Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)

1956-09-06 / 36. szám

Septem i.)er 6, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ felé vezető útjukon. Ma is lankadatlan jóakarat­tal, szeretettel kisérjük munkájukat, sorsukat. Ez a nagyon is érthető aggodalom és szeretet, jóakarat, amellyel sorsukat kísértük, beismerhet­jük, hibákra, tévedésekre vezetett. Miután régi és mai ellenségei annyira, olv gyakran és oly bű­nösen rágalmazták, nem tartottuk helyesnek és célszerűnek adott esetekben még egyes jogos kri­tikák hangoztatását sem. Idétlennek tekintettük kritizálni amikor egy annyi viszontagságon át­ment nép oly hősi csodás munka végzése közben van. Pedig lett volna mit kritizálni. Mert az épí­téssel párhuzamban szülőhazánkban is előfordul­tak a szocialista törvényességek durva megsérté­sei. Miután azonban ezekről a hazai sajtóból nem értesülhettünk, az emigránsok, a Szabad Európa rágalmazóit tökéletesen megbízhatatlannak tar­tottuk, igy nem is volt tárgyilagos alapunk a kri­tika megtételére. Amit meg kellett volna ten­nünk, hogy a külföldi kritikákból gondosan kü­lönválasszuk a bűnös rágalmazókat az elvi ala­pon álló ellenfelek kritikáitól. Ebbéli hibáinkat, mulasztásainkat jóvá fogjuk tenni. Belpolitikai ügyek Az amerikai nép ká+ hónap múlva elnököt és uj kongresszust választ. Volt idő, amikor erről azt állítottuk, hogy nem tesz nagy különbséget ki lesz az uj elnök, mert az egyik 19, a másik egy híján húsz, mindkettő nagy üzleti érdekeltségek és azok politikai ügyeinek kiszemelt és kiváloga­tott képviselője. A kiindulás e megállapításában helyes, de a következtetés helytelen. Igenis van jelentékeny különbség a két párt között még akkor is, ha mindkét párt a nagy üzlet pártja. Maga az a tény, hogy a republikánus a kedvenc pártjuk és a demokrata párt az. amelynek megengedik, hogy a nép dolgozó rétegeinek bizonyos enged­ményeket tegyen, mutatja, hogy ők maguk sem tekintik mindkettőt egyformának, miért tekint­sük mi? Elvitathatatlan tény, hogy az amerikai dolgozó tömegek, szakszervezeti középosztályi li­berálisok túlnyomó többsége a demokrata párt­ban vagy akörül csoportosul. A haladószellemü mozgalom, amely pedig élesebben, mint bármely más csoport látta hazánk és népünk problémáit, szervezeti megközelítésében évtizedek óta elkö­vette azt a nagy hibát, hogy szektaként lépett fel és elvárta, hogy az idővel valóban elkerülhe­tetlenné váló amerikai munkáspárt akkor ala­kuljon meg, amikor azt ők jónak látják. Itt egy igen nagy hibát követtek el. Nem vet­ték figyelembe, hogy 60 millió amerikai polgár nem volt erre készen. Politikai pártokat, mozgal­makat nem lehet egyedül érvekkel alapítani, in­dítani. Meg kell hogy legyenek a politikai, gaz­dasági és egyéb feltételek erre. Az amerikai nép számára nagy különbség lesz, hogy egy megvi­selt és nyilván “old guard” környezetén keresz­tül kormányzó Eisenhower, vagv ami még annál is rosszabb, az arc és elvnélküli Nixon lesz-e az elnöke, vagy a szakszervezetekkel s vezetőivel jó viszonyban lévő Stevenson lesz az elnök. Tőkés érdekeltségek a főjelöltek mögött 1952-ben Eisenhowert elsősorban a Rockefeller, a Chase National Bank (Winthrop Aldrich), a Morgan-bankház (Thomas Watson), Ford és ál­talában a külkereskedelemben elsősorban érde­kelt hagyományos monopóliumok támogatták, a középnyugat és szövetségesei viszont Taft szé­nától mellett kardoskodtak. A küzdelem végül is időleges megegyezéssel végződött. Humphreyt, a clevelandi csoport vezetőjét, az Eisenhower-kor- mány pénzügyminiszterévé, Weekset, a bostoni milliomost pedig kereskedelemügyi miniszterré nevezték ki. Eisenhower elnöksége idején azon­ban a hadimegrendelések és a “Big Business” oroszlánrészét továbbra is a Wall Streethez kap­csolódó gyáraknak osztották ki s a párt vezető pozícióiba is a régi monopóliumok embereit ül­tették. A- legfontosabb érdekeltségek most is Eisenhowert támogatják. A republikánus pár­ton belüli szélsőségesen reakciós politikusok a távol- és a középnyugati finánctőkések támoga­tásával a Knowland szenátor vezette háborús frakciónak tagjai, amely annakidején indokinai katonai beavatkozást, kinaellenes blokádot és más háborús lépéseket követelt. Jellemző módon, szinte valamennyi vezető republikánus — Know- land, Nixon, Knight — a kaliforniai és a texasi finánctőkéseknek