Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-08-18 / 33. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 18, 1955 1 SZÉLJEGYZETEK [ m New York tisztelt városatyái megmutatták a múlt héten, hogy ők bizony tudnak bőkezűek is lenni alkalomadtán. Sajnos, hogy ez az alkalom pont nem akkor adódott elő, amikor a városi tanítók kértek már réges-régen esedékes fizetés- emelést, vagy pedig amikor a szülők és mások nagyobb összegek előirányzását kérték uj iskolák építésére, amire városszerte nagyon is nagy szükség van. Hogy, hogy-nem, mikor a tanitók jöttek kérni, akkor éppen a Board of Estimate tisztelt tagjai nagyon rossz hangulatban lehettek és úgy találták, hogy nem tudnak a város kasszájában többet összekaparni, mint amennyiből többre, mint heti 5—10 dolláros fizetés javításra futja a tanitók részére. Ez bizony nem nagyon sok, tekintve, hogy az utolsó javítás óta a megélhetés ára majdnem kétszeresére ment fel. De hát a bölcs városatyák ezt igy megfelelőnek tartják, tehát bele kell nyugodnunk, a kedves tanitók meg tengődjenek ahogy tudnak. Mire az uj iskolákra került a szó, akkorra meg úgy találták, hogy a kassza ipár egészen üres. Amit újat építünk az ugyan nem elég, hogy helyet csináljon az évente szaporodó uj nebulóknak, de hát nincs több. Azóta nyilván találtak még egy pár százezer dollárt eldugva valami skatulyában és éppen akkor jó kedvükben voltak a városatyák, hát bizony kiosztogatták a pénzeket. Nem tehettek arról, hogy ép akkor a jóbarátaik jöttek fizetés- javitásért. Igaz, nem mindegyikük kapott heti 20ö dollár javítást, csak egy néhány. A többinek meg kell elégedni holmi 100— meg 50 dollár heti javítással. Ha elgondoljuk, hogy ezek az urasá- gok eddig csak silány heti 2—300 dollárból tengették életüket, hát majd csak megélnek azután 400—500 dollárból is, és még csak lyukas harisnyát se kell viselniök. Igaza van a városi kasszacsősznek, Mr. Beame- nek, hogy az eddigi fizetések nem voltak se elegendők, se igazságosak, (a tanítónőké elegendő és igazságos?) heti 300 dollár nem is elég, hogy egy jó szemétbiztost lehessen kapni, aki gondoskodik arról, hogy ünnep-weekendek esetében a há zam előtt 5 napig áll a szemét (jól záró födéllel ellátva), de ha 500 dollárt fizetünk neki akkor ez mindjárt rendbe fog jönni. Avagy pedig a segélyre szondók nagyon fognak örülni, ha megtudják, hogy a segélybiztos, Mr. McCarthy heti 300 dollár helyett ezután 450 dollár ára megértéssel fogja az ő segélykiutalásukat lefaragni. De lehet, hogy tévedek, mert most hogy kapott egy kis szerény javítást majd szívesebben fog több segélyt adni a szegény arraszorulóknak. Attól tartok, hogy ez akkor fog bekövetkezni, amikor már a daliás herceg meg a királykisasszony a sarkon befordulnak. Már pedig én nem szeretek várni. És azt hiszem a tanitók se, meg a szegények se. V. ( RÖVIDEN 1 A CLEVELAND PLAIN DEALER-ben 35 évvel ezelőtt megírta Charles Grant Miller, hogy az ország nagy napilapjainak minden kiadása tele van szemenszedett hazugságokkal. Minden épeszű szerkesztő tudja ezt és beteg bele, de csak igy élhetnek meg, mert a nagy pénz ural mindent. ★ MILWAUKEEBAN a bíróságon a 33 éves E. ^rudell bepanaszolta a feleségét, hogy veszekedés alkalmával eltörte a karját egy labdaütővel. A feleségek a sodrófát szokták használni ilyen célokra, jegyezte meg a biró. A sodrófa el van törve, mondotta Mrs. Trudell, a férjem hozzámvágta mikor utoljára veszekedtünk. ★ A SZENÁTUSBAN vizsgálatot követel Warren Magnuson szenátor a nagy gyógyszergyárosok ellen, akik az újabb (antibiotic) csuda gyógyszerek árát 400—500 százalékkal magasabb árban árulják, mint amennyibe azok előállítása kerül. ★ AUSZTRÁLIA lakosságának a fele New South Walesben lakik. Newr South Wales a leggazdagabb a hat állam között, amelyek Ausztráliát képezik. Lakosainak száma 3,500,000. JUGOSZLÁVIA ÉS A SZOMSZÉDALLAMOK VISZONYA A Magyar Szó multheti zsámában röviden beszámoltunk Rákosi Mátyás beszédéről, amelyben válaszolt Tito jugoszláv elnök abbeli