Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)

1956-09-27 / 39. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 27, 1956 A KÁRPÁTALJAI PARASZTOK UJ ÉLETE Páratlan a Kárpátok örökzöld világának zord szépsége. Tavasszal, májusban, a hegyek színe lágyabbá válik, világosabbak az erdők, s a kéklő hegycsúcsok akvarelfestményre emlékeztetnek. Az időjárás rendkívül ingadozó itt, néha több­ször változik a nap folyamán. Délben még de­rűs az idő, azután felhők kúsznak elő a szomszé­dos hegyek mögül, minden elsötétedik, esni kezd. Néhány perccel később pedig újra kisüt a nap és beragyogja a hegytetőket. Remek látványt nyújtanak az eső után a he­gyi erdők. Olyan világosak, olyan üdék, hogy szinte az az érzése támad az embernek: nem is a nap, hanem az erdő árasztja a lélekbehatoló fényt. A tavasznak ez a fénye nemcsak a Kárpátok tájában világit, hanem az emberek életében is. Amikor a kárpátaljai falvakban utazunk, nem győzünk elcsodálkozni azokon a változásokon, amelyek itt az utóbbi években végbementek. A síkságon és a hegyekben uj üzemek, villanytele­pek jelentek meg. Szép látványt nyújtanak a zöldelő kertek között álló piros-cseréptetős há­zak a szén- és a sóbányászok, az erdőmunkások és a villamossági dolgozók telepein. Az idén ta­vasszal többszáz hektárral bővült a szőlőskertek és gyümölcsösök területe. Minden faluban gaz­dasági és kulturális-jóléti épületek ,lakóházak épülnek. Az idei tavasz legjellemzőbb vonását a kái'pátaljai faluban talán ez a rohamos építke­zés képezi, amely kiterjedt az egész vidékre. Az ember szemeláttára nőnek ki a kertek zöldjéből szép uj házak. A szövetkezeti falu kultúrájának fejlődéséről szemléltetően tanúskodnak az uj utcák, az áru­házak, a klubok, kórházak, szülőotthonok, pati­kák, teaházak, óvodák és bölcsődék. A szövetkezeti élet alapján Festői vidéken terül el Zarécsje, az írsavai já­rás nagyközsége. Zöldelő kertek veszik körül a házaikat. Iván Bulezojjal, a falusi tanács titkárával me­gyünk az uj széles utcán, bemegyünk udvarok­ba, beszélgetünk a szövetkezeti tagokkal. Három év telt el azóta, hogy Iván Serega fé­szereit a hadseregből. Kezdetben a felesége szü­leinél élt, azután a feleségével együtt elhatároz­ta, hogy házat épit. A megtakarított pénzük azonban kevés volt ehhez. A szövetkezet segített nekik. A szövetkezet épitőbrigádja segitett Seregá- nak a szükséges kő és tetőcserép szállításában, segitett a vályogfal építésében. Szép ház lett — tágas, magas alapzaton áll. Kétszobás a ház, van konyhája, kamrája, fedett verandája. A ház mellett gyümölcsös — fiatal almafák, körtefák, szőlő. Az udvaron — tehénistálló, baromfiól. Itt van Ivák Szimák szövetkezeti tag még va­kolatlan háza. Hattagú a család: a házigazda, a felesége és négy gyerek; két felnőtt gyereke az apával és az anyával együtt a kolhozban dolgo­zik. — Régi, rozzant házikóban lakott azelőtt a családunk, — mondja Iván Szimák. — Rendes ember nem is lakhat olyan házban. Elhatároztuk hogy a régi házat lebontjuk és nagyobbat, há­romszobásat építünk helyette. Hiszen két fiam és két lányom van, meg én a feleségemmel — minden párnak egy szoba. Zarécsjében a régi időben száz év alatt kétszáz ház épült. Ugyanannyi uj ház épült az utóbbi öt év alatt! Az uj élet megcáfolta a régi szólás­mondást, hogy becsületes munkából nem lehet kőházat építeni. Zarécsjében mindenki a munká­jával szerzett pénzen épit magának kőházat. — Most, amikor a szövetkezet gazdag lett (jö­vedelme a múlt évben körülbelül 3 millió rubelt tett ki), — mondja az elnök, — magabiztosan fog hozzá a tagok életének javításához. Szív­ügyünk ez. A számításaim szerint a szövetkezet ugv segít a parasztjainknak, hogy majdnem a felére csökkenti az uj házak építésének költsége­it. Ott van például az a nagy ház — Vaszilij Vaszko fogatosé. Látja rajta a számot—“1955”. A múlt évben építette Vaszko. Körülbelül annyi­ba került neki, amennyit a családja a mult évben keresett. Bemegyünk Vaszkoékhoz. Uj háza háromszo­bás, van konyha és veranda. A házigazda szíve­sen mutatja meg éléskamráját, pincéjét, padlá­sát. Vaszkó ugyanazt a gondolatot fejezi ki, mint Szimák: a házépítés nem megterhelő vállalkozás, mint a múltban volt, amikor nemcsak felemész­tette a megtakarított pénzt, hanem még nagy adósságba rántotta az építkezőt. Most, ami­kor megvan a kölcsönsegély, a házépítés már nem olyan nehéz dolog. Házak és emberek — Nézze csak meg,—mondja Andréj Gedel, a szvaljavszki vérehajtóbizottság falusi építési osz­tályának vezetője és iratokkal megtömött map­pát vesz elő. — Ezek tagok beadványai: ház­építési engedélyt kérnek. Kétszázötven beadvány! Beszélgetés közben észre sem vettem, hogy két öreg jött be a szobába. Pjotr Mihájlovics Turjáncsik Grabovnyica fa­luból és Iván Alekszéjevics Stec Klinjártec falu­ból. Gedel az asztalhoz invitálja őket, iratokat vesz elő a mappából és tipus-tervrajzokat ad át nekik kiválasztásra. Iván Alekszéjevics a fiával a múlt évben majd­nem másfélezer munkaegységet teljesített. Ki­számítja mennyibe fog kerülni neki az uj ház. Kiderül, hogy nem is olyan drága. Kimegyünk a kerületi végrehajtóbizottság épü­letéből. Ott, ahol a kis, de vad Vecsa patak a Latorcába ömlik, kis telep terül el, amely kissé különös nevet visel — Brazíliának hivják. Tönk­rement kivándorlók létesítették valaha ezt a te­lepet ! A “brazíliaiak” kunyhói rozzantak, össze­omlottak, s most gyerekeik és unokáik szép uj házakat építenek. Szovjet Kárpátalján nemcsak a parasztok tar­tanak lakásavatót. Amikor Mihail Yasziljevics Kardasinyec tanítóhoz jöttünk, a kertjében fogla­latoskodott. Tavalyelőtt építette ezt a házat. A falusi értelmiségi családok több mint há­romezer házat építettek maguknak Szovjet Kár­pátalja falvaiban. Népi tapasztalat Jellemző, hogy itt szép és jó, városi tipusu há­zakat építenek, a házépitésre használt anyag pe­dig meglehetősen primitiv, olcsó. Ritka eset, hogy kárpátaljai paraszt típusterv nélkül építene házat. Sokkal beszélgettem. Mind­annyian típusterv alapján épitettek házat ma­guknak. A tervrajzokat a járási vérehaj tóbizott­ságtól kapták a házépítési engedéllyel együtt. A falusi építkezés járási osztályain rendelkezésre állnak egyszoba-konyhás, két- és háromszobás házak tipus-tervrajzai. , A hegyekben és a síkságon egyaránt, magas, erős (60—90 cetiméter magas) terméskőalapot építenek a ház alá. Ilyen magas alapzat mellett még kátránypapirt helyeznek a vályog és a kő közé, s ezáltal a vályogot teljesen elszigetelik a talajvíztől. Amikor az építkezésnél kiemelik a földet, jó száraz pincét építenek a föld alatt, ahol burgonyát, besózott ételeket és más termé­nyeket tárolhatnak. Az építők számára a legnehezebb a kő ház­hozszállítása a kőbányából. Most azonban, ami­kor a szövetkezetekben tehergépkocsik jelentek meg, ez a probléma is könnyen megoldható. A kárpátaljai falvakban a főépitőanyag a vá­lyogtégla, amelyet itt “lampacs”-nek neveznek. Ilyen téglákból építenek itt klubokat és üdülőhá­zakat, fürdőket, üzlethelyiségeket, sőt emeletes városi tipusu házakat is. A vályog — a mi vasbetonunk, — mondják "a tagok. Valóban, a vályog tartós, sokáig tartja a mele­get, s ha jól vakolják és tetővel védik az esőtől — 50—100 évig is állhat. Ezenkiviil előnye, hogy a vályog a tégla árának egyharmadába kerül. Milyen sok értékes faanyagot helyettesit a vá­lyog. Nem is szólva arról, milyen fontos ez az építőanyag fában szegény vidékeken. Amikor a falakat megépítik, nem agyaggal mázolják be, hanem vakolják. Ezt igen egyszerű módszerrel végzik: cement, homok, mész és kő­por keveréket permeteznek a falra. Ehhez a ke­verékhez festéket töltenek. A falakat rendsze­rint kétszínűre festik. A házak ilyen burkolata tartós — húsz—har­minc évig is eláll, s a ház képe sokáig uj. A házakat rendszerint cseréppel fedik, amelyet tapasztalt mesterek gondosan bekennek, másként viz hatolhat be, s a tetőváz — az itteni lakóhá­zak egyetlen fa-alkatrésze — elkorhad. A tető­cserép itt majdnem teljesen kiszorította a szal­matetőt. Nagyon kényelmes a belső helyiségek elrende­zése. A tágas és világos konyha tulajdonképpen harmadik szobául szolgál kétszobás házakban. A konyha mellett kis éléskamra van. A kamrának kis ablaka van. Lépcső vezet a padlásra és a pin­cébe. A fedett veranda tágas és világos előszo­bául szolgál. A konyhában rendszerint zománcozott vastüz- hely áll, amelyet tűzálló téglával bélelnek ki. Eze­ket a tűzhelyeket az uzsgorodi “Peremoga” gyár készíti. Uzsgorodban rövidesen megkezdik újfaj­ta, csempével boritott tégla-tűzhelyek gyártását, amelyek a szakemberek véleménye szerint még gazdaságosabbak. A szobák egyikében fényezett cserépkályhát állítanak fel, amely nemcsak meleget ad, hanem a lakás díszéül is szolgál — olyan szépek az ügyes fazekasmesterek által készített zöld, bar­na, krémszínű, kék és színes mozaik cscempék. A kárpátaljai vidék uj házaiban az ablakok két- és háromszárnyuak, magasak, elegendő vilá­gosságot bocsátanak be. Az ablakrámákat rend­szerint világosszinüre festik. Spaletta helyett gyakran használnak zsalut. Nyáron, amikor az ablakok tárva vannak és a zsalukat lebocsátják, a szobában félhomály uralkodik és hűvös van. A falécekből és festett szalmából készült zsaluk ol­csóbbak a spalettánál és nagy keresletnek örven­denek. Minden ház elengedhetetlen tartozéka — élő­kért gyümölcsfákkal és szőlővel. Sok ház falát díszíti borostyán, repkény. Kárpátaljáról a falu uj életének jóleső öröm­érzésével utazik el az ember. V. Korotéjev l!l!lll!lllllll!lll!lllllllllll!lll!lilll!lll!l!lllllll!!llllllllll!lllllll!lill Munkaképtelenek átképzése és a társadalombiztosítás a szovjetben Nemrég amferikai orvosok tettek tíznapos lá­togatást a Szovjetunióban. Ez orvosok egyike, dr. Howard A. Rusk több olyan gyógyintézetet látogatott meg, ahol a munkaképteleneket kezel­ték és képezték át. Ez a feladat, az orvos alábbi beszámolója szerint, a közegészségügyi minisz­térium és a társadalombiztosítási minisztérium vállain nyugszik. Az egyik intézet a sérülések, lábbetegségek és arcsebészet számára létesült. A tiszta kór­termekben 400 pacienst kezelnek. Egy másikban, az ideggyógyászati intézetben, amilyen sok ta­lálható az országban, a mindenütt mély tiszte­letnek örvendő néhai Pavlov professzor módsze­rei alapján dolgoznak. Laboratóriumaiban végez­nek kutató munkát, különösen az elektronikai la­boratóriumokban, az idegbajosok, a féloldali bé­nulásban a végtagsorvadásban és más hasonló betegségekben szenvedők részére. A testi fogyatékosságokban szenvedők, a va­kok és krónikus betegek a társadalombiztosítási minisztérium hatáskörébe tartoznak. Ez a mi­nisztérium intézi mind a veteránok, mind a pol­gári egyének ügyeit, kezeli a nyugdijakat, a nyugdíjintézeteket, és több mint 10,000 orvost tart alkalmazásában. A vakokról mindenre ki­terjedő gondossággal gondoskodnak, úgy átkép­zésük, mint utazásaik tekintetében, óriási Braille könyvtár látja el őket szakkönyvekkel is. 250 műhely van. ahol vakok dolgoznak évi egybillió dollárt jövedelmező áruk termelésén. A moszk­vai egyetemen magán 100 vak diák tanul. 56 is­kola létezik a szovjetben vak felnőttek, 60 pedig gyermekek részére. A szovjet társadalombiztosítás számunkra uj és érdekes jellemvonásai a következők: kórház­ban fekvő veterán csak 25 százalékát kapja meg illetményeinek, a többit a családjának juttatják. Akkor mehetnek nyugdíjba az emberek, amikor akarnak. Rendes körülmények közt a férfiak 60, a nők 55 éves korukban kapnak társadalombizto­sítást, nehéz testi munkát végző nők 45, férfiak 50 éves korukban. A társadalombiztosítási járan­dóságok elérhetik a keresett bér 65 százalékát. Azok, akik bizonyos számú évek után ideiglene­sen lesznek munkaképtelenek, betegségük alatt is megkapják teljes bérüket. FRANK EDWARDS, a ‘Washington Low- down” cimii könyvében, a következőképpen jel­lemzi Washingtont: “Washingtonban a világon mindenből több van. Több a gyönyörű látványosság, több a szo­bor, több telefon jut minden lakosra. Több a grafter (csaló), több az elvetélés, több a nemi bűntény és még egy hosszú sor hasonló rosszak­ból több van Washingtonban, vagyis a lakosság számarányához képest több jut egy-egy lakosra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom