Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-10-04 / 40. szám
October 4, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 f VÁLASZTÁSI ARéÜÍTI \_________________________________r LÁTOGATÓKAT HÍVTUNK A VÁLASZTÁSOKRA A külügyminisztérium érdekes uj gondolattal állt elő: meghívta a Szovjetunió, Magyarország és a többi népi demokráciák képviselőit az amerikai választási kampány záró hetein való részvételre. Nézzék meg, hogyan folyik egy választási kampány az Egyesült Államokban. Annyira akarja a State Departmentiink, hogy a szocialista államok megtekintsék a választási módszereinket, hogy még az ujjlenvomatoztatás- tól is eltekintenek a látogatók esetében (ami különben a McCarran—YValter-törvény rendelkezései szerint kötelező volna.) A magunk részéről igen örülnénk, ha a szóban- forgó országok, különösen Magyarország elfogadná a meghívást. Gondoljuk, érdekes és tanulságos volna számukra. Reméljük azonban, hogy a hatóságok, amelyek kigondolták e tervet, az — érem mindkét oldalát megmutatnák a látogatóknak. Mert a mi hazánkban nemcsak arra van példa, hogyan lehet szabad választásokat rendeztetni (azoknak, akiknek van 100 egynéhány millió dollárjuk választási költségekre,) hanem arra is, hogy miként NEM szabad választásokat eszközölni, mint például Mississippi vagy Alabama államaiban. ★ Richard Nixon alelnök nemrég olyan választási beszédet mondott, amelyben a dolgozók munkaidejét heti négy napra csökkenteni Ígérte, ha a repblikánusokat ismét beválasztják a hatalomba. Ennek hírére Walter Reuther, az autómunkások szakszervezetének elnöke és az AFL-CIO országos munkásszövetség alelnöke, hogy szaván fogja Nixont, táviratot intézett hozzá, a kormány tagjaihoz és vezető republikánus szenátorokhoz. A táviratban kijelentette, hogy mindaddig, amig a republikánus párt vezető emberei és az Eisenhower-kormányzat szilárdan és lelkesen el nem kötelezik magukat egy ilyen értelmű szövetségi törvény hozatalában, addig Nixon “általánosító kijelentését” nem fogja többnek tekinteni, mint “a politikai ügyeskedés egy példájának, amelynek nincs több lényege és jelentősége, mint az 1952-es elnökjelölt Eisenhower Ígéretének, amit a farmereknek tett, hogy ő és a republikánus párt a 100 százalékos paritás hive és ezért harcolni fognak, vagy amaz Ígéretének, hogy eltörölteti a Taft-Hartley-törvény rendelkezéseit. Ezeket akkor “szakszervezetrobbantó” rendelkezéseknek minősítette. A táviratot Reuther a következőknek küldte el: Nixon alelnök, Charles E. Wilson védelmi miniszter, George Humphrey pénzügyminiszter, Sinclair Weeks kereskedelmi miniszter, Ezra Taft Benson földművelésügyi miniszter, Arthur E. Summerfield postaügyi miniszter, William Knowland, szenátusi kisebbségi vezér, Joseph Martin, a képviselőház kisebbségi vezére, és Charles W. Halleck, a képviselőház republiknánus párti fegyelmi és szervezési vezetője. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Published weekly by the Hungarian Word, Inc., ISO E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 Subscription rates: In U. S. A. and Canada $7 a year. Foreign $8 one year, $5 half year. Single copy 15c. HOGYAN FOGOK SZAVAZNI? A republikánus adminisztráció népellenes intézkedései Irta: GERÉB JÓZSEF Jóidéig úgy gondoltam, hogy nem szólok bele a választásokkal kapcsolatos kortes-csatározásba, hiszen elintézik azt anélkül, hogy én is “kiáll- nék” egyik vagy másik jelölt mellé, kérve az olvasókat, hogy az én jelölteimre szavazzanak. Azonban közben olyasmiket látok és hallok, amik annyira felbosszantanak, hogy nem tudom megállni szó nélkül. Mert mindannyian úgy vagyunk ezzel, hogy amig egyszerűen tudomásul vesszük azon kijelentéseket, amelyekkel többé-kevésbé