességei. Tudja-e Ön, hogy az Egyesült Államokban 1953- ban több mint kétmillió, igen 2 millió munkás sérült meg munkahelyén és több mint 15,000 munkás vesztette életét munkaközben, köztük 460 bányakatasztrófákban? Ugyanabban az évben 84,000 ember vált teljesen vagy részben munka- képtelenné munkásbalesetekben. Becsületes amerikai hazafiak, progresszív emberek azon munkálkodnak, hogy a baleseteket technikai intézkedésekkel, modern félszer« lései észszerű rendelkezésekkel csökkentsék. Ezt kellett volna a nagyar népnek, a magyar munkásságnak is követ élői, mintahogy, kétségkívül ez volt — többek 1 özött — az októberi népmozgalom egyik fő cél. a mindaddig, amig a magyar nép ellenségei, a őldesurak bel- és külföldi bankárok ügynökei ke; ükbe nem ragadták a tiltakozás irányítását és véres testvérharccá, reakciós puccsá nem változtatták át a nemescólu mozgalmat. Deák Z.) • • • Magasabb munkabért, nem pedi 5 túlórázást! Kedves Deák Szerb sztő! Én egyet értek Hí rry Bridges írásával, nagyon időszerű és ténj leg olyan dologgal foglalkozik, amely majdnen minden munkaágat érint. Itt az acéliparban már évek óta azon veszekszünk, hogy ki dolgozzon túlórát és hatodik napot, mert azért egy és fél jár, s a legtöbb esetben azokat játszák ki, al ik a legkevesebbet keresnék. Ennek oka egyrészt az, hogy aki nagyobb fizetést kap, azt mór dja, hogy ő régebbi munkás és neki van elsőbbségi joga, sokat pedig úgy semmiznek ki, hogy ‘te nem érted azt a munkát” vagy más ehhez hasonlóval. Sok mindent lehetne még felhozni, de hát én nem látom a megold ist a munkában való több időtöltéssel, mert az csak egyeseknek kedvez és a munkás amúgy seri fogja sokáig birni, előbb- utóbb oda kell adni ; doktornak, amit keres. Inkább azt ajánlón, hogy először a munkabért közelebb kell hozni a árakhoz, azután ahol lehet több munnkaalkalma; adni, hogy több munkás dolgozhasson, ha szükséges rövidebb munkaidővel. De ismét hangsúlyozom, hogy a munkabért közel kell hozni az á 'hoz és igy megkeresheti a munkás a megélhet ishez szükséges összeget. Nem azért dolgozuni rövidebb órákat, hogy más munkát vállaljunk is más elől elhalásszuk a munkát. A több mur kavállalás nem megoldás. A második az, hogy vá rják le 65-ről 60-ra a korhatárt a munkából va ó visszavonulásra. Ha ezt tennék, nagyobb let ne azok száma, akik nem dolgoznak és igy töl b munkaalkalom volna. Adjanak elegendő’ őre rkori biztosítást, hogy az ember meg tudjon élni belőle. Hiszen milliókat költenek egyébre é; a gyáros amúgy is tudna többet juttatni a javakból. A női munkás 5E éves korig dolgozzon. Azt sem helyesle n, hogy amikor az acélgyárban javítást kapun c, akkor az egyik csoportba tartozók 8 centtel capnak többet, a másik csoportba tartozók ped ig 20—26 centtel többet. De amikor az ember v ísárolni megy, nem kérdezik tőle, hogy melyik croportba tartozik, annyit kell fizetnie az áruért, mint annak, aki háromszor annyi javítást kap< tt, mint ő. Tehát ezen is javítani kellene, vág is az alacsony fizetést közelebb kell hozni ahhoz, aki többet keres és akkor nem kel! túlórázni -senkinek, arra külön munkást fognak alkalmazni. A szakszervezet lek kell valamit tenni, mert bizony már elég nagy a zúgolódás és ha igy megy sokáig, a mi nkás megutálja a szakszervezetet. Most is csak azt mondja, hogy 5 dollár duest fizet és mit kap érte? Egy acélmunkás OLVASSA MAG' AR SZÓT? SZEREZZEN Mk( EGY OLVASÓT! “AZÉRT SZERKESZTŐ, HOGY BÍRJA . . Tisztelt szerkesztőség! A naptárról annyit, hogy jó. Azon nem lehet csodálkozni, hogy kevés kép van benne, mert azok az események, melyek 1956-ban történtek, nagyban hozzájárultak a képek hiányához. Én inkább azon csodálkozom, hogy