köszönheti politikai karrierjét. Ezeknek a monopolistáknak a fő terjeszkedési iránya: a Távol-Kelet. A Kina elvesztése okozta politikai földrengés fészke elsősorban Kalifornia és Texas, az olajkirályok birodalma, az a két ál­lam, amely a múlt néhány évtizedben az Egye­sült Államokban példátlan gazdasági hatalommá nőtt. McCarthyt, Jennert, Knowlando't, Nixont kaliforniai és texasi pénzzel választották meg. . . Ezek a körök közvetlenül érdekeltek — a tá­vol-keleti tőkekivitelben első helyet elfoglaló bankjukon, a Bank of American keresztül — a távol-keleti agresszióban, a Csang Kai Shek klikk fenntartásában. A jelenlegi szakaszban fő céljuk a nemzetközi enyhülési irányzat vissza­szorítása, a katonai költségvetés fenntartása (nyomásuknak köszönhető a jövő évi előirányzat egymilliárd dolláros növelése) a tényleges le­szerelés megakadályozása, a genfi szellem elte­metése. Ugyanakkor óhatatlanul ellentétbe ke­rülnek azokkal a tőkés érdekeltségekkel, ame­lyek ki akarják használni az atomenergia békés fejlesztésével, a nemzetközi kereskedelem széle­sítésével megnyíló hatalmas lehetőségeket azok­kal a körökkel, amelyeket nyugtalanít a mintegy 9 milliárdos mezőgazdasági termékfelesleg. A demokrata párt “liberálisnak” látszó belpo­litikai programja ellenére ez a párt is a nagytő­ke pártja. Trösztellenes jelszavakat hangoztat ugyan és a szakszervezetek támogatását élvezi, de az 1952. évi chicagói elnökjelölő gyűlésen — a Chicago Daily News republikánus lap leleple­zése szerint — nem kevesebb, mint 150 millio­mos vett részt. Az idén is volt ennyi, de volt 200 szakszervezeti képviselő is. Az amerikai nagytő­ke, hagyományos taktikájához híven, mindig biz­tosra megy. A szabadság javuló légköre Polgárjogok terén nagy előhaladás volt. A hisztéria tovább csökkent,- a Supreme Court több pozitív döntést hozott, a kormány nem bocsát­hat el állásából egyéneket (non-sensitiv állás­ból) ; több Smith Act vádlottat felmentettek, bár a perek tovább folynak. Katonák még mindig becstelen elbocsátást kapnak, Emmett Till gyil­kosai még mindig szabadon vannak, a bevándo­roltak hajszolása még mindig folyik, a polgár- papir elvesztését szorgalmazzák. Erről többet a Védelmi Bizottság jelentésében. Több, mint 350 nem polgár ellen van deportá- lási eljárás csupán politikai felfogásuk miatt. Ezek közül többen 50 éve élnek az Egyesült Ál­lamokban, a legtöbbje 30 évnél régebben jött,. 60 polgár ellen van eljárás, hogy polgári jogaik­tól megfosszák őket, ugyancsak politikai okok­ból kifolyólag. Némely ellen a vád 25—30 évre megy vissza. E polgárok mindegyike itt dolgo­zott, családot alapított és munkájával emelte nemzetünk jólétét. Egyetlen bünük, hogy vala­mikor hittek a mai népszerűtlen politikában, ezért óhajtják ma száműzni őket. A Walter- McCarran törvény eme része nem érdekelte el­nökünket, nem is foglalkozott vele. 1200 nem polgár él ma itt, aki állandó felügye­let van és rendszeresen jelentkeznie kell, mint­ha elkövetett bünügy miatt engedték volna sza­badon őket. Követeljük a Fair Empolyment Practice tör­vényt. Törvényt, amely a lincselést szövetségi bűnnek tekinti. A szavazati adó eltörlése minden államban, ahol az még fennáll. A Walter-McCarran törvény eltörlését, vagy lényeges liberális megváltoztatását. A gazdasági helyzet Az általános prosperitás felszíni jelei ellenére egyre több bizonyítéka van a gazdasági élet bi­zonytalanságának és egészségtelen alapzatának. 30 millió amerikai él oly családokban, ahol az évi jövedelem $2000.-en alul van. A munkanélkü­liség fenyegető arányokat ölt, különösen az autó­iparban. 3 millió munkanélküli, 350,000-rel több, mint 1955-ben. 66.7 millió dolgozó — egy millió 700 ezerrel több, mint 1955-ben. A farmerek jö­vedelme tovább csökken. Ha ez a helyzet nem változik,, elkerülhetetlen lesz a súlyos következ­mény az egész közgazdaságra. A gazdasági válság felhője nem távozott el hazánk egéről. Tény az, hogy évek óta itt lebe­gett fölöttünk és nem egyszer rosszul olvastuk az idő jelzést belőle. Azt hittük, hogy kitör a gazdasági válság vihara. Nem tört ki. És ma mégis mindenki, szocialista és nagytőkés tuda­tában van annak, hogy ha nem cselekszünk, előbb-utóbb válságba jutunk. A megoldást, mi szocialista gondolkozásu em­berek természetesen egy olyan Amerikában lát­juk, amelyben a termelés