Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-12 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ January 12, 1956 fi Ne vegye rossz néven, de tiltakozva mellékelem a részemre küldött Mindentudó Kalendáriumért járó egy dollárt, amely azért van olyan gyürődött állapotban, mert mérgemben sokáig a markomban szorongattam. .. Kérem, ne értsen félre, én önt továbbra is nagy tiszteletben tartom, mert igen tisztességes, jó magyar és ami a fő, kitünően informált kultur embernek ismerem, önt s érdemes megemlítenem, hogy az ön rádióelőadásai vezettek rá és fokozták bennem az érdeklődést az amerikai-magyar élet iránt. Azonban Ön mégis félreismert engemet, mert én az ilyen irodalomhoz nem vagyok szokva. Átnéztem úgy futólag ezt a Kalendáriumot és arra a megállapításra jutottam, hogy ezt Magyarország, a mi drága szülőhazánk sírásói írták. Mérgemben aztán földhöz vágtam és rátapostam és addig tapostam, amig olvashatatlanná lett. Az érte járó dollárt azért küldöm, mert nem kívánom, hogy ön károsuljon. Remélem, nem haragszik meg rám és ha legközelebb Miamiban járok elmondom haragom okát is. Boldog ünnepeket kíván igaz hive: Sz. ... Károly ★ Kedves Sz.... Uram! A Mindentudó Kalendáriumért járó egy dollárt igen-igen gyűrött állapotban megkaptam. Elképzelhetetlenül bosszús lehetett*, amidőn gátat tört idegrendszere olyan irtó erővel szoritotta össze, marokizmait, hogy megszámlálhatatlan ráncot vasalt a nagy amerikai szabadságharcos, Washington György arcára. Ilyesmit az ember rendszerint beszámíthatatlan állapotban követ el, és már velem is megtörtént, hogy berugottan addig jártam a verbunkost, amig istenugyse’, föl nem buktam. Hogy az Ön dühét füszerezt-e Noé apánk Rókája vagy sem, azt nem tudom, de amint az ábra mutatja, jó sokáig táncolhatott azon a Kalendáriumon amig olvashatatlanná tette. De majd mindenről részletesebben beszámol, ha eljön hozzám. Azonban addig is, szeretném figyelmét felhívni arra a rengeteg kulturélményre, amit megszerezhetett volna magának, ha a talpa helyett* a fejét használta volna. Mi tagadás, kissé sértve érzem magamat, mert olyan nagyságokon taposott, akiket én roppant tisztelek és akiket* az egész kulturemberiség örökre szivébe zárt, — és ezek után következnek azok a becsületes, csupa- sziv-lélek. harcosok, szerkesztők, kik ezt a Kalendáriumot lehető tették és összeállították. Na, de erről még majd beszélgetünk. . . Most csak hadd említsem Walt Whitman, Bartók Béla, Petőfi, Mozart. Bemard Shaw, Franklin Benjamin, Einstein neveit, akiknek nagy emléke szintén besározódott lábai alat*t. Az ezekről szóló mondanivalókat mind el kellett volna olvasni önnek az utolsó betűig, mert hiszen a mindennapi életben intelligens embernek tartja magát, jó magyarnak is és ha már ez igy van, akkor az ember saját meggyőződését követi és a hallották, vagy rágalmaktól nem vadul meg, mint bika a vörös posztótól. Viselkedéséből azt sejtem, hogy nagyon megunta a kávés-legényeskedést és már megbánta, hogy önkéntesen otthagyta a 100 hold jó magyar földet, amelyen gazdálkodott és még mindig gazdálkodhatott volna, s igen megharagudott azokra, akik kicsalták és ezek személye helyett a Kalendáriumot tette szenvedő alannyá, midőn a múltra gondolt és egy kis megtorlásra vágyott. Valamikor ilyen esetben bizonyára a béresét verte volna el, — dehát valamennyiünk örömére annak a világnak már befellegzett. Egyszer már ezt ön is őszintén belátta beszélgetésünk során. Éppen ezért, nem tudok önre haragudni. Én csak a tisztességtelen árulókkal vagyok haragba, mert az emberi becstelenség eme lejtőjén nincs megállás. Én hiszem, miután elolvassa levelemet, ön megszerzi másutt magának ezt a Kaldenráiumöt és A-tól Z-ig áttanulmányozza. Ebből meg fogja ismerni a nagy Bartók Bélánk sorsát, aki a new- yorki. felhőkorcolók árnyékában majdnem ében halt, s Mozartot, a világ egyik legnagyobb zenegéniuszát, akik kutyáján kívül senki sem kiséht EGYKE NEHEZEBB A KISttZLETEMBEREK HELYZETE “Hol van az a hires nagy gazdasági fellendülés?” — kérdezik jogosan a kisvállalatok, amikor visszatekintenek az 1955-ös esztendőre, amely valószínűleg úgy fog megmaradni az emberek emlékezetében, mint a legvirágzóbb békebeli év. Ilyen értelemben magasztalja a múlt esztendőt a “Public Affairs Institute” “Washingtoni kirakat” cimti rovata. ' Köztudomású, hogy a földművelésre évek óta rossz napok iárnak és rossz volt szegénynek a tavalyi év is. Elég gyakran felhívták már erre a fenyegető jelenségre a figyelmet, viszont aránylag kevés szó hangzott el a kisvállalatok sanyarú helyzetéről. A farmerek után a kisüzletembe- rek is elmondhatják, hogy az 1955-ös, sippal- dobbal hirdetett gazdasági fellendülésből nem sok jutott rájuk. Valóban úgy áll a helyzet, hogy a kisüzletemberek, akiknek életbenmaradá- sa nap nap után egyre kétségesebbé válik, azt hangoztatják, hogy az elmúlt év a “nagyvállai- latok” éve volt. Rep. Joe Evins tennessee-i demokrata képviselő, kijelentette, hogy a sokat emlegetett gazdasági terjeszkedés “túlnyomórészt a mammutvál- lalatoknak kedvezett a kisvállalatok jólétének rovására”. Magyarán szólva ez annyit tesz, hogy a nagyvállalatok attól híznak, hogy felfalják a kisvállalatokat. A nagyvállalatok könnyebben jutottak kölcsönhöz és sokat nyertek az adókedvezményekből. Az elmúlt három évben a bankok drágábban adtak kölcsönt és néha semmi áron sem adtak. A kistőkéseknek tehát a maguk erejéből kellett zöld ágra vergődni, vagy kormány kölcsönhöz folyamodni, ha kaptak. A szövetségi szakmabizottság legújabb jelentéseiből kiderül, hogy míg a 100- • millió dolláros gyárvállalatok profitrátája az utóbbi években 28 százalékkal emelkedett, ugyanezen időszak alatt a közép- és kisvállalatok profitrátája — a 250,000 dolláros vagy annál is kisebb tőkével dolgozó üzemeké — 58 százalékkal CSÖKKENI. Az RFC, a Reconstruction Finance Corporation, a szövetségi kölcsönző bank 1953-ig tömte pénzzel a nagyvállalatokat, amelyek addigra úgy megszedték magukat, hogy tovább már nem is volt rá szükség Beszüntették, mert az ő kormányuk jutott be a hatalomba. Helyette a kisvállalatoknak kölcsönt nyújtó SBA-t, a Small Business Administeation-t létesítették, amelynek üzletpolitikai bizottságában a főtagok Humphrey és Sinclair Weeks, pénz, — illetve kerekeuelmi miniszterek voltak. A SBA egymásután következő föintézöi biztosították a bankárszövetséget és a nagyvállalatok országos szövetségét, hogy nem fognak konkurrenciát csinálni a magánipari üzletnek. Ha hiszik, ha nem, ígéretüket be is tartották. Rep. Wright Patman, a kisvállalatok válogatott bizottságának elnöke, a kongresszus elé terjesztett évközépi jelentésében kifejtette, hogy a SBA két évi működése alatt mindössze 395 esetben nyújtott közvetlen kölcsönt kisvállalatoknak, holott a kisvállalatok száma 3 és fél millióra rúg, amelyek havonta 11,000 kérvényt adtak be kölcsönökért, de felkopott az álluk. összefoglalva mondanivalóját, Patman, ezt irta jelentésében: “Az üzleti kölcsönök maximális összege, melyet a SBA adott, kevesebb volt mint ez évek alatt az üzleti terjeszkedésre költött teljes összeg egy százalékának a fele.” Majd kesernyésen azzal fejezte be a jelentést, hogy a SBA tevékenységének egyik érdeme az, hogy ébren tartja a kisvállalatok reményét, hogy támogatást kaphatnak, “holott az iratok szerint túlnyomó esetben támogatás nincs.” Nyilvánvaló, hogy azok a farmerek és kisvállalatok, melyek egy követ fújnak a kormánnyal a munkásság ellen abban a reményben, hogy megkapják érte a koncukat, alaposan tévedtek. Aztán nehogy tulkésőn ébredjenek rá, hogy őket falják fel, mint feleslegeket — nem a munkásságot, amely nélkül nincs termelés és nincs profit. A NAGY PER A POLGÁRLEVELEK VISSZAVONÁSÁRA Tizenhárom millió külföldi származású és ittszületett amerikai állampolgár sorsára fog kihalni az a próbaper, amelyet január havában akarnak lebonyolitani. Az igazságügyminisztérium