Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-02-09 / 6. szám
February 9, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ fi/ if ...... A VILÁGIRODALOM REMEKEI ........ - ■ ■■ -....... 4 Johann Wolfgang von Goethe (1749—1832) FAUST Fordította: dr. p. b. Gótikus boltozatu, gyéren megvilágított, a tizenhatodik századbeli tudomány fantasztikus készülékeivel zsúfolt szobában ült dr. Faust, tépe- lődve, önmagával meghasonolva. Barázdált homloka, elrévült, távolbanéző pillantása, akárcsak kuszáit haja és kócosán lengő szakálla arra vallott, hogy ez a tudós itt elfeledkezett a világról és csakis tudományos problémákon jár az esze. Csakugyan elfelejtette és elvesztette a világot, de amikor elvesztette, elhomályosodtak előtte a tudomány céljai is, és miután elsajátította mindazt, amit a tudomány elért, úgy találta, hogy mindez üres, haszontalan és jelentéktelen a világon. Ettől a keserű csalódástól megtörve mormogta maga elé: “Most hát ismerem a bölcselet minden csin- ját-binját, most már áttanulmányoztam a jogot és az orvostudományt, és sajnos, még a teológiának is végére jártam. Éppenannyit tudok, mint kezdetben. Igaz, többet tudok, mint a többi ember: a doktorok, tanárok, jogászok és papok, sem kétely, sem habozás nem zaklat már, nem félek már sem a pokoltól, sem az ördögtől. És mégis csak annyit értem el, hogy minden öröm elhagyott. Porlepte, szuette könyveim halmazába vagyok temetve. Lombikok, görebek és ócska szeméttel telt tudományos eszközök vesznek körül. Ez az én világom! Micsoda világ!” “Jöjj hát, segíts rajtam, mágia, varázslat! Szellemi erővel és szellemajkaddal mondd meg nekem, mi mozgatja a legbelsőbb világot! Mutasd meg nekem a teremtőerőt és a csirát, hogy többé ne szavak, üres szavak közt kelljen turkálnom, keresgélnem!” Nagy, megbámult ivrét alakú könyvet nyitott fel és buvárlatába merült, mig el nem érkezett ahhoz a titokzatos jelhez, amely a Föld Szellemét képviselte. “Hívlak, idézlek!” mondotta a tudós elsápadva. “Te látszol a legközelebb lenni hozzám! Jelenj meg előttem, még ha ez az életembe is kerülne!” A szellem jelét megvonta a levegőben. Vörös láng csapott át a szobán. Izzó fényében egy szörnyű, csodálatos forma jelent meg, égő szemeit arra az emberre szegezve, aki hívni merészelte, és ez az ember most megrettenve fordította el tőle az arcát. “Sokáig tépelődtél, sokáig tapogatództál birodalmam körül!” mennydörögte a jelenség. “És ez te vagy, Faust, te l'élősen tekerődző féreg!” “Nem fogok elszökni előled, lángoló teremtés!” mondta Faust minden erejét összeszedve. “Én, Faust, egyenragu, egyenlő vagyok veled!” A szellem erre igy szólt: “Az életárja, a tett-vihar Ringat fel s alá; Szövök szüntelen. Élet s halál: Tenger végtelen; Váltott szövés ez, Tüz-éledés ez; Én igy szövöm az örök időkön át Az istenség diszét, az élő ruhát.” (Kozma Andor fordítása.) önfeledt elragadtatásában Faust vidáman felkilátott: “Közel vagyok hozzád, hatalmas szellem, aki végigsuhogsz a világon! Közel vagyok hozzád!” “Te csak ahhoz a szellemhez vagy közel, amelyet meg tudsz érteni, de nem énhozzám!” zúgta a jelenség. Ezzel eltűnt, magára hagyva az ösz- szeomlott Faustot, aki kétségbeesetten rebegte: “Én, Isten képmása! És még csak a Föld Szellemének közelébe sem juthatok!” “Féreg vagyok, és a könyveknek és vegyszereknek ez az egész szemétdombja megannyi por, amelyben vaksin kotorászok. Meg fogom-e találni ebben, amit kívánok? Olvassam-e tovább ezernyi könyvben, hogy az emberiség örökkön