Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-09-06 / 36. szám
September 6, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 DEMETER IMRE: PESTI HÍRLAPÍRÓ, VIDÉKI SZÍNHÁZBAN Pesti Hírlapíró még nem titán, legfeljebb ti- tánfi; gyermeteg természetét szellemi álszakállal leplezi, s szentül hiszi, hogy a felvett szőrzet alól nem látszik ki a tejfel. Pontosan három és fél perce hírlapíró, két cikke már megjelent, s egy kézirata szedésben van. Kora huszonkettő és huszonnégy között. Vékony dongája komoly lel kületet takar, öntudata jóval magasabb a termeténél. Arcán néha a gondterhelt felelősségérzet redői pihennek, s ezt közlik: Pesti Hírlapíró éppen az emberiség sorsán töpreng, bár teljesen még nem oldotta meg. Korosabb és valódibb kollégái ugyan nem arcukra, hanem ujsághasábokra írják gondolataikat, de ő nem utánoz senkit, mert ő eredeti jelenség, s ráadásul egyetemen szívta magába a mesterség titkait. Pesti Hiralapiró most nem járkál fel s alá a sértett nagyságok jellegzetes tekintetével, mert éppen feladatot kapott. Végre kiélheti esztéti- kusi álmait: vidéki színházi előadásokról irhát kritikát! Majd ő megmutatja. Reggel indul, gyorsvonaton, autót nem kapott. Gondosan vasalt, kék ruhát öltött, fehér inge vakító, ezüstszürke nyíHíkendője kifogástalan. Beveti magát az étkezőkocsiba (egyszer hallotta, egy valódi kollegától, hogy igazi hírlapírók az étkezőkocsiban utaznak), kávét rendel és rumot. Rágyújt. Hátradől. Gondolatait szedegeti (igv szokás). Hisz ha tudnák a többiek, hogy közöttük utazik Pesti Hirlapiró, a jövő lángelméje, esztétája, kritikusa, drámairója. El kéne mondani vala hogy, legalább a szomszédjának, hogy ki ő, csak úgy mellékesen. (Azt talán nem mondaná el, hogy az orvosira adta be a kérvényét, s hogy a bizottság mégis meglátta benne a holnap hősét, aki nem lehet a szürkék hegedőse.) Micsoda gondolat egy vezércikkben, melynek cime alatt nagy fekete betűk közölnék a világgal az ő nevét; Irta: Pesti Hirlapiró. Most táskájába nvul, előveszi a szinlapot. A darabot nein ismeri, de nem is lényeges, a színésznők nevét tanulmányozza s ha tájékozott volna a színház tájékán, hát bizonyára a drámai szende érdekelné, ő még csak annyit tud: van szubrett és van primadonna, s torka máris elszorul, tekintete megmerevedik. Jaj, csak ne vegyék észre... S máris segít a póz, lehörpinti a fél rumot, köhög, krákog s zavartan szól a szomszédjához: “Karco-s italok járják manapság,hehe.” De máris folytatja a szinlap bűvös titkokat sejtető női neveinek tanulmányozását, elmélyül- ten, s még azt sem hallja, hogy a kocsiban egy férfi megszólal: “Mért nem tejet iszik az ilyen kölyök, rum helyett.” Nem hallja ő, hogy is hallaná. Hiszen lágyan ringat a gvorsvonat, nyári tájak suhannak el tarka színeikkel az ablak alatt, s a jelölt ur álmodik, nyitott szemmel, nőinevek varázsa fölött. Igen, Ocskay Teri, ő az. Huszonegy éves, és sző ke, mint az elírandó buzatenger, ő játsza Málcsi- kát, és repdesni fog a színpadon. S a jelenése előtt a színházi titkár lihegve rohan majd az öltözőbe és azt mondja: “Gyerekek, it van a (s az ő nevét mondja áhítattal), Pestről, a nagy hirlapiró, első sor, hatodik szék, baloldalon, nagyon vigyázzatok, szigorú ember, félelmetes kritikus.” S akkor az ő nevét suttogják félő tisztelettel, s az ő neve suhan végig a kulisszák mögött, a női öltözőkbe lopakodik, ahol Ocskay Teri, a sudár termetű ifjú színésznő mégegyszer a tükörbe pillant és összeteremti a színházi fodrászt, mert rossz a frizurája. “Tényleg itt van?”... — kérdi majd egy másik színésznő, mert nem hiszi ezt a nagy boldogságot; “dobjuk fel gyerekek” — járja végig az öltözőket a rendező. S újra az ő neve viharzik, dobol, s ébreszt gyönyörűséges rettenetét a színfalak mögöt!... Ocskay Teri! A második felvonás szünetében megjelenik az igazgató, bemutatkozik, konyakra hívja. “Tetszik?” — kérdezi majd de ő még nem válaszol, csak a végén, ng mondjon az ember elhamarkodott véleményt. És meghívja őt az igazgató, előadás után, az étterembe, a színészek szeretnének megismerkedni vele. Kiváltképp Ocskay művésznő, aki a szerkesztő urnák (itt zavarban van, nem tudja, vajon nem a “szerkesztő elv társ” megszólítás divatos errefelé) régi tisztelője, mindkét cikkét olvasta és hallott a harmadikról is, amely szedésben van. Az igazgató kacsint, huncutul, férfi-cinkosán, s már vége a szünetnek, amikor igy szól távozóban: “Nem árt az ilyen párfogás senkinek, nemdebár, kedves szerkesztő uram, dehát azt hiszem én vagyok az idősebb, szervusz!” És előadás után vacsora. Bor, zene, tánc. És Ocskay Teri. És mindenki őt rajongja körül, a lángelmét. És ő néha aforizmákat ejt el, csak úgy mellékesen, kölcsönkapott egy gyűjteményt, abból tanulta. Tánc közben azt súgja majd a művésznőnek, mint a maga rögtönzését: “Színész kevesebb, mint férfi, szinésznő több mint nő.” Az asztalnál, a többieknek, akik lesik az ajkát, hogy mikor árad ki rajta a bölcsesség, ilyeneket mond: “óh, ez az ekhós szekér ragyogóan halad, Thália pedig büszke lehet önökre, felkent papjaira és papnőire, bár s ezt őszintén meg kell mondanom: az előadás ritmusa lehetne lendületesebb is, mert eszmei mondanivaló ezt követeli.” (Ez utóbbi szakszerűséget akaratlanul is megtanulta az esztétikai cikkekből.) És utána elkíséri Ocskay művésznőt, útközben Verlainet szaval neki, öt sort ismer az “őszi sanzon” ból, a többit majd kitalálja, mi az neki? És utána... Hej, de gyors ez a vonat, épp a legszebb epizódnál tör be a kocsiba a próza, a kalauz alakjában s bejelenti Pesti Hirlapiró utjának célját. Gyorsan fizet, szedelőzködik, a vonat zökkenve megálíT jelölt ur frissen leugrik. Megáll a peronon, körülnéz, nem várja senki, pedig táviratozott. Vár tovább, már eltűnnek az érkező utasok, végül ő is útnak indul, a város felé. Szálloda. A bejelentőlapot hanyag könnyedséggel kitölti, a nagy betűkkel Írja a foglalkozás rovatba: HÍRLAPÍRÓ. Portás mégsem csókol kezet, jelölt ur ismét csalódik. Felmegy a szobájába. Már ketten vannak, most érkeztek ők is, Pesti Hírlapírónak a pótdivány jut; lakótársainak bemutatkozik, a két férfi a nevét mondja, hősünk nem érti, s azon töpreng, vajon kik lehetnek. (Ha gyakorolt hirlapiró lenne, tudná: két ellenőr kiszálláson.) Köszön, megy ebédelni. Ha legalább lefelé menet a portás igy köszöntené: “Jó étvágyat, szerkesztő, uram!” Ha ismerőse akadna az étteremben, aki hangosan szólítaná a másik asztaltól: “Szervusz szerkesztőkém, hát írogatunk, kritizálunk?” Vagy legalább itt lenne a korosabb iró. akit valóban ismer, s megkérdezné: “Hát szerkesztgetünk, szerkesztgetünk ?” De nem ismeri senki. Inkognito marad, ó borzalom, őrzi a titkát, és menü közben Ocskay művésznőről szövi álmait. Közben egy rövid intermezzo foglalja le, egy kutyát vezetnek ki áz étteremből, a konyha felé, az állatot megsimogatják a vendégek; megkérdi a pincértől, hogy mégis mondjon valamit: kié a kutya? A pincér futtában válaszol: “Ez.kérem Ödön, a város kutyája, mindenki szereti, ő kiséri haza a. messze lakó színésznőket előadás után.” Boldog kutya — gondolja sovárogva hősünk, s magáról teljesen megfeledkezve, kenyérdarabkákkal fényesre törli a tányérját. Kávé, fizetés. Telefonál a színházba, jegyet kér. A vonal túlsó felén a hang udvarias, de hivatalosan hideg. Hősünk lelkében összeszorul valami. Ül a hallban és vár. Olvas. Hátha megérkezik az igazgató, a rendező, esetleg a titkár. Már négy óra van és semmi. Felmegy a szobájába; lefekszik. Alszik egy órácskát, remélve, álmodozva. (Ocskay Teri, Ocskay Teri.) Hat óra. Felöltözik, gondosan kötözgeti nyakkendőjét (Ócskái Teri, Ocskay Teri). Lassan elindul a színház felé'. Fél hétig sétál a bejárat előtt. Megy az irodába. Bemutatkozik. A titkárnő átadja a jegyet. Már csak a tizedik sorban van, de jó hely. Kijön a szobájából az igazgató, egy csinos szőke lánytól búcsúzik kedvesen. (Ocskay Teri?) Hősünk bemutatkozik. Igazgató udvarias, hellyel kínálja, Pesti Hirlapiró szeme felcsillan: lám, kezdődik. Beszélni kezd. “Hát megnézzük, megnézegetjük ezt a maguk előadását. Hallottam már erről Pesten is. Kíván-- esi vagyok, őszintén megmondom. Auréllal beszélgettünk éppen tegnap magukról, tudja, igazgató elvtárs, a Kárpáti Auréllal, nálam járt, mondtam neki, kérlek, elmegyek megnézni azt a vitás előadást, vidéken. Major Tomi is megkért, beszélek majd erről vele, ha visszautazom, érdekli a véleményem, azt mondja a Major: “Te öregem, neked olyan szemed van, hogy észreve- szed a legapróbb finomságokat is.” Ez talán túlzás, de hát ő mondta, nem én. No, igen, mi, a mai kor esztétái nyitott szemmel járunk, nem mint afféle régi hirlapirók, érzékenyen rezoná- lunk az árnyalt mozzanatokra is, hiába, ez már nem a Gyulai Pálfélék kora, bár nem mondom, Gyulaiban is akadnak pozitív vonások. És persze, harcolunk a dogmatizmus ellen. És hát őszintén mondom, igazgató elvtárs, az ilyen vidéki látogatások uj színeket adnak, uj impulzust és friss intuíciót és uj emóciót, az ember valósággal hazajön vidékre, Pesten már egyhangú a nagy zsongás, a tülekedés, nem mondom, Várkonyi Zolitól vagy Apáthi Simitől is megnézek szívesen valami produkciót, Horvay Pista is tehetséges fickó, de jóból is megárt a sok! Éppen vasárnap jártam Kodálynál, elbeszélgettünk a jó öreggel arról, milyen friss vérkeringés áramlik manapság a vidéki kulturcentrumokba...” — Igen — hümmög az igazgató, aki eddig türelmes döbbenettel hallgatott, de a “kulturcent- rum” szónál — éppen Kodály nevének említései után — kissé ideges lett, órájára néz, s jelzi, hogy kezdődik az előadás. Hősünk bemegy a nézőtérre, roppant elégedett. Függöny felmegy. Ocskay Teri?! Ocskay Teri jelenik meg a színen, Málcsika szerepében. Málcsika vénkisasszony, Ocskay Teri kedves, kövér anyaszinésznő. Nagy* csalódás. Nem baj, mellette, egy friss, fiatal, csinos lány csicsereg. Török Zsófi — olvassa a szin- lapról. Akkor hát ő lesz az — gondolja hősünk! kissé bizonytalanul. Első felvonás. Török Zsófi, Török Zsófi! Senkisem néz feléje. Második felvonás. Csendesség. Török Zsófi!! Az előadásnak vége. Megy az irodába. “Szeretnék megismerkedni a rendezővel” — mondja az igazgatónak. Megtörténik. Hősünk előad, beszédében hemzseg-* nek a keresztnevek és idegen szavak, ex egyetemi cathedra. Vacsora az étteremben. Bemutatkozás. Udvarias szavak. Semmi gyönyörűséges félelem. A drámai Szende' hazamegy a férjével. Török Zsófi álmos eltűnik. A csinos naiva a szinész- klubbai indul. A rendező elnézést kér, megy darabot olvasni. Igazgató búcsúzik, köszöni a látogatást. Mindenki elmegy, csak Ocskay Teri, a kedves anyaszinésznő marad a helyén, egyedül Pesti Hirlapiróval egy pohár sört iszik, majd közvetlen és anyás hangon igy szól: — Nem álmos, fiacskám? Mert nekem majd leragad a szemem. A viszontlátásra. Fizetek! Pesti Hirlapiró megtörtén búcsúzik, gondolatai kavarognak, álmai elröppentek, sértettsége duzadozik. Kimegy levegőzni. A bejáratnál egy kutya áll egyedül, mert már minden színész hazament, nincs kit elkísérni. A kutya ránéz, majd csalódottan távozik. , Ödön volt, a város kutyája. LONDONBAN egy olyan gépet találtak föl, amely 210 csészét tölt meg egyszerre teával, egy gombnyomásra. j ★ RETORIÁBÓL jelentik, hogy az utolsó 12 hónapban 346 személyt Ítéltek el gyilkosságért Dél- Afrikában. A VILÁG LEGHÍRESEBB | MAGYAR SZAKÁCSKÖNYVE ' Amerikába érkezett és most már kapható a Magyar Könyvesboltban az “Inyesmester Nagy Szakácskönyve” a magyar konyhaművészet receptjeinek legnagyszerűbb gyűjteménye. Több mint félezer recept, útmutatás van benne a mindennapi magyar ételek elkészítésétől a legfinomabb különlegességekig. A gazdagon illusztrált 522 oldalas könyvben nemcsak a receptek óriási választékát találja az. olvasó, hanem rengeteg hasznos tudnivalót a diétáról, a terítésről, a befőzésről, “ami gyorsan, készül”, tápanyagok értéke, stb. E nagyszerű könyvből csak korlátolt mennyiség érkezett és nem tudjuk mikor érkezhet uj szállítmány, ezért ajánljuk az azonnali rendelést. Ára szép vászonkötésben csak 4 dollár. Posta- és csomagolási költségre 25 centet kérünk. Rendelésre használja az alanti szelvényt: MAGYAR KÖNYVESBOLT 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Kérem küldjék meg címemre az Inyesmester Nagy Szakácskönyvét. Csatolva küldök 4 dollárt érte és 25 centet csomagolási és postaköltségekre. Név: .........................................................'.......... Cim: ......................................................................