eszközei, a gyárak, vasutak, erőmüvek, a nép birtokában lesznek és annak javára, nem pedig egy kis csoport haszná­ra működnek. Addig is fontos, hogy a szövetségi és állami kormányhatóságok, valamint a magán­ipar olyan programot dolgozzon ki, amely mun­kát biztosit nemcsak a jelenlegi munkaerőnek, hanem az év után felnövő ujt generációnak. A béreket állandóan emelni, hogy képesek legye­nek’ az állandóan emelkedő termelés termékeit megvásárolni. A termelés növekedni fog, mert küszöbön áll az atomenergia, az automatizálás, amely szédítő iramban fokozza gazdaságunk termelő képességét. A szervezett és ötnudatos munkásság gazdasá­gi követelései a választások előtt: Csökkenteni a kis- és középkeresettiek adóját. 1.25 dollár minimális bér mindenki számára. — Szövetségi segély válságterületekre, W. Virginia, Detroit, stb. Emelni a munkanélküliségű segélyt. Javítani havi 100 dollár minimumra a társadal­mi biztosítás és kibővíteni az orvosi és egészségi biztosítással. Építési program, amely legalább évi 2 millió lakást építsen az amerikai népnek, ennek egy része olcsó magánház lehet, a többi része váróéi project. Corporation profit 34%-kal emelkedett. Divi- dendek 24%-kal. Falmer bevételek lementek 26' c-kai, 3 és fél billió dollárral esett négy év alatt és 600,000 családi farm szűnt meg. Far­mer mortgage felment l1/» billióval. Csődök 1950- ben 33,000, 1962-ben 34,000, 1954-ben 53,000, 1955-ben 59,000. Személyi adósság $36 billió. Átlagos amerikai család jövedelme $4,960 adók levonása után (ebben benne van a Rockefelle­rek, Mellonok családi jövedelme is) és persze ama családoké is, ahol ketten, sőt hárman, né­gyen dolgoznak. Néger családok átlagos jövedel­me 2,410, átlagos farm család jövedelem $1968, kevesebb, mint az átlagos néger családé és keve­sebb, mint 1948-ban volt. Mindez nem jelenti azt, hogy az átlagos ame­rikai életszínvonala nem emelkedett az utóbbi 15 év alatt, de nem annyit, mint a termelőképes­sége, mint az amerikai ipar és technikai fejlő­dés lehetővé tette volna. Hogy milyen életszín­vonalunk volna, ha a hidegháborúban elköltött — hozzávetőlegesen 300,000 millió dollárt a nép ja­vára fordították volna —, arról már csak elmél­kedni lehet. Elég ha annyit említünk, hogy ezzel minden amerikai,családnak ma egy kb. 6.000 dol­láros bonusz csekket, vagy minden egyes mun­kásnak kb. 4500 dollárt lehetne adni. Fizikai értelemben ez megoldotta volna a la­kásproblémát, Amerika városaiból már eltűntek volna a nyomornegyedek, virágvárossá alakultak volna át az azelőtti slumok, megkaphatták vol­na gyermekeink a szükséges iskolákat, még be lehetett volna vezetni a társadalmi orvosi bizto­sítást, az aggkori segélyt legalább 50' , -kai lehe­tett volna emelni. Lapunk olvasótábora és az amerikai magyarság Az egész világon és Amerikában is a munkás- mozgalomban, a politikai helyzetben és légkör­ben végbemenő változások nem hagyják és nem hagyhatják érintetlenül az amerikai magyarság viszonyát sem a környezetéhez., elsősorban az amerikai magyarság nagy többségéhez. Olvasótáborunkat ezernyi kötelék fűzi az ame­rikai magyarság, a régi amerikások nagy több­ségéhez. A közös magyar haza emlékei, amelyek legtöbbjében összevegyülnek a bánat és nyomo­rúság könnyei, amelyeket szegénységben, cseléd, földmunkás, kubikus sorban eltöltött óhazai éle­tükből hoztak magukkal. összefűzi őket a magyar nép, a magyar dal. a magyar kultúra szeretete, összefűzi őket itt Amerikában a gyár, amelyben egymás melleit dolgoztak, a depresszió, amely, egyformán sújtot­ta velemennyiüket. És mégis az elmúlt évszázad legtöbbjében két tömbre osztva élt az amerikai magyarság. Mi okozta ezt? Itt az ideje, hogy megszűnjünk1 mindig a má­sik oldalra, a papok, egyházak befolyására, az ideszökött váltóhamisitók, volt jegyzőkre, szol- gabirókra mutatni, hogy ők a felelősek érte.. Mi is felelősek vagyunk félévszázad szektás maga­tartásunkkal. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a régi rend­szer valóban a papok, fiskálisok, kisebb nagyobb ügynökök százait küldte ki a kivándorolt magya­rok milliói után. Ezekhez csatlakozott szülőha­zánk felszabadítása után jóformán egy egész kormányzat, Nagy F. kormánya, minden hájjal megkent politikusok, miniszterek, szakemberek. Folytatás a 6 ik oldalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom