Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-07-19 / 29. szám
July 19, 1956. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Dulles nyilatkozik Szocializmus és törvényesség “igen sokat tett a Szovjetunióért”, “egvik legképzettebb marxista volt és megingathatatlan volt a bizalma a népben.” Pe ez nem magyaráz meg mindent. Sztálin egyidejűleg kifejezője és okozója volt egy adott helyzetnek, részben azért, mert ö bizonyult á bürokratikus jellegű apparátus legh-os;- zápértőbb szervezőjének és vezetőjének akkor, amikor ez a demokratikus életformák fölé kerekedett, részben pedig azért, mert elméleti alapon igazolta azt, ami valójában egy téves irányzat volt és amelyen nyugodott azután az ő személye* hatalma. Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy amikor ez az ő hatalma kialakult, akkor sem volt hiánya sikerekben a szovjet társadalomnak. Voltak sikerek gazdasági, politikai kulturális, katonai téren es voitaK a nemzetközi kapcsolatok terén. Senki sem tagadhatta, hogy a Szovjetunió 19ónban összehasonlíthatatlanul erősebb, fejlettebb volt minden tekintetben, szilárdabb volt belül és nagyobb tekintélye volt kifelé, mint mondjuk ax első ötéves terv idején. Hogyan lehet, hogy ilyen sok tévedés vette elejét ilyen sok sikernek? Itt is a szovjet vezetők feladata megadni a választ. mert meg kell érteniök, hogy ez ma azon problémák közé tartozik, amelyek élénken foglalkoztatják a nemzetközi munkásmozgalom őszinte harcosait. Ugv véljük, továbbra is el kell ismerni, hogy a szocializmus építésében követett vonal helves volt, még ha a felfedett hibák olyanok voltak is, ame- lvek sztikspo-kérv-vov, Vom olyan korlátozták a, szocialista építés sikereit, j Van-e összefiippés o libák cs a sznoű/’íf "' alom természete között? Már többször említettük, hogy a szovjet elvtársakra hárul náhánv kérdés megválaszolósa. Eddig főleg azzal gyakoroltak bírálatot a “sze- mélvi knltusz”-szal szemben, hogy mindenekelőtt helvesbitették a bizonyos esem *nveVre személvekre vonatkozó téves történelmi és onli- tikai ítéleteket, felszámolták a regétet, és dákat .amelyek cáüa egyetlen szern^v dw*'RSt.4- se volt. Ez. nagyon Vieltes, de nem rmodén. Ma a döntő az, hogv helves, marxista feleletet kenjünk arra a kérdésre, müven .összefüggésben áll- nak a ma felfedett hibák a szocialista fáradalom fejlődésével és vajon ennek a társadalomnak a fejlődésében eg'- hízonvos pillanaton*i nem lépnek-e fel önmaguktól za'-í>'-ó tén^-ök, általános jellegű hibák, amelvektől a szocializmus egész táborának óvakodnia kell. Ezt «Toknak mondom, akik a saiát utóiknak megfelelően építik a szocializmust, és azoknak is, akik még keresik ezt a saiát utat. Abban bizonvára mindenki egyetérthet, hogy a köznonti probléma az, hogy fenn kell tartani a szocialista társadalom demokratikus jellemvonásait, de vaion a politikai és a gazdasági demokrácia kérdései, a belső pártdemokráciának és a párt vezető szerepének problémái hogvan viszonylanak az állam demokratikus működéséhez és az említet területek bármilyen elkövetett tévedés hogyan hullámzik végi" az egész rendszeren. Ezt kell alaposan tanulmányozni, ezt kell tisztázni. A kialakult helyzetben — mondja a továbbiakban Togliatti — Sztálin hibáinak a bírálata és a kijavítása elkerülhetetlenül csak felülről indulhatott el. A demokratikus élet megszorítása mind a pártban, mind az államban — és énpe i ez volt Sztálin hibáinak a lényege és a következménye —, azt eredményezte, hogy alulról jövő bírálat csak igen lassan jöhetett volna létre é.i igen bonyolult módon fejlődhetett volna ki, s veszélyes szakadásokat hozott volna magával. A vezetők feladata volt —, ha már meggyőződtek arról, hogy fel kell számolni a múlt hibáit, s meg kell változtatni az ezekre vezető irányzatot —, hogy a fejlődésnek utat nyissanak és pedig olyan, felülről jövő energikus