kijelentésére, hogy egyes szomszédállamok eddig még nem követték a Szovjetunió példjját a Jugoszláviával való viszonyuk rendezésében. Tito a szóbanforgó beszédben (Karlovác, julius 29) azonban nemcsak ezzel a kérdéssel, hanem a nemzetközi helyzet számos más fontos fejleményével is foglalkozott. Érdemesnek tartjuk hát a beszéd egyes részeit némi részletességgel közölni. “A Szovjetunió és Jugoszlávia viszonyának rendezése és javulása sikeresen fejlődik — mondotta. — Amikor a szovjet vezetők Belgrádban voltak, a helyszínen ismerkedtek meg a dolgok tényleges állásával. Látták, hogy nem vagyunk holmi eladott ország, hogy országunkban nincs alapja a kapitalizmusnak, nincs alapja az imperializmusnak, hogy nem árultuk el Marx, Engels, Lenin eszméit, hogy országunkban a magunk módján építjük a szocializmust, hogy békeszerető ország vagyunk, és megvannak a saját nézeteink a nemzetközi problémákról. Ezek a nézetek reálisak, békeszeretők és előmozdítják a különböző háború-apostolok megbékítését. Meggyőződtek arról, hogy Jugoszlávia független ország és hogy független akar mai’adni mind a Nyugattól, mind a Kelettől, hogy Jugoszláviának megvan a maga fejlődési útja, és hogy senkinek nem engedhet meg beavatkozást belügyei- be. Mindezt látták, egyetértettek ezzel és ezért megtaláltuk a közös nyelvet, könnyebben láttunk hozzá további gazdasági együttműködésünk és más területen való együttműködésünk kérdéseinek megoldásához. Nyugaton egyes emberek különböző módon értelmezik ezt a látogatást. Különböző egyházi és más reakciós elemek ürügyként használták fel, hogy támadást intézzenek ellenünk, ürügyként arra az állításra, hogy mi átállunk a szovjet, vagyis a kommunista táborba. Mi kommunisták vagyunk, de nem óhajtunk egyik táborban sem lenni, független ország akarunk lenni, amely a szocializmust építi, és amely példájával megmutatja, a szocializmus építésének melyik útja jobb — a mienk, vagy az övék. Ha a Szovjetunióban, vagy más keleti országokban valami jobb van, mi szívesen felhasználjuk, ők pedig, ha akarják, tanulhatnak egyet-mást tőlünk. Saját maguk is elmondták ezt, és ezzel maradéktalanul egyetértünk. Mi természetesen nem vehetjük figyelembe a nyugati reakciós körök különböző fecsegéseit. Senkinek az óhajából nem harcolhatunk még a propagandában sem olyan óriási erő ellen, mint a Szovjetunió és a többi keleti ország.. . Miért harcolnánk a továbbiakban ellenük, ha ők maguk nem akarnak harcolni. . . Ezek uj emberek, akik reálisan nézik a világ fejlődését, és akik azt óhajtják, hogy a különböző eltévelygések és különböző hibás lépések és cselekedetek ne ismétlődjenek meg, olyan emberek, akik más utón akarnak haladni, mivel mind saját országuk érdekében, mind az egész világ érdekében, a világ dolgozóinak érdekében meg akarják mutatni, hogy ők nem azok, amivel a Nyugat vádolja őket, meg akarják mutatni, hogy országuk szocialista ország. Nincs semmi okunk arra, hogy ne haladjunk együtt mindezekben ai kérdésekben, melyek hasznosak az emberiségre, a világ békéjére, és saját magunkra nézve. E tekintetben velük megyünk és csak beszéljenek, amit akarnak.” Megjegyezve továbbá, hogy egyes keleti országokban még mindig vannak olyanok, akiknek nem tetszik a Jugoszláviával való viszony rendezése, Tito kijelentette: “Ez nem vonhatja maga után Országunk és az illető országok közötti viszony megromlását. . . Nagy gazdasági lehetőségeink, és jó együttműködési kilátásaink vannak ezekkel az országokkal, s ezek a lehetőségek és kilátások hasznosak lesznek mind az egyikre, mind a másikra nézve. Mi exportálhatunk hozzájuk, ők pedig hozzánk. Kicserélhetjük kulturális és egyéb eredményeinket. Egyszóval, bármit mondjanak is Nyugaton, bátran, lépésről lépésre haladunk a viszony rendezése és a baráti kapcsolatok megteremtése irányában Kelet minden országával, és ugyanakkor egyetlen lépésnyire sem távolodunk el a nyugati országokkal fenntartott baráti kapcsolatainktól. Jó viszonyt óhajtunk a nyugati országokkal, és semmilyen ok sincs arra, hogy ott valaki attól tartson, hogy mi keresztet vethetünk mind arra, megsemmisíthetjük mindazt, ami volt, hogy megváltoztathatjuk szavunkat és megfeledkezhetünk arról a segítségről, amelyet nekünk nyújtottak, és hátat fordíthatunk nekik. Ez nem állna összhangban külpolitikai felfogásunkkal, amelyet zászlónkra irtunk, és mindenekelőtt azokkal az elvekkel, amelyek az egymás mellett élést és az egyenjogú együttműködést hirdetik mindazokkal a népekkel, amelyek ezt óhajtják. Mi javítani, nem pedig megrontani akarjuk jó viszonyunkat az Egyesült Államokkal, Angliával és az összes többi országgal. Magától értetődő módon nem engedhetjük meg, hogy valaki is beleavatkozzék belügyeinkbe.” Tito ezután azzal foglalkozott, hogy Nyugaton egyesek Jugoszláviát nemcsak abból a szemszögből értékelik, hogyan rendezi viszonyát a Szovjetunióval, hanem abból is, hogy elutasítja a Nyugat különböző követeléseit, mint például a csatlakozást az atlanti tömbbel összefüggő valamilyen katonai egyezményhez, vagy a balkáni egyezmény erősítését katonai vonatkozásban. — Hangoztatta, hogy a balkáni egyezményt nemcsak katonai célokra alakították, hanem azzal a céllal is, hogy biztosítsa a békés együttműködést a korábban feszült viszonyban élő balkáni országokkal. A balkáni tanácskozó testület megalakulását azért határozták el, hogy katonai jellege ideiglenes legyen és kidomborítsák a gazdasági, kulturális és más kapcsolatok továbbfejlesztésének szükségességét. Ha Jugoszlávia erősíteni kezdte volna a balkáni paktum katonai oldalát, ezzel eltért volna elvi külpolitikájától. “Kijelentjük — mondotta —, hogy a háborús veszély elhárult, kijelentjük, hogy nem fenyeget háború bennünket a Szovjetunió részéről. Ez őszinte meggyőződésem. Minek hát fegyvert csörtetni? Nekünk erre nincs szükségünk. Ezzel nemcsak, hogy nem biztosítanánk a helyzet stabilizálódását a világnak ebben a részében, hanem az állandó nyugtanaság elemét keltenénk életre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azért nem akarjuk ezt, mert uj táborba megyünk át. Mi óhajtjuk, hogy a balkáni tömb fennálljon, katonai oldala azonban elesik, mihelyt megszűnik a ma meglevő többi katonai szervezet, vagyis az atlanti és a varsói paktum. • M KÖVES! LAJOS" í (X A _T A I Egy nagy városban vagyunk. Éjjel van, de az itt nem számit. Itt mindig világos van. A több kilométer hosszú széles egyenes főutcán villamosok közlekednek. Betérnek a mellékutcákba is. A forgalmat nem rendőrök, hanem automatikus jelzőkészülékek irányítják. A város ragyogó tiszta. A levegő száraz, friss, könnyű. Jólesik a lélegzés. Az utca kövezete és a falak úgy csillognak, mintha gyémántból lennének. Van fehér; halványkék, vörösbejátszó és sárgás. A mennybolt nem nagyon magas. De az is gyémántból van. Mi ez ? Mesevilág ? Álom-ország ?* A villamosból emberi fej hajlik ki. Átkiált a szembejövő villamosba: Ivannuska, holnap átjövök hozzátok! Csókol- tatom Annuskát! Megtört a varázs. Hiszen itt emberek laknak. Egy uráli sóbányában vagyunk, negyedkilométerre a földalatt. Tízmillió évekkel ezelőtt a Nagy Permi Tenger volt itt az ur. A sórétegek évmilliók geológiai csodáit tartják kristályvá- zukban. A csillogó, villanyfényben sziporkázó sókris- tály-városban üzemek is vannak. Halljuk a szerszámgépek egyenletes kattogását. Van itt mechanikai üzem, javítóműhelyek. Van egy fejedelmi kristályterem is. Ez a sóbányászok földalatti klubja. Bőrfotelekbe süppedve olvassák a hírlapokat vagy sakkoznak. Aki hétrétgörnyedt, csákányozó, vagy terhetcipelő bányászokat keres, az menjen a tőkés országok sóbányáiba. Itt sóbányászó kombájnok és szállító szalagok végzik a terhes munkát. Mi van a felvilágban? Szolikámsz város, öregecske, mert 500 éves. De ifjú, mert növekszik. Sőt nemrég szülte meg gyermekét: Kalijnit. Uj sóbányász-település ez. De utcái mind aszfaltozottak. Remek kulturpark- ja és sportstadionja van. Főutcája a Sztálin-ut. Ezen az utón haladnak a sóbányászok. Tehát békében alkotnak, boldogan élnek.
