Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-02-23 / 8. szám
February 16, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ iä (f----- -■ ' ' .............................................^ A VILÁGIRODALOM REMEKEI i- ........- --------------------------------------------------------------------...............—* FAUST Fordította: dr. p. b. II. “Nem”, mondta Mephistopheles, “hanem olyasmit, amit még sohasem láttál. Jöjj velem, a szolgád leszek, a jobbágyod. Csak azt Ígérd meg nekem, viszont, hogy ugyanezt teszed meg nekem akkor, ha majd a túlvilágon találkozunk.” “Ha valaha megelégedett leszek, ha valaha bele tudsz ringatni abba a hitbe, hogy meg vagyok elégedve önmagámmal, a tied leszek. Legyen az az én utolsó napom. Ha azt mondom az elmúló pillanatnak: “Oh, állj meg, maradj velem, oly szép vagy!” akkor láncraverhetsz engem, jöhet már pusztulásom, megszólalhat a halálharang! Megállhat az óra, lehullhat mutatója. Ha megelégedett leszek, a rabszolgáddá válók. Mit számit az, hogy a tiéd vagy másoké?” “Minden kívánságodat teljesítem”, mondta Mephistopheles. “Megizlelhetsz, birtokba vehetsz mindent, tied lesz minden, amit megkívánsz. Ragadd meg az életet akadálytalan kezekkel!” “Nem gyönyörre szomjazok én”, mondta Faust. “A szivem, ha majd kigyógyul a tudás égető szomjúságából, az egész emberiséggel közös sorsát fogja érezni. Szellemem fel fogja fogni az emberiség legnagyobb csúcsait és mélységeit. Saját Létemet olyan méretekre tágítom, mint az övék és a végén velük együtt fogok elpusztulni.” Mephistopheles kitárta palástját és intett dr. Faustnak, hogy lépjen mellé. “Kissé tüzes itt a levegő”, mormogta. “Most felemelkedünk. Gratulálok uj pályafutásodhoz!” Mielőtt még a tudós elméje felfoghatta volna, ott találta magát egy zajongó jelenet közepén. Ilyesmiben immár harminc éve nem vett részt. A sátáni erő ugyanis Lipcsébe vitte Auerbach hires borpincéjébe. Mephistopheles odalépett egy asztalhoz, amelyet dorbézoló alakok, dőzsölő urak hangos csapatja ült körül. Nagy serlegekből itták a bort; ordítva énekelt dalaik és vad kiáltozásaik s röhögésük bizonyságot tett róla, mily nagy mennyiségű italt döntöttek már magukba előzőleg. Faust érdeklődve és megvetéssel figyelte őket. Leült közéjük. Mephistopheles a vigadozók szemérmetlen üdvözléseire még szemérmetlenebb válaszokat adott, amikre a berúgott emberek részben haragra gerjedtek, részben még többet nevettek, de azért hamarosan puszipajtások lettek. Daloltak, kurjongattak és ittak tovább. A végén Mephistopheles fúrót vett elő és lukakat túrt az asztalba, majd viaszdugókkal bedugaszol-* ta. Mindenkit sorra kérdezett, milyen bort szeret a legjobban, aztán felszólította őket, húzzák ki a dugót és tartsák alája poharaikat. Pezsgő, tokaji, rajnai bor buggyant ki a lukból minden egyes ivó kívánsága szerint. Az ivászat vad orgiává fajult. Undorral nézte Faust a mulatságot, Mephistopheles viszont remekül mulatott rajta. Arra buzdította az esztelen társaságot, hogy igyanak még többet. Egyszerre csak az egyik kilöttyentette borát. Abban a pillanatban, amikor az ital a földet érte, lángok csaptak fel és nyaldosni kezdték a gondatlan ivót. “Segítség! Segítség! A pokol tüze éget!” kiáltotta a megrémült részeg. “Hü elem, maradj békén!” mondta Mephistopheles, és a lángok elaludtak. “Ez egyszer”, fordult Mephistopheles a társaság felé, “egy kis tisztitótüzpróbát láttatok.” “Elég legyen a hókuszpókuszból”, mondta valaki és kihúzott egy dugaszt. Abban a pillanatban bor helyett láng csapott ki. “Égek! Égek!” üvöltötte a legény kétségbeesetten. “Szúrjátok le! kést bele! Ez a bitang egy boszorkánymester!” kiáltozták a többiek és tőreikkel körülfogták. Mephistopheles felemelte kezét és varázsmondást mormogott. A dáridózók megálltak, elámul- va néztek és egymás orrához kapkodtak, kiáltva: “Micsoda pompás szőlőfürtök!” Mindegyikük felemelte tőrét, hogy levágja szomszédja orrát, miközben Mephistopheles ezt kiáltotta: “Dörgöljétek meg szemeteket s többé ne felejtsétek el, mint iiz az ördög tréfát!” A részeg emberek hirtelen kijózanodva és sápadtan, tehetetlenül és reszketve rogytak székeikre s megrettent szemekkel meredtek Mephis- tophelesre. A következő pillanatban látták, amint felpattant, mint egy lóra, egy boroshordóra és intett dr. Faustnak is, hogy kövesse példáját. Egv villanás, és a hordók felszökelltek a levegőbe és kinyargaltak a borpince boltozatai alól. Tivornyáról tivornyára, dőzsölésből dőzsölésbe vitte most Mephistopheles dr. Faustot. A gonosztól elválaszthatatlan vakság megakadályozta, hogy megértse, hogy a kicsapongások csak undort és a legvégső tudás utáni sóvárgást idézik elő a lélekben, amelyet az ördög meg akart rontani. A végén Faust azt követeli, hogy legyen már vége ennek a boszorkányos zenebonának. “Azt hiszed, kérdezte, hogy az őrületnek ez a zűrzavaros egyvelege meg fog engem gyógyítani?” Mephistopheles erre azonnal újabb kísértésekhez folyamodott. Egy boszorkány kunyhójába vitte Faustot és ott egy varázstükröt tartott elébe. Benne Faust egy nőt látott úszni, akinek arca és alakja földöntúli, de ugyanakkor husból-vér- ből való, érzéki szépség volt. Faust szemei egész elillant ifjúságában vastag könyvek és görebek tanulmányozásánál gyengültek meg, most azonban a gyönyörű nő láttára olyan érzelmek mozdultak meg szivében és agyában, amelyeket minden bölcseségével sem tudott megérteni. “Micsoda?! — kiáltotta. — Igaz volna, hogy a nők olyan szépek, mint ezt itt? Hát valóban létezik ilyen szépség a földön?” “Én tudom, hol lehet ilyen szép nőt találni”, mondta Mephistopheles. “Idd csak meg ezt az öreg hölgy által a számodra főzött bájitalt!” Faust a szájához emelte az edényt. Halvány- rózsaszinü láng libegett felette. “Idd meg! Idd meg!” sürgette Mephistopheles, és Faust felhajtotta. A következő pillanatban már úgy érezte, mintha a láng behatolt volna vérébe. Az évek leperegtek róla, megfiatalodott. Ereiben pezsgett a hőség, a tűz, a vágy, az ifjúság türelmetlensége. “Amig ez a szerelmi báj ital csergedezik az ereiben, vigyorgott magában Mephistopheles, addig Szép Helénát fog látni minden nőben”. Fausttal együtt besietett a városba, ahol a polgárok feleségei és leányai a templomból éppen hazafelé tartottak és megmutatta neki Margi- tot, egy özvegyasszony leányát. Faust, akinek lelkét is, testét is megifjitotta a bájital, melléje furakodott és odasugta neki: “Szép kisasszony, megengedi, hogy elkísérjem?” “Se szép, se kisasszony nem vagyok, felelte Margit ijedten, kisérő nélkül is hazatalálok!” Gyorsan továbblépett, majd elsietett. “Meg kell szerezned ezt a lányt számomra!” kiáltotta Faust Mephistophelesnek. “Micsoda gyönyörű, szende és erényes teremtés. Beleszerettem !” Margit egy megriadt erdei őzike lihegő mellével hazasietett és leroskadt az ágyra, de minden ijedelmén keresztül ott motoszkált benne a kíváncsiság, ki lehetett az a deli ifjú. Mephistopheles egy ékszerekkel teli kazettát helyezett el Margit szobájába és amikor a még mindig felzaklalott és zavarba ejtett leány megtalálta, nem tudott ellenállni a kisértésnek, hogy az ékszereket fel ne próbálja és ne csodálja magát szegényes kis tükrében. “Jaj! — sóhajtotta — mit ér szépnek és fiatalnak lenni ezek nélkül? Az emberre csak szánakozó csodálattal néznek. Az arany, az ékszer, az más, az előtt leborulnak. Minden ezen múlik, csakis ez vonzza az embereket. Jaj de rossz szegénynek lenni!” Megmutatta az ékszereket az anyjának is, aki azonnal elvette tőle és a rejtélyes ajándékot a templomnak adományozta. Faust türelmetlenségében azonnal megparancsolta Mephistophelesnek, hogy teremtsen elő egy másik, még értékesebb ékszerdobozt. “Oh igen, mondta az ördög, te azt hiszed, hogy ékszert lopni gyerekjáték. Ti, szerelmesek, a napot, holdat és a csillagokat is párává puffogtatnátok, csakhogy kedveseiteket szórakoztassátok”. Tettetett vonakodásának az lett a kívánt hatása, hogy Faust még jobban lángralobbant. Halogatás nélküli engedelmességet követelt. “Kásáiéból készült ördög vagy talán?” kiáltotta. “Tüstént hozz ide még több ékszert!” (Folytatjuk) KÖVEf.LAJOy í (X A S' A I SARKI ÉJ Szalehárd-ban sötét van. Még tart a félévig tartó sarki éj. Szalehárd-ban világos van. Az uj eszmék és A nyomukban támadt villanyfény világítanak. Szalehárd az Északi Sarkkörön fekszik, a Ja- malo-Nyenyec nemzetiségi körletben, ott, ahol a Poluja beomlik a bővizű Ob folyóba. Mig a sarki éj tart, a Szalehárdi Konzervgyárban elkészül néhány millió konzerv. Mig a sarki éj tart, a könnyűipari termelőszövetkezetek millió és millió rubelnyi értéket állítanak elő, a vadászok milliókat érő prémeket, a halászok milliókat érő halat adnak a szovjet népnek. Mig sarki éj tart, az iskolákban a tanulók elvégzik évi tanulmányuk nagyobbik felét. A forradalom előtt itt csak tundra volt és * nomád rénszarvaspásztorok és vadászok bőrkunyhói. A sötétség már nem állítja meg az alkotó emberi tevékenységet. Az emberek állítják le a sötétséget. Hiszen világos van! A városi Parkban villanyfény ragyog. A városi könyvtárból, ahol 12,000 olvasó 100,000 könyv közt válogat, fénytölcsérek vetítenek ki a fekete lepellel takart hóra. A horizonton feltűnik egy égigérő, színes fényoszlop : az északi fény! KINCS VAGY RÁFIZETÉS? Olvasóink túlnyomó többsége megegyezik abban, hogy idei naptárunkkal valóban kincset, a tudomány, a felvilágosodás, a művészet valóságos kincsestárát adtuk olvasóinknak. Nagy költségekbe mentünk e naptár kiadásával, mert úgy éreztük, hogy a mi nagyszerű táborunknak csak a legszebbet, legjobbat lehet és szabad nyújtanunk. Hogy a tartalomról ne is beszéljünk, hasonlítsák össze olvasóink a mi naptárunk finom papírjával más amerikai magyar naptárok papírját. Szükség is volt ilyen papírra, hogy a nagyszerű festmények reprodukcióit méltó módon lehessen rajta kinyomtatni. Mi a naptárt, hogy úgy mondjuk, hitelre küldtük ki olvasóinknak, mivel úgy éreztük, hogy az legegyszerűbb, leggyorsabb módja naptárunk elterjesztésének. De a nyomda nekünk csak rövidlejáratu hitelt nyújtott és a múlt héten az utolsó 500 dollárt ki kellett nekik fizetnünk. Mivel számos olvasónk még nem küldte be a naptár árát, ezt a jelentékeny összeget az újság alapjából kellett elvennünk. Mi meg vagyunk győződve, hogy lapunk minden olvasója meg fogja fizetni a naptárt. A baj ott van, hogy a mi kedves olvasóink egy része a maguk gondjai mellett, amelyeket mi tudomásul veszünk, túlsókéra halasztja , és emiatt bizony némelyik el is felejti. Ennek következtében ma az a helyzet, hogy a haszonról nem is beszélve, eddig még saját költségünket sem kaptuk vissza. Tudjuk, hogy ez csak elnézés ama olvasóink részéről, akik nem küldték még be a naptár árát. Ezeket most a legnagyobb tisztelettel felkérjük segítségünkre, küldjék be a naptárért járó ösz- szeget. Amenyit akarnak, amennyit tudnak. Minden • dollárért, minden centért hálásak leszünk. Nem tudunk külön felszólítást küldeni, mert ez szintén költséges lenne. Ezért ezúton szólítjuk fel mindazon olvasóinkat, akik nem fizették még ki a naptár árát tegyék azt meg most, mielőtt ezen emlékeztető sorok elfelejtődnének. És ha már ott tartanak, küldjék be a lapért járó hátralékukat vagy előfizetéseiket, amennyiben azzal is hátralékba lennének. Munkástársi tisztelettel A Magyar Szó ügyvezető Bizottsága nevében Petrás Pál. Gellert Hugó, Róth Ernő, Rosner S. Magyar Szó 130 E. 16th St. New York 3, N.Y. Tisztelt Munkástársak! Igazuk van, én is elnéztem, hogy hátralékban vagyok a naptár árával, azért csatolva megküldöm azt, (Ezenkívül küldök előfizetésbe-t összesen Az én nevem . . •...................................•........... (’imem .................................................................
