Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)

1956-11-01 / 45. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ November 1, 1956 Ul OÍvclóóinL írjál? . . * j k________________________r Hozzászólás a magyar nyugdijotthon kérdéséhez Tisztelt Szerkesztőség! Lapunk jó pár hónapja foglalkozik egy nyugdí­jas otthon megalapításának kérdésével, de alapos elgondolás még csak most, az okt. 11-i számban jelent meg Minarik Kálmán cikkében. Az ő el­gondolását alaposnak tartom, kivéve, hogy az otthonba csak olyanok mehetnének, akiknek nincs örökösük. Én ismerek itt egy olyan 70 éves nőt, akinek a férje elhalt, van négy gyermeke, saját négy-szobás, fürdőszobás, cementezett pincével, fűtéssel ellátott háza, maradt neki pénze is. A ház ki volt fizetve, gyermekei mind felnőttek és maguknak alapítottak otthont. Hívta egyik, má­sik gyermekét, hogy jöjjön hozzá lakni, de egyik sem volt hajlandó. Azután egyikhez is, másikhoz jü akart költözni, de egyik sem fogadta el. Végül eladta á házat vett egy kétszobásat és ott lakik magában. Ha az ilyenfajta egyén rászánja magát, hogy ha egyiknek se kellek, elmegyek az öreg otthon­ba és vagyonomat testamentum által arra ira­tom, azt hiszem, hogy ehhez joga van, s gyerme­keinek is hagyhat egy-egy dollárt. Szerintem az ilyen, gyermekei által elhagyott egyént szintén be lehetne fogadni az otthonba, ß vannak mások is, akik gyermekeikkel véglege­sen szakítottak és emiatt vagyonukat nem haj­landók gyermekeikre hagyni. J. R. által egy kisebb cikk jelent meg, de én nem egyezek meg az ő elgondolásával, hogy min­den városban van 8—10 öreg nyugdíjas magyar és azok álljanak össze, vegyenek egy házat és éljenek együtt. Hát kedves munkás, még az sem bizonyos hogy minden városban van 8—10 öreg nyugdíjas magyar, de még ha van is, nem biztos, hogy mindegyiknek van annyi pénze, hogy meg tudja fizetni a házhoz szükséges ráeső összeget. Még olyan is lehet közöttük, aki megfér gyerme­keivel és nem kívánkozik öreg otthonba menni. Csakis országos megmozdulásról lehet szó. Mi­narik elgondolása kicsit alaposabb, a baj csak ott van, hogy ezek még csak tervek, hólott én már szeretném látni a Magyar Szóban, hogy megin­dult a leendő magyar öreg otthon szervezése ilyen és ilyen feltételek mellett és aki akar, írjon erre, ,vagv arra a címre és ha akar, csatlakozhat hozzá. Taylor (Szabó) József ★ I Tisztelt Szerkesztőség! Én is hozzászólok a nyugdíjasok otthonának kérdéséhez. Olvastam az okt. 11-iki számban Mi­narik Kálmán cikkét, az is jó gondolat, de még jobb, amit J. R. ajánl, hogy vennénk egy házat közösen, de nem minden faluban, hiszen itt a falvak össze vannak épitve, hanem központokban. Én is hozzájárulnék egy bizonyos összeggel, bár­csak már ma készen volna! Csak olyan helyen kellene csinálni, ahol az ég­hajlat jó, mint Texasban, vagy Louisianában. Aki használni akarja az otthont, használhatja, de nem minden nyugdíjasnak van arra szüksége. Vannak jómódúak, vagy olyanok, akiknek, mint nekem, ssenkijiik sincs, hát az ilyeneknek kellene az öreg­otthon. Szívesen odafizetném pénzemet, meg a nyug­dijamat, s van egy pár ezer dollárom, szívesen odaadnám azt is. Biztosításom is van, amiből el­temetnek. Csak rajta, minél előbb megalakítani a nyugdíjasok otthonát. S. .1. (A szerkesztő megjegyzése: A nyugdíjas ott­hon kérdését olvasóink vetették fel és megvaló­sítása olvasóinktól függ. A Magyar Szó készség­gel adott helyett hasábjain e kérdésben, minden olvasónk levelének, hogy az érdekelt munkástár­sak maguk között kivitassák egy ily otthon meg­valósításának célszerűségét, lehetőségét, avagy lehetetlenségét. Közben hoztunk annyi egyéb in­formációt az országban már működő ily jellegű intézményekről, amennyit csak tudtunk. A mi vé­leményünk is az, hogy az első ilyen intézmény­nek Floridában vagy Kaliforniában kellene léte­sülni. ITa volna legalább 50 megfelelő jelentkező aki hajlandó volna anyagiakkal hozzájárulni az intézmény felállításához és erről bennünket tu­datna, szívesen