Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-10-18 / 42. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ October IS, 1956 tli IRÁNYZAT MAGYARORSZÁG POLITIKAI ÉLETÉBEN' A fenti címmel figyelemreméltó elemzés jelent meg a belgrádi “Borba” c. politikai folyóiratban a Budapesten végbement tüntetésszámba menő Rajk gyászünnepségéről. Ugyancsak fontos kommentár jelent meg ezzel kapcsolatban a “Politika” c. jugoszláv folyóiratban. Ezeknek az írásoknak magukbavéve is nagy a fontosságuk, mivel azoknak a politikai' köröknek a véleményét fejezik ki, amelyek Kruscovékat a sztálini hibák, tévedések és bűnök nyilt feltárására késztették. Jelentőségüket tehát nem lehet alábecsülni. Ami azonban a mi szempontunkból ezenfelül még különleges fontosságúvá teszi e két cikket az, hogy mindkettőnek rövid kivonata megjelent a budapesti sajtóban is! A szülőhazánkban egyre ei'ősbödő demokratizmus, a bírálati szabadság eme uj bizonyítéka megszólaltatja az első beismerést többek között arról is, hogy az életszínvonal az utóbbi néhány évben nem emelkedő, hanem csökkenő irányzatot mutatott Magyarországon ! Most pedig itt hozzuk a két cikk néhány fontos szakaszát, először a “Politiká”-ból, aztán a “Borbánból: “Az MDP Magyarország és az egész világ színe előtt megtette azt, amit egyáltalán -megtehetett — rehabilitálta Rajk Lászlót, világosan és határozottan kimondotta, hogy hamis vádak alapján, ártatlanul végezték ki, megmutatta a sztálini politika erkölcsi ínségét Magyarországon, és általában. “Igaz, hogy számunkra itt, Jugoszláviában egyetlen pillanatig sem volt titok az, ami annak idején Rajk és elvtársai monstre-perében történt. Tudtuk, hogy olyan embert ítélnek el, aki nem bűnös, hogy tulajdonképpen a szocializmus becsülete, a szabad szocialista gondolkodás felett Ítélkeznek. Világos volt, hogy amikor Magyarországon mind erősebben és erősebben kezdett fújni az uj irányzat, a sztálintalanitás szele, nyilvánosan jóvá kellett tenni a Rajk' Lászlóval szemben elkövetett igazságtalanságot, azt, amit Apró Antalnak a szombati temetésen mondott szavaival élve “soha sem lehet teljes egészében jóvátenni”. Nem taktika Néha itt is, ott is találkozunk azzal a nézettel, hogy a kelet-európai országokban végrehajtott rehabilitációk valamiféle Jugoszláviának tett engedmények, amelyekre az országunkkal való viszony normalizálása kedvéért, vagy annak következményeként, illetve bizonyos meghatározott jugoszláv követelések miatt került sor. Lényegében éppen ellenkező a helyzet. A Jugoszláviával való viszony normalizálása, a Szovjetunió és a keleteurópai országok politikájában végbemenő változások folyamatának — a sztálini politika, különösen annak legdurvább formái és megnyilvánulásai felhagyásának — egy része. A változások e vonalán be kellett következnie a közvetlenül Sztálin kezétől, vagy pedig a Sztálin hü követői • kezétől szenvedett egyes ártatlan áldozatok rehabilitációjának is. Ha ez nem igy lenne, ha a rehabilitáció csak valamilyen taktika részét képezné, vagy valamilyen pillanatnyi külpolitikai szükségességet fejezne ki, nem lenne rá szükség. ‘Soha többé . . . ’ Bizonyos, hogy Rajk Lászlón és a hozzá hasonlókon, sajnos, többé már nem lehet segíteni, meghaltak... De azt jelenti-e mindez, hogy ezekre a rehabilitációkra nincs szükség, hogy ezek feleslegesek, haszontalanok, vagy pedig csak farizeus-tettek? Minden attól függ, milyen körülmények között kerül rájuk sor, hogy a rehabilitáció tényén kivid olyan feltételek és viszonyok között jönnek-e létre, amelyek a jövőben kizárják annak lehetőségét, hogy ártatlanul vádoljanak, elitéljenek és megöljenek embereket. Erre a kérdésre ad választ a rehabilitáció társadalmi értelmének lényege. Rajk László és a vele együtt kivégzett elvtár- sak temetése bátorító jel, amelyet Jugoszlávia mindenképpen üdvözöl. Ebben nemcsak az elemi igazság részére tett elégtételt látjuk, hanem a szocializmus erőinek igazolását is a szomszédos Magyarországon és azt, hogy a múlt keserű tanulságaiból megtalálják a maguk útját a jelenben.” ' P- A Borba első oldalon közli Altman budapesti tudósítását,, amelyben a többi között a következő olvasható: “Az itteni közvélemény ugylátszik egyetért abban, hogy a szombaton lezajlott eseményekre elengedhetetlenül szükség volt, függetlenül attól, hogy ezek ismét “felkorbácsolták” a múltat. Igen sok pesti ismerősöm és sok ismeretlen egyén is azt mondta nekem, hogy ilyen eseményre “három hónappal ezelőtt még csak gondolni sem mert volna”. Mindez az uj, friss irányzatnak kifejezője a magyar politikai életben és a többi között akadályt állít minden további “restaurá- ciós” kísérlet elé. Mindez egyben utal arra is, hogy a restaurációs erők még nem haltak el, még nem vesztették el minden erejüket, de tevékenységük előtt mind magasabb és magasabb gát emelkedik. A magyar politikai élet a párt júliusi plénuma óta szemmel láthatólag bizonyos fajta purgató- riumon ment át — folytatja Altman. — A sztálini maradványok gyors eltávolítása különösen jól kifejezésre jutott a rehabilitációkban. Egyes emberek, akik éveken át börtönben sínylődtek, vagy pedig “elhajlóknak” bélyegezték őket, ismét megjelentek a politikai porondon. Szakasits Árpádot, a Szociáldemokrata Párt egykori vezérét, aki később az MDP elnöke lett, ismét felvették a pártba. A magyar sajtó hosszú évek után most először közölte ismét Tildy Zoltán, volt magyar köztársasági elnök, kisgazdapárti politikus nyilatkozatát. Mindkettőről úgy vélik, hogy beválasztják őket az újjászervezett népfrontba. Azokkal az újságírókkal, akiket a múlt évben az úgynevezett irodalomról szóló határozat alapján kizártak a pártból, közölték, hogy büntetésük téves és alaptalan volt. A rehabilitált egykori elitéltek mind nagyobb számmal jelennek meg magas állami, párt és társadalmi funkciókban. A parlamenti tevékenység bizonyos felélénkülése után egészében véve megélénkült az élet. úgy látszik, hogy túlhaladtak az ország demokratizálása körüli ingadozás válságán, amely különösen az SZKP XX. kongresszusa és a Rákosi leváltása közötti időben éleződött ki.” Altman utal az ország gazdasági nehézségeire, mindazonáltal megállapítja: ugylátszik, hogy véget ért az életszínvonal csökkenésének tendenciája. A nemzeti egység, valamint a pártegység erősítésére irányuló politikai akciók megkönnyítették a gazdasági nehézségek leküzdését. Gyarapodnak a takarékbetétek — Magyarországi riport — A lakosság szptember első napjaiban már több mint egy milliárd foritntot (pontosan 1 milliárd 47 millió forintot helyezett el takarékkönyvre, különösen az utóbbi hónapokban nőtt rohamosan a betétállomány. Csaknem 45 százalékkal több pénzt tartanak a dolgozók most az Országos Takarékpénztár széfjeiben, mint az év elején. Kinek a tulajdona ez az egy miliárd forint? Munkásoké, mérnököké, orvosoké, tisztviselőké, kisiparosoké, egyszerű dolgozóké. Örvendetesen növekszik a parasztok betétállománya is. Noha a falusi dolgozók elhelyezett pénze az összes állománynak még csak 10 százaléka, mégis, figyelemre méltó eredmény ez. Nemcsak azért, mert az utóbbi fél évben kétszeresére nőtt a takarékba tett pénzük, hanem azért is, mert ilyen jellegű takarékosság azelőtt a magyar falvakban csaknem ismeretlen volt. A Szabad Nép a következő megjegyzést fűzi a fentiekhez: Ez az egymilliárd forint valamivel több mint egymillió dolgozóé, (ezenkívül még 800 ezer úttörőnek is van betétkönyve). Több mint egymillió ember, csaknem egymillió család, óriási szám ez! Minden szónál ékesebben bizonyítja dolgozó népünk bizalmát pártunkban, kormányunkban, rendszerünkben. Ebben a számban tükröződik a nemzetközi helyzet enyhülése is, s tükröződik a bizalom, a jövőbe vetett hit félre- .magyarázhatatlan ténye. Bizalom abban, hogy a kisemberek pénzét jól megőrzi az állam. Bizalom abban, hogy érdemes ruhára, bútorra, motorkerékpárra, rádióra félretenni. Érdemes, mert a közellátás jó, s hónapról hónapra jobb lesz, s, ami ma kapható, holnap talán még szebb és jobb kivitelben vásárolható meg. A dolgozók százezrei már nemcsak álmodoznak jövőjükről, nemcsak bíznak benne, hanem tudatosan készülnek rá, sőt meg is tervezik azt. A nép az ország gazdája l •ék xM %% 'i (Szemelvények Parragi György cikkéből a budapesti Magyar Nemzet szept. 24-iki számában.) A múlt hibái arra figyelmeztetnek, hogy nem elég csupán szépen hangzó elméleti megállapításokat fogalmazni, népszerű téziseket felállítani. Állandó beszélgetést kell folytatni a nép legszélesebb rétegeivel, a milliókkal. Ezen a téren kell a legnagyobb lépést előre, a tömegekkel való kapcsolatok megteremtése felé tennünk. Viszont éppen ezen az utón haladunk leginkább csigalassúsággal. A Magyar Nemzet szerkesztőségébe az utóbbi időkben naponként jóval több mint száz levél érkezik. A levelek nagy része teljes névaláírással érkezik hozzánk és legtöbbször súlyos sérelmeket, igazságtalanságokat tárnak fel előttünk. Ezekről természetesen nemcsak levelekből értesülünk, hanem személyesen előadott panaszokból is, akár a szerkesztőségben, akár egy-egy népfrontgyíilés után. Az országgyűlési képviselők, a különböző szerkesztőségek úgy látják azonban, hogy ezeknek a panaszoknak, a sérelmek kivizsgálásának menete a különböző minisztériumoknál, tanácsoknál, vállalatoknál, intézményeknél igen sok esetben nagyon vontatott, sőt alig halad előre. Hiába jelent meg az a minisztertanácsi rendelet, amely kötelezte a különböző állami szerveket, hogy a képviselők által előterjesztett ügyekben gyorsan intézkedjenek, a rendelet gyakorlati megvalósulását eddig nagyon kevésszer tapasztaltuk. Ha ezen a téren lényeges változás nem következik be, akkor ismét a bürokrácia győzedelmeskedik a helyes és igazságos minisztertanácsi rendelet felett. Mi azt hirdetjük, hogy a nép az ország gazdája. És ezt meggyőződéssel hirdetjük, mert alkotmányunk szellemében ennek az élet minden vonalán igy is kellene lennie. Egyszerűen nem lehet olyan eset, amikor az ország gazdája, a dolgozó ember nem tudja, hol keresse sérelmei orvoslását. A rendeletek dzsungelje nem lehet kibúvó az igazságtalanságok, az önkényeskedések elkövetésére. Ebből a dzsungelból el kell tünniök mindazoknak, akik nem az alkotmány tételes előírásához tartják magukat, hanem a dzsungel törvényéhez, amelyben nem a jognak, a szocialista emberiességnek törvénye, hanem a dzsungel törvénye érvényesül azok részéről, akik erősebbnek érzik magukat a nekik kiszolgáltatottaknál. Személyes tapasztalatunk, hogy a júliusi párt- határozat, a Hazafias Népfront közéleti, politikai jelentőségének megnövekedése az egész közvéleményben a várakozás reménységét ébresztette fel. A várakozás változatlanul fennáll. A reménységeket azonban meg kell valósítani. Nem kergetünk délibábot, nem vállalkozhatunk olyan hiú reménység demagóg hirdetésére, hogy évek során elkövetett hibákat egy csapásra, máról holnapra ki lehet küszöbölni. De feltétlenül szükséges az is, hogy amikor a júliusi párthatározat felismerte, diagnosztizálta az elkövetett hibákat és okaikat, világosan rámutatott végleges kiküszöbölésük módjára, akkor mindenütt vegyék tudomásul és az ország legkisebb faijában is tettek segítsenek abban, hogy a júliusi párthatározatból egészséges élet fakadjon. “SZABAD AZ ÜT...” Blank bonni hadügyminiszter Fürstenfeldbruckban részt vett az első nyugatnémet lökhaj- tásos vadászpilóták avatásán. Az első tiz löklhaj- tásos vadászpilótát, akik valamennyien a náci légihaderő tagjai voltak, az amerikaiak képeztük ki. A gépek felségjele ismét az első világháborúból ismert német vaskereszt. Blank hadügyminiszter a pilótákhoz intézett beszédében kijelentette, hogy most már “szabad az ut az uj német légihaderő fejlesztése előtt.” JAMAICÁT 10,000 turista látogatja meg havonta. ★ BAGDADBAN most készült el Iraq legelső TV. állomása. ★ ELKÉSZÜLT a London és Moszkva közötti légiszolgálat tervezete. ★ INDIA nemzeti múzeumot létesít a-gyermekek részére Uj-Delhiben. 1
