Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-19 / 3. szám
January 19, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1? TAVASZ A DUNÁN (Megjelent a budapesti Magyar Nemzetben 1955 elején) Ezúttal egy egészen frissen megjelent könyvről kívánok beszámolni: Janine Bouissounouse és Louis de Villefosse “Tavasz a Dunán” c. magyar- országi utinaplójáról. A 250 oldalas munka az “Éditions de Minuit”, az ellenállás éveiben ala- pitot't, legendás “földalatti” kiadónál jelent meg. ' magyar közönség nem ismeri a szerzőket, s ivei az ilyenfajta könyveknél különösen fontos, iogy ki mondja azt, amit mond — talán helyes .esz néhány szóban bemutatni őket. Louis de Villefosse régi katolikus család sarja. 1900-ban született Párizsban, és egészen 1949-ig aktiv tengerésztiszt volt«. A háború alatt a Szabad Francia Hadihajóhad helyettes vezérkari főnökeként működött, részt vett a normandiai partraszállásban. Két tanulmány szerzője, az egyik Macchiavelliről, a másik Lamennais-ről szól. “Ellena More” c. regényében nagyon szépen irta meg — britt keretbe áttéve — saját életét és fejlődését. Tudnunk kell ugyanis, hogy az általában demokratikusnak éppenséggel nem mondható francia tisztikaron belül mindig a flotta tisztjei voltak a legreakciósabbak, javarészük Maurras királypárti “eszméire” esküdött. Annál érdekesebb s tiszteletreméltóbb Villefosse fejlődése, aki sorhajókapitányból lett aktiv békeharcos. Villefosse pályafutása az egyik legszebb példája a francia polgári értelmiségiek legjobbjai fejlődésének, akiket a jól megfontolt tapasztalatok és érző szivük a haladás táborába vezetett — Felesége, Janine Bouissounouse, a háború előtt* az egyik nagy estilap, az Intransigeant munkatársa volt, négy regényt és több történelmi életrajzot irt. Könyvük, a “Tavasz a Dunán”, rapszodikus, sokszor egészen szubjektív utijegyzetek gyűjteménye. Ne gondoljunk azonban siető újságírók he venyészett megjegyzéseire. Villefosse-ék könyve, bár könnyű és élvezetes olvasmányt nyújt, nincs mélység és*alapos dokumentáció híján. Sőt, egész kis modern magyar enciklopédiának is mondhatnék. hiszen megvan benne, hogy mit kell tudnia a müveit francia olvasónak Advról és József Attiláról (versfordításokkal- megtűzdelve), Munká- csyról és Szintéiről, Bartókról és Kodályról, a mai magyar népművészetről, színházról stb. S meg kell mondanunk, hogy ez a kedvesen csevegő enciklopédia meglepően pontos és igaz. Egy- egy irodalmi miniatűr gyöngyszem benne többek között a sztálinvárosi riport, vagy az a sok apró és szinte Balzac-i pontossággal remekbe ötvözött, irodalmi értékű “notation”, valamint az ilyen megfigyelés pl. a volt Gerbaud közönségéről: “Itt láthatók — írja szellemesen J. Bouissounouse — a félelmetes mágnásözvegyek, kettős tokájukkal és háromsoros nyakláncaikkal, akik lornyonukkal felfegyverezve néznek szembe a szocializmussal”, vagy Aquincum eleven és tudós leírása, vagy a hangulatos visegrádi és esztergomi utazás, vagy a Munkásmozgalmi Intézet* Múzeumában tett látogatás, amely egyúttal a magyar történelem rövid összefoglalása. Természetesen a két polgári iró könyvében sok helyen olyan értékelés, megjegyzés van, amivel nem érthetünk egyet. Munkájuk egészében mégis pozitív. Jöt*tek, láttak... és megszerették hazánkat, népünket. S minden — részükről érthető — fenntartás mellett is olyan akkorddal zárják utinaplójukat, melyre minden magyar hazafi büszke lehet: “. . . Magyarországon a boldogság átpártolt a másik oldalra, átállt a tömegekhez. Nem csodálkozom, hogy a régi állapotok