azt akarja elérni, hogy hat amerikai állampolgártól vegyék el az állampolgári bizonyítványt azon, ürügy alatt, hogy a Walter-Mc- Carran-törvényt állítólag megszegték. Bennünket, magyar származású amerikaiakat* egyebek közt azért érdekel mélységesen ez az ügy, mert egy magyar ember is van az üldözésre kiszemelt vádlottak között: a mindnyájunk által jól ismert Rákosi Sándor. A hat polgárt a nyugat-pennsylvaniai bevándoroltak védelmi bizottsága védi az eretneküldöző hatóságokkal szemben. A hat vádlott a következő : Steve és Anna Devunich, Katherine Kemenevich, Steve Paich, Rákosi Sándor és Brin True. Rákosi, aki 1923-ban vándorolt Amerikába és 1943-ban kapta meg állampolgárságát, a követki a temetőbe — Benjamin Franlintól pedig megtanulhatja: hogyan értelmezzük az emberségességet és valamennyiünk féltve őrzött kincsét, — a, szabadságot. Sztálinváros építéséről szóló riport meggyőzi önt magyar népünk legyőzhetetlen életerejéről és azokról a törekvésekről, amelyek révén minden magyarnak hazát építenek, hogy soha többé ne kelljen egy fiának se külföldre szorulni nagyobb darab kenyérért. De sok egyebet is meg fog tudni ebből a Kalendáriumból. Például azt is, hogy milyen hosszúra szabja az ősember a husángot, hogy a rákötött kőbalta ütése hatásosabb legyen, — és hová üssön. .. Oh, még egyet! A küldött dollárt nagy gonddal kisimítottam és úgy adom tovább. Mert azok a csúnya, gyűrött ráncok, amiket az ön marka okozott, nem illettek Washington György arcára, aki irtó szenvedés és sok vér árán szerezte meg drága fogadott hazánk függetlenségét, szólás- és sajtószabadságát, amelyet mi, itt élő magyarok, amerikai testvéreinkkel együtt, minden áron meg is akarunk tartani. ^ , i Honfitársi tisztelettel: Márky István kezőket mondja az üggyel kapcsolatban: “Amikor 1938-ban megfolyamodtam az állam- polgárságot, azt mondták, hogy néhány évig kell várnom, amig magkapom. Érdeklődtem ismerőseimnél, miért kell oly sokáig várnom. Azt felelték, hogy a kormány rendszerint mindenkit öt évig megvárakoztat, hogy elég ideje legyen utánanézni, miféle állampolgár lesz az illető. Hát bizony ez elég hosszú idő* hogy valaki után nézzenek. Ha a végén alkalmasnak tartottak engem az állampolgárságra, akkor tudták, mit csinálnak. Most azonban egy uj törvényt hoztak, a Walter- McCarran-féle bevándorlási törvényt, amely kimondja, hogy bármily hosszú ideig élt is itt valaki, vagy akár negyven évig volt is állampolgár, nem számit, megfoszthatják állampolgárságától és deportálhatják is!” A védelmi bizottság arra kéri a nagyközönséget, írjanak Malcolm Anderson, U. S. Attorney- nek, cime: Federal Building, Pittsburgh, és Herbert Brownell igazságügyminiszternek, Washington, D. C., hogy a hat vádlott ellen indított de- naturalizálási eljárást szüntessék be. A védelmi bizottság sürgeti egyben a Walter-McCarran- törvénynek a kongresszus jelenlegi ülésszakán eszközlendő visszavonását, valamint Kilgore szenátor igazságügyi albizottságának támogatását, amely nyilvános meghallgatásokat tartott ennek a törvénynek ügyében, hogy ajánlásairól szóló jelentését a törvény eltörlésére vonatkozóan a szenátus elé terjessze. A védelmi bizottság reméli, hogy meg fogja védeni a polgársági jogokat s hogy sok vezető egyéniség és szervezet módot fog találni, hogy véleményét ezzel kapcsolatban kifejezhesse. A LEOLVADT VAJ: A földművelésügyi de- partement nagy elégedettséggel jelenti, hogy 187 millió font vajat ajándékozott iskoláknak és egyéb közintézménynek, 158 millió fontot idegen segítségre, 85 millió fontot pedig mélyen leszállított áron eladtak. E nagyszerű teljesítmény eredményeképen a 285 millió dollár értékű’vajat, amivel a kormány nem. tudj a mit csináljon, 50%- kaí leolvaszfották. A remek üzleti tranzakción, kormányunk 255 millió dollárt veszített. A földművelésügyi miniszter heve Ezra Taft Benson. 1lllilll!llllllllllllllll!!lllll!lllllllllllllllll!IIIIIIIIIIH OLVASÁS KÖZBEN írja: Márky István
