Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-07 / 23. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 7, 1956 §F A Közép-Kelet és az olaj NINI jvj .. »J iOSEBB nemzetközi tárgyalás, amelyben a Közel-Kelet kérdése, mint fontos probléma ne szerepelne. Bulganyin és Kruscsov londoni látogatása során is megvitatták ezt a kérdést. Szóbakerült a szovjet-francia tanácskozáson is. Néhány héttel ezelőtt a UN főtitkára járt Közép-Keleten, hogy tanulmányozza a helyzetet és javaslatot tegyen a legjobb megoldás módjára. A NATO legutóbbi ülésén is tárgyaltak a közép keleti- kérdésről és Dulles megbeszélést folytatott róla külön a francia és az angol külügyminiszterrel Mi a közép-keleti probléma lényege? Nyugati szemszögből egyetlen szóban összefoglalható: olaj. A problematikus közép-keleti országok (Szíria, Irán, Irak, Kuwait, Izrael, Jordánia, Libanon, Szaud-Arábia) főleg mezőgazdasági cikkeket termelnek, nyersanyagokkal, bányákkal, nem igen rendelkeznek. De néhány országban (Kuwait, Szaud-Arábia, Irak, Irán) világviszonylatban is gazdag olajforrások vannak. S az ott élő nének mégis szegények. Szegények, mert a föld kincsé nem az övék: idegen hatalmak szállítják el és élvezik hasznát. Miért fontos az olaj az iparilag fejlett országoknak? Az ipari fejlődés során energiaforrásként. —1 legalábbis az atomerő széleskörű és olcsó felhasználásáig — mindinkább olajat használnak fel. Az Egvesült Államokban például 1920-ban szén/ fedezte az energia 78 százalékát, ezzel szemben 1954-ben már csak 30 százalékát, viszont 42 százalékát az olaj. Érdemes megjegyezni hogy Nyugat-Európa két legfejlettebb országa — Anglia és Nyugat-Németország — mind kevésbé tudja kielégíteni energiaszükségletét szénből, s behozatalra szorul. A nyugati országok — mert kevés a kitermelt szén, s a szén energiájának még korszerű berendezések mellett is kisebb része hasznosítható, mint az olajnak — szaporítják olajlelőhelyeiket. Anglia ezért igyekszik megkapaszkodni a Közép-Keleten. AZ OLAJ SZEREPE mindinkább megnövekszik a közlekedésben, az energiatelepeken stb. Arra számítanak, hogy a szükséglet 25 év alatt a kétszeresére nő s a világ oláj termelése ezért is rohamosan emelkedik. A világ olajtermelésének alakulását mutatja (millió tonnában) az alábbi táblázat: Ebből a világ a Közép-Kelet az USA termelése termelése termelése 1938 280 15 161 1954 709 128 338 1955 785 151 257 A számokból világosan megállapítható, hogy a Közép-Kelet mind fontosabb helyet foglal el a világ növekvő olajtermelésében. Mig 1938-tól a világ olaj ki termelése lényegében két és félszeresére nőtt. addig a közép-keleti olajkutak termelése megtízszereződött. A Közép-Keleten termelt olajat nem az olajtermelő országok használják fel. Mig az Egyesült Államokban kitermelt olaj lényegében az országon belül kerül felhasználásra, — sőt még behozatalra is szorulnak —, addig a közép-keleti olaj több mint háromnegyed részét más országokba (elsősorban Nyugat-Európába) exportálják. Előnye, hogy rendkívül olcsó annak, aki kitermeli, az eladási ára viszont magas, s ezért óriási hasznot biztosit. Ennek magyarázatát az olaj önköltségében és az olaj monopóliumban kell keresnünk. A közép-keleti olaj önköltségét alig emelik a kutatásokra fordított költségek, hiszen — mint modani szokták: “a közel-keleti föld olajjal van átitatva, és akárhol furjuk meg, olaj bugyog”. Ezzel szemben az Egvesült Államokban az olajár 40 százalékát a kutatási költségek alkotják. (Természetesen az olajkutakkal dolgozó munkások bére is sokkal magasabb Amerikában, mint a lé- nve'^Vipn gvarmatként kezelt Közép-Keleten.) De ennél lényegesebb, hogy az olajipar teljes egészében monopolizált. Nyolc nagy tröszt (5 amerikai és 3 európai) uralja a tőkés világ olajtermelésének 65%-át és a Közép-Kelet olajának 99 . százalékát. A 99 százalékból az 5 amerikai monopólium kezében van körülbelül 60 százalék és két angol monopólium tulajdonában 33—35 százalék. A monopóliumok egymás között megegyeztek az ár nagyságában. Könnyen tehetik, hiszen számottevő versenytárs rajtuk kívül nincs. Ezért a világpiaci ár nem a konjunktúra ingadozásainak í megfelelően alakul ki; á monopóliumok közösen állapítják meg. • f t Á monopóliumok közötti ármegegyezés- egyálKülpolitikai Szemle A brit-szingapúri tárgyalások kudarca Eredménytelenül fejeződtek he az Anglia és Szingapúr között egy hónappal ezelőtt megkezdett tárgyalások Szingapúr önkormányzatáról. A “Távol-Kelet kapujának” nevezett, 1,200,000 lakosú, s mindössze 570 négyzetkilométernyi termet a nagy angol gyarmatbirodalom valóságos “műszerfala”. Kereskedelmi kikötő, repülőtér — rádióállomások, erődítmények, olajtartályok, fontos hadi- és kereskedelmi támaszponttá avatják a nemzetközi útvonalak kereszteződésénél fekvő Szingapúrt. A távolkeleti gyarmatokra kiterjedő függetlenségi mozgalmak átterjedtek Szingapúrra is. I960 májusában nagy politikai sztrájkok robbantak ki ezzel a követeléssel: “függetlenséget!.” A szingapúri törvényhozó gyűlés is magáévá tette az önrendelkezési követeléseket. E mozgalom hatására határozták el az angolok tavaly, hogy az idén áprilisban megbeszéléseket kezdenek a koronagyarmat képviselőivel Szingapúr önkormányzatáról. A Marshall főmíniszter vezetésével Londonba érkezett küldöttség elég szerény, de határozott követelést terjesztett elő: önkormányzat a brit birodalmon belül. A terület külső védelmét és külpolitikai kapcsolatait továbbra is Anglia irányíthatta volna. Szingapúr viszont biztosította volna az angol támaszpontok fennmaradását A külkereskedelem önálló irányítása, a Kínával^ való normális kereskedelmi kapcsolatok felvétele egyik fő gazdasági követelés volt. A belbiztonsági ügyek intézése teljes mértékben a szingapúri kormány kezébe került volna, s ez volt a tárgyalások buktatója. Anglia úgy találta, hogy “bizonytalannak látszik a koronagyarmat alkotmányjogi fejlődése... s egyelőre nincs kilátás arra, hogy Szingapúrnak szilárd, demokratikus kormányzata legyen — igy Nagy-Britannia nem vállalkozhat arra, hogy feladja azokat a jogokat, amelyekkel biztosíthatja a nemzetközösség helybeli katonai támaszpontjainak biztonságát”. Magyarul: a brit terv szerint a “független” Szingapúrban is Angliának kell teliha+al .-.o, a-!_ keznie. Erre Marshall főminiszter megjegyezte: olyan ez, “mintha a karácsonyi puau»..a„„ szósszal öntenék le”. Azzal a sajnálkozva vigasztaló kifejezéssel persze nem lehetett meghatni a szingapúriakat, hogy ha a küldöttség elfogadja az angol ajánlatot, “megszűnt volna koronagyarmat lenni és a ‘Szingapúr állam’ nevet vette volna fel”. Marshall eléggé félreérthetetlenül kijelentette: “Visszavonhatatlanul elutasítom, hogy tovább is gyarmati rendszerben éljünk.” A tárgyalások sikertelensége tehát már a kezdet kezdetén előrevetette árnyékát. S az angol álláspont igazi megmerevedését igy datálhatnánk: Ceylon, 1956 április 5. Az angol lapok a ceyloni választások óta rémülten latolgatják: mit lehet tudni, vajon Szingapúrban nem ismétlődik- e meg az, ami Ceylonon történt. A ceyloni semle- gességi erők választási győzelme után lett Szingapúr “politikailag kiskorú”. Szingapúr minden politikai csoportja körében elégedetlenség uralkodik. A függetlenség követelése ott szerepelt valamennyi párt programjában, s egyik párt sem állhat el tőle, mert amelyik elveti, létjogosultságát és ezzel együtt tömegeit is elveszti. A követelés fennáll s Anglia a “talán majd egyszer” ígérettel nem számítolhatja le. talán nem küszöböli ki a nyolc nagy tröszt egymás közötti vetélkedését. Elég ha csak Irán sorsára utalunk, de akármelyik más közép-keleti konfliktus is ezt bizonyítja De álljon itt az egyik angol lap keserű beismerése: “Anglia két barátja: az Amerikai Egyesült Államok és Francia- ország megvitatta Anglia közép-keleti olaj ellátásának ügyét — írja a Daily Telegraph. — Angliának nagyon kell vigyáznia. Volt már úgy, hogy elfogadta barátainak segítségét és mindannyiszor keservesen pórul járt. Abadán (Irán), ez az óriási gazdasági érték, egykor Anglia tulajdona volt. Anglia kivonult, mert ezt tanácsolta legjobb barátja, az Amerikai Egyesült Államok. Anglia most ismét Abadanban van, de nem- egyedül. Vele van Amerika is, amely osztozik vele az olaj-engedményekben. Negyven százalék Amerikáé, negyven százalék Angliáé. Egykor Angliának elsőbbségi joga volt Kuwait ólajforrá- ( sainak fejlesztéséhez. De rábeszélték, hogy ezt az olaját ossza meg Amerikával. Most egy amerikai cég, a Gulf Exploration Co., e jogok felének tulajdonosa. Bahrein, még angol védett terület. Népe állandóan bajokat okoz Angliának. Az ottani olaj azonban Amerikáé. így Anglia kapja a pofonokat és Amerika vágja zsebre a pénzt. Anglia összes egykori közép-keleti körzeteiben az Amerikai Egyesült Államok veti meg a lábát Az olaj nélkülözhetetlenül szükséges az angol birodalom fennmaradásához és az angol nép élet- benmaradásához. Védjük meg azt, ami a mienk, védjük meg mind a barátaink, mind az ellenség fenyegetésétől.” EBBŐL IS LÁTHAT«, hogy a többi között az olaj miatt is — nem olyan egyszerű a Közép-Kelet problémáinak rendezése. A nyugati hatalmak % egyetértenek ugyan abban, hogy ti közép-keleti békét meg kell teremteni akár Izrael, akár az arab országok rovására, de úgy, hogy mind. a két terület a befolyásuk alatt maradjon Az arab országokra azért van szükségük, mert ott vannak a fontos olaj források, s azok elvesztése vagy az arab államok tulajdonába kerülése súlyos csapás lenne a Nyugat, elsősorban Anglia iparára, de érzékenyen érintené az Egyesült Államokat is. Ha pedig Izrael csúsznék ki a markukból, es azért okozna bajokat, mert több olaj mezőkről fontos olajvezetékek futnak Izraelbe, s az olaj jelentős részét itt hajózzák be. (Ez az egyik oka annak, hogy az Egyesült Államok támogatja Izraelt.) Ha h nyugati hatalmak egyet is értenek abban,-hogy a "békét- megikeH-ötizni ■a Közép-Keleten, de*abbon“iaár eltérőek a-vélemények, hogy “Pénzzel nem lehet barátságot vásárolni” Dr. Liston Pope, a Yale-egyetem hitoktató fakultásának dékánja, négy hónapos körútjáról hazaérkezett. Körútja 16 ázsiai és középkeleti országon vitte keresztül. Helytelennek találta egyházaink missziós, hittérítő munkáját. “Oroszország majdnem mindenütt győzelmet arat”, mondta, különösen mióta segítséget nyújt feltételek nélkül. Amerika politikáját bizalmatlanul fogadják és helytelenül értelmezik. A kelet régi, tra- dicics képe kiment a divatból. Sürgés-forgás, életerő látható. Uj otthonok építése, uj üzletek, a falusi élet teljes átszervezése észlelhető. Amerika segítsége hatásos ugyan egyes helyeken, de nagyon is gyanút keltő másutt. Egyre tisztábban látható, hogy pénzzel nem lehet barátságot vásárolni. Feltétlenül változást, átalakítást igényel Amerika megközelítése az uj ázsiai államok felé. Ázsia teljes erejével rohan a huszadik századba.” Dr. Pope zür-zavartnak találta a hittérítők munkáját is, úgy nyilatkozott, hogy “egész misz- sziós munkánk uj átértékelést igényel,” majd hozzátette: “Vallásos exportunk nagy részét jó lesz, ha itthon tartjuk ahelyett, hogy Ázsiába küldjük. Itt már hozzászoktunk kilengéseikhez. Ha kiküldöttjeink nem tanulják meg tehetségüket és pénzüket jobban, az ázsiaiaknak megfelelő formában felhasználni, egyre kevesebb alkalmuk lesz Ázsiában munkát végezni.” ki uralkodjék az rílajban gazdag országok felett. Anglia szeretné, ha az ő szava lenne döntő, Wall Street pedig, kihasználva gazdasági erejét, hatalmas pénztőkéjét, politikai befolyását, maga szeretné — az angolok rovására is — uralni az egész vidéket. Csak egyről feledkeznek meg legtöbbször a heves küzdelemben: a kérdés megoldásában a döntő szó az ott élő népeket illeti. Az ő megkérdezésük nélkül, függetlenségük és jólétük rovására nem lehet megoldani a kérdést. A Szovjetunió a UN keretében kivánja e kérdés rendezését. S a szovjet-angol, majd a szovjetfrancia tárgyalások záróközleménye elismeri e kívánság jogosságát. Az a tény, hogy Anglia és Franciaország most már de facto nem vonja kétségbe a Szovjetunió érdekelt — mint nagyhatalom — a közép-keleti vitás kérdések rendezésében, feltétlenül kedvezd előjel a végleges, - igazságos rendezésre.