megegyezünk, a nagyítások, ferdítések és durva hazugságok annyira dühbehoznak, hogy azokra “válaszolni” akarunk. Gondolom, a jelenleg folyamatos választásoknál sok olyan ember van mint én, aki egyik jelöltért sem lelkesedik valami nagyon, egyikért sem szaladna egy mérföldet, hogy azt győzelemre juttassa, de ugyanakkor annyira fél a másik jelölt győzelmétől, hogy akár két mérföldre is elszalad szavazni csak azért, hogy azt megbuktassa. Másszóval a jelen választásnál sok embert az buzdítja a szavazásra és választási tevékenységre, hogy elbuktassa azt a jelöltet akitől fél. Ez a negativ érzés gyakran sokkal erősebb a pozitívnál. Ez az ellenszenves érzés nálam nem spontán- szerű, nem most keletkezett a kortes beszédek hatása alatt, hanem három és fél évvel ezelőtt, amikor Eisenhower elfoglalta az elnöki széket és az állami hatalmat teljesen a gazdagok, — igen, még hozzá a nagyon gazdagok — kezébe helyezte. Azóta a republikánus adminisztráció minden intézkedése a gazdagok érdekeit szolgálta és ime, most a FÉL-IGAZSÁG ravasz fogását alkalmazva az amerikai nép megteremtőjének tüntetik fel magukat. A nagy hazugság Már pedig köztudomású, hogy a fél-igazság bemondásával lehet a legalantasabb, a legdurvább hazugságokat elkövetni. Aki csak valamilyen tárgyilagossággal is emlékszik vissza az elmúlt három és fél év eseményeire, tisztán látja, hogy a republikánusok most a fél-igazsággal való durva hazudozás művészetét gyakorolják a szavazók megnyerésére. Tudatosan használom itt a “művészet” szót, hiszen a republikánus korteskodó hadjáratot az ország legnagyobb hirdetési ügynökségei rendezik; a jelöltek beszédeit a legtehetségesebb “ghost” irók készitik és a propaganda céljára a dollárok elképzelhetetlen nagy tömege áll rendelkezésükre. De nézzük csak közelről a republikánus propaganda fél-igazságra támaszkodó nagy hazugságait. Ezek között az első és a legnagyobb hévvel hangoztatott állítás az, hogy a jelenlegi proszpe- ritás általános, vagyis a nép minden rétegére kihat s azért az érdem teljesen ezt az adminisztrációt illeti meg. Ezzel szemben a tény, — amit mindenki tud, az, hogy a jelenlegi ipari fellendü- dülést a háborús ipar hozta létre és tartja fenn. Ebben az állításban tehát legfeljebb csak az igaz, hogy a háborús feszültség fenntartásáért valóban kijár az érdem a republikánus vezetőknek. A közvagyon elosztása És abban is igazuk van, hogy “ilyen jó még so’se volt”, — csupán ehhez is hozzá kell tenni, hogy KINEK? Mert az tény, hogy a nagy korporációknak, a nagybankoknak s mindenféle nagy iparvállalatoknak ilyen jó dolguk még soha sem volt, — jobban mondva ilyen rengeteg nagy profitot még soha sem harácsoltak. Készséggel elismerem, hogy ezért az érdem száz százalékosan a republikánus adminisztrációnak jár. Eisenhower és tanácsadóinak jár a köszönet azért is, hogy a közvagyont, — olaj mezők, erőmüvek, erdőségek, stb. — magánvállalatok meg- kerithették és ezzel megmentették az Egyesült Államokat a “becsúszó” (creeping) szocializmustól. A közvagyon elprédálását a kommunizmus és szocializmus és szocializmus elleni védekezés gyanánt. mutatják be Amerika népének. És habár igaz az, hogy van bizonyos méretű proszperitás, hazugság az az állítás, hogy az általános, hiszen a kormány statisztika hivatalai mutatják ki, hogy hány millió amerikai családnak az évi jövedelme nem éri el a kétezer dollárt. Ezek tehát nem részesei a nagy proszperitásnak, sem a kisfarmerek, akik közül az utóbbi pár év alatt 450,000 hagyta el a farmját, — bizonyára azért, mert nagyon jól ment nekik. Nagyon hirdetik a republikánusok, hogy leszállították az adót. Ez igaz, jobban mondva csak félig igaz, mert mint tudjuk, az az adóleszállitás csak a gazdagoknak szólt, a 4,000 dolláron aluli keresőknek csak néhány cent évi hasznot jelentett, ha ugyan egyáltalán jelentett nekik valamit. A minimális órabér Azután ugyanilyen fél-igazsággal való hazugság az a kérdésük is, hogy ennek az adminisztrációnak köszönhetik a legalacsonyabb keresetű emberek az egy dolláros minimális órabér megszavazását, holott a kormány a 70 centes minimális bért csak 90 centre akarta felemelni és minden erejét latba vetette, hogy a munkások által követelt egy dollárt ne szavazza meg a kongresszus. Amikor végre a demokrta többségű kongresszus megszavazta az egy dollárt. Eisenhower csak azért vétózta meg, mert értésére adták. hogy a kongresszus két-harmad szavazattal meg fogja semmisíteni a vétót. És ime, ugyanez az adminisztráció most még kérkedni mer azzal, hogy ők emelték fel a minimális órabért egy dollárra. Ugyanilyen féligazsággal hazudnak a republikánusok, amikor most azt hirdetik, hogy ők módosítani akarták a hírhedt munkásellenes Taft- Hartley-törvényeket, de a demokrata kongresz- szus megakadályozta. Mert igaz, hogy valóban módosítást terveztek, de azt elhallgatják, hogy olyan módosítást, amivel még jobban korlátozták volna a szervezett munkásság jogait. Elhallgatják, hogy a módosítás ilyen jellege miatt akadályozta meg pár demokrata szenátor, hogy az a javaslat tárgyalás alá kerüljön. Már éppen elég adatot soroltam fel eddig is azon állításom alátámasztására, hogy a munkásnak. avagy a szerényebb jövedelmű bármilyen foglalkozású embernek is érdekében áll a republikánus adminisztráció elbuktatása. És dacára annak, hogy az ily példákat hasábokon át lehetne még folytatni, én válójában még sem az ily gazdasági problémák miatt hirdetem a jelen adminisztráció lecserélését, hanem legfőképpen azért, mert ez az adminisztráció lábbal tiporja az amerikai nép szabadságjogait. A szabadságjogok Az igazsághoz való ragaszkodás megkívánja azt a kijelentést, hogy a szabadságjogok korlátozása már megkezdődött a Truman adminisztrációja alatt és a demokrata szenátorok és képviselők között is van elég, akik a vörös hisztériára alapítják népszerűségüket. De az is igaz, hogy amig Truman mutatott némi erőlködést az indokolatlan üldöztetések korlátozására, addig Eisenhower teljesen szemethunyt még McCarthy legdurvább “kilengéseivel” szemben is. Csakis igy történhetett, hogy egy képzeletbeli rém mutogatásával ezer meg ezer embertől vonták meg a megélhetés lehetőségét, százakat és százakat hörtönöztek be; másokat deportáltak és még jelenleg is ijesztgetik azokat, akik ragaszkodnak az alkotmányban biztosított polgárjogaikhoz. Eisenhower alatt megindult a személyi kultusz kiépitése is. Ugyanúgy építik itt a “vezér” mindenhatóságának nimbuszát, mint tették a total - tár államokban és nekem az “I like Ike" már egészen úgy hangzik, mint a német “Heil Hitler!! Már itt is elvárják mindenkitől, hogy szolgai alázattal hajtsa meg a fejét az Ike előtt s az eJ- nökre vonatkozó legjogosabb kritikát is bűnnek tartják. Midőn szenátor Kefauver egyik beszédében azt a kijelentést tette, hogy Tke csak a gazdag embereknek tett jószolgálatot. Nixon vad rikácsolással rontott neki, hogy hogyan merte megsérteni az elnököt?! Kérjen azonnal bocsánatot az elnöktől, stb. — Mutatja ez, hogy milyen, szent és sérthetetlen lenne itt az elnök .szemelve. ha ezt a személyi kultuszt még I éven át fejlesztenék és esetleg, — még a hátam is ludbőrös lesz, ha rágondolok, — Nixon kezébe kerülne a gyeplő?! Az itt elmondottak késztetnek engem arra, hogy nem annyira a demokrata jelöltek megválasztására, hanem inkább a republikánus adminisztráció elbuktatására elmegyek szavazni nem két, hanem ha kell, akár három mérföldnyire is.