bírálattal, mely egyszersmind a valóságban is a legsnlvosabb igazságtalanságok első jóvátétele. Az a feladat, hogy a tömegeket normális, demokratikus életre, azaz az eszmék terén és a gyakorlatban a kutatásra és az eleven vitára a tévedésekkel szemben a tiirelmességnek arra a fokára, amely tüRullfis nyilatkozata a szovjet nártvezetősé? mesállanitásairél ri, hogy hatalmat decentralizálják a szovjet köztársaságok javára, az egyes polgároknak pedig ‘szólás, sajtó és lelkiismeretbeli szabadságot ígérnek s a törvény uralmát. Azt mondja, hogy ‘a szovjet állam legfőbb célja a lakosság életszínvonalának minden szempontból való emelése! De ezeket a dolgokat már megígérték az 1936-iki szovjet állami alkotmányban. Ez azonban nem akadályozta meg az erőszak, a massziv terrorizmus, kínzás, kényszeritett vallomások és törvényes gyilkosságok előfordulását, amelyeket Hruscsov leirt egy eredetileg titkos, de most nyilvánosságra hozott, februárban elmondott beszédében. “Csak az erőteljes demokratikus intézmények valósága fog igazán biztosítani a zsarnokság rontó erejével szemben. “Az egész világ figyelni fogja tehát mi fog kijönni a jelenlegi fejleményekből. Ha meghízható módon megváltoztatják a szovjet állam bel- és külpolitikáját és gyakorlatát, akkor jótékony módon átalakíthatja a világhelyzetet. Keményteljesen várjuk e nap érkeztét.” ★ Most pedig nézzük meg mi volt abban a nyilatkozatban. Előbb azonban T; Miatti kritikáját ismertetjük, mely siettette a nyilatkozat kiadását. John Foster Dulles, amerikai külügyminiszter a múlt hét szerdáján tartott sajtókonferenciáján a következő nyilatkozatot tette a nemzetközi kommunizmusról: “A Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának junius 30-iki nyilatkozata fontos hozzáadás a folyamatban levő nagy kommunista vitához. Próbálják megmagyarázni, hogy tűrték el a sztálinizmus visszaéléseit oly sok évig és hogyan fogják e visszaélések jövőbeli előfordulásnak elejét venni. “E nyilatkozat elsősorban azokat akarja megnyugtatni, akik a nemzetközi kommunista mozgalmat képezik. De Sztálin visszaéléseitől nemcsak szovjet párttagok és nem csak szovjet munkások szenvedtek. Más népek is szenvedtek. Ez oly tény, amelyről a szovjet kommunisták nem látszanak tudomást venni. Pedig látniok kellene, ha szemeik valóban nyitva vannak, hogy az erőszak és terror, amelyet most elitéinek, nemcsak szovjet belpolitika volt, hanem szovjet külpolitika. Egész népek jutottak ezáltal vészes fogságba. És a szabad népeknek pedig nagy árat kellett fizetniük, hogy megvédjék magukat. Nekik is joguk van a megnyugtatásra, hogy a Sztálin nevében elkövetett rosszat helyrehozzák és hogy ily elvek nem fognak ismét előfordulni. “A Szovjet Kommunista Párt most igéTOGLIATT! MEGJEGYZÉSEI A SZTÁLIN VITÁHOZ PALMIRO TOGLIATTI, az Olasz Kommunista Párt főtitkárai a Nuovi Argomenti cirnü kultúrpolitikai folyóiratnak adott nyilatkozatában részletesen foglalkozott a személyi kultusznak a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa által történt elítélésével és annak jelentőségével a Szovjetunió és a nemzetközi munkásmozgalom szempontjából. Togliatti részletesen kimutatja a nyugati “szovjet szakértők” handabandázásait a sztálini személyi kultusz bírálatával kapcsolatban és rámutat egyes jóhiszemű tévedésekre is. Hangsúlyozza: hozzá kell szokni ahhoz, hogy a Sztálinnal és a személve körül kialakuló kultusszal ösz- szefüggő bírálatokon a szovjet vezetők pontosan azt értik, amit eddig mondottak. És mi a bírálatok pontos jelentése? Az, hogy Sztálin tévedéseinek és a személvével kapcsolatos kultusznak a következményeképpen negativ elemek halmozódtak fel a szovjet társadalom életének, a párt és az állam tevékenységének különböző területein, kedvezőtlen, sőt teljesen káros viszonyok alakultak ki. A szovjet társadalomnak kezdettől fogva megvolt a maga demokratikus politikai szerkezete, amely pontosan a szovjetek ( a munkások, a parasztok, a dolgozók, a katonák tanácsai) létén és működésén alapul. A szovjet rendszer tehát, két okból is sokkal demokratikusabb és haladóbb bármilyen hagyományos demokratikus rendszernél. Az első ok az, hogy a társadalom valamennyi alkotó részét demokratikus élettel tölti meg. kiindulva a munkás alapegységekből, s fokozatosan eljutva a nagy városi, területi és nemzetiségi parlamentekig. A második ok az, hogy a demokratikus élet alapszerveit közel hozza a termelő egységekhez és igy megszünteti a hagyományos demokratikus szervezetnek azt a negativ vonását, hogy a termelés- világa külön válik a politika világától és igy a szabadság jellege külsődlegessé, formálissá válik. A tények alapján azt kell megvizsgálni, hogyan és miért történhetett meg a szovjet demokratikus élet korlátozása Bármilyen is lesz a felelet, kétségtelen, hogy ebből semmiesetre sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy vissza kell térni a tőkés társadalom szerkezetéhez. A több párt rendszert, vagy egy párt rendszert magában véve nem lehet olyan ismérvnek tekinteni, amelynek a lapján különbséget lehet tenni a polgári társadalmak és szocialista társadalmak között, mint ahogy magában véve nem jelent válaszvonalat egy demokratikus társadalom és egy nem demokratikus társadalom között sem. Azokban a kapitalista országokban, amelyekben a munkás- és népi mozgalom nagyon erős és fejlett, egyáltalán nincs kizárva mély szocialista alakulás végrehajtásának lehetősége több pártfennmaradása esetén is és közülük néhánynak kezdeményezésére. Bár képtelenségnek tartom, hogy a rendszert fel leheesen adni, a visszafelé vezető lépéseket lehessen tenni, mégis azt hiszem, hogy a rendszeren belül lehetségesek és szükségesek változtatások, sőt mélyreható változtatások az eddigi tapasztalatok és valamennyi téren elért sikerek alapján. Ez: az is szükségessé teszi, hogy hatékonyabb biztosítékok jöjjenek létre olyan hibák ellen, mint amilyeneket Sztálin követett el. Hogyan jöttek létre a hibák? Togliatti a továbbiakban felveti a kérdést: hogyan jöhettek létre a szovjet társadalomban a XX. kongresszuson felfedett hibák? Miképpen keletkezhetett és miképpen tarthatott olyan hosszú időn át az a helyzet, amelyben a demokratikus élet és a szocialista törvényesség súlyos és széleskörű megsértése napirenden volt? Ehhez nagyon érthetően csatlakozik a felelősségben való részesség kérdése a politikai vezetőkre kiterjedően, azokat az elvtársakat is beleértve, akik ma a hibák feltárását kezdeményezték, s egyszersmind az előzőleg elkövetett hibák kijavítását is megkezdték. Ehhez kapcsolódik a hibák következményeinek problémája is. Ami a felelősség kérdését illeti, el lehet mondani — folytatja Togliatti —, hogy Sztálinnak a hatalomra való leváltása, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy milyen súlyos hibákat követ el, “igaz- ságügyileg lehetséges” volt, de gyakorlatilag lehetetlen, mert ha a kérdés felvetődött volna, ösz- szeütközés keletkezett volna, s ez az összeütközés megpecsételte volna a forradalom és a szovjet állam sorsát, hiszen a világ minden részéből a szovjet állam ellen szegezték a fegyvereket. Ha valaki csak felületesen is kapcsolatban állt a szovjet közvéleménnyel azokban az években, amikor Sztálin vezette az országot, s ha figyelemmel kisérte a nemzetközi helyzetet ezekben az években—ez már elegendő, hogy képes legyen felismerni ennek a megállapításnak teljes igazságát. Másfelől pedig úgy vélem, helyes annak az elismerése is, hogy hibáinak ellenére Sztálin az ország túlnyomó részének bizalmát élvezte; elsősorban a vezető káderek bizalmát, s ezzel együtt a tömegekét is. Ez pedig annak a következménye, hogy Sztálin nem csupán tévedéseket követett el, hanem sok jó dolgot is vitt véghez,
