Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-02-28 / 9. szám
February 23, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A mindennapi megélhetés kérdéseiről Amikor a munkás csődbe jut i /b “Ha a ház értéke §12,000 alatt van” Volt idő, amikor azt hittük, hogy csupán a kereskedő, vagy a gyáros mehet csődbe, mikor fizetésképtelenné válik a rossz üzleti viszonyok következtében. Ma egy újabb jelenséget tapasztalunk, munkások csődbejutását. Ez különösen igen gyakori Kali formában, ha igaz az “Associated Press Survey” mult decemberi jelentése, mely szerint: “Nagy a prosperitás Kaliforniában, de közben a kaliforniaiak közül egyre több és több kerül csődbe! Van elég munkaalkalom és a nagy többségnek még sincs semmije keresetéből.” Szerencsére már nincsenek börtönök az adósok részére, mint egv-két évszázaddal ezelőtt, de azért most sem kellemes a fizetésképtelenség. Vagy lefoglalják a munkások fizetését és az elbocsátás veszélye fenyegeti őket, vagy pedig csődöt kérnek maguk ellen a bíróságtól. Ez utóbbi azt jelenti, hogy elveszítik hitelüket és képtelenek vásárolni a ma már megszokottá vált háztartási felszereléseket ; az automobil, a televízió és mosógép korszakában. A munkás csődbejutása nagyon komoly problémát jelent, különösen Dél-Kalifomiában. A múlt esztendőben 9,294 csődöt jelentettek Kaliforniában. 6,405 ezek közül Dél-Kaliforniában volt, a csődbe jutottak közül 6,000 egyszerű munkás volt. Megjegyzendő, hogy Kalifornia állam törvényei a csődre vonatkozólag elég liberálisok, sokkal jobbak mint a többi államokban, mert például, ha háza a 12,500 dollárértéken alul esik, megtarthatja, bútorát is megtarthatja, ha értéke nem haladja meg a 200 dollárt. A rádió, TV, vagy autó sem elkobozható, ha értéke nem haladja meg a 250 dollárt. Ruháját, személyes dolgait, munkájához szükséges szerszámait, sőt életbiztosítását, ha 500 dolláron alul fizetett be arra, el nem vehetik. Nyugdiját is megtarthatja 1,000 dollár erejéig. Ez elég soknak látszik, csak az a baj, hogy a mai inflációs világban édeskevés érték marad igv meg. Ha egyszer csődöt jelent valaki, többé hitelt nem kaphat, vagy ha a véletlen folytán mégis sikerül neki hitelt kapnia, egy-kettőre ott van ahol elkezdte, betegség, vagy munkanélküliség, vagy a magas kamatok miatt. Minden hat évben csak egyszer jelenthet csődöt valaki. Megint csak jön a fizetés lefoglalás, a munkaelvesztés veszélyével és az ingóságai lefoglalásával. A csődbe jutott munkások nem az egész kiskeresetűek — akiknek évi jövedelme 2.500 dollár körül van, mint ahogyan elképzelné az ember. David B. Head döntőbíró szerint, a Los Angeles környékén csődbe jutottak 90 százaléka a heti 64—85 dollár között kereső munkások közül van. A hitelügynökségek és bankok propagandája szerint ezek a munkások meggondatlanok, semmivel sem törődve nagy lábon élnek, hencegnek, stb. Ilyen is akad néhány bizonyára, de régen bebizonyított tény, hogv a többség nem ilyen. Nincsenek pontos helyi adataink arra nézve, hogy miért van annyi csőd egyes helyeken, de országszerte vannak statisztikák arról, hogy mi történik. Ez azt bizonyítja, hogy a kaliforniai nép nem túlzott, pedig oda állandóan jönnek az ország minden részéből családok, akik uj otthont keresnek, azért is van az az általános “boom- town” képe a dolgoknak. A. “Federal Reserve Board” észrevétele A Federal Reserve Board azt állítja, hogy a 3,000—3,900 dollár között keresők 57 százaléka, a 4,000—4,900 dollár között keresők 64 százaléka súlyosan el van adósodva. Vizsgáljuk csak meg, hogy mire tartoznak tulajdonképpen? A legnagyobb tartozások az automobilért vannak Dél-Kaliforniában. Ennek dacára a munkásoknak csupán 26 százaléka tartozik autókért Ez nem sok ott, ahol a munkások autó nélkül nem igen mehetnek munkahelyükre, más utazási lehetőség hiányában. Érdekes az is, hogy 54 százaléka használt kocsikra tartozik, melyeket 500 dolláron alul vásároltak, 23 százalék azok száma, akik 500—999 között költöttek kocsiért. Nem igen nevezhetjük ezeket luxus-autóknak. Az autó sem mindig az oka a tartozásoknak, hiába szükségesek a munkások részére. A 4,000 dolláros jövedelemmel bírók orvosi számlákkal, kórházi tartozásokkal küzdenek ezeket szintén nem igen mondhatjuk szükségtelen kiadásoknak, vagy luxus költekezéseknek. Az említett csoport 15 százaléka tartozik orvosi és kórházi költségekkel. Országszerte e csoport 7 százaléka tartozik jelzálogkölcsönökkel, melyet otthonaikra felvettek. Ez az arány feltétlenül magasabb Dél-Kaliforniában, mert ott a legtöbb család magánházakban lakik. A bankok szerint jövedelmük 20—25 százalékával tartoznak jelzálog kölcsönre. A bankok ezt más elbírálás alá veszik, mert hiszen házbéreket is kellene a munkás családoknak fizetni és az sem volna sokkal kevesebb, sőt az is rendesen a munkás egy heti jövedelmének felel meg, ha normális házbérért manapság képes valaki lakást kapni. A baj az, hogy legtöbbször a lefizetésre is kénytelenek kölcsönt felvenni, viszont Dél-Kaliforniában a ház vétele sem nevezhető luxusnak. A kocsik és a házvétel után a bútorzat és háztartási cikkek jönnek a hitelrevásárlás terén. Ez különösen gyakori a fiataloknál, akiknek nincs ócska holmijuk, amit felhasználhatnának addig, amig újra tellik. A 25—34 év közötti családfenntartók 65 százaléka eladósodott a statisztika szerint. A 18—• 24 év közöttiek 39 százaléka van tele adóssággal. A 45 éven felüliek tartozása kisebb arányban áll és igv tovább. A 3—5,000 dollár között keresője heti jövedelméből 10—40 százalékig adósságra megy, már az adók levonása után számítva. MIT JELENT AZ “EURÓPAI PIAC” MEGSZÜLETÉSE? Február 20-ikán megjött a hir Párizsból, hogy létrejött az egyezmény hat nyugateurópai állam — Franciaország, Nyugatnémetország, Olaszország. Belgium, Hollandia és Luxemburg — között a közös európai piac megalakítására. Ugyanakkor megállapodtak a közös atomfejlesztési tervben (EURATOM) is. Az egyezmény lényege az, hogy ez a hat — ipari, fejlődés é's színvonal tekintetében egymástól lényegesen különböző — nyugateurópai állam az elkövetkező 15-17 esztendő folyamán (hej, de nagy idő 17 esztendő!) fokozatosan meg fogja szüntetni a vám és egyéb kereskedelmi, ipari megszorításokat, azaz e hat országon belül szabad lesz az import, export, utazás, tőkebefektetés. Ezen tulmenőleg a hat állam megállapodott abban is, hogy közösen fogják “fejleszteni” Franciaország, Belgium, kisebb mértékben Olaszország gyarmati birodalmát. A francia gyarmatokba 512 millió dollárt fektetnek be öt év alatt, a belga Kongóba 30, hollandba 35 és olasz gyarmatokba 5 milliót. A fő befektetők Franciaország és Ny. Németország lesznek egyenkint 200—200 millió dollárral. Igv tényszerűen elmondva, mindez nem is látszik különösebben veszedelmesnek. Pedig valójában ez az egymással összeházasított két terv olyan fenyegetést jelent a résztvevők többségének nemzeti szuverenitására és biztonságára, amelyet csak az emlékezetes, dicstelenül kimúlt “Európai Védelmi Közösség” néhai tervéhez lehet hasonlítani. S noha az EVK katonai-stratégiai jellegű volt, a “közös európai piac” pedig elsősorban gazdasági terv — nyugodtan elmondhatjuk, hogy a