olvasótáborunkban ennyi elkeseredett, öreg harcos van, amire nem is mertem volna gondolni egy évvel ezelőtt. Csak most álmélkodom rajta, mikor olvasom a hozzászólásaikat a közíügyekhez és a magyar kérdéshez. Természetesen minden hozzászólóval részben megegyezek. Eléggé közelről látják a bajokat, vagy azoknak okát. De mivel olyan messzire estünk szülőhazánktól, igy még az sem oldódott meg, hogy a bűnösöknek egy “adj uram istent” vágjunk a szemük közé. Pedig megérdemelnék egy páran! így ennek hiányában azután nincs más megoldás. Illetve még van egy, (hogy én erre nem is mertem gondolni), hát ott van a lapunk főszerkesztője, ennek sózzunk oda, csak “kibírja”. Azért főszerkesztő. Másképen állunk a betűszedővel, ennek nem lehet odasózni, mert ö azután viszavág, hogy még Mr. McCarthy sem fogja megtalálni a következő mondatot. Több hozzászóló nem egyezik meg a szerkesztőnk egv-egy cikkével. Pár hónappal ezelőtt S. K. barátunk kritizálta, hogy falaztak, nem írták meg, hogy mi van odahaza, kérem alázattal. Eben a megkergiilt világban, ha történetesen a szerkesztőség száz százalékban megtudta volna írni, hogy mi van odahaza, az eredmény az lett volna, hogy ép azok az olvasók nem hitték volna el, akik ma kritizálják a szerkesztőséget. Hogy ezt honnan tudom? Sajátmagam estem ebbe a hibába! Nekem már pár éve Írták állandóan, hogy ne higyjem el, amit Rákosiék kifelé mondanak, mert nem úgy van. Eredmény ? Összekaptam a rokonokkal, végül egy szókimondó azt irta. hogy segítsen az ég haza, de vissza ne! Természetes, hogy ilyen levelet nem küldtem be a laphoz leközlés végett, mert ezt nem hitték volna el az olvasók, úgy mint ahogy én sem hittem. A levélíró azt állította, hogy igen, jó itt, (már mint odahaza), de csak azoknak, akik a husosfa- zékhoz közel vannak, de a többinek olyan rossz, mint volt, vagy rosszabb Arról Rákosi nem tehetett, hogy egy csomó huligán bekerült a pártba, onnan a megyéhez, a járáshoz és amikor a nép érdekében kellett volna valamit tenni, keresztbe feküdtek a hivatalos fórum asztalán. így lehetett a tudatlan dolgozókkal megutáltatni Rákosit és az egész rendszert. Hogy mennyire lejáratták, azt az eseményekből láthatjuk. S. B. C. Kanada • • • “Ha nem jönnek közbe az októberi események” Az alanti óhazai levél még jan. 9-iki keltezésű de ebben szintén találunk közérdekű részleteket, melyeket érdemesnek tartunk közlésre. A levelet egy newyorki olvasónk juttatta el hozzánk. Budapest, 1957. január 9. Valószínűleg olvastátok, hogy mennyien hagyják el az országot, szerintem ez nem volna baj, mert ezek között igen sok a senki embere. Van köztük igen sok rovottmultu, akiket itt a környékről ismerek, azonkívül, akik sohasem szerettek dolgozni és mindég a mások munkájából akartak megélni. Egy egész kisrésze azonban fél az 1944-es üldözések megismétlésétől. Ezeknek az eltávozása jogos, sajnálatra méltó, mert nem tudják még ma sem, hogy kik gyilkolták meg hozzátartozóikat, vagy szüleiket. Én, aki régi mozgalmi ember vagyok, ugylát- tam, hogy az ügyek intézése jókézben van és megvagyok róla győződve, hogyha nem jönnek közbe az októberi események az egész ország vezetése jobb kezekbe került volna, mint Rákosi idején. Véleményem szerint úgy a földmives, mint a munkások jobb helyzetbe kerültek volna és mindenkinek a megélhetése sokkal könnyebb- lett volna. Az uj kormány munkájának legfőbb eredménye a munka megindulása és a közbiztonság helyreállítása. Higyjétek el nem kis munka ez: az országban kóborló fegyháztöltelékek ösz- szeszedése. Ami rossz volt, az most mind kibújik az odúból. És nem olyan egyszerű dolog a kiáradt folyót visszaterelni medrébe. (/e fe Ca