segítenénk egy olyan bizottság megszervezésében, amely a tényleges épitő mim­ikát rövid időn belül megindíthatná.) (Pár héttel ezelőtt volt a bányászszakszervezet konferenciája, melyen Joint I.. Lewis visszaem­lékezett a bányászanió megalakulásának küzdel­meire. Ez alkalommal hozzuk mi is az alanti érdekes visszaemlékezést egy régi bányász-olva­sónk tollából. — Szerit.) Tisztelt Szerkesztőség! Megpróbálok visszaemlékezni az 1902-es poca- hontasi bányászéletre és az akkor történtekre. Az Amerikai Népszavából kaptam a címet, a szerkesztő neve ha jól emlékszem Berkovics Gé­za volt, az East negyedik utcában volt a nyomdája. Én Newarkon laktam, a só­gorom lakott New York­ban. ő kazánkovács volt és nagy családja volt az óha­zában, igy nem tudott so­kat tenni az érdekemben, ő adta az újságot, hogy nézzem át és igy láttam meg a hirdetést: “Bányá­szokat keresnek magyar­lakta bányatelepre. Jó fize­tés és jó bánásmódban fog részesülni, aki jelentkezik.” Mint tudatlan, én is kap­tam rajta, pedig én még bányát nem is láttam ad­dig. Jelentkezni lehetett a Mire odamentem, már voltak 13-an, ahányan 9 Rector Streeten, New Yorkban, annyi fajta mesterember, köztük asztalos, kő­műves, kovács, stb. Én voltam a lovász. Utravalót kaptunk, mert egy éjjel és egy egy nappal tartott az utazás. A bánya bejárata a hegyoldalban volt. A hegyet West Hill Mine-nak nevezték. Mint zöld emberek, nem a lakást kí­vántuk látni, hanem a bányát és Pocsik Mihály bácsi már ott várt reánk, ő jó hazai paraszt le­hetett, mert elég jó földit találtunk benne. Nem ő volt a foreman, de azért elég jól keresett, mert “Entry”-ben dolgozott és kapott a járdért is fi­zetést. A kocsi öt-tonnás volt, amiért 75 centet fizetett a kompánia ha tiszta volt a szén; ha kö­ves volt, 50 centet kaptunk. A szerszámokat a kompánia üzletében adták, egy lapát, három csákány, egy fúró, egy feszitő vas, amivel a lukat bevertük és egy kis hordó por, gyújtó és papír, amibe a port beleöntöttük és ezekért $12-t számítottak nekünk. Az utért szá­mítottak $1.3-t, s igy összesen $25 tartozásunk volt már az első napon. Azután bementünk a bányába, amely elég pisz­kos volt. Még akkor nem használtak villanymo­tort, csak szenes-kocsit és ha elkéstünk, gyalog kellett bemenni, pedig 5 mile volt az ut és a főút tele volt füsttel, ami nem volt jó az egészségnek. Mikor kijöttünk a bányából, megtudtuk, hová jöttünk, s bizony nem örültünk neki. A barakk­őrökkel volt körülvéve és puska volt náluk. Mi­kor kérdeztük az egyik bányászt, hogy megy itt végbe, ő azt kérdi tőlünk, hogy nem tudjuk-e, hogy itt sztrájk van? Az ennivaló elég megfelelő volt, de más semmi. Az ágyak piszkosak, tetvesek voltak. Próbáltunk privát házba menni, ami nekem sikerült is 10 nap múlva. Azután próbáltam onnan megszökni, de csak úgy tudtam, hogy a burdos gazdának (házigazda) két hetet ki kellett fizetni, ami nem volt nehéz, mert jegyet adtak a kompánia üzlet­ben, ha az ember minden nap dolgozott. Hát biz’ én annyira dolgoztam a bányában, hogy három hét alatt tartoztam a kompániának 75 dollárral és még most is tartozók nekik. A szén elég magas volt, 9 láb magas és a hely 18 láb széles. De a szén kemény volt és 6 sukot alá kellett vágni, hogy be lehessen lőni. így én talán a mai napig sem tudtam volna megkeresni az adósságomat. Mikor sikerült megugrani, átmentem egy má­sik bányába, ahol a burdos gazdával dolgoztam, mig az is ott nem hagyta a feleségét. Akkortáj- ban nagy divat volt, hogy a burdos gazda, vagy a felesége meg-meglépett más asszonnyal, vagy más emberrel. Volt egy kis újság, a Dongó, az mindent kimondott egy dollárért. C. F. A NEWYORKI Bellevue kórházból jelentették szept. 