béke és a nemzetközi biztonság ügyére sem kevésbé veszedelmes, mint elődje. Sőt hozzátehetjük, hogy ez közvetlenül érinti a gyarmati népek szabadságmozgalmainak ügyét is. Nem kell belemerülnünk a tarifák, vámtételek és elsőbbségi jogok forgatagába, hogy ezt meglássuk. Elegendő figyelembe venni azt a tényt, hotrv a “közös piacon” egyenlő feltételek mellett futó versenyt a teljesen modernizált, rendkívül tőkeerős és terjeszkedőképes nyugatnémet ipari apparátus a nyugat-európai viszonylatban nagyon drágán termelő, sokkal korszerűtlenebb francia- és az elmaradt Dél-Olaszország által még külön megterhelt olasz gépezettel. Nem is beszélve természetesen a Beneluxról. Ezért jegyzi meg a Time, hogy “A nyugatnémet nagyiparosok hallatlanul lelkesek. Peckesen bíznak abban, hogy a versenyben mindenkit visszatudnak szorítani és alkalmuk lesz még nagyobb részt harapni a nyugat-európai piacokból”. Magyarán: az “európai közös piac” letörné a gátakat a nyugatnémet ipar további terjeszkedése előtt és alapjában véve arra vezetne, hogy a nyugatnémet monopóliumok uralmuk alá hajtják Nvugat-Euró- pa gazdasági életét. Mindehhez! hozzájárul, hogy az Euratom ezt a veszélyt előbb-utóbb katonai térre is kiterjesztené. Nyugat-Németország, mint a közös piac legerősebb és technikailag legfejlettebb részvevője, kezdettől fogva döntő szerepet kapna az Euratomban — s egyben alkalmat arra, hogy egv “európai” szervezet leple alatt, a felelősséget mintegy megosztva, tömegpusztító fegyvereket állítson elő! Kettős veszély Az “Eurpiac” és az Euratom” összeházasított terve még két hatalmas veszélyt rejteget: a&. egyiket Franciaország, Belgium, Hollandia és Nyugat-Németország munkásosztálya — a másikat a francia gyarmatbirodalom népei számára. Ami az elsőt illeti: a “tőke és munkaerő szabad forgalma” kettős eredménnyel jár. A nyugatnémet monopóliumok befektetéseket eszközölnek majd Dél-Olaszországban, mert ott legolcsóbb a munkaerő. De ennél sokkal gyorsabban indulna meg az olasz munkanélküliek áradata a nyugatnémet, francia, belga, holland üzemek felé. Ezeknek gazdái, megszabadulva a teljes, vagy részben teljes foglalkoztatottság nyomásától — nem tőkések lennének, hanem angyalok, ha ezt nem “saját” munkásosztályuk életszínvonalának a leszorítására használnák fel. A másik veszedelem: a francia kormány, úgy látszik, afrikai gyarmati területeit is be akarja vonni a közös piac tervébe. Ez látszólag érthetetlen lépés, hiszen a nyugatnémet monopóliumok megjelenésével egyértelmű ezeken a területeken. Egyetlen lehetséges magyarázata, hogy a francia kormány ezen az áron is meg akarja keményíteni az elnyomást, meg akarja “szilárdítani” hatalmát a néhol lángban álló, néhol parázslő afrikai gyarmatbirodalomban. Ellentétek forrása Mindez — egyben az ellentétek forrása. A felszínen persze a kisebb viták zajlanak. A szavazatok számának elrendezése, vagy a mezőgazdasági termékek vámtételének vitája. Felszínen van a tengeren túli területek bekapcsolása körüli nézeteltérés. Ezért ebben a pillanatban — sokak számára meglepő módon — Nyugat-Németország nem lelkesedik. Fél. hogy elveszíti az arab-keleten elfoglalt kedvező pozícióit, ha nyíltan beáll társnak a Szuez óta különösen gyűlölt francia imperializmus mellé. A nyílt viták mögött azonban az egyes országokban tovább tart az igazi harc, amely a burzsoázián belül az úgynevezett “európaiak” és a nemzeti szuverenitás hivei között zajlik. Még mélyebben a tömegek között pedig a nemzeti függetlenség ügyén túlnőve az ellen a háborús veszély ellen is, amelyet ez % “ikerterv” rejteget. S '
