Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-05 / 1. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ January 5, 1956 Áz ünnepek után Irta: Geréb József Végre túlvagyunk az évzáró ünnepeken is. Az amerikai falvak és városok üzleti negyedeiben leszedték a karácsonyi díszleteket, amiket el- pakkoltak a jövő évi használatra és az utcák megint felvették a rendes, normális, hétköznapi kinézésüket. A magánházakban is megtörtént már a nagy- takarítás; az üveg, papír és ónlemezekkel díszített, ezüst színre festett karácsonyi fákról is papirdobozokba rakták már azokat a díszítéseket, amiket még jövőre is lehet használni, mint például a nagy csillagot, meg az apró villanylámpa glóbusokat s az annyi örömet hozó, de már száradó és leveleit hullató karácsonyfát kidobták a szemetesnek, aki morogva dobálta fel nagy truckjára, hogy ez a szent ünnep neki mennyi extra sok dolgot ád. Annyira visszatért már a “normális” világrend, hogy kegyelet és közerkölcsök sértése nélkül beszélhetünk arról, is, hogy ez a kereskedelmi alapra fektetett és mesterségesen fenntartott “karácsonyi szellem” (Christmas spirit), talán azért olyan pohos és duzzadt, mert tele van álszenteskedéssel és naiv hazugságokkal, — szóval egészen úgy épült fel, min.- a képviselője, “Santa Claus”, a csepüszakállas öreg, akit párnákkal kell kitömni, hogy felvegye mesebeli gömbölyded alakját. Mert nagyon szép dolog az, ha évenként legalább egyszer megemlékszünk rokonainkról, barátainkról; tudatjuk velük, hogy gondolunk rájuk s. ennek kifejezést adunk akár kártyák, akár ajándékok küldésével, ha azt őszintén csináljuk és nemcsak azért, mert az összes szomszédok úgy csinálják, igy tehát mi is követjük a többieket. Úszunk az árral Mert közismert dolog, hogy az amerikai világ közvéleményirányitói éveken át folyó TUDATOS propagandával vitték be a köztudatba, hogy karácsonykor mindenkinek annyi karácsonyi holmit kell venni, amennyire csak telik, Vagy még annál is valamivel többet, aminek az árát utólag fizeti részletekben. Megvásárolnak ilyenkor mindenféle haszontalan dolgot, mert a közvélemény azt parancsolja, hogy VÁSÁROLNI KELL és ennek az általános közhiedelemnek csak a gerincesebb emberek tudnak s mernek ellenállni. Ez a karácsonyi költekezés már annyira fejlődött, hogy aki kivonja magát alóla, arra úgy tekintenek, mint felforgató, áruló, “szubverziv” egyénre, aki még baráti körben is elveszti minden tekintélyét. Jól tudjuk, hogy ez a karácsonyi vásárlás az amerikai gazdasági rendszer egyik oszlopa s annak kidöntése meggyengítené a rendszert, azért nem is csodálkozunk azon az erőfeszítésen, amit a fenntartására kifejtenek. Hogy mennyire hamis és mesterséges ez a “Christmas spirit”, nagyon jól jellemzi ez a kis hollywoodi anekdota: Az egyik jólismert filmsztár felhivja telefonon a barátnőjét« és lelkendezve mondja neki: — Olyan boldog vagyok drágám, képzeld csak, éppen most állítottuk fel a nagy ZÖLD karácsonyfát. — Z-Ö-Ö-Ö-L-D karácsonyfát? — kérdezte a barátnő álmékodva. — Hát hol a nagyvilágon szereztél ZÖLD karácsonyfát? — Tudod drágám, — adta meg a választ a művésznő — ez sem volt ZÖLD, hanem EZÜST SZÍNŰ, de találtam egy embert, aki átfestette ZÖLDRE. A paródia Erről az álszenteskedésről rántja le a leplet egy tréfás vers, amit az egyik angol újságban láttam, amelynek rovatirója, aki valószínűleg “nem konformista”, paródiát irt a Clement Clarke Moore “A visit from St. Nicholas” cimü hires ifjúsági versére, (A Magyar Szó is közölte hiszen minden iskols gyermek könyv nélkül tudja.) A paródia Írója megfigyelte, hogy az ünnepek után a vásárlók ezrei hogyan rohanják meg az üzleteket csak azért, hogy a meggondolatlanul vásárolt árukat kicseréljék használható holmikra: Ünnepek után jött aztán a nagy nap, Vevők hozták vissza, amit vásároltak. A boltoslegények megriadva nézték Visszavitt csomagok végtelen özönét. Jaj, mi lesz most itten? — kérdeztem még én is, Megbánta mindenki, hogy adott Kriszkindlit? De ez még aztán hagyján, nem lett volna nagy baj, legfeljebb csak az üzlettulajdonosoknak, azok meg csináltak elég hasznot még igy is, hadd fájjon hát a fejük egy kicsit. A rovatáró azonban behatol az otthonokba is, ahol az “átlagos” adakozó összehasonlitja a kapott dolgokat azzal, amit ő küldött szét. Ugylátszik, hogy az összehasonlításnál félrebillen a mérleg, mert az illető ilyesmik mond: Hej, a teremtésit, kinek kell ily vacak? álért küldtem én jó dolgot Ravasznak? Kidobtam sok dollárt arra a Fösvényre, Költse ő az övét jóféle gyógyszerre! így megy ez keresztül a hosszú paródián nagy örömére azoknak, akik csak jó viccet olvasnak ki belőle s nem látják, hogy a szerző tulajdonképpen a karácsonyi szellemmel kapcsolatos álszenteskedést gúnyolja ki. Vigyázat mázolva! . . . “Vigyázat, mázolva van!” — hangzokt a régi figyelmeztetés a friss festéseknél, amelyet aztán képletes értelemben átvittek minden olyan fogalomra, amit hamis színben igyekszenek feltüntetni. Ilyen hamis mázolás az ezüst szinü karácsonyfa, amit mesterségesen kell visszafesteni természetes színére; ilyen hamis ékszereket rakunk a karácsonyfára és ilyen hamis módon építjük fel magát Santa Claust is. Mindez azonban még megbocsájtható volna, de amit nem hagyhatunk szó nélkül az, hogy éppen ilyen hamis érzelmekkel tömték meg a karácsonyi eszme szellemi világát is. Nem is kellett várnunk az ünnepek elmúlására, hogy azk meglássuk. Ezt a mázolást észrevettük már a szent nap reggelén, amikor láttuk az újságokban, hogy Eisenhower elnök, — bizonyára a karácsonyi szellemtől inspirálva és tanácsadóinak ajánlatára kegyelmet adott 43 súlyos bűnt elkövetett fegyenc- nek, közöttök még egy olyannak is, akit gyilkosságért halálra ítéltek. Voltak a megkegyelmezet- tek között olyanok, akiket rablásért ítéltek el; mások sikkasztottak, ismét mások loptak, kábítószereket árultak, lányokkal kereskedetek, katonákat szöktettek meg, stb. stb. A sajtó, mint általában, — most* is nagy dicsérettel adózott az elnöknek ezen jószívűségéért és azért, hogy a karácsonyi szellem annyira áthatotta, hogy betegsége dacára is kiterjesztette figyelmét a társadalom szerencsétlenjeire, noha azok súlyos vétkeket követtek el, de bizonyára már megbánták bűneiket és ezért kiérdemelték a kegyelmet. A súlyos bűn Távol áll tőlünk az elnök ezen kegyelmi tevékenykedésének a bírálata, sőt mi több, hajlandók vagyunk együttmenni a kereskedelmi sajtóval az amnesztiáért kijáró dicséretben. Ezen a közös utón azonban nem mi, hanem a kereskedelmi sajtó hirtelen megállt. Megállt! Ez nem is elég erős kifejezés, talán helyesebb azt mondanunk, hogy felhorkant. Mert az a sajtó, amelyik heteken át habzó szájjal har- isagta a “Christmas spirit” dicséretét, erőszakos módon kényszeritett mindenkit annak követésére, egyszerre csak váratlan fordulattal, hihetetlen durvassággal rontott neki Mrs. Eleonor Roose- veltnek negyven társának , metr azok kérvényt (nyújtottak be az elnökhöz, hogy a karácsonyi szellem nevében adjon kegyelmet azon 16 egyénnek is, akiket nemrégiben csupán azért ítéltek el súlyos börtön büntetésre, mert úgymond, összebeszéltek, hogy A JÖVŐBEN hirdetni és ajánlani fognak “felforgatónak” minősített tanokat! Nem lehetett szó nélkül hagyni Mrs. Roosevelt kérvényét, mert azt rajtakivül még negyven olyan kiválóság irta alá, akikre nesm lehet ráfogni, hogy kommunisták, még csak azt sem, hogy “társutasok”. Kegyelmet adni kommunistáknak?! — horkant fel az amerikai kereskedelmi sajtó. — Hiszen azzal meggyaláznánk a karácsonyi szellemet! Szinte hányingert kap az ember, aímikor olvassa azt a körömfont, hazug okoskodást, amivel bizonyítani akarják, hogy a kommunisták bűne olyan nagy, aimire nem jár kegyelem még a karácsonyi szellem jegyében sem. És ha jól meggondoljuk, ebben a tekintetben talán igazuk is van. Mert amig a lánykereskedők, sikkasztok, zsiványok, rablók és gyilkosok vétenek is valamely törvénycikk ellen, de nem veSZUDÁN FÜGGETLENSÉGE Az Egyiptomtól délre fekvő, 1 millió lakost számláló Szudán, amely felett eddig Anglia és Egyiptom uralkodott, kikiáltotta fügetlenségét. Ez nem egészen váratlanul történt. A szudáni nacionalisták évek óta követelték nemzeti önállóságukat. 1953-ban Anglia és Egyiptom megállapodást kötött egymással, hogy három éven belül a szudániak népszavazást rendezhetnek és maguk dönthetik el, függetlenek akarnak-e maradni, vagy pedig Angliával vagy Egyiptommal létesített valamilyen kapcsolatban maradnak. Mindkét szentnek maga felé fordult a keze, amikor propagandájukat kifejtették. A szudáni parlament a hét végén döntött: mindenféle népszavazás nélkül egyhangúlag elfogadja a függetlenségi határozatot. Ebbe Anglia is, Egyiptom is belenyugodott, mert belátták, hogy a szudáni nép akaratát meg nem törhetik. Hogy mi lesz Szudán jövője, azt nem nehéz megjósolni. Az összetételét alkotó különféle elemek szövetségi kormányt fognak alakítani, amely tekintettel lesz a kisebbségi követelésekre. E kérdés megoldására alkotmányozó nemzetgyűlést fognak összehívni. ZAVARGÁSOK ALGÍRBAN Miután Marokkóban és Tuniszban egy időre elültek a zavarok, Algírban tört ki a válság. Algír Franciaország részét alkotja, amely képviselőket is küld a francia nemzetgyűlésbe. Ez csak porhintés a szembe, mert az Algírban élő francia lakosok aránytalanul nagy szavazattal rendelkeznek, hogy hatalmuk biztonságát ne veszélyeztethessék az arabok. Az algíri nemzetgyűlés mandátumainak fele is a franciáké s a beválasztott arab képviselőket a fejbólintó jánosok közül válogatják ki. A legerősebb arab párt hallani sem akar megalkuvásról, hanem teljes nemzeti önállóságot követel, s utána az arab ligába lépne be.. A mérsékeltebb demokrata párt meg akar alkudni a franciákkal. Az arab nacionalisták Algírban azonban oly erélyesen dolgoznak, hogy a fejbolintó jánosok egy része is lecsatlakozott hozzájuk. A nacionalisták csapatai meg-megtá- madták a franciáknak behódoló városokat, falvakat vagy röplapokon követelik az ellenállást. Legutóbb összeütközésre került a sor, amelynek több mint kétszáz halálos áldozata lett. Megfenyegetik a franciákhoz huző képviselőket is. A nacionalisták azt követelik, hogy az arabok ne vegyenek részt a január 2-iki általános francia választásokon. Franciaország újabb meg újabb csapatmegerősitéseket küldött le Algírba, nemrég a NATO-ból kivont zászlóaljait, noha a francia kormány tudja, mennyire népszerűtlen Franciaországban francia katonák Észak-Afrikába küld se. Az algíri kérdésnek azonban döntő szerepe lehet az újévi választásokban Edgar Faure jobbközépi koalíciójának sorsára nézve. A hangyák élelmiszerkereső útjukban nagy távolságokat tesznek meg. Közben elsősorban szaglásuk utján találnak rá táplálékukra. A nagyobb tápláléktól hazatérő hangya potroha “nyomjelző” mii’igyének váladékát a talajra keni, ezen az “ösvényen” indulnak el társai a táplálék megtalálására. szélyeztetik a profit-rendszert, sőt ellenkezőleg, annak erős támaszai. A Shmidt-Act törvény áldozatai, ellenben keményen bírálják azt a rendszert, amelyben egyesek, vagy egyes korporációk olyan sok milliós vagy billiós profitoka/ szerezhetnek, mint aminőről éppen a napokban számolt be a sajtó. A Shmidt-Act áldozatainak a bűne a profitrendszer bírálata. Azért büntetik őket, hogy az ily bírálattól mindenkit elriasszanak. Mrs. Roosevelt és társai tehát arra kérték az elnököt, hogy vessen már véget ennek a terrornak. Nemcsoda tehát, hogy az elnök nem teljesítette kérésüket. És nem csoda, hogy a hipokrita sajtó neki rontott Mrs. Roosevelt és társainak azért, mert a “Cristmas spirit” légkörét ki akarták terjeszteni még olyan emberekre is, akik valójában NEM KÖVETTEK EL BŰNT. Az álszenteskedők hipokrita világába nem illet volna bele ártatlanok kibocsájtása, mert az Csakugyan ellenkezett volna ezzel a “mázolt” hipokrita kereskedelmi szellemmel. • «V «•»>>» ; -r ‘ ..s-jjr-lsgi
