Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-08-30 / 35. szám
. OA 1Q(M5 AMERIKAI MAGYAR SZÓ___________________________________________________§August 30, 1956 _________ — ————————— A LEGFONTOSABB KÉRDÉS Hogyan látják a néger kérdést felsőbb körök? kezdi a négereket, amieri einyomun,»«*»« — nére sem hajolnak el balfelé. Nos. ez mégiscsak újságírói mesterkedés és- egyoldalúság, amellve igyekszik szemet hunyni a néger nép jogai mellett harcoló néger vezetők és tömegek jelentősege előtt, node ennyit meg lehet bocsátani a tőkés lap szerkesztőjének, hiszen elég súlyos tenv eke^ beismer ennek fejében. Végül pedig igy fejezi “De ezek a színes népek mégsem érzik, hogy mint fajt bebocsátanák az egyenjogú polgársagi életbe, noha megkövetelik tőlük a legnagvobo hozzájárulást, a katonai szolgálatot. Nem lehet odáig' siettetni a kérdést, hogy zavart keltsünk a délen vagy megijesszük. De állandóan emlékeztetnünk kell önmagunkat, hogy a föld népességének zöme a mi arcsziniinktől elütő szinü nép. Nem igényelhetjük, hogy a demokrácia érvényes mintaképei vagyunk, ha továbbra is kapaszko- dunk, még ha csak bizonyos körzetekben is, faji felsőbbrendűségünkbe.” Intelem a magyarságnak Eddig szólnak Sulzberger érvei. És megjegyzéseit annál is inkább meg kell szívlelnünk, mert ha már a felsőbb körök is eljutottak a nége.'’ kérdés ily alapos meglátásáig, annál feltűnőbb az a közömbösség, sőt — sajnos — helyenként idegenkedés, amelyet a magyarság, sőt itt-ott haladószellemü elemek is, tanúsítanak fogadót, hazájuk ez izzó nagy kérdésével szemben. Tanácsos ezek számára revíziót csinálni önmagukban, mert egy pillanatra se tévesszék szem elől, hogy a néger kisebbség és a magyar, vagy bármely nemzeti kisebbség kérdése alapjában egy és ugyanazon tőről ^fakad, tehát végeredményben önmaga érdekeiért harcol minden nemzetiség, amely a négerek jogai mellett száll sikra. Szeptember 7-én földközelbe kerül a Mars bolygó ------Éjjel 11 órakor a déli égbolton egy igen fényét _vöröses szinü — égitest ragyogása vonja magára a szabadban tartózkodók figyelmét. Ez a Mars bolygó. E bolygó nem ok nélkül a csillagászok nagy érdeklődésére tarthat számot. A Mar,-> bolygó földünk szomszédja. Évszázadonként mintegy háromszor jut az ideihez hasonló közelségbe a Földhöz. Legutóbb 1924-ben nyílt kedvező alkalom a bolygó megfigyelésére. Legközelebb pedig csupán 1971-ben lesz hasonlóan közel a Földhöz. Az idei Mars-közelség szeptember 7- én éjjel lesz, amikor is a Mars bolygó 56.5 millió kilométer távolságra közelíti meg a Földet. A Mars 400 millió kilométerre is eltávolodhat a Földtől, igy az idén csaknem hétszer közelebb lesz, mint a nagy földtávolság idején. A földközelség idején különböző országok csillagvizsgálói sok fényképfelvételt készítenek a Marsról. Különösen kedvező lesz a Mars megfigyelése a déli országokban. A csillagvizsgálók nagy várakozással tekintenek a kutatások elé. Az utolsó Mars—Föld-közelség — ahogy a csillagászok nevezik: “nagy op- pozició” — óta a csillagászat uj, nagy teljesítményű műszerekkel gazdagodott. Az idei megfigyelésre felhasználják már a világ legnagyobb tükrös távcsövét, az amerikai Palomar-hegyen épült ötméteres teleszkópot. A Palomar-vizsgálónak távcsöveivel — a földközelség idején másfél centiméteres Mars-fénykép állítható elő. Erről különböző nagyításokat készitenek. Napjaink sokat vitatott kérdése a marsbeli élet lehetősége, amit a tudósok mindmáig teljes bizonytalansággal sem tagadni, sem állítani nem tudnak. Az idei megfigyelésektől igen sokat várnak a csillagászok. A másik program a Mars felületének feltérképezése lesz. Ma még nvilt kérdés, léteznek-e a Mars bolvgó csatornái. E kérdéssel az Egyesült Államokban fognak foglalkozni, Pettit csillagász a Palomar-hegyi távcsővel szándékozik tanulmányozni ezt a témát. A kutatók figyelmesen tanulmányozzák a bolygó légkörét, a légkör pontos összetételét, vizgőztartalmát. Szó van arról is, hogy a földi légkör zavaró hatásának kiküszöbölésére rakétákat engednek fel a magas légkörbe, ahonnan különböző felvételeket készitenek a Mars-bolygóról. USA haladószellemü erői már oly régóta harcolnak a néger nép egyenjogúságáért és a legtöbbjük oly mélyen és világosan látja ennek a kérdésnek óriási horderejét, hogy a harcok hevében szinte nem is vetik fel azt a kérdést: hogyan látják ezt a problémát olyanok, akik nem tartoznak a haladószellemüek táborába. És éppen ezért tartjuk érdekesnek C. L. Sulzbergernek, a “N. Y. Timeé” szeráesztöjének és kiadójának augusztus 20-án megjelent cikkét, amelyben ezt a kérdést feszegeti. Érdekes azért, mert a nagytőkés “N. Y. Times”-ban csak elvétve találni nyomát annak, hogy a nagy pénzérdekeltségek követelményei mellett helyt adna progresszív és népi követeléseknek is. Ha pedig az országnak ez a legtekintélyesebb és legkövérebb lapja is meg- kockáztatj'a, hogy szemtől-szembe nézzen a nemzet sorsával elválaszthatatlanul összeforrt neger nép nagy kérdésével, ez azt bizonyítja, hogy a progresszivek által szüntelenül hangozhatott néger kérdés a maga teljességével és beállításával már mélyen behatolt a felsőbb körök tudataba s már elérkezett az idő, hogy nem lehet tovább szemet behunyni, fület elzárni előle. Lássuk hát mit ir errpl a “N. Y. Times”! “A legfontosabb erkölcsi kérdés, amely az elkövetkező négy év alatt az Egyesült Államok előtt fog állni, az — a teljes szabadság és egyenlőség alapján történő faji integrálás , igy kezdi Sulzberger a cikkét, amelyhez már most megjegyezhetjük, hogy a néger kérdést azért mégsem lehet pusztán “erkölcsi” kérdéssé zsugorítani, lévén az gazdasági és politikai kérdés is egyaránt. Ezután Sulzberger igy folytatja: “Nem hangoztathatjuk a világ vezetésére irányuló igényeinket sem, hacsak meg nem oldjuk ezt a tragikus és zavarbaejtő kérdést. Afrika és Ázsia kulcsfontosságú kontinensekké lettek. Elkövetkezendő politikai rokonszenveik fogják meghatározni a nemzetközi egyensúlyt. Ám valahányszor arra emlékeztetik nagytömegű népeiket, hogy mi az állítólagos szabadság földjén még mindig úgy bánunk sok négerrel, mint má- sodrangu állampolgárokkal, presztízsünk (tekintélyünk, erkölcsi súlyúnk) csökken. Beteg az ország lelkiismerete “A republikánus párt, amely aránylag csekély támogatást kap a hagyományos déli államoktól, előnyös stratégiai helyzetben van ahhoz, hogy ezt az érvet kihangsúlyozza az elkövetkező választási hadjárat alatt. Ha újra megnyerné a választásokat, önmagának látszólag ellentmondóan nagy szívességet tehet a demokratáknak azzal, hogy meggyógyítja nemzeti lelkiismeretünknek ez a rákbetegségét. Mert csak teljes gyógyulás esetén szilárdulhatnak tömörebb egésszé a furcsa viszályokban vergődő demokraták, akik politikai kényszerűségek miatt még mindig arra fanyalodnak, hogy semmitmondó, más jelentéseket. takaró szavak segítségével próbálkozzanak megalkudni.” Sulzberger történelmi visszapillantást vet az elmúlt száz évre s megállapítja, hogy ez a vergődés és bujócskázás azóta is tart, sőt még a politikai szólamok és harci jelszavak is hasonlóak maradtak bizonyos törvények-és legfelsőbb törvényszéki végzések elfogadása és kinullázása körül. A kérdés történelmi latolgatása után Sulzberger ismét visszakanyarodik a jelen helyzetre: Nem tarthatunk igényt “Nincs könnyű válasz erre a kérdésre. Sem okos demokraták, sem bármily fajú republikánusok nem kívánják szítani az összeütközéseket felzaklatott országunkban. Állandó szükség van országos vezetőink bátorságára és önfeláldozására. Meg kell, hogy mondják az amerikai népnek. — és még a dagályosságtól sem kell visszariadniuk _ hogy nem tarthatunk igényt az erkölcsi vezetés tisztjére, hacsak nem sikerül saját életünkben boldog helyet biztosítani itt a szines népnek.” Sulzberger ezután céltudatosan magasztalni AHOGYAN ÉN LÁTOM. .7 Washington, D. G. Több, mint egy évszázad múlt el, amióta arles Dickens meglátogatta Washingtont és zatértekor igy irta le az uj köztársaság torosát : “Washington széles avenue-i sehol kezdődnek és sehová vezetnek; a mérföldes utcákon házakra, az utakon lakókra, a középületekben pedig közönségre van szükség.” A kiváló angol iró látogatása óta Washington enue-i, utcái, utjai és középületei valóban megteltek, olyannyira, hogy az első és második világháború folyamán kapkodva felhúzott “ideiglenes” épületek még ma is állnak és nélkülözhetetlen otthont nyújtanak különböző kormányhivatalok számára. Nem véletlen, hogy aki első ízben látogatja meg országunk fővárosát, akaratlanul Párisra gondol, mert hiszen Pierre L’En- nt francia mérnök is a francia fővárosra gon- it, amikor Washington széles útvonalait ter- zte. L’Enfant Washington elnökkel együtt úgy rvezte a fővárost, hogy az a nemzettel és la- ssággal lépésben növekedjék és idővel méltó „•zpontja legyen a mai és még mindig fejlődő Egyesült Államoknak. Viszont, aki ismeri Párist, azonnal észreveszi azt is, hogy amig a francia főváros sok évszázadom múlttal és hagyományaival megnyerte az egész müveit világ csodálatát és rokonszenvét, Washingtonban hiányzik az a patina, amelyet cs ak az idő tud megadni. Washington tehát nem Páris, nem is London, ima, Bécs vagy Budapest. Washington “kira- kiitváros”: a történelmet múzeumok és emlék- in üvek tükrözik; a kultúrát kép- és könyvtárak, egyetemek képviselik; az ország politikai és katonai befolyását a Capitol, a Fehér Ház, a Pan- American Union hatalmas épülete és a Pentagon épület-kolosszus ábrázolják; világvárosi jellegét a szállodák tömege és az utcákat, utakat zsúfolásig megtöltő automobilok ezrei adják meg. De Washington kirakatváros azért is,- mert a Capitol, a Fehér Ház, a Freer Gallery of Art, a Kongresszusi Könyvtár, a National Institute, a Jefferson és Lincoln Memorial, a Washington Monument, az előkelő szállodák és külföldi kö- vetségi paloták sorozata mögött, az ódon, kopott és aránylag gyorsan lerombolásra érett épületek tömege húzódik. Ez épületek lakói semmiben nem különböznek más nagy városok slum-negyedé- nek lakóitól: szegények, reménytelenek és nagy részük sötét bőrű. Washington kirakatváros, mert a külföldi látogató megnyugtatására és megtévesztésére kormányhivatalokban. és háztartásokban alkalmazott sok néger csupán a sokat hangoztatott demokrácia látszatát adja. Nem kell túl messzire menni: csak a District of Columbia-val határos Virginia államba ellátogatni, hogy az ember meglássa az- amerikai négerek millióinak valódi sorsát. A Supreme Court épülete és a Fehér Ház előtt állva nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy egy kirakatváros két fő attrakcióját szemlélem. A virágzó fák és bokrok szinpompája ér a szökőkutak csillogása mögött a férfiak és nők ezreit láttam, akik 1952 karácsony estjétől 2? napon át, esőben és napsütésben, hidegben éi szélben, éjjel-nappal föl és alá jártak, hogy a FÍehér Ház lakójától kegyelmet kérjenek két ártatlan ember, a Rosenberg-házaspár számára. Az igazságot, türelmet és megértés hirdető világ- irii épület kapuja és lakójának szive azonban em nyílt meg a római pápa, a francia köztársa- igi elnök, Einstein tudós és milliók kérése őtt... Hazánk fővárosát, a nemzet kirakat városát, indezek ellenére érdemes megnézni. Aki teheti, iánjon rá legalább három napot, de lehetőleg ibbet, mert különben nem lesz alkalma a csillo- ó külszin mögé benézni és megismerni a valódi Washington igazi arcát.