örök(---------------------------------------------------------------------•> Johann Wolfsang: von Goethe Németország egyik átmeneti korának gyermeke volt, a hűbéri rendszerből a polgári rendszerbe való átmenet korának gyermeke és költője, a német irodalomnak Cchil- ler mellett a legnagyobb irói géniusza. Az átmeneti kor hatása megérezhető müvein, amennyiben a progresszív és polgári irányzatok keverednek bennük. A hűbériséget megdöntő franeia forradalom egyik csatájának előestéjén tudta Goethe és feljegyezte, hogy “itt a világtörténelem uj korszaka kezdődik”. Olyan müve, mint a Faust: az emberi bátorság nagy hőskölteménye, de ugyanakkor hires “népeposza”, a “Hermann és Dorothea”: nyárspolgári idill. Könyvtárakat írtak Goethe müveiről s talán a legremekebb tanulmányt Lukács György irta “Goethe és kora” címmel, amelyet több nyelvre is lefordították. A Faust kolosszális mii, amely csúcsként emelkedik ki az iró összes müveiből. Mcgfo- gamzása és befejezése közt hatvankét év telt el. Goethe tehát úgyszólván egész életében dolgozott rajta. A Faust a világirodalom felbecsülhetetlen gyöngye. Lényeget Goethe a Faust második resztben mondja ki: íme, a fő, a legvégső igazság, Mely mindörökre hirdeti: Csak annak jussa élet és szabadság, Ki riapról-napra küzdi ki.” Engels “valóságos olympusi zseninek” tartotta Goethét. A legelismerőbb jelzőkkel hangsúlyozta nagyságát, ugyanakkor azonban élesen rámutatott korlátjaira is. Müvei közt azonban a haladás mellett harcoló versei, regényei, drámái, naplója a leg- künagaslóbbak, igy a Faust is, s ezért bátran le lehet szegezni, hogy Goethe nem arisztokratikus művész volt, hanem elsősorban a dolgozó német nép legnagyobb költője — Engeles “a legnagyobb német”-nek mondotta — s irodalmi hagyatéka az egész haladó emberiség kincse. 'v_________________________________________/ ké gyötri magát s hogy itt-ott esetleg élt valamikor egy boldog ember? Ez a nedv itt megmutatja nekem a nyílt tengert. Az áradat tükre csillámlik lábaimnál. Az uj és töretlen partok egy uj napon ideinteni látszanak. Én majd be merem dönteni a kaput, amelytől rettegve hátrálnak vissza az emberek. Be fogom bizonyítani, hogy az emberi méltóság nem fél az istenekhez felemelkedni. Ajkaihoz emelte a kristályserleget, de mielőtt felhajtotta volna, a levegő megmozdult és visszhangozta az ódon város harangjainak egybeolvadó kongását. Az éjszaka megszakított csöndjén keresztülzendült a kínszenvedésről szóló húsvéti ének. Faust doktor letette a serleget. “Hallom az üzenetet”, mondotta, “pedig hitemet elvesztettem. A csoda a hit édes gyermeke. Nem emelkedhetek fel abba a magasságba, ahonnan áradnak a szép hírek. De mégis mindazáltal az életbe húznak vissza engem ezek a dallamok. Oh zendüljetek, zúgjatok égi dalok, én ismét a földé vagyok!” •Jóllehet visszatért a földre, ez csak még keserűbb vággyal töltötte el az elérhetetlen után. Hiába mutatta meg a föld a tavasz csodáját a fáradhatatlan kutatónak, aki nem tudott hinni a csodában. Hiába tűnt a hitét vesztett ember szemébe a fák és folyamok ébredése, a meguj- hodó teremtés játéka. Az Idő felhöboritotta utjain bandukolt csak vezető nélkül. A gonoszság szelleme, leplébe burkolva, suhant át a világon, figyelte ezt a magasra törő lelket és sóvárgott e nemes vad megkaparintása után, mert az többet ért más tízezernél. Ragyogó piros ruhában, kakastollal süvegén jelent meg előtte Mephistopheles és sürgető szóval kérte, hagyja ott remete-dolgozószobáját és induljon neki vele együtt széles e világnak. “Mit adhatsz nekem, te szegény ördög?” kérdezte Faust megvetően. “Ennivalót, ami nem hoz kielégülést? Vörös aranyat, ami mint a higany menthetetlenül kifolyik az ember ujjai közül? Hazárdjátékot, amelyen senki se nyer? Gyönyörű leányzót, aki a szomszédomra kacsint, mig karjaim közt hever? Megtiszteltetést, isteneknek ezt az örömét, ami eltűnik, mint a hullócsillag?” (Folytatjuk) Mozart - Magyarországon Száz esztendeje, 1856. január 27 napján, mikor születése napjának századik évfordulóját köszöntötte az emberiség. Liszt Ferenc csodálatos szavakban emlékezett meg e csodálatos életről. “Mozart legnagyobb érdeme — igy szólt—, hogy a muzsikát belevitte a társadalomba és a műveltség nélkülözhetetlen részévé tette. De ő volt az is, aki a melódiát egységbe ötvözte a harmóniával: amazt a nép ösztönös zenei szelleme alkotta az évszázadok ködös messzeségében, emezt nagy mesterek művészete formálta az évszázadok folyamán.” Milyen sokatmondó és elgondolkoztató, hogy akik először próbálták Mozart művészetét átplántálni a magyar földbe — “a világosság századának” haladó magyarjai voltak: “Csokonai, Verseghy és Batsányi. Az első, aki egy Mozart-mü- zenéjétől megigézve, gyalulatlan asztal fölé könyökölve, faggyugyertya beteg fényénél Mozartopera szövegét fordítja: Csokonai Vitéz Mihály. 1795-ben magyar nyelvre ülteti át az II Re pastore szövegét, amely Metastasio müve; vidéki vándorszínészeink többször elő is adták. 1802- ben A varázsfuvolá-t fordítja. Előbb A boszor- kánvsip címmel, majd utóbb A tündérsip nevezetet adja e műnek. Falusi pajtákban adták elő a nemzet napszámosai, de a kézirat elveszett, csupán töredékei maradtak miránk. 1804-ben Sebestyén László, egy literátus földbirtokos fordítja A varázsfuvolás-t; meg is jelent nyomtatásban: “Vátzon, Máramarossy Gottlieb Antal be- tüiv. és költs. 1804.” Később Pálvi Elek, a lelkes kolozsvári színész fordítja Mozart operaszövegeit, most már “zene alá” Írja a verseket és mint énekes, sok a gondja a szöveg énekelhető voltára. Ez a heroikus úttörő a szájától megvont filléreken, a maga kötségén adja ki nyomtatásban Mozart-opera-forditásait. Verseghy Ferenc és Batsányi János egy-egy áriát fordítottak magyarra. A varázsfuvolá-ból. Hol szólalt meg először magyar színpadon Mozart muzsikája? 1789, május 27-én Várszínházban, majd Pest város színházában adták elő a Szöktetés a sze- rályból vigoperát. Német operatársulat játszotta, de a magyar fővárosban, magyar színpadon, hogy a közönség, majd a muzsikusok és színészek megismerkedjenek Mozart színpadi müveivel. 1793-ban mutatják be a németek a Várszínházban A varázsfuvolá-t, 1795-ben a Figaro házasságán és 1797-ben a Don Juan-t. (Érdekes, hogy Párizsban csak 1805-ben, Rómában 1811- ben és Londonban 1817-ben került először színre a Don Juan.) A várszinházi és a pesti Mozart- hemutaték sorában 1797-ben a Cosi fan tutte-val ismerkedik meg Buda és Test magyar és német, közönsége. 1826. december. I Kolozsvárt mutatják be a Don Juan-t: Déryné énekli Donna Annát és a fordító, Pályi Elek Don Ottaviót. Nemcsak a színpadon, a hangversenytermekben és a magánházakban folytatott “házi muzsikálásban” is páratlanul terjed Mozart muzsikája, csiszolódik a muzsikusok Mnzait-stilusa és a közönség Ízlése. 1813 novemberében a lipcsei csa^ tában elesett katonák emlékezetére a várbeli Boldogasszony templomában a (Mátyás-templomban), majd a belvárosi főpiébánia-templomban ‘Folytatás a 14-ik oldalon) .
