Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-05 / 1. szám

January 5, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ iá HOGYAN ALAKÍTOTTUK MEG A BLÖFSZ-ÖT KIS ÉS NAGYDUZZOGHY DUZZOGHY KÁZMÉR LEVELEI Kedves Főszerkesztő és Méltóságra Urambátyám! Ne csodálkozz azon kedves Urambátyám, hogy csak egyszer írtam levelet és azóta se; és szemé­lyesen se mutogattam magam, noha 5-6 éve hogy átt lakom ebben az Amerikában csöndesen. Igaz, ha ur is vagyok, de szerény a természetem és kü­lönben nagyon ajánlatos volt számomra, hogy ne csináljanak az újságok nagy lármát ideérkezé- semről, mert még itt is követelték volna rajtam alaptalanul a festményeket és ékszereket, melye­ket Magyarországon csak azért vettem magam­hoz, hogy illetéktelen bajtársak el ne vigyék őket. Az történt ugyanis, hogy a falunkbeli zsi­dó család egy tagja tévedésből életben maradt Németországban és hazajött. Szerencsére ideje­korán tudomást szereztem a dologról, mert még rám fogta volna, hogy nálam vannak a festmé­nyek és ékszerek, tehát okosabb volt, hogy mint a mai magyar uralom üldözöttje a szabadságot válasszam és elmenekültem. De majdnem csöbörből vödörbe jutottam, mert itt Amerikában is éltek rokonai a családnak, melyet Németországba segítettem, ezért egyide- ig itt is meg kellett lapulnom, hogy fel ne fedez­zenek. Elkerültem minden nyilvánosságot és fel­tűnést addig amig a festményeken és ékszereken mind túl nem adtam, ami eltartott egy ideig, mert jó árakat akartam kapni. De már minden el van adva, sőt sajnos a pénz is elfogyott, most nem is tudnák tehát rámbizonyitani, semmi okom tehát, hogy továbbra is megfosszam az ameri­kai magyarságot közreműködésemtől, mert szük­ségünk van egymásra, hiszen élni is kell az em­bernek és az ur még sem paraszt, hogy elmen­jek valami piszkos gyárba dolgozni. Ezért ezen­nel kilépek a nyilvánosság elé és hivatalosan át­veszem az itteni magyarság irányítását. Bátor­ság! Legfőbb ideje volt, hogy megtaláljuk a szüle­tésénél fogva hivatott, erőskezü vezért, hogy irá­nyítsa és összpontosítsa a felszabadítás munká­latát, ez a vezér pedig én vagyok, ezt vegye tu­domásul mindenki. Mindent központosítani kell, különösen a pénz kezelést a vezér kezébe kell ad­ni, mert a gróf Picspirics Tasziló csak elkezelni tud, a nagykosi Kos Ákosnak mindig is ragadós volt a keze, a kis és nagydisznódi Disznódi Dezső pedig, noha egyébként finom úriember már po­l.vás korában is sikkasztó volt. Politikai irányí­tásra és egyetértésre is szükségünk van ezekben a nehéz időkben, mert akadnak egyesek, akik a haza nagy ügyét saját egyéni és önző érdekeik­nek megfelelően szeretnék intézni. Vegyük csak a diadalmas felszabadítás idő­pontját. Ki ezt mondja, ki meg azt. A múltkor ott találom Kos Ákos méltóságost a sörcsarnok­ban. Mondtam neki: “Kedves urambátyám, ret­tenetes hogy nem lesz háború, éppen most kap­tam sógoromtól, a volt csendőralezredestől leve­let hazulról, hogy a termelőszövetkezet, mely át­vette a birtokomat, nagyszerűen feljavította a földeket, 300 holdas mocsarat lecsapolt, gyönyö­rű magtárházakat épített és az uj gyümölcsös is kezd már teremni, hát akkor nincs értelme, hogy tovább is várjunk itt a felszabadítással, legfőbb ideje hogy azonnal bevonuljunk.'’ De a méltósá- gos csak kiabál erre, hogy szó sincs róla, nem szabad elhamarkodni a dolgot, mert az ő birto­kán meg éppen most sok milliós nagy viz és ön­töző-müveket építenek és csak jövőre lesz kész, hát addig várni kell a haza megmentésével. Hát persze ő könnyen beszél, mert még maradt neki a lopott pénzből, ott volt neki az egész miniszté­rium pénztára amikor eljött, de mit csináljak én, aki alig talált valamit a vármegye kasszájában és ha az a deportáltak kis encsembencsómje ki nem segített volna már régen éhezhetnék. Hát kérdezem, szabadna egy úri embernek a haza he­lyett mindig csak magára gondolni? Hát még milyen fejetlenségnek voltam tanúja az elmúlt héten. Olvasom a vasárnapi újságban a budapesti tudósítást, hogy a községi húsfel­dolgozó gyárban eltört az automatikus nagy hur­katöltőgép prése, három napig javították és en­nek következtében Budapesten napokig alig le­hetett friss hurkát találni a boltokban. Alig tud­tam aludni éjjel nagy izgalmamban és hétfőn reggel korán már ott voltam a magas hivatalban, es Szerkesztő Urambátyám tudja milyen . »atalról beszélek, ha pedig nem, annál jobb. Úgyis tulsokan járnak oda mindenféle hazug .ürügpßMtel pénzért.) .Már ott -találtam az ilyen ügyekre illetékes urat és sietve büszkén jelen­tettem neki, hogy a saját külön vezetésem és irá­nyításom alatt álló titkos szabotáló csoportom Magyarországon megint sikeres aknamunkát végzett utasításaimnak megfelelően és földalat­ti rádión jelentették nekem, hogy felrobbantot­tuk a hurkatöltőt, minekutánna szíveskedjen kezeimhez 300 dollárt sürgősen kiutalni az eddi­gi költségekre és titkos csoportom további ak­namunkálatainak fedezetére. Bizonyítékul mu­tattam neki az újságcikket. Hát az illetékes úriember csak nevetett, hogy az oldalát fogta. Azt hittem megbolondult. “Ma­ga már a negyedik ma reggel’’ mondta nekem hahotázva, amikor magához tért. Aztán se szó, se beszéd, kinyitotta a mellékszobába nyíló aj­tót. Mit láttak szemeim? A szobában ott voltak mind: a gróf Piszpirics Tasziló, a Disznódi, a Kos méltóságos és egy teljesen ismeretlen egyén. Mindegyikük ugyanazt az ujságlapot lobogtatta kezében. Az illetékes magas hivatali ur rájuk mutatott és mondta: “Ezek az urak egyenkint jöttek és mind jelentették nekem külön, hogy az ő föld­alatti szervezetük volt az, amelyik letörte a hur- íkatöltőgépet és kérték a költségeket. Javasol­nám, hogy a jövőben az urak állapodjanak meg egymással előre, hogy melyikük csoportja végez­te a szabotálást.” Hát majd lesült a bőr a képemről, hogy ilyet kellett hallanom. Szégyeltem magam a többi urak helyett, hogy ilyen szélhámossággal és ha­zugsággal rontották le a született úri becsületet az amerikai hivatali illetékes ember előtt. Mind­járt meg is mondtam nekik őszinte véleménye­met szélhámoskodásukról. A gróf kiabált és a Disznódi kiabált és az Ákos méltóságos kiabált és még nemcsak egymást, de még engem is le- csirkefogóztak, mire kölcsönösen párbajra hív­tuk ki egymást. De a hivatali illetékes ur csönd­re intett bennünket, az ott álldogáló ismeretlent odahívta és bemutatta nekünk mondván: “En­gedjék meg az urak, hogy bemutassam Tom Pix urat, a jól ismert újságírót, aki a budapesti tu­dósítást megírta és az egész hurkatöltő dolgot kitalálta.” Képzeljed kedves Szerkesztő urambátyám a hatást. Felháborodásomban odaléptem Tasziló grófhoz, egy hatalmas pofont lekentem neki, az Ákos méltóságost teljes erővel orron vágtam, a Disznódinak pedig lábammal súlypontjába rúg­tam, ahogy csak bírtam. Az én nadrágom kisza­kadt két helyen, de az csak aljas rágalom, hogy a Disznódi kétszer rámlépett volna, a gróf orron- vert és a méltóságos Ákosnak sikerült volna en­gem többször szájon törölni. Ott helyben agyon­vertem volna mind a három szélhámost, akik ilyen szégyent hoztak az úri becsületre, de az illetékes ur és a hazugságokat terjesztő ujság- tollnok szétválasztott bennünket. Amikor magamhoz tértem és az Ákos méltósá­gost is fellocsolták, leültettek bennünket. “Ura­im,” mondotta az illetékes ur angolul, “szég.vel- jék magukat, hogy igv megfeledkeztek maguk­ról, előkelő származásukról és a nagy nemes esz­mékről, amelyek érdekében közösen kellene buz- golkodniok. Béküljenek ki és fogjanak kezet a nagy feladat érdekében.” “Soha, kiáltottam fel nagy meggyőződéssel, nem fogok kezet olyan emberekkel, akik a sze­gény amerikai adófizetőtől szélhámoskodással akarnák kicsikarni és zsebrevágni ” De a hi­vatalos illetékes tovább folytatta: “Békés együtt­működésük reményében pedig közölhetem, hogy multbani és jövőbeni munkásságuk méltánylásá­ra hivatalom megfelelő pénztárából kiutalhatok Önöknek fejenként 25 dollárt csekkben azonnal.” “Éljen” kiabáltuk egyhangúan nagy lelkese­déssel e nemes és megértő szavak hallatára és összeölelkeztünk megmutatva az amerikainak, hogy a született magyar úriember felül tud emel­kedni egyéni érdekeken és sérelmeken, ha a ha­za és a szabad világ nagy ügye igy kívánja. Ott a helyszínen azonnal megalakítottuk a BLÖFSZ- t, azaz a Baj társak és Leventék Önsegélyező és Felszabadító Szövetkezetét, melynek elnökéül de­mokratikus szavazással engem választottak meg egy szótöbbséggel, ami ugv történt, hogy amig mindenki saját magára szavazott, a tökkelütött Tasziló gróf hirtelen elfelejtette a saját nevét és súgva megkérdezte tőlem, hogy őt hogy hív­ják. Én mindjárt tudtam, hogy miért kérdezi, ezért nagy ravaszul az én nevemet mondtam ne- M,-Jrét“ a MLye engem irt be -abban -a hiedelem­ben, hogy magára szavazott. De meg is volt lep­ve, amikor megtudta, hogy még saját szavaza­tát se kapta meg, még sirt is, hogy őt senki se szereti — alig lehetett megvigasztalni. A Disz­nódi meg kiabált, hogy érvénytelen az elnökség, mert becsaptam a grófot, de aztán abbahagyta, mert azt hitte, hogy az elnökkel is kevesebb je­lölt lesz a pénztárosságra, ami persze öt érdekel­te volna jobban. Nem hagytam azonban a dolgot, majdnem összeverekedtünk újra, mert mind a há­rom szerette volna a pénzeket kezelni, de nem ajánlatos ám a disznókat a búzába engedni, vé­gül úgy kellett megoldani, hogy hind a négyen egynegyed pénztárosok leszünk, igy fogjuk el­osztani a pénzeket, de úri becsületszóra. Én azon­ban tudom amit tudok és ha még nem is nyitom ki a szájam, amig nem muszáj — azért mármost ezennel tudtára adom mindenkinek, hogy a BL- ÖFSZ-nek minden fizetés csak úgy lesz érvényes és hazafias, ha alulírott nevemre és címemre kül­dik be kizárólagosan. Legközelebbi levelemben pontosan beszámo­lok majd a BLÖFSZ dicső hazafias munkálkodá­sairól és maradtam Szerkesztő Urambátyám tisz­telője Kis és nagvduzzoghy Duzzogh Kázmér a BLÖFSZ elnöke és méltóságos főispán. Másolta, pontokat vesszőket belerakta és a he­lyesírást javította Bódog András UTÓIRAT A BLÖFSZ, azaz a Bajtársak és Leventék Ön­segélyző és Felszabadító Szövetkezetének meg­alakulása és demokratikus elnökké való válasz­tásom feletti örömömben egészen elfelejtettem megírni fenti levelemben, hogy mihelyst a pénz­tárosságot sikerrel elosztottuk és a bank bevál­totta a 25 dolláros csekkjeinket, amit a nagysze­rűen sikerült hurkatöltő szabotálás nehéz mun­kájáért kaptunk, a BLÖFSZ testületileg a leg­közelebbi sörcsarnokba napolta el magát továb­bi hazafias tervezgetések irányában. Hát egy pár sör után mondja a Kos Ákos méltóságos, hogy nem lesz addig semmi, amig a BLÖFSZ- nek nem csinálunk egy hazafias harci induló­verset, hogy lelkesítsük vele fel a közönségesebb magyar népeket, hogy ha csatlakoznak, ha nem, de küldjék a tagsági dijakat, mert enélkül mit ér az egész. Olyasmit kellene Írni mint Petőfi Sándor, akinek szavára kitört a forradalom. Hát én ennek a Petőfi dolognak a nevét nem szerettem, de azért az ötlet nem volt olyan buta, mint amilyet az Ákos méltóságostól elvárna az ember. A dolog szöget .ütött a fejembe és gondol­tam, ha Petőfi tudta, akkor a Duzzogh még job­ban tudja. Emlékeztem, hogy volt neki egy csúf és lázitó verse a “Magyar Nemes’’ címmel, azt kellett csak egy kicsit megalakítani, hogy úri hazafias legyen és föllelkesítse az itteni jöttment közönséges magyarokat egy kis csatlakozási tag­dijak sürgős beküldésére, mert a nagyszerű vers kiköltése is belekerült 12 dollár áru sörbe, olyan nehéz munka-volt. Itt küldöm gyújtó hatású le- közlés végett, a tiszteletd]j~fejébeíLJ>edig potom áron küldjön kedves urambátyám szerkesztő 20 dollárt legkevesebb, de kizárólag az én címemre: A NEMES MAGYAR Őseimnek hű parasztja Búzát nem nekünk aratja A parasztok már nem vakok Én magyar nemes vagyok ősi földem ősi hasznát Bizony mostan elpipálták A bü .. kis parasztok Én magyar báró vagyok Uraskodás volt az élet Sajnos hogy igy semmivé lett Világ népe: sajnáljatok Én úri magyar vagyok Tán munkabérből éljek meg? A munkások mind szegények, Még megöl ha dolgozok; Én úriember vagyok! Egy reményem miért élek. Vége lesz a szenvedésnek; Nép hasa ha újra korog, Én felszabadító vagyok De ha nem fog ez az átok | Atombombát dobni rátok Ha nem kellőnk; pusztuljatok Én felszabadító vagyok. . 1 Irta -és büszke rá: jjj Kis és nagvduzzoghy Duzzogh Kázmér Ur- és demokrata. *.-jg i

Next

/
Oldalképek
Tartalom