Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-02-23 / 8. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ February 23, 1956 ' SZAMOK BESZÉLNEK] írja: Eörsi Béla VS=. ------TS====g Miért életkérdés U. S. munkásainak a Dél megszervezése A főbb munkásszervezetek vezetői — kevés kivétellel — eddig nem igen igyekeztek mélyebb- reható kapcsolatokat teremteni a kis, családi jellegű farmerekkel és résztermelőkkel. A növekvő drágasággal a munkáscsaládok kénytelenek lesznek élelemre költött kiadásaikat korlátozni, de a munkásszervezetek csak a városi munkásság prob lémáival foglalkoznak. Követeléseik nem irányulnak a farmer és a közvetítő kereskedelem közötti árkülönbség áthidalására, sem pedig a dolgozó farmerek érdekében álló mezőgazdasági bérek rendezésére. Azonban a “Brennan-tervet” — melynek javaslatai kiterjednek úgy a farmer érdekeinek megvédésére, mint a kiskereskedelmi árak leszállítására — kisebb-nagyobb mértékben támogatást lelt olyan munkásszervezetekben, mint pl. a Packing House Workers (CIO), a független Mine-Mill Workers, a független Electrical Workers és egyes állami munkástesütletekben, pl. a kaliforniai állami Federation of Labor szervezetben. Egyes sztrájkok — többek között a bányászok, acélgyári munkások, úgyszintén több ízben a villanymunkások munkaszünetelése — idején sok körzetben a farmerek nagyobb élelemküldeményekkel mutatták ki együttérzésüket a sztráj kólókkal. Bár a munkás-farmer politikai egység nagyszámú munkás és farmer előtt már régen, mint fontos cél lebeg, tényleges módozatokat ennek elérésére eddig még nem találtak az Egyesült Államokban, dacára annak, hogy ez a helyzet komolyan veszélyezteti az éhhalállal küszködő résztermelők, és törpefarmerek életlehetőségét. Az ipari munkásság legnagyobb része nincs tisztában a forradalmi változásokkal, melyek az amerikai “ipari” államban végbe mentek. A “big business”, látva a szervezett északi munkásság erejét, gyártelepeit egyre több esetben délre költözteti. A következők némi képét nyújtják ennek a változásnak: 1929-ben közel egymillió gyapotültetvény volt a déli részekben. Ma alig fele van meg. Nézzük meg a vidék mai képét. Aki az utóbbi időben járt a délen, meg kellett lepődjön eze a változáson. A szántóföldeket mindenfelé gyárépületek tarkítják ; szőnyeg-, műanyagok-, vegyészeti gyárak, melyeket északi vállalatok építettek ott, ahol déli települések sohasem tudtak gyökeret verni. Ezek a gyárak városok nélkül exisztálnak. Munkásaikat mérföldes körzetben a farmmunkások közül toborozzák. Nincs szükségük mun- kásház-telepekre, csak autó-parkokra. Az ipar gépeket hozott a déli farmmunkásokhóz, az automobil a munkásokat hozza a gépekhez. Minden nap egy uj gyár. A déli bankárok szerint öt állami körzetben naponta indul egy uj gyár. Felesleges rámutatni, mit jelent ezeknek a gyáraknak áttelepítése az észak szervezett munkásainak és népességének. A következőkben bemutatjuk bizonyos iparágak fontosságát: Dél-Carolina túlszárnyalta Massachusetts textiliparát! Ezzel szemben az átlagos munkás jövedelme Mass.-ben 1949-ben $2,909, Dél-Carolinában $1,647. Hogy ennek jelentőségét tisztábban láthassuk, a következőkben leírjuk a gyapotfeldolgozó gyárak munkásainak életét a délen. A gyapotfonó munkások élete New England textilmunkásainak bére — más ipari munkás béréhez viszonyítva — elég alacsony volt, és életnívójuk ennek megfelelően szintén alacsonyabb szinten állt. A dél munkásai — szervezettség hiányában és mert nagy munkástartalékokra lehetett számítani — előnytelen helyzetben voltak, a szó szoros értelmében kiszolgáltatva a munkaadóknak. Ennek következménye szörnyű helyzetük, melyről számos igen csúnya adatunk van. A déli munkások nyomorult életkörülményeiről — összehasonlítva azokat a newenglandi munkásság életével — betegségeikről és rossz táplálkozásukról szóló jelentésekben. A pellagra — hiány — betegség a rossz táplálkozás következtében — főleg hús, vaj, tej, sajt, tojás és zöldfőzelék hiánya. — Az állami egészség- ügyi szolgálat jelentéseiben lényegesen több pel“CSODABOGÁR” Lapunk január 26-iki számában a “Derűs percek” c. rovatunkban egy-két “derűs” megjegyzést kockáztattunk meg neves kollégánk, Mr. és Mrs. Kotkodács írásmódjáról. A rágalmazó válasz, amit Mr. és Mrs. Kotkodács megengedett, illetve kiengedett magából arról győzött meg bennünket, hogy Mr. Kotkodács nem is két, hanem négylábú állat, amely üzletet csinál a büzletből. Nem vagyunk hajlandók Mr. vagy Mrs. Kotko- dácsot a szennybe és mocsárba követni, ahonnan “válaszát” ránk szórta. így — egyelőre — megelégszünk azzal, ha leközöljük azt, amit egy tőlünk politikailag igen távol álló, de a szennyet és becstelenséget hasonlóan utáló — azóta sajnos már elhunyt — katolikus pap irt erről a két vagy négylábú tollatlanról: “A magamfajta ember sokféle csodabogárba ütközik bele. Az ember megnézi, sokszor még meg is csodálja — ugyan honnan vetődött elő — de aztán csendesen elballag mellette. Még sajnálja is az ember, hogy ilyen féligsült valaki-valami került ki a jó Isten keze közül. De hát vannak ütődött emberek a világon. Csak ők nem tudják. “Ilyen ütődött ember ütődött Írásába botlottam, amikor a hírneves newbrunswicki “újság- király” Mrs. Kotkodácsát olvastam, aki minden véntyuksága ellenére nadrágot hord, azonban bátorsága egy kiöregedett kotlóéval egyenlő... Kotkodácsol éretlen kappan hangján, természetesen nem nevezve meg, hogy kiről beszél, de úgy körülírja, hogy senki el ne tévessze, hogy kiről is lehet szó. Értjük uram értjük. Csak egy a baja: még pedig az, hogy önmagához hü marad és aljas módon rágalmaz. ..” Amint látjuk, Mr. és Mrs. Kotkodács rágalma- zási mániája nem újkeletű és nem egyedül a mi lapunk szerkesztője ellen irányul. Ennek a mániának történelme és halálos áldozata van. Ez a rágalmazó mániákus beleharapott már katolikus papba, halálra mart egy liberális newbrunswicki magyar újságírót, belekötött egy köz- megbecsülésnek örvendő newarki magyar lap- szerkesztőbe és most pedig mérges fullánkját lapunk szerkesztője felé öltötte. Mindez újból bizonyítja a régi mondás igazságát, hogy “akit az istenek el akarnak pusztítani, annak előbb elveszik az eszét.” Az amerikai családok 20%-a úgy el van adósodva, hogy hitelük teljesen kimerült. Ha ehhez hozzá adjuk a kormány adósságát, akkor elmondhatjuk, hogy a jövőtől vett kölcsönön vásároljuk a mostani látszólagos jólétet anélkül, hogy számolnánk a következményekkel, Írja a “Wall Street Journal.” Töröijék el a RSeOarran-fiörvényt — Hozzászólás az amerikai koncentrációs táborok ügyéhez. — Az alábbi levél a “N. Y. Times”-ban jelent meg a szerkesztőséghez intézett levelek rovatában, valamivel bővebben: Tisztelt Szerkesztőség! B. lapjukban tavaly december 27-én egy cikk jelent meg az USA-ban elkészült koncentrációs táborokról. Minthogy ezeket a táborokat az 1950- es McCarran-féle belső biztonsági törvény rendelkezései alapján építették, mi csak helyeselhetjük, hogy e törvény intézkedéseinek széles körökben való ismertetéséhez a cikk több tekintetben hozzájárult. A McCarran-törvény, amelynek rendelkezései alapján építik ezeket a koncentrációs táborokat, kitér a polgárjogok minden normális jogi védelme elől. Kimondja, hogy belső biztonsági szükséghelyzet előállása esetén (invázió, hadüzenet vagy felkelés US-ben külellenség segítésére) mindenkit le lehet tartóztatni és fogságba vetni, ha “észszerű alap van feltételezni, hogy vállalkoznak vagy összeesküsznek másokkal kémkedésre vagy szabotálásra.” A törvény megengedi ugyan, hogy a letartóztatás után kihallgatások történjenek, a fogságfelügyelő bizottság vagy szövetségi törvényszékek elé is fellebezhetnek, az igazságügyminiszter azonban megtagadhat minden további felvilágosítást azzal, hogy a bizonyítékok felmutatása az ország biztonságára veszélyes lehet. Tekintettel, hogy US már két világháborún is keresztülment anélkül, hogy a szabotálás egyetlen esete is előfordult volna, az ilyen drasztikus törvény teljesen szükségtelennek látszik. A polgárjogoknak ily teljes eltörlése és oly sok ember elkerülhetetlen kockáztatása elijesztő mindenki szemében, aki szereti az emberi szabadságot. Vagy ötven országos polgári, vallási és munkásszervezet ellenezte a belső biztonsági törvényt a koncentrációs táborokra vonatkozó rendelkezéseivel. A N. Y. Times és sok más lap is ellene foglalt állást szerte az országban. Meg vagyunk győződve, hogy ezeknek a koncentrációs táboroknak létezése egyike a sok ok közül, amiért az 1950-es belső biztonsági törvényt el kellene törölni. Olive 0. Van Horn, Leo Jung rabbi, Arthur L. Swift Jr. a McCarran-törvény eltörlésére alakult országos tervezőbizottság nevében N. J., 1956. jan. 27. A NATIONAL Geographic szerint a nap a földre minden nap annyi meleget lövel, amennyit csak 122 trillió tonna szén elégetésével lehetne nyerni. lagra-estet mutatott ki több délkarolinai textilközségben, mint amennyit a helybeli orvosok jelentései indokoltak, különösen a gyermekek soraiban. Mint gondolható, a betegség gyakori volta feltűnő arányban állt a keresettel. Mikor a gyárak teljes üzemben voltak és a munkások jól kerestek — kevesebb pellagra fordult elő, mint amikor a munkások csak félidőt dolgoztak és igy keresetük jóval kisebb volt. Louisiana túlszárnyalta New York vegyi iparát. Louisianai munkás átlagjövedelme 1949 $1810, newyorki munkásé $3055. Georgia papíripara gyorsabban nő, mint Wisconsiné Georgiái munkás átlagjövedelme 1949 $1,644, wisconsini munkásé $2,860. Szakszervezetek beszervezésének nehéz az útja Abban úgy munkaadók, mint munkásvezérek megyegyeznek, hogy egy fő oka van az déli ipari munkások nehézségeinek. A munkások a farmokról jönnek, ahol éhbérért dolgoztak, még elemi iskolázottságuk sincs, állandó terror alatt éltek. Ez a “big business” válassza az egységes szakszervezeti frontra. Az ipari munkásság érdeke azonos a mezőgazdasági koplaló tömegekével. Azonban helytelen lenne csak a dél kérdésével foglalkozni. A nyugati szabadságnak jó hire volt. Nyugaton hivatalosan nincs megkülönböztetés, azonban ez talán fokozott veszélyt jelent igazságos bérek szempontjából Kaliforniában. Matthew H. Kelly atya — az amerikai spanyol anyanyelvűek püspöki bizottságának ügyvezetője, a következőkben Írja le a kizsákmányolt mexikói mezőgazdasági munkások tragikus helyzetét, a katolikus “Los Angeles Tidings”-ben (feb. 1954) Cikkében azokról beszél, akik: “.. . tízezrével özönlenek be a határon — gyakran lelkiismeretlen munkaadók segítségével. Bujkálásuk, szenvedéseik, gyakran haláluk a 700 mérföldes határ mentén talán sohasem lesz egészében elmondható. A koplaló “illegális” 25c órabért fejedelmi fizetésnek tekinti. Családjával együtt kénytelen a bozótban meghúzódni, vizet az utmenti árokból merít, ki van téve az időjárás minden viszontagságának, betegségeknek, lehetetlen munkaviszonyoknak. Könnyebb helyzetét kihasználni, mint tisztességes bért fizetni neki. Az Egyesült Államok munkásai számottevő részének megértése biztató jelenség. Ennek a problémának megoldására egyik mód volt az egyesült “U. S. Mexican Trade Union Committee of the Inter-American Regional Organization” (I.C.F.T. U.) határozata, a Nuevo Laredo-ban 1954 május 11—14-ig tartott mexikói konferencián. Résztvet- tek ezen a konferencián a “National Agricultural Workers Union,” a “California and Texas State Federation of Labor”, AFL, és a ’’Railroad Brotherhood” vezető emberei, számos mexikói kiküldöttel. Ez a mezőgazdasági munkáskérdés megoldása felé igen üdvös lépés volt.