haszonélvezői, akik a számkivetettség útját választották, nagy keserűséggel gondolnak erre. Azt állítani azonban velük együtt, hogy a mai Magyarország türelmetlenül várja “felszabadítását” — értelmetlenség. A mai magyar köztársaság nem mesterséges. kívülről az országra erőszakolt valami, hanem annak a hosszú fejlődésnek a gyümölcse, amely már 1919rben érőben volt, és éppen a külföldi erők összefogása kény szeritette Magyarországra akkor az ellenforradalmat. A történelem kerekét nem lehet visszafordítani... és illúzió azt képzelni, hogy a rendszer alapvető szerkezete egyáltalán kérdésessé válhat. Éppen ebben a keretben valósult meg először a történelemben a magyar nép öntudatra ébredése; igen, most történik először, hogy mélységes életerő lelkesíti ezt a nemzetet, amelynek felvirágzását mindig elgáncsolták, “alsó” rétegeit mindig az alávetettség és tespedtség állapotában akarták tartani, s amelynek jövője egykor oly borúsnak látszott.” Bajomi Lázár Endre KOMLÓ - BÁNYAVÁROS — Magyarországi riport — 1880. A völgyben szerényen meghúzódó kicsiny falu mellett feltárják az első szénbányát. A vállalkozó bányászokat toboroz Komlóról s a környező falvak nyomorgó lakói közül. Megkezdődik a termelés, napi 15—20 vagon szén. 1914. Az állam átveszi a bányát. A napi termelés “már” 40—45 vagon. A szaporodó bá- nyászságnak néhány gerendavázas, egyszobás barakkot'épitenek, ahol hét-nyolctagu családok élnek. A betegség mindennapos. Egyetlen orvos van a falüban, aki ezenkívül még tizenegy község orvosi teendőit is ellátja. Az egyik ilyen nyomortanyán látta meg a napvilágot egy évvel az első világháború után Linz Péter, egy régi komlói bányászcsalád gyermeke. A 36 éves fiatalember most itt áll mellettem főhadnagyi egyenruhában, s együtt nézzük az egykori nyomortanya még fellelhető maradványait, szemben az első bányával. Az épületek egy részét átalakítva, kicsinosítva ideiglenes szállásnak használják. — Ií*t születtem—áll meg csendesen a kis vityil- ló előtt a főhadnagy azzal a révedező tekintettel, ami a multija kalandozó gondolatokat tükrözi az arcon. — A község szegénysége abban az időben kezdett már tűrhetetlenné válni. Hogy az elégedetlenség forrongásban ne törjön ki, a bánya gazdái értettek hozzá, hogy a bányászságot “tervszerűen” lezüllesszék, mélyben tartsák. A nehéz, verejtékes munkától s a napi 20-25 kilométer gyaloglástól elgyötört embereket hét füstös kocsma csábította, ahol készségesen szolgálták ki őket itallal. (Jellemző, hogy lakás nem volt, de hét kocsmára tellett.) Természetesen a fizetés rovására. Az élelmezést is a Konzum és a Hangya látta el “kiskönyvre”. Ha a számla már elérte a várható fizetést, egy deka kenyeret sem szolgáltak ki, pénzt pedig természetesen szintén nem. Márpedig a számla hamar megtelt. Ahogy szünetet tart egy pillanatra — előadásának szuggesztiv hatása-e, vagy az egykori nyomor itt maradt emlékei látványának megrázó ereje — szinte látni véltem a behorpadt tető alatt hajladozó, sovány, beesettaro-u, sápadt asz- szonyokat apró, éhes csemetéik között. Fenn a Somák-tetőn csak az utóbbi néhány esztendő alatt 150 uj bányász családi ház épült. Ez Komló kertvárosa. Olyan mint Budapestnek Rákospalota, vagy Sashalom. Talán kissé mesz- sze is esik a központtól, de ma már itt sincs távolság. A hosszú gyalogtúrák megszűntek s a családi házak bányászlakóit autóbuszok szállítják munkahelyükre, vagy a belvárosba s onnan haza. Mennyi utcán kanyarodunk ide-oda, a kenderföldi városrész felé! Hol van már az az idő, amikor a kis községnek egyetle utcája volt. A kövezett, aszfaltozott járdákon élénk forgalom, üzlet üzlet mellett*. Ruhabolt, csemegebolt, husüzlet, tejkimérés. Összesen ötvenhat bolt várja — s nem hiába várja! — a vásárlókat. A cukrászdákban, vendéglőkben fehérkabátos pincérek sürög- nek az ízletesen terített asztalok között, s lám, a bányászgyerekekböl lett főhadnagy, aki fiatal korában csak a füstös söntések levegőjét szívhatta, ha szórakozni vágyott — milyen otthonosan, természetesen mozog szülőfalujának megváltozott légkörében. Kenderföld. Ismét egy uj városrész. Öt évvel ezelőtt legelő, erdő borította, ma két-háromeme- letes modern lakóházak hosszú sora. Nyugati részén a nyers téglafalak között daru nyújtogatja nyakát: a városrész még épül, terjeszkedik, mig össze nem ér a Gesztenyéssel. Csaknem 10,000 ember él már it az egy-két-három-szobás, fürdőszobás, összkomfortos lakásokban. Kökönvös Komlónak legszebb és legtöbbet emlegetett negyede. Joggal, hiszen lehet-e napirendre térni afelett, hogy az egykori pusztaság helyén két- három év alatt uj városrész született. Valaha csak a dombot nevezték Kökönvösnek, ahol szántóföldek, erdők terültek el. Ma ez a város legmodernebb városrésze, lakópaiotákkal, rendezett utcákkal, parkokkal, a házak földszin- jein áruházakkal, éttermekkel, S micsoda forgalom mindenütt! A komlóiak jól emlékeznek az Az egyik emeletes sárga épület előtt Linz főhadnagy ismét megáll. —Itt élek most íelesé'gemmel és két gyerekemmel — mutat az egyik függönyöd ablakra.— Ugye hosszú volt az ut? — teszi hozzá mintegy folytatva az abbahagyott beszélgetést. É zeuttal útjára gondolt, a munkásbaraktól a kétszobás szép otthonig, nem arra az útra, amit most tettünk meg Gesztenyéstől Kökönyösig. Pedig ez is hosszú volt. S a többórás körséta mindennél ékesebben bizonyította: Komló nagyváros, De bizonyítják a városi tanácsnál kapott adatok is. Az egykor 4000 lakosú községet 1953-ban nyilvánították várossá, hozzácsatolva a környező Mecsekialu, Mecsekjános és Kisbattyán községeket. Lakóinak száma jelenleg — szerény számítás szerint — 26,000, de lényegében legalább 50-60- ezren élnek és dolgoznak itt. A dombtetőről lenyűgöző képet nyújt a város hétköznapi, lüktető élete. A modern lakópaloták felett kötélpályán szénnel megrakott csillék sik- lanak az uj szénosztályozó felé, s az osztályozó vágánylabirintusáról a vagonok százai viszik naponta az ország különböző részeibe a város legnagyobb kincsét: a hazánkban egyedül kokszolható fekete szenet. * 1 Uj aknák nyíltak, uj szénmezők feltárásán fáradoznak ma is szerte a környéken a geológusok. Januárban megkezdi működését a bányavidék legfiatalabb aknája, a Zobáki-akna is. Szakértők szerint az eddig feltárt bányák napi 1000 vago- nos termelés mellett is legalább 200 évig kimerit- hetetlenek. S a föld mélye még mindig tartogat gazdag meglepetéseket. Nemcsak az élet lett könnyebb Komlón — a munka is. A csákány már régen a múlté. Hatalmas turbókompresszorok nyomják a sűrített levegőt a fejtőkalapácsokba és más korszerű bányagépekbe. Az üzem laboratóriumában kutatók vizsgálják a kőzeteket, a szén minőségét. A leszálló bányászokat Ikarus-vonatok szállítják azaz akna bejáratához. Szociális ellátottságukról fürdők, öltözők, jól felszerelt orvosi rendelők, tiszta üzemi- étkezdék gondoskodnak. Most a jól végzet munka után az egész ország bizakodással tekint az uj esztendő elé, első szocialista bányászvárosunk iakóinak ünnepét még derűsebbé teszi a tudat, hogy az uj esztendőben városuk tovább gyarapodik, életük uj tartalommal gazdagodik. •£{ Végh Ottó