30-án d. u. 3 órákkor, hogy az akkor elmúlt 24 óra alatt egyetlen halott sem volt az intézet­ben. Ez az utóbbi 10 év alatt most fordult elő elő­ször. Az átlagos halálozási szám 7 és 10 közt vál­takozik naponta, a nagy kórházban. ★ INDIA 65,000 tonna acélt vásárolt Japántól vasúti kocsik építésére. AMERIKAI ÉLETMÓD A hamis biztonságérzet, mely a mesterséges prosperitással van összefüggésben, nemcsak po­litikai és gazdasági életünket befolyásolja, ha­nem egész életmódunkat átalakítja. Ez legjobban látható talán a sok gyermek szü­letésében. Ehhez nem kell statisztikához fordulni, elég ha az ember körülnéz és megfigyeli az em­bereket. Kezdő középosztálybeli házaspárok, kik­nek azelőtt legfeljebb 1—2 gyermekük volt, ma hárommal, sőt nem ritkán néggyel büszkélked­hetnek. 1933-ban, a nagy gazdasági válság idején, 1000 lakosra 16.6 születés esett, 1950-ben 23.5. Vagyis a születések száma 50 százalékkal emelkedett, holott az utolsó 50 évben a “tervezett család” (birth control) fogalma nemcsak ismert volt, ha­nem eléggé elterjedt is. Igazat megvallva, a társadalomtudomány nem talál magyarázatot erre a társadalmi termékeny­ségre. Sőt, az utóbbi évszázadban Herbert Spen­cer megfigyelését fogadta el a tudomány, mely szerint az emberi termékenység csökken a civili­záció fejlődésével, és a születések száma lemenő tendenciát mutat —- iskolázottság, kultúra és jobb életkörülmények emelkedésével. Most az is­kolázottság — az utóbbi 50 évben — határozott emelkedést mutat; a városi lakosság születési aránya túlszárnyalja a falusi arányt, mely min­denkor kevesebb születést jelentett. Mégis az öt­venes években a születések száma állandó magas színvonalon marad. Ez a fokozott születési arány komoly kérdés, mert az emberi életkor-határ jóval kitolódott. Az az amerikai gyermek, aki 1800-ban látta meg a világot ebben az országban, csak 35 évi átlag életre számíthatott, az 1950-ben született gyer­mek már átlag 68 évet remélhet megérni. De ne gondoljuk, hogy ez csak Amerikában van igy. Hollandiában 69 évre, Ausztráliában 66 évre, Angliában és Kanadában 65 évre, Franciaország­ban 63 évre, még Japánban is 56 évre számíthat. Ennek egyik oka az, hogy az orvostudomány útját szegte a gyakori csecsemőhalandóságnak. 1890-ben, New Englandban (ahol a legmagasabb kultúra volt) 1000 élő gyermek születése után 312.56 csecsemőhalál volt várható, de 1947-ben 1000 újszülöttből már csak 31.3 csecsemőt fenye­getett korai halál. Tehát — 1890-ben minden tíz csecsemőből 3 halt meg, mig 1949-ben csak min­den 100 csecsemőből volt három veszélyeztetve. Csecsemővédelemben az orvostudomány igazán nagyot haladt. Ragályos betegségek elleni harc is teljes, vagy részleges sikerrel járt. Jobb orvosi szolgálat, jobb lakóházak, jobb — kiegyensúlyozottabb táplálkozás, hosszabb életet biztosit. Sajnos az orvosi tudományt váratlanul érte a hosszabb életkor kérdése és a szervezetet ; rmbo- ló öregedést okozó betegségeken még keveset tud segíteni. A régi amerikai betegségek — tífusz, tüdő- gyulladás, reuma és gyomorbajok voltak; 50 év­vel ezelőtt a tüdőgyulladás és tüdővész voltak a gyilkosok. Rák és szívbaj, csak félannyi bajt okoztak. Miután az emberek életük derekán hal­tak meg, aggkori betegségek nem fenyegették annyira. 1949-ben minden 100.000 emberből 349 halt meg szívbajban, és 130-at rák ölt meg — viszont tüdőgyulladás és tüdővész napjainkban csak igen kevés halálozás okozói. Fiatal emberek gyógyításában az orvosi tudo­mány nagy sikereket ért el, itt lenne az idő, hogy az öregekkel is foglalkozzanak. Kérdés, hogy az amerikai életmód, mely jobb lakást, jobb táplálkozást, több élvezeti cikket biz­tosit, több boldogságot nvujt-e? Nekünk Amerikában legfőbb ellenségünk a tel­jes biztonságérzet hiánya, biztonság a minden­napi élettel és jövővel szemben, a hajszolt mun­ka, siker után való futás — melyben az ember nem veszi észre mikor érte el a célt és csak fut... fut, a szórakozás teljesen kereskedelmi formája, a szellemi szükségletek háttérbe szorulása az anyagi, látszólagos szükségességgel szemben. “Jól” élünk... de talán kevésbé vagyunk meg­elégedve az élettel. $78345409328712878834940560439821782317288* IA SZÁMOK BESZÉLNEK I írja: Eörsi Béla w £ g JP 78345409328712878884940560439821782317288?»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom