Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-29 / 13. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 29, 1956 Vihar egy Nobel-tlijas iró körül AMERIKAI MAGYAR SZÓ Published weekly by the Hungarian Word, Inc., ISO E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 Subscription rates: In U. S. A. and Canada $7 a year. Foreign $8 one year, $5 half year. Single copy 15c. Előfizetési árak: New York városában, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4. Minden más külföldi országban egy évre S9, félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. Szerkesztőség és kiadóhivata1: 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Fiókirodák, ahol előfizetéseket felvesznek: Bronx, Magyar Ház, 2141 Southern Boulevard. — Hivatalos órák kedd este 7—9-ig. Cleveland, O.: E. S. Magyar Munkás Otthon, 11123 Buckeye Road. Nagy József városi lapkezelő West Side: Wlach Rudalf, lapkezelő j Detroit, Mich.: Petőfi Klub, 8124 Burdeno | Tischler Lajos, lapkezelő I Chicago, 111.: 1632 Milwaukee Avenue, 2nd fl. Chulay István, lapkezelő. Los Angeles, Calif.: L. A. Magyar Munkás Otthon, J251 S. St. Andrews Pl. — Pacier Flórián, lapkezelő Ügyvezető: Rosner Sándor A GYARMATI RENDSZER SZÉTHULLÁSA A gyarmatosítás fenntartásának csikorgó gépezete újra mozgásba lendült. A “gépkezelők” igyekeznek alkalmazkodni az uj helyzethez. Főcél : a már meglevő, de az elnyomott, vagy a füg- getlenségüket frissen visszanyert népek körében mély elutasításra találó keleti katonai blokkok megszilárditása, illetve megerősítése. Pakisztán Karacsi városában tartották a SEATO, a délkelet-ázsiai katonai tömb miniszteri bizottságának több napig tartó értekezletet. Selwyn Lloyd angol külügyminiszter Karacsi felé vezető utján megáll India fővárosában s a Közel-Kelet legfontosabb országaiban. Az angol kormánykörökhöz eléggé közelálló Yorkshire Post szerint Kairóban “gazdasági nyomással” akarja rábírni Egyiptomot, “ne szegüljön szembe a bagdadi paktummal.” Indiában Nehruval akar találkozni, hogy “kiküszöbölje India elenséges magatartását, mind a SEATO-val mind a bagdadi paktummal szemben. Dulles, aki szintén Karacsiban volt, legutóbbi beszédeiben ugyancsak a támadó katonai blokkok rendszerének fenntartása mellett kardoskodott —, de ő is utalást tett arra, hogy a jövőben jobban előtérbe kell kerülnie e katonai blokkok gazdasági oldalának. Mindez jelzi, hogy a gyarmatosítás fenntartásáért küzdő imperialista nagyhatalmak a délkelet-ázsiai blokkban és a bagdadi paktumban a gyarmati alávetés uj formáit látják. Ennek elfogadhatóvá tételére, ha szükséges és a helyzet úgy követeli, hajlandók úgynevezett “segélyt” is nyújtani — de természetesen mindig csak azzal a feltétellel, hogy az ilymódon “segélyezett” ország még mélyebben belegabalyodik az imperialista vezetés alatt álló zárt katonai tömbök hínárjába. Az angol és amerikai külügyminiszter útja mutatja, hogy az imperialista hatalmak rendkívül erőfeszítésekre készülnek gyarmati uralmuk fenntartása érdekében. A tét nagy. Mégis, ha kitágítjuk a látóhatárt — világossá válik, hogy ezek a rendkívüli erőfeszítések tulajdonképpen csak törékeny gyufaszálak a történelmi fejlődés kerekének hatalmas küllői között. A gyarmati rendszer folytatódó széthullása “a háborút követő időszak világtörténelmi jelentőségű eseménye” és “ma már az egyik legélesebb és legégetőbb kérdésként került napirendre a gyarmati rendszer teljes felszámolása.” Valóban világtörténelmivé teszik ezt a változást már arányai is. A gyarmati népek leigázásának óriási piramisa szinte a szemünk láttára roskad össze. Nem kevesebb, mint 1,200 millió ember rázta le a gyarmati és félgyarmati függőség jármát. A földkerekség legnagyobb lélekszámú országa, Kina, a szocialista tábor egyik vezető nagyhatalmává emelkedett. A sorban második legnagyobb lélekszámú ország, India független nagyhatalommá vált, amelynek külpolitikáját a békés egymás mellett élés elvei vezérlik. Az arányokon túlmenően világtörténelmi jelentőségű ennek a változásnak az üteme is. A szocialista rendszer kialakulása olyan ütemben megy végbe ,amely példátlan a társadalmi rendszerek változásának történetében. A feudalizmusnak 200 esztendőre, a tőkés rendszernek másIrta: Dr. Pogány Béla Zseniális érvekkel fejtette ki és védte meg a maga különös állásfoglalását a faji elkülönítés kérdésében William Faulkner, USA egyik legnagyobb regényírója, az irodalmi Nobel-dij 1949-es nyertese. Nyilatkozatai megjelentek a “Life” és a “The Reporter” folyóiratokban és az egész amerikai sajtó visszhangozta azokat. Nemrég egy szovjet Írónő foglalkozott Faulkner legutóbbi regényével, az “A Fable”-el és> magasztalta a háboruellenes irányzatáért. A napokban Howard Fast kissé elsietve irt magasztaló cikket Faulknerről, amiért kijelentette, hogy a négerek alabamai autóbusz-bojkottját helyesli, folytassák tovább, mert annyi rendőr nincs az országban, hogy valamennyi bojkottálót letartóztassák. A Faulkner-kérdés azonban nem egyszerű dolog. A “The Reporter”-ben megjelent interjúban Faulkner azt az elképesztő kijelentést tette, hogy ha erőltetik a néger kérdést, akkor az Egyesült Államokban újabb polgárháború törhet ki; ha pedig fegyverre kerül a sor, akkor ő, Wiliam Faulkner, Mississippi oldalán harcolna az Egyesült Államok ellen. Emiatt foglalkozik a sajtó oly sokat Faulkner- rel mostanában; emiatt volt a nagy vita a National Civil Liberties Clearing House-ban is a mult héten s ezeknek a vitáknak a folyamán nevezte Faulknert az országos négervédelmi szervezet képviselője, Clarence Mitchell, “tisztességtelennek és összefüggéstelennek.” A “tisztességtelen” kifejezés helytelen, az “összefüggéstelen” már sokkal helytállóbb Mert valóban megdöbbentő egy nagy iró részéről azt hangoztatni, hogy fegyvert fogna az Egyesült Államok ellen — Mississippi és a faji elkülönítés védelmére. Fegyvert fogni hazája ellen? De ő azt mondja, hogy az ő hazája Mississippi! Az ő hazája az ország déli része! És bármilyen hajmeresztő képtelenségnek és ostobaságnak hangzik is ez a kijelentés, Faulkner — mint fentebb mondtuk — zseniális érvekkel igazolja a maga különös állásfoglalását. Ez azonban nem azt akarja jelenteni, hogy igaza van, vagy, hogy helyeseljük. Távolról sem! William Faulkner nagyszerű regényeket irt. ő a déli országrészeknek, különösen Mississippinek, szülőföldjének, életét rajzolta meg Írásaiban. Megrajzolta, de bátor, a valósághoz hü részletekkel, nem romantikus, vagy hazafias rajongással. Nem titkolta, nem kente el Mississippi életének sötét oldalait, embertelenségeit, bűneit. Ellenkezőleg, valóságos vádirat egész müve a déli világ borzalmai ellen. Kegyetlen, lélekfelrázó történetekkel ábrázolja alakjait, a négereket és a fehéreket egyaránt. Senki sem ismeri ezt az országrészt úgy,, mint ő. Zseniális iró, nem lehet letagadni. De a polgári Nobel-djat nem azért kapta meg, véleményünk szerint, mert feledhetetlen Írásaiban megmutatta Amerika igazi arcát: a négerek és szegény fehérek embertelen nyomorúságát, hibáikat és erényeiket, meg* a fehér arisztokrácia és gazfél évszázadra volt szüksége a teljes megszilárduláshoz. A szocialista rendszer egy évszázad harmadrésze alatt vált szakadatlanul fejlődő világ- rendszerré. Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan és elválaszthatatlanul — lélegzetállitóan gyors a gyarmati piramis összeomlásának történelmi üteme is. Húsz esztendővel ezelőtt a szocialista kínai világhatalom vezetői még a jenani löszbarlangokból irányították a nép felszabadító harcát, s Kina nagy része többszörös gyarmati iga alatt roskadozott. 10 esztendővel ezelőtt is Kina javarészén még a nemzetközi negyedek drótsövénnyel óvott lakói, s az imperializmussal összeforrt kínai rablótöke “négy családja” volt az ur. 12 esztendővel ezelőtt Nehru még angol börtönben raboskodott, s India a brit korona “legfényesebb gyöngyszeme” volt. Tiz esztendővel ezelőtt Indonézia földjét még holland és angol intervenciósok taposták, a Szuezi-csatorna még angol katonai támaszpont volt, Egyiptom és az egész arab Kelet az imperializmus béklyóiban vergődött. Kina és India mellett “lerázta a gyarmati rendszer jármát Indonézia, Egyiptom, Burma és több más ország. Megindult az Arab-Kelet, Afrika, a latinamerikai országok népei újjászületésének hatalmas folyamata. Recseg-ropog a gyarmati elnyomás egész szégyenteljes rendszere.” És mindez — fél emberöltő alatt ment végbe! dagok bűnökbe rothadt degenerálódását, elkor- esulását. Hanem azért, mert “tárgyilagos” maradt, mert nem foglalt állást, nem döntött, nem küldött “message”-et, üzenetet. Megmaradt a felelőtlen objektivtás “szabadelvű” langyosságában, a csodálatosan éles tükörképet nyújtó iró kényelmes páholyában, aki úgy véli, hogy eleget tett irói kötelességének, ha hűen visszaadja a látott valóságot, de nem mond ítéletet felette. Ezt oly következetesen, oly konokul cselekedte, hogy teljesen magára maradt és magára haragította a jobb és baloldalt egyaránt, a fehéreket azért, mert megmutatta belső rothadtságukat, a feketéket azért, mert nem állt melléjük az el- korcsosult fehér uralkodóosztály ellen. így aztán bármily súlyos is realizmusa, végeredményben ég és föld között lebeg. El kell ismerni azonban irói érdemeit azért a merészségért, hogy megmutatta a valóságot. Ezzel a tettével, ha nem foglalt is állást, szolgálta a haladás ügyét. Megnyerte a Nobel-dijat, de senki sem ünnepelte ebben az országban. Nem hívták meg teára a Fehér Házba, nem rendeztek diszbanketteket a tiszteletére semmiféle szervezetben. Szinte már úgy néz ki a dolog, hogy Faulkner annyira ragaszkodik törhetetlen individualizmusához, a “középuthoz”, hogy akár vértanúja is lehetne “liberalizmusának.” Faulkner más tekintetben is példája az “amerikai tragédiának”. Hiába irt olyan remekműveket, mint a “Light in August”, “Absalon, Absalon!...”, “Intruder in the Dust”, “The Hamlet”, “Sartoris” meg egyebeket, legnagyobb sikerét a kimondhatatlanul mocskos “Sanctuary”-vel aratta, az impotens gengszter és a gazdag diáklány undok szerelmi regényével, holott ez minden más komoly iró dicsfényére letisztithatatlan foltot ejtene... Sokat vitatott legutóbbi nyilakozataiban többek közt azt mondja, hogy a négereknek Alaba- mában és általában az egész országban, igazuk van; a négerek jobbak, értékesebbek, mint a fehérek; jogosan követelik az egyenlőséget a polgárjogokban; igazuk van erkölcsileg, igazuk van gazdaságilag is, mert Faulkner hangsúlyozza, hogy a négerek ellen gyakorolt megkülönböztetés alapja gazdasági, a fehérek által bezsebelt profit. Szóval mindenben igazuk van. Elméletben igazuk van. A gyakorlatban azonban a déli urak nem hajlandók eltűrni, hogy a faji megkülönböztetést erőszakkal parancsolják rájuk. Várni kell, mig a déli fehérek maguktól, “nemeslelküségből”, nem pedig kötelező alkotmányosságból elismerjék a négerek alkotmánybiztositotta egyenlőségét minden téren. Ha a polgárháború óta eltelt kilencven évig tudtak várni, várjanak még tovább, mert ha kényszert alkalmaznak, újabb polgárháború lesz s akkor ő az Egyesült Államok ellen fog harcolni a déliek oldalán! Elvégre Faulkner hü maradt önmagához, sőt.... már nem is Kimondta a végleges szót: a harcot, a fegyvert — az általa is elismert — igazság ellen. Talán e tekintetben még önmagának, az eddigi felelőtlen objektivitásának is ellentmondott. . . Ez az igazi amerikai tragédia! Amikor ilyen nagy iró, ilyen világhírű iró nem tud megoldást találni, nem tud vezetni, nem tud üzenni, vagy ilyen oktalan üzenetre tud csak fanyalodni. Ezért rosszak a regényei is, rosszak abban az értelemben, hogy képtelen volt kialakítani belőlük bármi pozitívat, vezérlő eszmét, irányitó mondanivalót, segítséget, világosságot ebben az őrületesen zűrzavaros korban, amelyben legalább a nagy szellemektől várhatnák el az emberek, hogy fénysugarat vessenek a föld bizonyos részen tomboló káoszba, az igazságok tébolyitó útvesztőjébe. Megrajzolni az élet borzalmas képeit, aztán ölhetett kézzel hümmögni nem megoldás, nem felelet, nem vezetés! És azt sem lehet tudni, nem a trösztök hatalmától fojtogatott iró félemedett-e meg, vagy a saját káoszából kikecmeregni nem tudó iró kétfelé beszélése-ez ? Ez rejlik hát a tétlen tárgyilagosság mögött: ha hordozóját sarokba szorítják, végül is a reakció oldalán fogna fegyvert a haladás ellen, miközben egyre hangosabban hangoztatja erkölcsiségét. Van azonban egy magyar közmondás, amely kereken kimondja, hogy egy fenékkel nem lehet két lavon ülni.
